Székelyföld, 1936 (6. évfolyam, 1-90. szám)

1936-01-01 / 1. szám

2. oldal. után lehet kérni a felvételt, mégpedig vallási különbség nélkül. Az iskola. Most pedig nézzünk körül az új iskolában, ahol a két florip közötti csonkaháton történik a nagyobb berendezkedés. Lázas munka. Sietni kell, hogy január 8 ra, mikorra a növendékek bejönnek, már rendben legyen minden. Nagy gonddal őrködik a munka fölött Tóth Balázs, egyházmegyei tanácsos és Szőcs Mihály, a jelenlegi algimnázium igazgatója, aki a közel­jövő terveit ismerteti velünk. — Mintaiskolának szántuk és az is lesz, mondja komoly határozottsággal s egymásután mutatja be az új iskola szép, tiszta, világos termeit. Tanterem, hosszú asztalokkal, kényelmes padokkal, mint az egyetemi előadótermek. Mel­lette az iroda, ahová nagy, üveges szekrényeket szállítanak. Itt lesz a természetrajzi szertár, me­lyet a gimnáziumból hoznak át. Egy ajtóval to­vább rendezik be a kémiai termet, ahol rend­szeres talajvizsgálatot folytatnak majd s ahol minden gazdának módjában lesz megvizsgáltatni a földjét, melyről kémiai eljárással állapítják meg a szaktanárok, hogy milyen termények termelé­sére alkalmas, milyen anyagokat kell pótolni mes­terséges úton. Fent, az emeleten van a tanuló szoba és a hálók. Katonás, tiszta berendezés. V­ságyak, új szekrények, ismeretterjesztő képek kerülnek ide. A szobákban vízvezeték, villanyvilágítás. Nagy, dupla ablakokon ömlik be a bágyadt, téli nap­sugár. — Ez a tulajdonképpeni iskola, de ehhez jön még a legfontosabb kiegészítés, a gazdaság, mondja Szőcs igazgató és átkalauzol a gimná­zium udvarára. A gazdaság. Rég nem jártam az udvarnak ezen a részén. Tizenöt évvel ezelőtt, az én diákkoromban még u. n. botanikus kert volt itt. Most? Most minta­gazdaság. Dr. Boga Alajos, aki főgimnáziumi igazgató korában a szeminárium céljaira kezdte a gazdál­kodást, mintha csak gondolt volna arra, hogy egy későbbi földműves-iskola mintagazdaságának veti meg csodálkozásra késztető alapjait . Papp Dénes, a jelenlegi régens, aki nagy ambícióval folytatja elődje munkáját, most joggal lehet büszke erre a gazdaságra, melyet tovább fejlesztett. Nem túlozunk. Ilyen rendes, szakszerű épít­kezésű, jól berendezett és prima állatállománnyal ellátott gazdaságot keveset láthatunk a megye területén. Külön tehén és sertésgazdaság. A hófehér istállóban négy valódi simenibali, bőtejfi tehén és három gyönyörű borjú, a sertésistállóban (mert istálló ez és nem él) több, mint harminc, szebb­­nél-szebb jorskiri és mongolica sertés. O­yan tisz­taságban van, amit sok-sok gazda megcsodálhat. — Ez lesz a földmives-iskola állatállomá­nya ? — kérdezem. Szőcs igazgató mosolyogva felel: — A kezdet. Már ebben az évben új épít­kezések lesznek, lovakat, fajbaromfiakat szerzünk be és a régens úr a tejgazdaságot is fejleszten akarja. Kertészet. Távolabb, egy nagy parcellán harminc szép, egészséges gyümölcsfát látok. Mellettük kis cse­meteiskola. Alma, körte, szilva, diópalánták. — Hát itt tervszerűen készülni kellett erre, akarom mondani, de az igazgató, mintha meg­érezné a gondolatomat, elembe vág. — Na, ezeket Péter igazgató úr ültetgette, aztán Boga főtanfelügyelő úr is, én is ültettünk minden évben még egy párat. Most majd a ker­tészmester veheti gondozás alá, fejlesztheti ezt a kertet. Mert nagy súlyt helyeznek a gazdasági iskolában a gyümölcskertészetre, erdészetre, sőt egy három holdas bolgárkertészet is lesz, ahol a zöldségtermelést sajátíthatják el a növendékek. — S azonkívül mennyi a földbirtok ? — Tiz