Székely Nemzet, 1899 (17. évfolyam, 1-194. szám)
1899-07-31 / 113. szám
Julius 31. Teleki Géza gróf, Teleki Sándorné grófnő s még sokan az ország, sőt Európa minden részéből. A kolozsvári dalárda összevágó szép himnusza nyitotta meg az ünnepélyt s erre Bartók Lajos, a Petőfi-társaság alelnöke mondta el remek megnyitó beszédét, melyet a közönség többször szakított meg éljenzésekkel és tapsokkal. A mély benyomást keltett klasszikus beszéd végén így szólt a többek között: Maga a szabadság nemtője, midőn már minden magasztos nagy nevet a barez mérlegébe dobott, utoljára az övét ragadta meg. S hogy Petőfi a segesvári csatamezőn elvérzett, csak Világos lehetett hátra. A szabadság lantja után lehullt a szabadság kardja. Mily művészettel halmozta Klió a hősdráma bevégzéséül a vértanúi oltárra a legtisztább és legdrágább áldozatot! Egy hóban esik el ágyúöntő Gábor Áron, ölik meg szózatos ajkú Vasváryt s tiporják le a nemzeti hős-költőt, Petőfit. Oh, ez a leglélekrázóbb, de legmagasztosabb végjelenet: midőn a tigrisnek eléje siet a raártr, az állati erővel szembe rohan az eszményiség, s midőn a kar már letört, a szív tárja magát a hazának szánt halálcsapás elé. Már-már lejár a félszázados óra, — egyszerre csak érezzük, hogy el kell válnunk a szabadságharcznak még emlékeitől is . . . És azért zarándokol a szent sírhoz mind az ország, hogy valamennyi nagy és dicső emlék érzését még egyszer fölkeltse a leggyászosabb, de legdicsőbb emlék. Minden csodás vitézi tetteit, minden legendaszerű remeklését a magyar bátorságnak újra elénk varázsolja hűvös fényében a mindent fölülmúló legenda : Petőfi halála . . . Hozza el könyvét, koszorúját mindenki. Tiszteljétek a legnagyobb költőt! — mondja a magyar Petőfi sírján, mint Danteén az olasz. De ne higyje senki, ki ajkra és szívre nem egy velünk, bár fia e hazának, hogy az isten, lángszellemnek nyújtott hódolatot a nemzet ma- gának kívánja betudni, mint önkénytes vagy kicsikart adót. Nem ily szegény a nemzet, mely-' nek Petőfije van. De az ilyen félisteneket az ég nem is egy nemzetnek adja, hanem az emberiségnek. Rendeltetésük nem a harez, hanem a béke, nem a nemzeti eltaszító gőg, hanem a népek testvérisége a hazaszeretetben. Petőfi a hareztéren e szót lehelte ki utólszor: Világszabadság ! Mi most a nagy 48 és 49-től válunk, válunk a szabadságharcz emlékétől. Búcsúzóban hát keblünkre öleljük még egyszer a haza legszeretettebb fiát, legkedvesebb gyermekét a két nagy évnek, mely a magyar hősök, lángelmék és vértanuk korszaka volt. Te drága hamvédelem, dicső szellem odafenn, mutasd népednek a szabadság, a halhatatlanság útját mindörökké ! E. Kovács Gyula szavalta el ezután Jókai Apotheozisát szépen, tűzzel, lelkesen és nagy hatással. Az átérzett előadás zajos tapsokat aratott, mely alig akart szűnni. Bartha Miklós rövid lelkes emlékbeszédét csin, formai szépség jellemzi. Köszönetet mondott azoknak, akik eljöttek a halhatatlan költő emlékét megünnepelni. Megköszönte, hogy szász nemzetiségű testvéreink megjelentek, akik — úgymond — műveit emberek, mert kegyelettel ünneplik a költőt. De hol vannak a románok ? — Tusnádon ! — szólt bele egy hang. — De ti itt vagytok, ugye székelyek ? — kérdi tovább. — Itt vagyunk instábra ! — feleli egy udvarhelyi góbé kedves naivitással általános derültség között. Bartha lelkes és gyújtó beszédét szintén hosszasan éljenezte a közönség. Majd Bársony István olvasott fel egy szép, hangulatos dolgot Petőfi szerelme czímmel. Szendrei Julia volt a thémája ennek a nagyon érdekes felolvasásnak. Szinte fáj leírnia — mondja — azt a gondolatot, amitől nem tud szabadulni : Petőfi szerelme nem volt szerencsés, hanem balvégzetű. Mert Szendrei Julia nem földi idegzetű halandónak való