Székely Nép, 1943. január-március (61. évfolyam, 1-72. szám)

1943-01-16 / 12. szám

A ges. A kormányzatnak teljes erővel támogatnia kell Kolozsvár városát ebben a rendkívül nemes tevékeny­ségében, amellyel Mátyás király em­lékezetét örökletessé akarja tenni. De ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy Mátyás király mindannyiunké. Születésének 500. évfordulója meg­ünneplésében az egész magyar nem­zet részt kér. Valamennyien úgy érezzük, hogy Kolozsvár városa a legkitűnőbb módon ragadta meg az emlékezés módját, a legnagyszerűbb gondolatot termelte ki Mátyás ki­rály emlékezetértek megörökítésére. Mátyás király Szent­­­ász­ló után legnagyobb hadvezér-uralkodónk, aki nemcsak nevét örökölte atyjá­nak, hanem a törökverő Hunyadi János hadvezéri készségeit is. A ma­gyar katonai erényeknek a Hunya­diak minidig nagyszerű példaképei voltak. A most folyó világháború­ban minden okunk megvan arra, hogy a dicső magyar múlttól ilyen kiváló hadvezéreinkre emlékezzünk. Ha nem is volna Mátyás király szü­letésének kereken 500. évfordulója, március 27-ét akkor is piros betű­vel kellene jelezni minden magyar naptárnak és a magyar szabadság, a magyar önállósági és függetlenségi harcok, a kiváló magyar katonai erények emlékének kellene szentel­ni ezt a nagy ünnepnapot annnál is inkább, mert e napon nemcsak Má­tyás király, hanem, II. Rákóczi Fe­renc születésének évfordulóját is üljük. Néhai Gömbös Gyula jóvoltából és hathatós támogatásából már áll az ország fővárosában Rákóczi, Ferenc lovasszobra, de Mátyás király mo­numentálist lovasszobra — amelynek ügye immáron százesztendős — még mindig csak terv. Szobrának helyét ezidőszerint Savoyai Eugen herceg, a nagynevű osztrák hadvezér zenta. ­ Mi a véleménye Págerről és Cserépyről ? — Ő már régen kinőtt a szinját­­azás és a fém kereteiből s már jó­val A harmincadik előtt nemzet­nevelő lett. Személyi kapcsolatun­kon túl, sokra becsülöm őt, igénye, ízlése és mértéktartása nem múló nyomokat hagyott a magyar művé­szetben. Amit Nagy Gáborban adott, azt sosem felejti el az ország taní­tósága s hiszem, hogy rajtuk keresz­tül a jövő Magyarországa sem. Bá­mulom munkabírását s azt a rajon­gást, amellyel minden jó ügy felé fordul. Egyszerű, szerény egyéniség­ben még nem láttam ilyen látható lelket. Elfogultnak érezném magam vele szemben, ha nem láttam volna minden rendű és rangú emberek között. Ennyi szeretet csak gyere­kekben és apostolokban sarjad. — Cserépy széles látókörű ren­dező. Nem szeretek jósolgatni, de tessék visszaemlékezni a szavamra: ő még nagy meglepetéseket hoz az európai filmgyártásnak. Szerencse, hogy van egy rendezőnk, aki meg­felelő feladatot kapván, nem vész el külsőségekben, még a lírát is vál­lalni meri rendezésében. ... «­* Sok örömöm telt benn®,, ha bosszankodtam is. Nekem az élet szintézisét kellett adnom, kerestem tehát egy embert, akit felruháztam a tanítói ideál jegyeivel. S kerestem hozzá egy környezetet a hibák fel­­nagyításával a nevelői élet nehézsé­geit, napjaink bajait tükrözendő. Persze, hogy túloznom kellett, hogy hatni tudjak. Azaz nem is túlozni, hanem az anyagot átszűrni a költé­szet szitáin. Mert elmondhattam pofo­n a vaskosabb „valóságokat" is, va­­lószínű, kevesebb hatással. Arról az­tán igazán nem tehettek, hogy sokan saját sorsom képletét fürkészték a filmben. Örüi-e a népszerűségnek? —* Ennek mindenki örül. Csak nem szabad komolyan venni. EM­­gedetten vagyok magammal, tehát nem állíthatnak meg ezek a külön­ben kedves kis