Színház, 1990 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1990-08-01 / 9. szám

függenek a kád fölött), figyeltem föl egy „négy lábon álló ezüst dísztárgyra". Ennyi maradt a családi ezüstből - mondta mo­solyogva Mezei Mária férje a többi odalett a háborúban. Ezüst fogpiszkáló­tartó, ezt elfelejtették ellopni, megmaradt mind a két darab. Aztán amikor Zoltán és Éva házavatóra hívtak, Mária valami nem szokványos darabbal akart nekik kedves­kedni. Elvittük az egyik ezüst fogpiszkáló­tartót. Ha aztán később ránéztünk, rájuk gondoltunk, ők meg biztos ránk. Úgy derült ki, hogy a Gundel nagypapa négy lábon álló ezüst dísztárgya Lelba­­chék ezüstkészletének darabja volt haj­dan, s Mezei Mária ajándékozta Ruttkai Évának, Latinovits Zoltánnak. De a finom ívű, kecses fogpiszkálótartó az elfogulatlan s színészek magánéleté­ben tájékozatlan nézelődő számára eddig is, ezután is Szindbádot idézi emlékezet­be, amint ül a fehér abrosszal terített vendéglői asztal mellett, melyet sóhajtva merőkanállal az aranyló húslevest kavar­­gatja (talán már a forgatócsoport tagjai sem emlékeznek rá: Dajka Margit főzte!), s miközben két ujjával szájához emeli a fogpiszkálót, komolykodó lassúsággal faggatja Vendelint, a korcsmárost, vajon olasz vagy magyar gesztenyével készíti-e szakácsa a fácánt. Négy lábon álló ezüst dísztárgy, kellék Szindbád úrvacsoraasztalán. Tárgy: a múlt hangulata. Ruttkai Éva fák sűrűjében elbújó hűvös­völgyi nyaralójában évtizednél hosszabb ideig hányódott egy lassan feketére söté­tedett ezüst gyertyatartó. Régi családi da­rab, mindig azon a polcon, ahol épp nem zavart senkit. És már régen bekeretezve a Ruttkai Éva-emlékszoba falán függött a Ványa bácsi vígszínházi előadásán készült híres fénykép-Ruttkai Éva, mint Jelena Andre­ ■ LÁDAFIA ■ jevna, kezében égő gyertyával a szobába lép, s Ványa bácsi, Latinovits Zoltán térdre zuhanva, szenvedélyesen átöleli őt, szinte rántja magához a riadtan hátráló asszonyt, aki jobb kezével a háta mögötti karosszékben keres kapaszkodót, s bal kezét hirtelen előrenyújtva próbál a vihar­ban egyensúlyozni; a szenvedélyes moz­dulattól félrebillen a meglobbanó gyer­tyaláng­­, amikor a kifényesített gyertya­tartót a kép előtti szekrénykére helyezve hirtelen világosodott meg egy színháztör­téneti pillanat: a családi, súlyos ezüst gyertyatartót használta színpadi kellék­ként Ruttkai Éva a vígszínházi előadáson. Mert a színházi £e//é£gyertyatartó, amely aligha készült ezüstből, nem illett a régi orosz udvarházba hazalátogató szentpé­tervári professzorné asszony finom kezé­be. Ruttkai Éva az otthoni antik gyertyatar­tót fogja a színpadon, s bár a nézőtérről ezt senki észre nem vette, a színésznő ragaszkodott az igazi tárgyhoz, hogy abba kapaszkodva érezze játék közben: való­ban élet és halál a tét. Latinovits Zoltán halála után került a Ruttkai Éva által soha többé nem használt nyaralóba a gyertyatartó. Ruttkai Éva tudta, mire emlékezteti őt e régi családi ezüsttárgy. Jelena Andrejevna halott. Ványa bácsi halott. Fényképük alatt ezüst gyertyatartó. Néha néhány percre meggyújtom a gyertyát. A gyertyatartó, amely „játszott" a Ványa bá­csiban (Vattay Elemér felvételei) Az ajándékba kapott ezüsttárgy 37

Next