Székelyföld, 1936 (6. évfolyam, 1-90. szám)
1936-01-01 / 1. szám
2. oldal. után lehet kérni a felvételt, mégpedig vallási különbség nélkül. Az iskola. Most pedig nézzünk körül az új iskolában, ahol a két florip közötti csonkaháton történik a nagyobb berendezkedés. Lázas munka. Sietni kell, hogy január 8 ra, mikorra a növendékek bejönnek, már rendben legyen minden. Nagy gonddal őrködik a munka fölött Tóth Balázs, egyházmegyei tanácsos és Szőcs Mihály, a jelenlegi algimnázium igazgatója, aki a közeljövő terveit ismerteti velünk. — Mintaiskolának szántuk és az is lesz, mondja komoly határozottsággal s egymásután mutatja be az új iskola szép, tiszta, világos termeit. Tanterem, hosszú asztalokkal, kényelmes padokkal, mint az egyetemi előadótermek. Mellette az iroda, ahová nagy, üveges szekrényeket szállítanak. Itt lesz a természetrajzi szertár, melyet a gimnáziumból hoznak át. Egy ajtóval tovább rendezik be a kémiai termet, ahol rendszeres talajvizsgálatot folytatnak majd s ahol minden gazdának módjában lesz megvizsgáltatni a földjét, melyről kémiai eljárással állapítják meg a szaktanárok, hogy milyen termények termelésére alkalmas, milyen anyagokat kell pótolni mesterséges úton. Fent, az emeleten van a tanuló szoba és a hálók. Katonás, tiszta berendezés. Vságyak, új szekrények, ismeretterjesztő képek kerülnek ide. A szobákban vízvezeték, villanyvilágítás. Nagy, dupla ablakokon ömlik be a bágyadt, téli napsugár. — Ez a tulajdonképpeni iskola, de ehhez jön még a legfontosabb kiegészítés, a gazdaság, mondja Szőcs igazgató és átkalauzol a gimnázium udvarára. A gazdaság. Rég nem jártam az udvarnak ezen a részén. Tizenöt évvel ezelőtt, az én diákkoromban még u. n. botanikus kert volt itt. Most? Most mintagazdaság. Dr. Boga Alajos, aki főgimnáziumi igazgató korában a szeminárium céljaira kezdte a gazdálkodást, mintha csak gondolt volna arra, hogy egy későbbi földműves-iskola mintagazdaságának veti meg csodálkozásra késztető alapjait . Papp Dénes, a jelenlegi régens, aki nagy ambícióval folytatja elődje munkáját, most joggal lehet büszke erre a gazdaságra, melyet tovább fejlesztett. Nem túlozunk. Ilyen rendes, szakszerű építkezésű, jól berendezett és prima állatállománnyal ellátott gazdaságot keveset láthatunk a megye területén. Külön tehén és sertésgazdaság. A hófehér istállóban négy valódi simenibali, bőtejfi tehén és három gyönyörű borjú, a sertésistállóban (mert istálló ez és nem él) több, mint harminc, szebbnél-szebb jorskiri és mongolica sertés. Oyan tisztaságban van, amit sok-sok gazda megcsodálhat. — Ez lesz a földmives-iskola állatállománya ? — kérdezem. Szőcs igazgató mosolyogva felel: — A kezdet. Már ebben az évben új építkezések lesznek, lovakat, fajbaromfiakat szerzünk be és a régens úr a tejgazdaságot is fejleszten akarja. Kertészet. Távolabb, egy nagy parcellán harminc szép, egészséges gyümölcsfát látok. Mellettük kis csemeteiskola. Alma, körte, szilva, diópalánták. — Hát itt tervszerűen készülni kellett erre, akarom mondani, de az igazgató, mintha megérezné a gondolatomat, elembe vág. — Na, ezeket Péter igazgató úr ültetgette, aztán Boga főtanfelügyelő úr is, én is ültettünk minden évben még egy párat. Most majd a kertészmester veheti gondozás alá, fejlesztheti ezt a kertet. Mert nagy súlyt helyeznek a gazdasági iskolában a gyümölcskertészetre, erdészetre, sőt egy három holdas bolgárkertészet is lesz, ahol a zöldségtermelést sajátíthatják el a növendékek. — S azonkívül mennyi a földbirtok ? — Tiz hold a szántó. Ennyi birtokon, akiben van akarat és kedv a gazdasághoz, sokat tanulhat. Ezen a bajon is segítünk ... Ezen a tanuláson örvendezünk, ahogy jövögetünk az intézet felé vissza s ott találkozunk két meglett falusi emberrel. Ismerősök, jó gazdák. Egy kicsit restelkedve kezdnek érdeklődni, hogy vájjon őket felvennék-e az iskolába ? — Baj, baj, hajtogatja a fejét az igazgató. — Maguk idősebbek harminc évesnél ? — Csak két évvel, mondja az egyik, akinek középiskolai végzettsége van. — Hit ez a baj. A szabályok szerint harminc évesnél idősebb növendéket nem szabad felvennünk, de már beszéltünk arról, hogy ezeknek a tanulni vágyó gazdáknak is segítségére leszünk. Tanfolyamokat tart a gazdasági tanár úr. Állattenyésztés, mezőgazdaság lesznek ezeknek a tanfolyamoknak a tantárgyai és amit a rendes növendékek tanulnak szövetkezeti dolgokról, azt is leadják a tanfolyamokon, sőt nyáron, mikor a gazdasági szaktanár ellenőrzi a növendékek munkáját otthon, a falujukban, meglátogatja a tanfolyamos gazdákat is. Aztán segítünk a Székelyföldnek is a megkezdett falumunkában és gazdsági cikkeket is adunk, hiszen nem önző célokért, hanem ennek a vidéknek gazdasági fejlesztéséért nyílott meg az iskola, melynek fenntartása nagy áldozatot kíván a főtanhatóságtól. S meghozták értünk ezt az áldozatot. Jószívvel hozták, szívünkből jövő hálával köszönjük. Köszönjük és ígérjük, hogy igaz támogatói, barátai leszünk ennek az új iskolának. Mind Mind, akik óhajtjuk, kívánjuk, ennek a vidéknek élőhaladását, boldogulását. Legyen népes, legyen életképes ez az iskola. Szülők, akik gondoltok gyermekeitek jövőjére, ne sajnáljátok tőlük ennyi áldozatot. írassátok, járassátok gyermekeiteket földműves-iskolba. Még van néhány hely erre az évfolyamra is. Január 8-ig még tartanak a felvételek a jelentkezés sorrendjében, de csak korlátolt számban Szőcs Mihály gimnáziumi igazgatónál. Fót. SZÉKELYFÖLD 1936. január 1. — Múzeumunk tavasztól őszig vasárnaponkint délután 3—5 óráig van nyitva és megtekinthető. A fogadás. — Elbeszélés németből. — Fordította: Nemes Károly. Csupán a fali óra ketyegése hallatszott egy pillanatig a szobában. Megnémulva tekintettek valamennyien az ajtóra, mely a távozó után bezáródott. Ezután annál hevesebben tárgyalták a sikertelen kísérletet, pártfogásukba véve a gyógyszerész szinte modortalan fellépése ellen a kedves idegen fiatalembert. Az uraknál szokatlanul hangos társalgásra a főpincér is bekukkantott s bár az óra már 12 re járt, még mindig felszolgálta a butéliás üvegek tekintélyes sorát. Alig ürültek ki félig a palackok, hirtelen felpattant az ajtó s azon a gyógyszerész felesége rohant be. Majdnem feldöntötte férje székét, zokogva borult rá s fájdalmasan suttogta: — Hogy vagy, édes uram, mi a bajod, hála a jó Istennek, hogy még életben talállak. Az urak fejüket csóválva, igyekeztek megnyugtatni az asszonyt: — Férje makkegészséges, legkisebb baja sincsen, honnan veszi, hogy valami baja volna ? — kérdezte a pénzügyi tanácsos. Megzavarodva állott az asszony férje előtt. Könnyek között nyögte ki: — Hősien éppen önök szenték, hogy sürgősen jöjjek ide, mert férjemet a guta ütötte. — De hát ki mondta ezt önnek ? — Az a fiatalember, akit értem küldöttek. — Nem értem, hogy tulajdonképpen mi történt, — vágott közbe az államügyész. — Add elő nyugodtan, édes szívem, az esetet, — biztatta feleségét a gyógyszerész. — Már aludtam, — folytatta nyugodtabban a hölgy —amikor viharos csengetésre ébredtem. Azt