Székelyföld, 1938 (8. évfolyam, 1-13. szám)

1938-01-01 / 1. szám

2. oldal. Mill ha Ml a­­p­osrt a­laptól. A lefőbb választási­ bizottság most tette közzé a képviselőválasztások hivatalos mér­legét, amelynek értelmében most már két­ségtelenül kimondja, hogy egyes pártok hány képviselői mandátumhoz jutottak. A Magyar Párt, mint ötödik párt 19 képviselői helyet kapott. Megyénkből báró Szentkereszthy Béla és dr. Molnár Dénes, tehát most már hivatalosan megválasztott képviselők. Az elosztás szerint Háromszék, Csik és Udvarhely megyék két-két képviselői helyet nyertek A többi mandátumok Er­dély és a Bánát magyarlakta vidékei kö­zött oszlanak meg. 50 éves papi jubileum Torján. Lőrincz Sándor esperes aranymiséje. Torján évek óta csendes visszavonult­­ságban él Lőrincz Sándor esperes, aki le­gutóbb Futásfalva rom. kát. hivelnek volt áldozatosszivü, munkás lelkiatyja s aki a nyugdíj határ elérése után, szülőfalujába köl­tözött, ahol most, december 2- án ünnepelte áldozópappá szentelésének ötvenéves jubi­leumát. Lőrinc Sándor esperes-plébános csendes visszavonultságban akarta ezt a ritka ünnep­séget is megtartani, de paptársai és áldásos papi munkásságát méltányoló hívei méltó ün­nepséget rendeztek a jubiláns tiszteletére s valósággal ünnepnappá varázsolták decem­­ber 28 ikát, melyre a kerületi papság majd­nem teljes létszámban, a hívek és a kör­nyék katólikus társadalmának tagjai is nagy számban megjelentek. A templomtéren gyülekezett papság és hivek zászlók alatt, dr. Jónáky Ferenc ka­­nonok, pápai­ kamarás, dr. Péterffy Lőrinc kér. főesperes és Bögözy József kér. tanfe­lügyelő vezetése mellett vonultak a jubiláns házához, hogy őt az aranymisére kísérjék. Megható volt, ahogy Lőrinc Sándor a küldöttséget fogadta, átvette a kegyelmes Fő­pásztor üdvözlő levelét, majd a kü­döttség minden tápját örökzölddel átfont búzakalász­­ajándékozta meg. A zsúfolásig megtelt templomban 14 pap segédlete mellett mutatta be Lőrinc Sándor az aranymisét, melyen Barthos Mi­hály esperes tartott magasszárnyalású szent­beszédet. Az egyházi ünnepség után a papság és a hivek köszöntötték az aranymisés ősz papot majd kellemes hangulatu társas­ebé­den vettek részt. Lőrinc Sándor, akit az isteni kegyelem csodálatos testi és szellemi frisseségben tar­tott meg egész aranymisés koráig s aki az erdélyi róm. kát. papság egyik legmarkán­­sabb személyisége ma is, meghatódottan adott hálát az Istennek s könnyen köszönte az emberek részéről magnyilvánuló igaz szeretetet. Élete bizonyságtétel amellett, hogy, aki szeretettel dolgozik, aki jól dolgozik az Ur szőllőjében, azt nemcsak az emberek, ha­nem Isten szeretete is boldogí­ja. A nevelés művészetéről. " A róm. kat. tanítói gyűlésen fel­ol­vas­a GÁSPÁR BÉLA pojani plébános. „A művészetek művészete az embernek ne­velése“ mondotta Nagy Szent Gergely pápa. Va­lóban, művészet az, h a teremtő Isten képmá­sára alkotott emberhez legméltóbb művészeti Szépművészet, de nehéz művészet. Egedel­­mes holt anyagon dolgozik a festő ecsetjével, a szobrász vésőjével, az építész kalapácsával, de a nevelő művész le­ggyakrabban ellenállást kifej­t, ellenséges indulatú tényt akar formálni, munká­ját megnehezítő, gyakran meg is rontó sok min­denféle körülmény között. A nevelés művészet és nem mesterség. .A művésznek születnie kell“, tartja a közmondás; azért kell abban, aki csalá­dot alapít és abban aki gyermekeket tanít, kivált­ságos, szent hivatásérzetnek kell lennie. E hivatásérzet nélkül „nevelés“ ről—a szó igaz értelmében — nem is beszélhetük, csak „elnevezés*-ről, „rontásáról. Már sokan egyre világosabban kezdik ér­­teni, hogy a mai élet számtalan nyomorúságának forrása abban kereshető, hogy az értelmiségi pá­lyákon dolgozók oly nagy része szakmájukban nem hivatást, hanem, csak életpályát, vagy állást lát. És ez az anyagias életszemlélet természetes következménye. Az anyagias életszemléletből ered ugyanis az a felfogás, hogy a munka pusztán csak kenyérkereseti, vagy karrierszerzési eszköz — semmi egyéb. Ez a materialista munkaszemlélet, a munkát gépiessé és önzővé alacsonyba, a ki­­válást pedig p­ályává torzítja. Pályává, amelynek mindennapi gyakorlásiban aztán többnyire hiába keresnénk magasabbrendű hivatásetikai szempon­tokat és motívumokat. A munkával kapcsolatos hivatásérzet csök­kenésével, vagy kiveszésével ugyanis egyenes arányban