Székelyföld, 2004 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2004-02-01 / 2. szám

Pomogáts Béla: Dsida és a katolikus költészet 143 költemény közvetlen előzménye­­ valójában szerepvers, a költő a magára maradt, szenvedő Krisztus helyébe képzeli magát. Testvéreim, tanítványaim! Égignyúló kemény kereszten holnap megölnek engem! Es ti alusztok, mélyen alusztok! A valamivel később keletkezett Nagycsütörtök viszont már minden ízében személyes vallomás, amely a súlyos történelmi gondokkal küzdő, magányos erdélyi költő áldozatának keresztény értelmét és természet­­feletti távlatát világítja meg. A vershelyzet nagyon is köznapi: a Kolozs­várra visszatérő költő a székelykocsárdi vasútállomáson - a székely körvasút átszállóhelyén, amelyet mindig úton lévő, fáradt székelyek töltenek meg - várakozik a csatlakozásra, s a hideg éjszakában valami emberi szóra, közeledésre, együttérzésre vágyik. Körötte ismeretlenek alszanak, s a teljes magányosság szorításában nincs senki, akivel megoszthatná gondjait. Ebben a szorongató lelkiállapotban ismeri fel a virrasztó Krisztus magányának és gyötrődésének értelmét, az áldozat misztériumát. Mindenekelőtt azonban lássuk a vers szövegét: Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomon lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a sűrű füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem, szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak...

Next