hittem, hogy elfeledted a kapukulcsot elvinni s mikor kinéztem az ablakon, odalenn egy úriembert áttam, aki izgatottan integetett lehfelé. Mikor ablakot nyitottam, fölkiáltott, hogy gyorsan nyissam ki a kaput, mert valami igen fontos mondanivalója van. Ijedtemben a lépcsőn inkább legurultam, mint futottam, kaput nyitottam s akkor mondja a várakozó fiatalember, hogy férjemet szélütés érte, a leggyorsabban jöjjek ide. — És mi történt tovább, hová lett az a fiatalember? — kérdezte az államügyész. — Én otthagytam őtet az előcsarnokban, azt mondta, ide fog kisérni, visszafutottam a szobámba, hogy minél gyorsabban átöltözzem, de mire ujból lementem, az idegen már nem volt sehol s igy egyedül siettem ide. Ezeket hallva, az államügyész az ajtóhoz rohant s közben a gyógyszerészre rászólt: — Gyorsan haza önökhöz ! Amikor a gyógyszerész házához megérkeztek, észrevették, hogy a bejáró ajtó csak be van támasztva. Mialatt az államügyész a földszinti helyiségeket kutatta végig s megállapította, hogy azokban idegen nem igen járhatott, a gyógyszerész egyenesen a felesége emeleti hálószobájába szaladt fel. A szobában, mint mindig, mintaszerű rend uralkodott, csupán a toalett tükör volt kissé elmozdítva. A tükör mögötti titkos fülke üresen ásított ki a falból. Az ékszerek hiányzottak. A fésülő asztalon egy gondosan összehajtott levélpapír feküdt ezzel a tartalommal: — Amikor ezt a levelet fogja olvasni, még aligha lesz 12 óra. Mivel így ön a fogadást elvesztette, nem fog csodálkozni, ha a bank az ön részére kiállított csekket kifizetni nem fogja (Vége.) KRÓNIKANumerus nullus a havason. Mint a szabadságos katonák, úgy rohanták megy a covasnai állomáson a vicinális harmadik osztályát a capinás székelyek. Látszott rajtuk, hogy munkából jönnek s hogy hónapok óta nem voltak otthon. Több százan lehettek, fele ha felfért a vonatra. Kérdezés nélkül tudtuk, hogy gyergyóiak. A gyergyóiak u. i. a legjobb és legkeresettebb fadöntők és famunkások az egész vidéken. A comandaui Grödel cég jeruasai telepéről jönnek, szinte a régi határszélről, kb. 100 km. nyi távolságból. Valami különös kifejezés van mindeniknek az arcán, mintha nagyon nagyon bánatosak lennének. És mégis valami megmagyarázhatatlan szomorúsággal vegyített reménység látszik mindeniken. Inkább dacosak, mint szomorúak. Ta-án húsz évvel ezelőtt is ilyen arckifejezéssel ültek a vonatra, amikor Doberdóhoz indultak ... A szemük vérmes, mind a hold korongja, mikor vihart jelez. Már régebb hallottam, hogy nem egy súlyos szembajt kapott a jeruzsai erdőben, mert éjjelnappal küzködni kell a fával. Hajnali négy órától este tizenegyig, megállás nélkül hétköznap és vasárnap egyaránt. A jeruzsai erdőben nincs pirosbetűs nap, egyformák ott az ünnep és ,misesnapok. Nincs pihenés, csak dolog, dolog a megszakadásig. Csak karácsony és húsvét kivétel Akkor egy napra megáll a munka, de azután újból kezdődik napi 80 lejért. Akik fel tudtak kapaszkodni a vonatra, nagy nehezen elhelyezkednek. Egy öreg székely húzódik le mellém, hozzá fordulok: — Tán az ünnepekre megemberelték magukat a comandauiak, hogy maguk mind haza tartanak. — Azok meg, még jobban a kelletténél, mert végleg haza küldtek — mondja a székely. —■ Karácsony szenvedése előtt egy este egyszer csak a mármarosiak körül vettek s azt mondták, hogy tegyük le a szerszámot, mert itt az erdő az övék, a föld is, s a fák is az övék s itt nekünk nincs semmi keresni valónk. Olyan formán éreztem magam, mintha háborúban lennék, de nem