Székely Nép, 1943. január-március (61. évfolyam, 1-72. szám)
1943-01-16 / 12. szám
A ges. A kormányzatnak teljes erővel támogatnia kell Kolozsvár városát ebben a rendkívül nemes tevékenységében, amellyel Mátyás király emlékezetét örökletessé akarja tenni. De ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy Mátyás király mindannyiunké. Születésének 500. évfordulója megünneplésében az egész magyar nemzet részt kér. Valamennyien úgy érezzük, hogy Kolozsvár városa a legkitűnőbb módon ragadta meg az emlékezés módját, a legnagyszerűbb gondolatot termelte ki Mátyás király emlékezetértek megörökítésére. Mátyás király Szentászló után legnagyobb hadvezér-uralkodónk, aki nemcsak nevét örökölte atyjának, hanem a törökverő Hunyadi János hadvezéri készségeit is. A magyar katonai erényeknek a Hunyadiak minidig nagyszerű példaképei voltak. A most folyó világháborúban minden okunk megvan arra, hogy a dicső magyar múlttól ilyen kiváló hadvezéreinkre emlékezzünk. Ha nem is volna Mátyás király születésének kereken 500. évfordulója, március 27-ét akkor is piros betűvel kellene jelezni minden magyar naptárnak és a magyar szabadság, a magyar önállósági és függetlenségi harcok, a kiváló magyar katonai erények emlékének kellene szentelni ezt a nagy ünnepnapot annnál is inkább, mert e napon nemcsak Mátyás király, hanem, II. Rákóczi Ferenc születésének évfordulóját is üljük. Néhai Gömbös Gyula jóvoltából és hathatós támogatásából már áll az ország fővárosában Rákóczi, Ferenc lovasszobra, de Mátyás király monumentálist lovasszobra — amelynek ügye immáron százesztendős — még mindig csak terv. Szobrának helyét ezidőszerint Savoyai Eugen herceg, a nagynevű osztrák hadvezér zenta. Mi a véleménye Págerről és Cserépyről ? — Ő már régen kinőtt a szinjátazás és a fém kereteiből s már jóval A harmincadik előtt nemzetnevelő lett. Személyi kapcsolatunkon túl, sokra becsülöm őt, igénye, ízlése és mértéktartása nem múló nyomokat hagyott a magyar művészetben. Amit Nagy Gáborban adott, azt sosem felejti el az ország tanítósága s hiszem, hogy rajtuk keresztül a jövő Magyarországa sem. Bámulom munkabírását s azt a rajongást, amellyel minden jó ügy felé fordul. Egyszerű, szerény egyéniségben még nem láttam ilyen látható lelket. Elfogultnak érezném magam vele szemben, ha nem láttam volna minden rendű és rangú emberek között. Ennyi szeretet csak gyerekekben és apostolokban sarjad. — Cserépy széles látókörű rendező. Nem szeretek jósolgatni, de tessék visszaemlékezni a szavamra: ő még nagy meglepetéseket hoz az európai filmgyártásnak. Szerencse, hogy van egy rendezőnk, aki megfelelő feladatot kapván, nem vész el külsőségekben, még a lírát is vállalni meri rendezésében. ... «* Sok örömöm telt benn®,, ha bosszankodtam is. Nekem az élet szintézisét kellett adnom, kerestem tehát egy embert, akit felruháztam a tanítói ideál jegyeivel. S kerestem hozzá egy környezetet a hibák felnagyításával a nevelői élet nehézségeit, napjaink bajait tükrözendő. Persze, hogy túloznom kellett, hogy hatni tudjak. Azaz nem is túlozni, hanem az anyagot átszűrni a költészet szitáin. Mert elmondhattam pofon a vaskosabb „valóságokat" is, valószínű, kevesebb hatással. Arról aztán igazán nem tehettek, hogy sokan saját sorsom képletét fürkészték a filmben. Örüi-e a népszerűségnek? —* Ennek mindenki örül. Csak nem szabad komolyan venni. EMgedetten vagyok magammal, tehát nem állíthatnak meg ezek a különben kedves kis állomások. Jól