feleség volt. Szerette Petőfit és mégis — — eldobta az özvegyi fátyolt. Nem volt ez következetlenség Szendrei Itúliától. Várjon egy asszony, aki nagyonnagyon szerette volna Petőfit, nem tudta volna benne ébren tartani az életösztönt, hogy megmeneküljön a kozákok dzsidájától ? Az a merengés — így szól — a fehéregyházi csatatéren, az a fegyvertelenség, a végveszélynek az a czéltalan bevárása: nem volt-e közöny az élet iránt? Bársony így végzi felolvasását egyetlen igaz szerelme — úgy ő legnagyobb titkos szenvedése Petőfi Sándor érzem — az is volt. Endrődi Sándor költeményét, melyet lapunk mai tározójában szintén közlünk, Somló Sándor szavalta el nagy tetszés mellett. Utolsónak lépett föl Szász Gerő, ki Petőfihez irt szép költeményét adta elő zajos tapsok és éljenzések között. Befejezte a magas színvonalon álló műsort a kolozsvári dalárda csatadala. Most a küldöttségek vonultak fel az emlékkőhöz s letették koszorúikat, melyek szebbnél szebbek és kiválóan díszesek voltak. Zsilinszky Mihály államtitkár a közoktatásügyi kormány nevében tette le díszes koszorúját. Koszorúkat helyeztek a fejéregyházi síremlékre és a Petőfi-szoborra. A budapesti nemzeti kaszinó, a főrendiház, a képviselőház, a peredi csatamezőn elesett szabadsághősök poraiból nőtt virágokról a bajtársak, kolozsvári tud.egyetem, Nagyküküllő vármegye, Pozsony város, Nemzeti színház, Kisküküllő vármegye, Pitelle Kornélia, délmagyarországi történelmi és régészeti múzeum, k.-vásárhelyi kaszinó, k.-vásárhelyi jótékony nőegylet, sepsi-szent-györgyi jótékony nőegylet, Csanád vármegye, Pécs város, Udvarhelymegye, Torda vármegye, az aradi Kölcsey-egyesület, apesti függetlenségi polgárok köre, Tusnádfürdő közönsége, az eperjesi Széchenyi-kör, Bethlen-kollégium, székesfehérvári Vörösmarty-kör, a magyar tanítóság, debreczeni ev. ref. kollégium, magyar athletikai klub, erdélyi múzeum-egylet, az EMKE, erdélyi irodalmi társaság, a segesvári polgári kör, segesvári nemzeti szövetség, K.-Vásárhely város, S.-Szt-György város, a Ivisfaludi-társaság, magyar történelmi társulat, Szeged város, báró Kemény Béla és neje Haller Berta, gr. Károlyi Zoltán, a pozsonyi jogakadémia, Magyar Nemzeti Múzeum, Arad város, a magyar színház, Háromszék vármegye, kassai Kazinczy-kör, Székesfehérvár város, Kolozs megye, budapesti újságírók egyesülete s még több százan egyesületek, városok, vármegyék stb A szobornál Bartók Lajos szép, hazafias beszéd kíséretében olvasta fel Jókai Mórnak Petőfi haláláról írt emlékezését. Különösen nagy hatásúak voltak az agg koszorús kő következő szavai : „Dicsőséget annyit szerzett rövid üstökös útjában, hogy nevét ott hagyta az égen fényszikrákban megöröklve, a melyek soha le nem hullanak. Nem is halt meg. Hányszor feltámadott. Ott él minden magyar szívében, házában. Mentős tovább távozik az időben, annál nagyobbra nő az alakja. Félszázad múlt el azóta. Más embert eltemet az idő, Petőfit magasra emelte. Míg magyar él, haza áll, éljen Petőfi dicső emlékezete ! Ragyogjád be a hazát és világot! Ilyés Bálint az 1848 —49-iki honvédek nevében tett le koszorút s szép költeményét szavalta el az előkelő, díszes közönség zajos éljenzése között. Bársony István az „Otthon“, az Írók és művészek nevében helyezte le a szép koszorút a a következő szavak kíséretében : „A szabadságharcz halottéiért ma fenhangon sír az egész nemzet! A nagy gyászban nagy vigasztalás, hogy e jogunkhoz végre eljutottunk ! Petőfi Sándor, ez a te érdemed ! A többihez hasonló halhatatlan műved ! Elmúlásod napja ezentúl már a nemzeti gyász jogának történelmi bizonyítéka is ! Ez a nap a te igazi nevednapja, dicső Petőfi Sándor, akinek az emlékezete szenteltessék meg mindörökké.