hold a szántó. Ennyi birtokon, aki­ben van akarat és kedv a gazdasághoz, sokat tanulhat. Ezen a bajon is segítünk ... Ezen a tanuláson örvendezünk, ahogy jövö­­getünk az intézet felé vissza s ott találkozunk két meglett falusi emberrel. Ismerősök, jó gazdák. Egy kicsit restelkedve kezdnek érdeklődni, hogy vájjon őket felvennék-e az iskolába ? — Baj, baj, hajtogatja a fejét az igazgató. — Maguk idősebbek harminc évesnél ? — Csak két évvel, mondja az egyik, aki­nek középiskolai végzettsége van. — Hit ez a baj. A szabályok szerint har­minc évesnél idősebb növendéket nem szabad felvennünk, de már beszéltünk arról, hogy ezek­nek a tanulni vágyó gazdáknak is segítségére leszünk. Tanfolyamokat tart a gazdasági tanár úr. Állattenyésztés, mezőgazdaság lesznek ezeknek a tanfolyamoknak a tantárgyai és amit a rendes növendékek tanulnak szövetkezeti dolgokról, azt is leadják a tanfolyamokon, sőt nyáron, mikor a gazdasági szaktanár ellenőrzi a növendékek mun­káját otthon, a falujukban, meglátogatja a tan­folyamos gazdákat is. Aztán segítünk a Székely­földnek is a megkezdett falu­munkában és gaz­­d­sági cikkeket is adunk, hiszen nem önző cé­lokért, hanem ennek a vidéknek gazdasági fej­lesztéséért nyílott meg az iskola, melynek fenn­tartása nagy áldozatot kíván a főtanhatóságtól.­­ S meghozták értünk ezt az áldozatot. Jó­­szívvel hozták, szívünkből jövő hálával köszönjük. Köszönjük és ígérjük, hogy igaz támogatói, ba­rátai leszünk ennek az új iskolának. Mind Mind, akik óhajtjuk, kívánjuk, ennek a vidéknek élő­­haladását, boldogulását. Legyen népes, legyen életképes ez az is­kola. Szülők, akik gondoltok gyermekeitek jövő­jére, ne sajnáljátok tőlük ennyi áldozatot. íras­sátok, járassátok gyermekeiteket földműves-isko­­lba. Még van néhány hely erre az évfolyamra is. Január 8-ig még tartanak a felvételek a je­lentkezés sorrendjében, de csak korlátolt számban Szőcs Mihály gimnáziumi igazgatónál. Fót. SZÉKELYFÖLD 1936. január 1. — Múzeumunk tavasztól őszig vasárna­­ponkint délután 3—5 óráig van nyitva és meg­tekinthető. A fogadás. — Elbeszélés németből. — Fordította: Nemes Károly.­­ Csupán a fali óra ketyegése hallatszott egy pillanatig a szobában. Megnémulva tekintettek valamennyien az ajtóra, mely a távozó után be­záródott. Ezután annál hevesebben tárgyalták a sikertelen kísérletet, pártfogásukba véve a gyógy­szerész szinte modortalan fellépése ellen a ked­ves idegen fiatalembert. Az uraknál szokatlanul hangos társalgásra a főpincér is bekukkantott s bár az óra már 12 re járt, még mindig felszol­gálta a butéliás üvegek tekintélyes sorát. Alig ürültek ki félig a palackok, hirtelen felpattant az ajtó s azon a gyógyszerész felesége rohant be. Majdnem feldöntötte férje székét, zo­kogva borult rá s fájdalmasan suttogta: — Hogy vagy, édes uram, mi a bajod, hála a jó Istennek, hogy még életben talállak. Az urak fejüket csóválva, igyekeztek meg­nyugtatni az asszonyt: — Férje makkegészséges, legkisebb baja sincsen, honnan veszi, hogy valami baja volna ? — kérdezte a pénzügyi tanácsos. Megzavarodva állott az asszony férje előtt. Könnyek között nyögte ki: — Hősien éppen önök szenték, hogy sür­gősen jöjjek ide, mert férjemet a guta ütötte. — De hát ki mondta ezt önnek ? — Az a fiatalember, akit értem küldöttek. — Nem értem, hogy tulajdonképpen mi történt, — vágott közbe az államügyész. — Add elő nyugodtan, édes szívem, az esetet, — biztatta feleségét a gyógyszerész. — Már aludtam, — folytatta nyugodtabban a hölgy —amikor viharos csengetésre ébredtem. Azt