estek az érkező levelek. A megválaszolás már kevésbbé. Több havi fizetés rámenne a levélbélyegre. — Az őszintén megnyilatkozó kritikákat szeretem. Többször végignéztem az előadást az első sorokba húzódva, figyelve a nézők megjegyzéseit. Ezekből tanultam a legtöbbet. Persze, megjárom néha, mint akkoriban egy pesti borbélyüzletben. Alighogy leülök, hallom, hogy nagy vita folyik A harmincadikról. Pró és kontra hangzanak el vélemények. Egyiknek tetszett, a másiknak nem. Ilyenkor közbe szólok én is, mert nagyon szeretek játszani. Mint a vonaton a múltkor, egyik utas kinéz és azt mondja: „Bicske! Itt lakik az az izé, az a tanító, a harmincadik . . Egy idősebb hölgy hozzám fordul, látván, hogy Bicskén szálltam fel: „Tetszik ismerni”. „Igen — mondom — ismerem." — „Milyen ember?" — kérdik hárman is egyszerre. „Lehetetlen alak“ — mondom és Kelenföldig szédítem a szombathelyi testvéreket. — De viszszatérek a borbélyhoz. Amikor már jól parázslott a vita és a segéd már beszappanozott, én is megkérdeztem: — Magának, hogy tetszett? — Vacak az egész — mondja szabolcsi dialektussal — kinek kell az ilyen falusi duma? Mondhatom, jól leszedte rólam a keresztvizet s nagyokat mosolyogtam befelé. — Mondja, — szóltam végül — mégis, miért nem tetszett a film, hiszen annyira dicsérték. A borbélynak villant a szeme. — Látta a filmet? *— Nem láttam. ■ — Hát uram! Van abban egy borbély. Egy olyan borbély, uram— A borotva már torkomon járt. — Ha én egyszer azt a filmes kitalálót a körmöm közé kaphatnám ... — Miért?— nyöszörögtem a kés alól. • — Meggyalázott bennünket, urazol Most már mindent megértettem* így van az, ha az iró nei vigyás a *karí“ érzékenységre»^ JANUÁR 16, 17, ja és 19-én hitköznapokon fél S és V órai kezdettel vasárnap fél 3, fél 3 és 7 órai kezdettel Csak 16 éven felülieknek: «stilmJ «tülönleges filmdráma« szenzátiós magyar film Haláltánc Főszerepekben: Lázár Mária, Gor Bea, Kiisy Tivadar, Somlay Artur, Perényi László, Milicsi Tivadar Kísérő műsor: UFA faáradék SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ szobra foglalja el, de, ha ez a szobor Zentára kerül, az elhelyezés nehézsége is megoldódik. Széll Sándor Jr. ■ Pályám elhagyása árulás volna a tanítóság felé . — mondja a bicskei tanító, a „Harmincadik“ szerzője Kerecsendi Kiss Márton ma sem érti a kirobbanó siker titkai Budapest, január 15. A „Harmincadik“, Kerecsendi Kiss Márton bicskei tanító filmje Budapest után a vidéket is meghódította. Most a Magas Tátra aljában üdül a szerző, akit két hónappal előbb a filmjének óriási sikere beteggé tört. Nincs viharos sikerre szabva a fizikuma, se az idegzete. Nem sokkal a fővárosi bemutató után beszélgettünk vele. A szerző a „Harmincadik“ történetéről — A Harmincadikat színpadra írtam, — mondja a szerző. — Juhász József és Páger Antal olvasta el. Ez a két kiváló művész mindent elkövetett értem s keresték a lehetőséget, hogy felszínre hozzanak. Közben én is kerestem más irányban. Ez a háromféle út véletlenül jegybetorkolódott. S ez az „egy“ az Iris filmvállalat, amelynek igazgatója kimondta a döntő szót. A véletlennek annyi szövevényes rejtéllye van ma is előttem, hogy magam sem tudok már köztük kiigazodni. Eredetileg színpadról volt szó, az Új Magyar Színházról. A darab azonban elkallódot, s mire tisztázódtak a dolgok, az idény végén jártunk. — Ugyanakkor a színház testvérüzemének, az Irisnek film kellett: gyártsuk le A harmincadikat! Harmadik hó