“ Szekeres József a kolozsvári egyetemi ifjúság nevében mondott hatásos beszédet. A budapesti egyetemi ifjúság koszorúját Wetzel György joghallgató tette le. Zseni József pedig az. Hírsz. Nemzeti Szövetség nevében beszélt s tett le szép koszorút. A Petőfi-szobor talapzata koszorúk özönével volt borítva; ide helyeztetett el Sepsi-Szent- György város és a nőegylet díszes koszorúja is. Délután két óra volt már, mikor Ugrón Gábor fölvezényelte az udvarhelymegyei derék székelyeket a Petőfi-szoborhoz, számszerint mintegy ötez er et. Az impozáns felvonulást zajosan éljenezte a közönség. Tallián Béla képviselőházi alelnök a Petőfitársaságra. Gróf Károlyi István a székelyekre ; azt a népet élteti, úgymond, a mely büszke hazafias erényeire, a melynek földjén a hazafiság legszebb virágai teremnek. Ugron Gábor a magyar szabadságra és a magyar alkotmányra. Somogyi István alispán Vörösmarty Béla államtitkárra. Zichy Jenő gróf Segesvár városra. Barabás Béla országgyűlési képviselő az öreg honvédekre. Wallbaum Segesvár polgármestere Petőfi emlékére. Négy óra után ért véget lelkes hangulatban a bankett s ezzel a szépen lefolyt ünnepély véget ért. — Uj képviselő. Hátszegről tudósítanak, hogy ott f. hó 29-én egyhangúlag Ponor Sándor brassói törvényszéki elnököt választották meg képviselővé kormánypárti programmal. A hátszegi kerüületet eddig szintén szabadelvű páni programmal Mara László képviselte, de miután megválasztották Hunyadaiigye alispánjává, lemondott mandátumától. A bethleni mandátum, a Fejérváry Károly halálával megüresedett bethleni kerületben már megindultak a válaszlás mozgalmak. Értesülésünk szerint a kormánypárt jelöltje gróf Bethlen Bálint lesz. A „SZÉKELY NEMZET" TÁRCZÁJA. PETŐFI Hozsánna Néked, tündöklő Eszme ! Egykor földi alakban Köztünk átrohanó Élet ! Vakmerő, tüneményes Álom, Ki több pompát sugaraztál a világra, Mint mennyit az égi tetőkön Szétvillogtat az északi fény. Hozsánna Néked, halhatatlan Szellem, Dalok kiapadhatlan, Örök forrása, Petőfi! Félszázada már, Hogy a segesvári csatatéren Lant és kard kihullt a kezedből. Félszázada már. Csak röpke, futó perez Örök élted nagy időmutatóján. — Az emberiség történelmének Zugó óczeánja fölött Komor madarakként Száll egy század a másik után. S szárnya csapásaival Éjbe sodorja Mindazt, mi múlandó, mi veszendő, — De Téged, érczes erdők hárfája, Mennyei dallam, Egyetlen ütése sem érint. Csengőn s tisztán zendülsz út Az idők minden viharán S diadalmasan állsz meg A hanyatló századok düledékén. Homlokodon reszket Az égi betűkkel jegyzett titkos Írás : Szellemed nagy egésze Örök élő része az istenségnek, Mely a gyarló embereket A porból a csillagokba ragadja. Hozsánna Néked, földi csaták közt Áttisztult isteni lélek, Mindnyájunk szive melegéből Sarjadzó, duslomba babérfa, Lelkünk dalnoka, te napunk, levegőnk ! Ünnepelünk! — De nem úgy, Mint elesett hőst, ki mögött a Múltak kriptavilágának Vasajtaja örökre bezárult, De mint a temetők hamvából Győzelmesen újjászülető jelenést, Ki eltépdesi végzete gyászát, Szétzúzza nyugalma bilincsét, S a halálban a halhatatlan élet Zászlóját lobogtatja feléd — Te, a beteg emberiségnek Megváltója, Jövendő ! Ildv, üdv Neked, Soha el nem enyésző Fiatalság, Dicsőségünk lángszirmú virága : Petőfi, Petőfi! Csak gomolyogjon, borongva, vívódva, Mint rengeteg árnyék, Csak nyomakodjék zord útja homályán Ivadék ivadékra, öltőre az öltő S kergesse a földi szerencsét, — Te mindég egyike lesz, dicső szellem, azoknak, Kik a bősz rohanás zavarában, Az olcsó áruk e zsibvásárra, Szivükben az éggel az égre tekintitek, S szózatos ajkuk a mennyei ének Tiszta malasztját Hullatja le vérző sebeinkre. Ha ki hall, döbbenve megáll S álmokat űzve Beleméláz a csillagos éjbe, Hol édes dalaid Nevető rózsái virulnak