állomások. Jól estek az érkező levelek. A megválaszolás már k­evésbbé. Több havi fizetés rámenne a levélbélyegre. — Az őszintén megnyilatkozó kri­tikákat szeretem. Többször végig­néztem az előadást az első sorokba húzódva, figyelve a nézők megjegy­zéseit. Ezekből tanultam a legtöb­bet. Persze, megjárom néha, mint akkoriban egy pesti borbélyüzlet­ben. Alighogy leülök, hallom, hogy nagy vita folyik A harmincadikról. Pró és kontra hangzanak el véle­mények. Egyiknek tetszett, a másik­nak nem. Ilyenkor közbe szólok én is, mert nagyon szeretek játszani. Mint a vonaton a múltkor, egyik utas kinéz és azt mondja: „Bicske! Itt lakik az az izé, az a tanító, a har­mincadik . . Egy idősebb hölgy hozzám fordul, látván, hogy Bicskén szálltam fel: „Tetszik ismerni”. „Igen — mondom — ismerem." — „Milyen ember?" — kérdik hárman is egyszerre. „Lehetetlen alak“ — mondom és Kelenföldig szédítem a szombathelyi testvéreket. — De visz­­szatérek a borbélyhoz. Amikor már jól parázslott a vita és a segéd már beszappanozott, én is megkér­deztem: — Magának, hogy tetszett? — Vacak az egész — mondja szabolcsi dialektussal — kinek kell az ilyen falusi duma?­ Mondhatom, jól leszedte rólam a keresztvizet s nagyokat mosolyog­tam befelé. — Mondja, — szóltam végül — mégis, miért nem tetszett a film, hiszen annyira dicsérték. A borbélynak villant a szeme. — Látta a filmet? *— Nem láttam. ■ — Hát uram! Van abban egy borbély. Egy olyan borbély, uram­­— A borotva már torkomon járt. — Ha én egyszer azt a filmes kitalálót a körmöm közé kaphatnám ... — Miért?­­— nyöszörögtem a kés alól. • — Meggy­a­lázott bennünket, urazol Most már mindent megértettem* így van az, ha az iró nei­ vigyás a *karí“ érzékenységre»^ JANUÁR 16, 17, ja és 19-én h­itköznapokon fél S és V órai kezdettel vasá­rnap fél 3, fél 3 és 7 órai kezdettel Csak 16 éven felülieknek: «stil­mJ «tülönleges filmdráma« szenzátiós magyar film Haláltánc Főszerepekben: Lázár Mária, Gor Bea, Kiisy Tivadar, Somlay Artur, Perényi László, Milicsi Tivadar Kísérő műsor: UFA faáradé­k SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ szobra foglalja el, de, ha ez a szobor Zentára kerül, az elhelyezés nehéz­sége is megoldódik. Széll Sándor Jr. ■ Pályám elhagyása árulás volna a tanítóság felé . — mondja a bicskei tanító, a „Harmincadik“ szerzője Kerecsendi Kiss Márton ma sem érti a kirobbanó siker titkai Budapest, január 15. A „Harmin­cadik“, Kerecsendi Kiss Márton bicskei tanító filmje Budapest után a vidéket is meghódította. Most a Magas Tátra aljában üdül a szerző, akit két hónappal előbb a filmjének óriási sikere beteggé tört. Nincs vi­haros sikerre szabva a fizikuma, se az idegzete. Nem sokkal a fővárosi bemutató után beszélgettünk vele. A szerző a „Harminca­dik“ történetéről — A Harmincadikat színpadra írtam, — mondja a szerző. — Ju­hász József és Páger Antal olvasta el. Ez a két kiváló művész min­dent elkövetett értem­ s keresték a lehetőséget, hogy felszínre hozza­nak. Közben é­n is kerestem más irányban. Ez a háromféle út vélet­lenül jegybetorkolódott. S ez az „egy“ az Iris filmvállalat, amelynek igazgatója kimondta a döntő szót. A véletlennek annyi szövevényes rej­téllye van ma is előttem, hogy ma­gam sem tudok m­ár köztük kiiga­zodni. Eredetileg színpadról volt­ szó, az Új Magyar Színházról. A darab azonban elkallódo­t, s mire tisztázódtak a dolgok, az idény vé­gén jártunk. — Ugyanakkor a színház testvér­üzemének, az Irisnek film kellett: gyártsuk le A harmincadikat! Har­madik hó