harmincadikén megcsináltuk a szerződést. Ez időben már bejártam a Filmiroda műtermébe nézelődni. Cserépy László éppen rendezett, ő vezetett be aztán a gyártás titkaiba. A tavaszi hónapokat Cserépyvel és Apáthyval beszélgettük át. Tervezgettük a forgatókönyvet. Akkor még egy sort se írtunk, ők is a darabot bújták. Olykor fölszaladtunk Págerhez. Hátha ő tudna valami megoldást. Mert sokszor megakadtunk. Nehéz volt a téma és annyira bő, hogy három film kitellett volna belőle. ..Tóninél, néha éjszakákat átbeszélgettünk. Vitáztunk, töprengtünk, vertük az asztalt. Volt idő, amikor végkép megakadtunk. Nincs tovább. Abba kell hagyni. Ezt a vívódást csak az érti meg, aki ismeri a darab eredetijét. Rengeteg szempont tartott bennünket gúzsba, előítéletek, cenzúra stb. Közben adódtak súlyos dramaturgiai nehézségek: hogyan görögítlnak meg » huszonötéve« tanítót? Hogyan oldjuk fel azt a pofont, amit a púpostól kap? Mit szól az egészhez a tényleg remek iskolákkal felszerelt sok nagyvállalat? És a kultuszminisztérium? stb. — S a legnagyobb küzdelem: mit hagyjunk ki? Mintha a végtagjaimat Mika — Nem szeretem elárulni a terveimet. Tanulok, állandóan, • tanulok s majd egyszer megint kijövök valamivel. Rengeteg ajánlat jön hozzám, de egyelőre nem írok filmet s ha írok, egészen mást, mint A harmincadik volt. Nem fontos, hogy rögtön aprópénzre váltsam a mondanivalómat. Nem sietem el a dolgot. Van elég példa előttem azokról, akik siettek. Úgy érzem, ez a siker is túl korám jött, s igyekszem úgy elviselni, mint egy bukást. Ne tessék azt hinni, hogy ez nagyképű fanyalgás. A harmincadik éppen eléggé feldúlta az életemet. — Mindig csendben és visszavonultan éltem s úgy szeretnék továbbra is s most ki kellett állanom, őrlődtem a régi s a kínálkozó új életformák között s még mélyebbre vágták volna le, úgy sajnáltam, egy-egy szívemhez nőtt szereplőt, vagy jelenetet. Milyen jó iskola volt nekem ez a szerkesztői munka! Nem is tudom megköszönni Págeréknak. Ha ők nincsenek, csúnya giccs lett volna A harmincadikból terveit kellett eresztenem gyökereimet, hogy el ne fújjon a siker szele. A támadások sem hagytak közömbösen, legtöbbje körmönfont, intelligens támadás volt. Akadt elég csodálkoznivalóm: építeni akartam és a túloldal tüzesvasakkal fogadott. Ez így helyes — vigasztaltak a hozzáértők — az volna baj, ha ők nem támadnának. Úgy voltam egyébként az egésszel, mint aki üvegedényt cipel s nem kapkodhat a kard után, mert az edény összekarcolódik, vagy eltörik. — Majd, ha minden lecsillapodik, hozzáfogok új munkámhoz. A kolozsvári Nemzeti Színházhoz és egyik magánszínházunkhoz köt ígéret. — Sajnos, fáradt vagyok és beteg. Huzamosabb ideig pihennem kellene. Talán sikerül . . . Ott hagyja-e . Eszembe sem jutott Hívogattak sok felé. Talár: innen ered ez a hit. Pályám elhagyása árulás volna a tanítóság felé. Harmincnégyezer néptanító tartja rajtam szépiát, elmondtam kívánságaikat, százezreknek megmutattam a nevelői pálya szépségét, tekintélyt, gyarapodást, megbecsülést követeltem a tanítók számára s most itthagyjam őket azért, hogy esetleg megtömjem a az iskolát? zsebem? Nem! Hivatásomat szeretem. Bicskét csak abban az esetben hagyom el, ha egy nagyobb iskolába rendelnek, ahol még többet használhatok a tanítóságnak. Nagy dolog az, ha valakit a siker nem kábít. Tánnagyobb, mint a műalkotás. Különösen, mikor valaki olyan fiatal és annyira elromolt, mint Kerecsendi Kiss Márton. % 1943 JANUAR 16