Széphalom 15. (2005)
MESTEREK ÉS MŰVEK - Komáromy Sándor: "...írok a XXdik vagy XXIdik századnak..." 200 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály
116 KOMÁROMI SÁNDOR: 200 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály Izén ezekben a versekben kevés olyan motívumot, adatot, utalást találunk, amely egyértelműen a pataki keletkezésre utalna. Nagyon valószínű, hogy a pataki hónapok - a nagy lelki megrázkódtatás után - nem kedveztek a versírásnak. A Patakon írt versek (A borital mellett, Bakhushoz, Miért ne innánk, Földi Rózsa, Fűzfa sípra észrevételek és mások) zömmel bordalok. A mintegy tíz vers mellett - bár ezt a Csokonai-szakirodalom egy része vitatja - itt, Patakon keletkezett az Árpádiász tervezete is, amely befejezetlen maradt, mindössze 51 sor készült el belőle. Az Árpádiász honfoglalási eposz-tervezet bizonyítéka egy újfajta költői magatartásnak és iránykeresésnek. A Patakon készült változatban is fellelhetjük a készülő nagy mű első hajtásait, fel kell figyelnünk - egyebek mellett - a tudatosan végzett, tudományos igénnyel folytatott anyaggyűjtésre. Ez is jelzi szándékainak irányát. A költő Patak iránti tisztelete jeléül önálló könyvet (VII.) is szánt a városnak. A pataki néhány hónap „termését” még kiegészíthetjük - sajnos kevésbé biztos adatokra hivatkozva - bizonyos népdalgyűjtési tevékenységgel is, amelyet a költő Patak környékén végzett. Kevés adatunk van a bizonyosságra, amennyiben ez hiteles, úgy Csokonai a magyar dalgyűjtés egyik korai képviselője. Patakkal továbbra sem szakította meg kapcsolatait. Kövy Sándorral levelezett is, Pataki diáktársait, ha tehette, felkereste. 1801 júliusában ismét járt Sárospatakon, ekkor látogatta meg a börtönéből szabadult Kazinczy Ferencet is. Korai halála nagy vesztesége a felvilágosodás kori magyar költészetnek. Költészete egy emberibb, szebb kor felé tekintett, ahogyan írja: „... Ha írok is, aminthogy már én anélkül nem tarthatom fel létemet, írok a boldogabb maradéknak, írok a XXdik vagy XXIdik századnak, írok annak a kornak, amellyben a magyar vagy igazán magyar lesz, vagy igazán semmi sem... ”