Színház, 1995 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1995-05-01 / 5. szám

démia a maga intézményrendszerével együtt. A Nemzeti Múzeum a nemzeti múlt hagyatékainak gyűjtésével, rendszerezésével és gondozásával törődik, a Tudományos Akadémia a jövő képé­nek kialakításával a tudomány és a művészetek minden ágában. A Nemzeti Színház a jelenben a múlt, a jelen és a jövő szintézise a maga sajátos művészeti eszközeivel. A Nemzeti Színházak története mindig párhuzamos az adott ország történelmé­nek alakulásával és változásaival. A magyar Nemzeti Színház létrejöttének jól ismert reform­kori indíttatása ma is megáll a maga helyén, mu­­tatis mutandis korszakról korszakra bővült, ala­kult feladataiban, társadalmi és politikai foganta­ ■ NEMZETÜNK, NEMZETINK ■ tásában. A Nemzeti Színház nem vállalkozás, hanem egy művészetpolitikai megnyilatkozás, mégpedig a színházművészet sajátos eszkö­zeivel. Miért változna a reformkori igény és feladat­­rendszer ma? A magyar nyelv gondozásának az ügye, a magyar dráma körüli irodalmi és színházi gondok, a külföldi drámairodalom honosítása és bemutatása, mind-mind mai feladatok is. A visszatekintés mind a hazai, mind a külföldi klasszikus drámairodalomra kétségtelen állandó kötelesség, de amíg más színházakban ez eseti és alkalmi megjelenést jelent, addig a Nemzeti Színháznál folyamatos és kötelezően ismétlődő feladat. Ha a dráma — Vörösmarty megfogalmazásá­ban — a cselekvő élet valamelyik érdekesebb szakaszának képe, akkor az eredeti magyar drá­ma a műsorpolitika gerince, alapvetése kell, hogy legyen. A nyelv és a magyar dráma művelé­se olyan monumentális feladat, amely a színhá­zat az iskola és a templom feladatainak katalizá­toraként emeli a magasba. Van-e időszerűbb is­métlődése a nemzeti színházi gondolatnak ma, mint létrejötte idején, amikor a reformkori ellen­zék véleményével is megegyezően vallották, hogy a nép nem a társadalmi osztályok együttes halmazata, hanem aszerint közelíthető meg, hogy mennyiben hajlandó a közös nemzeti célok megvalósításáért munkálkodni. Mai kitekintésünket párhuzamba vonni az alapvető célkitűzésekkel könnyű dolog. Köny­­nyen rokonítható a gondolat a körülményekkel. Nem vitás, hogy a folyamatban lévő polgároso­dás olyan emelője a nemzeti gondolatnak, amelynek bölcsője a Nemzeti Színházban van, így a Nemzeti Színház szolgálat, a nemzet szol­gálata nem kis felelősséggel. Ennek a szolgálat­nak az eszközrendszere a színházművészet. Nagy ügyet felelősséggel csak magas színvona­lon szabad szolgálni. Egy másik gondolatsor dolga az, hogy a mű­vészi színvonal mind a műsorpolitika, mind az együttes tervezés terén milyen módon valósul­jon meg. Ide tartozik az egész feladatkör meg­szervezésének metodikája, az alapvető művé­szeti feladatok mellett. Jean Jack Scheiber, az ismert francia politi­kus azt vallotta, hogy minden művészetek közül a legmagasabb rendű az igazgatás, mert az a te­hetségek megszervezésének a művészete. A Nemzeti Színház működésének művészeti, mű­sorpolitikai, társulati, működési célkitűzéseinek együttes megjelenése és a feladatok megoldása csak azzal az elhatározással jöhet létre, amely közösen vallja a színház létének parancsoló szükségességét. Az 1840. évi XLIV. törvénycikk is bizonyította, hogy a Nemzeti Színház közvetlen politikai fel­adatokat is vállalt. Toldy Ferenc egyik írásában, amely Kossuth Pesti Hírlapjában jelent meg, le­szögezte : „...a színház nálunk nemzeti, és ezért szent tárgy, valamint minden, ami a nemzeti nyelv és érzelmek kifejezésére, erősítésére szol­gál.” A Nemzeti Színház politikai fórum. A polgá­rosodó Magyarország alakítója volt a szabad­ságharcig, majd az azt követő időben, mind a mai napig. Hogy mi a dolga a magyar Nemzeti Színház­nak ma, és dolgát hogyan tegye? Amilyen bo­nyolultnak látszik a válasz, legalább olyan egy­szerű. A színházművészet autonómiájának megőrzése mellett szolgálja a színházművészet sajátos eszközeivel a magyar nyelv, a magyar dráma és a világirodalom mai és klasszikus mű­veinek ápolásával a mindenkori társadalmi fejlő­dést, legyen cselekvő részese a politikának, füg­getlenségének megőrzése mellett. A Nemzeti Színház nem vállalkozás, hanem szolgálat. Csortos Gyula és Bajor Gizi Zilahy Lajos Zene­bohócok című darabjában (1937)

Next