Színház, 1985 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
pedig Zentay Ferencet, aki a kisebbnagyobb epizódokban jól oldja meg a reá bízott feladatokat. Rendezés A tíz produkciót összesen hatan rendezték, közülük ketten vendégként. Ez utóbbiak közül Pethes György Vaszary Gábor vígjátékát, a Bubust állította színpadra, bőséges humorral, a mulattatás valamennyi ízléses eszközét ügyesen fölhasználva a szórakoztatásra. Rendezésének is jelentékeny szerepe van abban, hogy ez a zenés bohózat szerepel a leghosszabb ideje a műsoron. Horváth Tivadar a színház vérbeli, profi művésze, aki nemcsak színészként, hanem rendezőként is a legjobbak közé tartozik. Nem utolsósorban az ő munkájának is tulajdonítható, hogy a Mi újság odaát ? típusait és humorát közelebb hozta a nézőkhöz, és valósággal megmagyarította a jeleneteket. Az Őrült nők kettesét is ő állította színpadra, azzal a nagy mesterségbeli tudással, amellyel a mulattató helyzeteket éles reflektorfénybe helyezte. A Vidám Színpad másik vendége Sándor Pál volt; ő a Szomorú vasárnapot vitte színre, pergő ütemű rendezésben, rendkívül jó ritmusban, filmszerű snittek, gyors vágások segítségével. Kalmár Tibor zenés játékban és showműsorban egyaránt igazolta szakmai biztonságát. Az Elvámolt éjszaka pikantériáját franciás eleganciával, remek ötletekkel gazdagította, a Kabos-show-ban pedig a revüt úgy ötvözte a magánszámokkal és jelenetekkel, hogy mindezt egy jelentékeny komikusegyéniséghez, valamint a színház adottságaihoz igazította. Ha e műsornak nem volt szegénységszaga, az az ő munkájának is köszönhető. Bodrogi Gyula neve két előadás rendezőjeként is szerepel. A Hajrá, magyarok ! című kabaréban a politikai humor iránti érzékenységét igazolta, a Szeretem a feleségem című amerikai játékban pedig sikeresen aknázta ki a félreérthető helyzetek sikamlósságában rejlő lehetőségeket. Zsudi József a Kis Színpad két produkcióját rendezte, és mind A rímfaragóban, mind az Együtt, ameddig bírjuk című műsorban jól érvényesült az a törekvése, hogy a nézők figyelme egy percre se lankadjon, és valamennyien aktív résztvevői legyenek az egymást jó ütemben követő számoknak. 26 P. MÜLLER PÉTER Jeruzsálem színpadi pusztulása Katona József-Spiró György drámája Zalaegerszegen A zalaegerszegi ősbemutató zárójelenetében a szereplők (a színészek és a statisztéria) vastag gyertyákkal a kézben vonulnak körbe a játéktéren, miközben ünnepélyes zene szól: a gyász hangjai. Ruszt József rendező elsirattatja Jeruzsálemet, mementóra int. Spiró György átdolgozásának záróképe ezzel szemben egy danse macabre, melyben elvonulnak előttünk a dráma életben maradott alakjai, s Titus, a fővezér (az „unatkozó, amorális szörnyeteg”) sorra bemutatja őket: a vérengző hóhért, az árulót, a tirannusokat, a gyermekét megölő anyát. Majd pedig e diadalmenetben elvonulnak a holtak is, és csontvázak rengetege borítja el a pusztaságot. Ez a spirói zárókép és a Ruszt-féle befejezés ellentmond egymásnak. Az előadásbeli gyász akkor volna jogosult, ha a dráma értékek pusztulását mutatná be, ha a pusztulás bukás volna, nem pedig a műben ábrázolt embertelen világ szükségszerű halála. Az értéktelenséget, az értékhiányt, az álnokságot, a hitszegést, a gyilkolást, a testi és lelki prostitúciót nem lehet felmagasztalni. Az előadásból elhagyott zárómonológ — az átdolgozás egész koncepciójával szerves összhangban arra mutat rá, hogy „így járnak mindig körbe-körbe, élők és holtak, gyilkosok és legyilkoltak, így folyik ezen hosszú, egyhangú diadalmenet, így tart a diadalmenet a kezdetek óta a legvégső óráig . . Ez a történetfilozófiai summázat is jelzi, hogy Spiró Györgynek ebben a drámájában ugyanaz a történelemszemlélet jelenik meg, mint A békecsászár című drámakötet darabjaiban. Spiró Katona József művében egy olyan előzményre lelt, mely szemléletmódjában saját törekvései előképének tekinthető. Ez az átdolgozás az első egyetemes horizontú történelmi drámája Spirónak, amely színpadra került. Ezért is előzte meg fokozott várakozás a bemutatót, és ezért is fájó, hogy az előadás másról akar szólni, mint a dráma. A darab szemléletmódjának gyökerei már Katona József huszonhárom éves korában írott szomorújátékában is megtalálhatók. E százhetven éve született dráma egy dezideologizált és demitologizált világot ábrázol. A mű az irodalomtörténeti megítélésben az őt megillető helynél hátrább sorolódott, ily módon az átdolgozás bizonyos értelemben a dráma rehabilitációjának is tekinthető. Katona művének ismertetésekor - a továbbiakban - felhasználom Nagy Imre kollégám kéziratos tanulmányát: A pusztulás tragikus látomása (sajtó alatt: „ItK” 1985/4-5.). A dráma középpontjában a város, Jeruzsálem áll, s az ennek pusztulásához való különböző viszonyokat jelenítik meg az egyes szereplők képviselte mozgásirányok. Jeruzsálem itt nem a rómaiak és a zsidók összeütközésének tárgya, hanem az emberi társadalom jelképe, melynek sorsában a nemzeti lét vagy pusztulás alternatívája jelenik meg. Katona darabjának forrása Josephus Flavius Bellum Judaicum című munkája, az ott elmondott féléves történelmi anyagot Katona két napba sűríti össze. A dráma szereplői közül Florus, a megszökött jeruzsálemi helytartó az egyetlen, aki nyíltan a város megsemmisítését akarja, a többi szereplő megmenteni szeretné Jeruzsálemet. Ez az igyekezet azonban hiábavalónak bizonyul: az egyéni akaratok eredője egy negatív lenyomat. A szereplők nem egyénítettek, a jellemekből hiányzik a lélektani motiváltság, a belső elmélyítés, és csak a mű alapszituációjában, illetve vészhelyzeteiben betöltött funkciójuk határozza meg őket. Titus, a fővezér alakjának megformálásakor Katonát a jó uralkodó képzetéhez való ragaszkodás vezette, az uralkodó mint a nép atyja (az adott korban bizonyára időszerű) szemlélete. Iosephus (Flavius) az ellenség táborában élő - s ezért hazaárulónak tartott - jámbor, hithű zsidó. Berenice, Titus egykori kedvese a mű legösszetettebb figurája. A három jeruzsálemi tirannus egy-egy alapvonással jellemzett: János flegmatikus, Simon szertelen, Eleazár kevély. A Jeruzsálem pusztulásának történelemszemlélete negatív: a história - az egyéni akaratokat maga alá gyűrve - feltartóztathatatlan lavinaként söpör el minden értéket. A hódítók és az ostromlottak történelmi találkozása mindkét fél számára morális devalválódással jár. „A virtus a hódítás álcájává, a szerelem csalárdsággá, a hazaszeretet önző pártérdekké torzul, s emberismerettel csak a gonosz rendelkezik. A moralitás értel