csökken vagy kivesz a hivatásetika is. Hogy pedig ennek milyen káros következményei vannak úgy az egyénre, mint a társadalomra, azt talán már mindnyájan tapasztaltuk az életben. Hiszen valószínűleg mindnyájan találkoztunk már tanítókkal, akikből kiérződött az, hogy hi­ányzik belőlük a tanítványaik iránti felelősség, teljes érdeklődés. A tanítást nyűgnek, az osz­tályban eltöltött órákat szükséges rossznak te­kintik csupán. Esze ágába sem jut, tanítványaival iskolán kívül is foglalkozni. Közömbös, rideg, gyakran igazságtalan velünk szemben. Szeretet­­lenségével csírájukban elfojtja, elsorvasztja a fia­tal lelkek nem egy értékét, sőt magatartásával kifejezetten rossz példát nyújt nekik. Félre tehát a didaktikai materializmussal és a súlypontot nem a tananyag gépies elvégzésére, hanem a gyermek lelki és testi erőinek, tehetsé­geinek a kifejlesztésére kell helyezni. Rossz ta­nító az, aki egyebet sem tesz, csak a tanterv megszabta ismereteket és készségeket gyömöszöli be és palántálja át a gyermek agyába, emlékeze­tébe. Ezzel ellentétben a tanítóművészt az jel­lemzi, hogy minden képességét és gondját a gyermek egyéni lelkületének a legfinomabb elá­­gazásaiig való megismerésére fordítja, ha szere­- -00-- ----- V*«I* qua IC kint, csodákkal teljes gyermeki világba. A gyer­­meklelkeket kell formálni, mint a fazakas for­málja a fazakat. S a gyerm­eklélek a legfinomabb, legérzékenyebb, a behatásokra legfogékonyabb minden más lelkek között a világon. Már a ré­giek azt mondták a gyermekről: „Rés sancta puer“ — a gyermek: szentdolog. — Krisztus, mikor az apostolok lelkét formálta, mintául egy gyermeket állított közéjük és azt mondotta:Bi­zony, bizony mondom nektek­ .Ha nem lesztek olyanok, mint e kisded, nem mentek be a meny­­nyék országába.* Egész egy világ a lélek, ame­­ye önmagunkban hordunk, de amelyről néme­lyek sohasem vesznek tudomást, miután annyira el vannak foglalva a multékony földi léttel, a si­­ány testi kívánságokkal, a külvilág sátáni csábi­­tásaival, az emberek hiú tetszésnyilatkozataival. Azon­ban tekintsünk saját lelkünkbe és pedig ön­tudatunk belsejének ablakán át, látni fogjuk mennyi kincs rejlik benne. *­mon Mily„békí m­egálom, örökké virágos mező, mennyi fény gyönyörködtet mindenfelé. Mily messze maradnak el a világ zaja, láza, örjöngé­s A zemeink elé táruló kerteken , be­zérör örökkévalóságáról, halhatatlanságáról beszél, örvendetes jelenség, hogy igen sok jel arra mutat, hogy az ember belső világa felé te­relődik a figyelem. Kezdi belátni a világ, hogy ha­lm T alan P0k01 ,ehet az élet kül való ’ SÖlél és CSS2 hang nél- SZÉKELYFÖLD 1938. Január 1. Lapzártakor jelentik: Új időközi bizottság a város élén. Amint már lapunk más helyén megem­lített­ük a helybeli primaria felváltása is idő­szerűvé­­vált. Közvetlen lapzártakor kapjuk az alábbi jelentést: A kormány­változással kapcsolatban a város vezetőségében változás állott be. De­cember 31-én déli 12 órakor adta át he­lyét az eddigi időközi­ bizottság az új bi­zottságnak, amely Dima János tanfelügyelő elnöklete alatt, Olteanu Jones, dr. Hegyessy Viktor, Bodor Kálmán és Nyáguly Mihály bizottsági tagokból áll. Köszönet. Köszönetet kell mondjak a mi drága, kitartó, küzdeni akaró és tudó székely né­pünknek, amelynek választottjai, a jók jobb­jai a pár nappal ezelőtt lezajlott választások alatt ismét levizsgáztak a lelkesedésből és az akarni tudásból. Köszönetet mondott azoknak a hős fér­fiaknak, akik a zord téli időben úttalan uta­kon vastag hóban húsz harminc kilométeres távolságokat gyalogoltak, földön, szalmán aludtak, hogy az éber hatósági közegek fi­gyelmét elkerüljék és jogaikat fajuk érdeké­­ben gyakoroják. Köszönetet mondok azoknak a türel­mes testvéreimnek is, akik a fárad­rágós utak után türelemmel várták szabadulásukat zárkáikból. És köszönetet mondok annak az ifjú nemzedéknek is, amely az öregek dazában igaz lelkesedéssel és kitartással vett részt. Az utánpótlás aggodalma napról-napra szűnik. A Kabayak, Horváthok, Antalok, Be­nedekek és még nagyon sokan mások fi­gyelmeztetnek, hogy viharedzett öregeknek vannak már viharálló ut­ódaik. Ezek a szenvedő öregek és ez a vi­­­h­arálló fiatalság meggyőznek arról hogy Is­ten még nem ítélte halálra a székelyt csak próbálgatja, hogy érdemes-e foglalkozni vele. Hát érdemes ! Sepsiszentgyörgy, 1937 dec. 29 Dr. Fábián Llászló.

Next