hittem, hogy elfeledted a kapukulcsot el­vinni s mikor kinéztem az ablakon, odalenn egy úriembert áttam, aki izgatottan integetett lehfelé. Mikor ablakot nyitottam, fölkiáltott, hogy gyor­san nyissam ki a kaput, mert valami igen fontos mondanivalója van. Ijedtemben a lépcsőn inkább legurultam, mint futottam, kaput nyitottam s ak­kor mondja a várakozó fiatalember, hogy férje­met szélütés érte, a leggyorsabban jöjjek ide. — És mi történt tovább, hová lett az a fiatalember? — kérdezte az államügyész. — Én otthagytam őtet az előcsarnokban, azt mondta, ide fog kisérni, visszafutottam a szobámba, hogy minél gyorsabban átöltözzem, de mire ujbó­l lementem, az idegen már nem volt sehol s igy egyedül siettem ide. Ezeket hallva, az államügyész az ajtóhoz rohant s közben a gyógyszerészre rászólt: — Gyorsan haza önökhöz ! Amikor a gyógyszerész házához megérkez­tek, észrevették, hogy a bejáró ajtó csak be van támasztva. Mialatt az államügyész a földszinti helyiségeket kutatta végig s megállapította, hogy azokban idegen nem igen járhatott, a gyógysze­rész egyenesen a felesége emeleti hálószobájába szaladt fel. A szobában, mint mindig, mintaszerű rend uralkodott, csupán a toalett tükör volt kissé el­mozdítva. A tükör mögötti titkos fülke üresen ásított ki a falból. Az ékszerek hiányzottak. A fésülő asztalon egy gondosan összehajtott levélpapír feküdt ezzel a tartalommal: — Amikor ezt a levelet fogja olvasni, még aligha lesz 12 óra. Mivel így ön a fogadást el­vesztette, nem fog csodálkozni, ha a bank az ön részére kiállított csekket kifizetni nem fogja (Vége.) KRÓNIKA­Numerus nullus a havason. Mint a szabadságos katonák, úgy rohanták megy a covasnai állomáson a vicinális harmadik osztályát a capinás székelyek. Látszott rajtuk, hogy munkából jönnek s hogy hónapok óta nem voltak otthon. Több százan lehettek, fele ha fel­fért a vonatra. Kérdezés nélkül tudtuk, hogy gyergyóiak. A gyergyóiak u. i. a legjobb és legkeresettebb fadöntők és famunkások az egész vidéken. A co­­mandaui Grödel cég jeruasai telepéről jönnek, szinte a régi határszélről, kb. 100 km. nyi tá­volságból. Valami különös kifejezés van mindeniknek az arcán, mintha nagyon nagyon bánatosak len­nének. És mégis valami megmagyarázhatatlan szomorúsággal vegyített reménység látszik min­­deniken. Inkább dacosak, mint szomorúak. Ta-­án húsz évvel ezelőtt is ilyen arckifejezéssel ül­tek a vonatra, a­mikor Doberdóhoz indultak ... A szemük vérmes, mind a hold korongja, mikor vihart jelez. Már régebb hallottam, hogy nem egy súlyos szembajt kapott a jeruzsai erdőben, mert éjjel­­nappal küzködni kell a fával. Hajnali négy órá­tól este tizenegyig, megállás nélkül hétköznap és vasárnap egyaránt. A jeruzsai erdőben nincs pi­­rosbetűs nap, egyformák ott az ünnep és ,mises­­napok. Nincs pihenés, csak dolog, dolog a meg­szakadásig. Csak karácsony és húsvét kivétel­ Akkor egy napra megáll a munka, de azután új­ból kezdődik napi 80 lejért. Akik fel tudtak kapaszkodni a vonatra, nagy nehezen elhelyezkednek. Egy öreg székely húzódik le mellém, hozzá fordulok: — Tán az ünnepekre megemberelték magu­kat a comandauiak, hogy maguk mind haza tar­tanak. — Azok meg, még jobban a kelletténél, mert végleg haza küldtek — mondja a székely. —■ Karácsony szenvedése előtt egy­ este egyszer csak a mármarosiak körül vettek s azt mondták, hogy tegyük le a szerszámot, mert itt az erdő az övék, a föld is, s a fák is az övék s itt nekünk nincs semmi keresni valónk. Olyan formán érez­tem magam, mintha háborúban lennék, de nem

Next