S csalogányod bűvös szava csattog, Mindenható, diadalmas, örök Szerelem. Csak rázza bilincse vasát S döngesse sötét börtöne zárát Érczöklükkel a rabszolga-világ, Csak törtessen előre az árnyból Szétroncsolt rácsa szilánkjain át Az eszmék tündöklő dandárja : — Te mindég egyike lesz, dicső szellem, azoknak, Kik a hősöket, vértanukat Viharos dalod árjával — Mennyei gályákként — slöpited az orkán tajtékán Az emberiség nagy czélja lelé. Ha kihall, fölvillámlik a lelke, S ujongva rohan be A tisztító zivatarba. Hol a te dörgő himnuszaid Hatalmas dallama harsog, És sassaid szálldosnak a napba, S Z IS K E LY NEMZET. A bankett. A bankett, a melyen mintegy 400-an vettek részt, a városház disztermében volt d. u. két órakor. Közéletünk jelesei mellett több szász atyánkfiát, köztök Brassó város küldöttségét is láttuk a jelenvoltak között. Tósztokat mondottak : Zsilinszky Mihály államtitkár a királyra, Bartók Lajos, a Petőfi-társaság alelnöke Tallián Bélára, gróf Zichy Jenő és Károlyi István grófra a magyar kormányra és annak képviselőjére Zsilinszky Mihályné. 113. szám. Petőfi Sándor. — julius 31. Ötven évvel ezelőtt a lángész csillagrendszerében kihunyt egy nap. Petőfi Sándor meghalt. Meghalt! . . . Eltűnt a segesvári csatasíkon, nem látta azután senki, de meghalt-e ?.. . Hitt-e valaha ez a nemzet az ő halálában ? Nem várta-e törhetetlen hittel, örök bizakodással, hogy visszajő ? Legendás ködbe burkolt alakja nem tűnt-e fel majd itt, majd ott, és a székely havasok között nem látják-e most is bolyongani őt? S mesevilágokkal átszőtt története szájról-szájra száll. S alakja mindegyre tisztábban tündököl a mythikus fényes ködben és átragyog ezredévek homályán is. Ötven éve annak, hogy utoljára látták őt. Amikor a magyar szabadság egét elfedte, gyászba borította az északi felleg, akkor eltűnt ő is. És azóta folyton növekvő szeretettel veszi körül őt ez a nemzet. Mert hiszen vannak poétáink, nagyok és nagyobbak. De Petőfi Sándor a mi lelkünknek, a mi szívünknek az igazi egyetlen költője. Ő benne szinte testet öltött a magyarság géniusza és az ő költészete igazán onnan való „az alföld tengersík vidékéről.“ És az ő élete, az ő pályafutása oly egész, oly hatalmasan tökéletes volt, hogy sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem lehet. Petőfi Sándornak úgy kellett élnie, a mint élt és úgy kellett eltűnnie, a mint eltűnt. Zengő csatadala végig kisérte szabadságharctunk egész, felséges tusáját. Ő már „véres napokról“ álmodott, mikor még senki sem sejtette a forradalmat És ott volt mindvégig a harczban. A márcziusi nagy napon is, de akkor is, amikor „három napig dörgött az ágyú Vízakna és Déva között.“ És az utolsó ágyudörgéssel elnémult ő is, ötven esztendő múltával ime itt ünnepeljük őt. Jól esik ünnepelnünk, mert hiszen önönmagunkat, a magyar faj diadalmas géniuszát ünnepeljük benne. Mindennél szentebb, Hódítóbb, örökebb ideál — Lelkünk igaz istensége : Szabadság ! Endrsídi Sándor: Petőfi. — 1899. julius 30 — Irta : Ábrányi Eril. Sok szép, jeles dal van ma is, hiszem. De hozzá méltót nem mond senki sem. Mert mind fáradtak, hidegek vagyunk , hozzá képest, a ki maga volt A lobogó tűz ! A ki minden hangját Szivéből vette, a mikor dalolt! Rengő kalász azóta is terem, Azóta is van napfény, szerelem, Azóta is száll fecske és daru, A rónaság hozzánk se mostoha . . . De a ki őket úgy szeresse és úgy Daloljon róluk — nem lesz több soha! A hogy tavaszszal csillog minden ág, S rázatlanul omlik a sok virág, Mint fényes zápor, színes havazás, A mint a szél a fák közt át-fuvall : A képen bulit isteni könnyűséggel Költészetének fájáról a dal. Hajnalt küszöntő friss pacsirtaszó, Halk estharang, pusztákon bujdosó, Sötét borúval szálló förgeteg,