Széphalom 13. (2003)
KAZINCZY ÉS KORA - Hausner Gábor: Ki volt Nagy János, Tasso győri fordítója?
SZÉPHALOM 13. • A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 2003. 99 hexameterhez fordul. A formahűség akkoriban nem volt parancsoló követelmény, a hexameter pedig nem volt korszerűtlen, különösen nem a vitézi, heroikus versekben. Ahogy Csokonai mondja a Dorottya előszavában: „Ha vitézi epopoeiát írtam volna, a hexameterre esett volna a választásom”.34 De hivatkozhatunk Vörösmartyra is, aki húsz évvel később ugyanebbe a formába öltözeti Zalántát. (A Megszabadított Jeruzsálem első teljes fordítása, Bálint Gyuláé 1863-ban még mindig hexameterrel él!) Nagy János hexameterei jól folynak, gyakorlott kézre vallanak. Igaz, 1800-ban még mentegetőznie kellett: „a versírást soha sem tanultam, úgy abban gyakorlatlan vagyok”.35 1805-ben erre már nincs szüksége, kijárta már a Horatius-fordítás nehéz iskoláját. Tassójának hexameterei megfelelnek a kor szabályainak, amely hibásnak tartotta a szó és a lábhatár, a sor és a mondathatár egybeesését.36 Az áthajlásban a Horatius nyújtotta mintát követi, ahol: „a két szóból álló szók egymástól elragasztván, a másik sorba által vetődnének”.37 íme: „Csak két szolgállók jöttek nyomainkba, kiket Bal- / Sorsom részeseivé választék vástt ki magamnak.” (367-368.) Mondathatár és sorhatár nála ritkán esik egybe. Ez, néhol párosulva az inverzióval, megnehezíti az értelem követését. Ilyen nehezen érthető sorok például: „...Azértt nem mindenkor nem is éppen / Mindenikéhez azon, hanem a’ mintt hozza magával / Aztt az idő, úgy változik...” (587-589.) A fordító nem keresi az emelkedettséget, inkább az érthetőség híve. Nagy Jánosnak erről is van elmélete, igaz korábbról: „Az is szorultság a’ Deák nyelvbe, hogy sokakba más, és szabadabb stylusa van a’ Vers írásban, mintt a’ folyó beszédbe. Ellenben a’ Magyar nem kén télen stylusát változtatni, akár verset írjon, akár folyó beszéddel éljen.”38 A Tassó-fordításban hű ehhez a gondolathoz, általában prózai stílusú, néhol azonban fentebbre emelkedik, s kitűnően festi az erőt, a fenséget. Hívja Pokol Gyomrából örök míllységbe lakotta Vér felett rekedő Hangom bús Trombita Szóval. A ’ Gyász Barlangnak kondul ki feszültt nagy üregje És a ’ vak Levegő a ’ Hangot viszsza Ütötte. (17-20) Míg ő száll, nem ugat vad Cerberus, el pihen a rút Hydra, meg áll a ’ Cacittus, méllysségek inognak, így ordítt hát a’Poklok nagy torkú Királlyá. (57-59) ... egyszeribenn ki repülnek az Éjjnek Fellegiből, s a ’ Csillagokig vágtatnak ollyan nagy S szörnyű robajjal, mintt mikor a zúgó zivatar ki Rontván be zárt Barlangjából, el önti az Égnek Fénnyét, és a ’ Tengeri Földet Haddal ijeszti. (128-133) Az erő hangulatát idézik fel az ilyen - majd a romantikában nagy szerephez jutó - kifejezések: feszül, bús, komor, borzasztó, pompa stb. 34 Csokonai Vitéz Mihály Válogatott művei. I. Kiadta Vargha Balázs. Bp., 1980. 230. 35 OSZK Quart. Hung. 125. „Rövid út”, 131a. 36 Szepes Erika-Szerdahelyi István i. m. 214-215. 37 OSZK Quart. Hung. 131. 10b. 38 OSZK Quart. Hung. 131. 8b.