harmincadikén megcsi­náltuk a szerződést. Ez időben már bejártam a Filmiroda műtermébe nézelődni. Cserépy László éppen rendezett, ő vezetett be aztán a gyártás titkaiba. A tavaszi hónapo­kat Cserépyvel és Apáthyval be­szélgettük át. Tervezgettük a forgató­könyvet. Akkor még egy sort se írtunk, ők is a darabot bújták. Olykor fölszaladtunk Págerhez. Hátha ő tudna valami megoldást. Mert sokszor megakadtunk. Nehéz volt a téma és annyira bő, hogy három film kitellett volna belőle. ..Tóninél, néha éjszakákat átbeszél­gettünk. Vitáztunk, töprengtünk, vertük az asztalt. Volt idő, amikor végkép megakadtunk. Nincs tovább. Abba kell hagyni. Ezt a vívódást csak az érti meg, aki ismeri a darab eredetijét. Rengeteg szempont tar­tott bennünket gúzsba, előítéletek, cenzúra stb. Közben adódtak súlyos dramaturgiai nehézségek: hogyan görögítln­ak­ meg » huszonötéve« ta­nítót? Hogyan oldjuk fel azt a po­font, amit a púpostól kap? Mit szól az egészhez a tényleg remek isko­lákkal felszerelt sok nagyvállalat? És a kultuszminisztérium? stb. — S a legnagyobb küzdelem: mit hagyjunk ki? Mintha a végtagjaimat Mik­a — Nem szeretem elárulni a­ ter­veimet. Tanulok, állandóan, • tanulok s majd egyszer megint kijövök va­lamivel. Rengeteg ajánlat jön hoz­zám, de egyelőre nem írok filmet s ha írok, egészen mást, mint A har­­m­incadik volt. Nem fontos, hogy rögtön aprópénzre vá­ltsam a mon­danivalómat. Nem sietem el a dol­got. Van elég példa előttem azok­ról, akik siettek. Úgy érzem, ez a siker is túl korám jött, s igyekszem úgy elviselni, mint egy bukást. Ne tessék azt hinni, hogy ez nagyképű fanyalgás. A harmincadik éppen eléggé feldúlta az életemet. — Mindig csendben és visszavo­nultan éltem s úgy szeretnék to­vábbra is s most ki kellett állanom, őrlődtem a régi s a kínálkozó új életformák között s még mélyebbre vágták volna le, úgy sajnáltam, egy-egy szívemhez nőtt szereplőt, vagy jelenetet. Milyen jó iskola volt nekem ez a szerkesztői munka! Nem is tudom megköszönni Págeréknak. Ha ők nincsenek, csúnya giccs lett­­ volna A harmincadikból terveit kellett eresztenem gyökereimet, hogy el ne fújjon a siker szele. A támadások sem hagytak közömbö­sen, legtöbbje körmönfont, intelli­gens támadás volt. Akadt elég cso­dálkoznivalóm: építeni akartam és a túloldal tüzesvasakkal fogadott. Ez így helyes — vigasztaltak a hozzá­értők — az volna baj, ha ők nem támadnának. Úgy voltam egyébként az egésszel, mint aki üvegedényt ci­pel s nem kapkodhat a kard után, mert az edény összekarcolódik, vagy eltörik. — Majd, ha minden lecsil­lapodik, hozzáfogok új munkámhoz. A kolozsvári Nemzeti Színházhoz és egyik magánszínházunkhoz köt ígé­ret. — Saj­nos, fáradt vagyok és be­teg. Huzamosabb ideig pihennem kellene. Talán sikerül . . . Ott hagyja-e . Eszembe sem jutott Hívogattak sok felé. Talár: innen ered ez a hit. Pályám elhagyása árulás volna a tanítóság felé. Harmincnégyezer néptanító tartja rajtam szépiát, el­mondtam kívánságaikat, százezrek­nek megmutattam a nevelői pálya szépségét, tekintélyt, gyarapodást, megbecsülést követeltem a tanítók számára s most itthagyjam őket azért, hogy esetleg meg­tömjem a az iskolát? zsebem? Nem! Hivatásomat szere­tem. Bicskét csak abban az esetben hagyom el, ha egy nagyobb iskolá­ba rendelnek, ahol még többet hasz­nálhatok a tanítóságnak. Nagy dolog az, ha valakit a siker nem kábít. Tán­­nagyobb, mint a műalkotás. Különösen, mikor va­laki olyan fiatal és annyira elro­molt, mint Kerecsendi Kiss Márton. % 1943 JANUAR 16

Next