Színház, 2019 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2019-04-01 / 4. szám

14 ÖLBEI LÍVIA A SZOMBATHELYI SZÍN Tízéves a szombathelyi Weöres Sándor Színház Szombathely életében a színház akarása, vagy inkább a szín­ház akarásának nyilvános megfogalmazása összekapcsolódott - bizonyos szempontból szinte egyet jelentett - a rendszervál­tással. A színházalapítás a kilencvenes évek elejétől folyama­tosan napirenden volt a város életében, mind a politika, mind az erejét próbálgató civil élet szintjén. De körülbelül másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy feltűnjön a szombat­­helyi színen az a színházi ember, akinek a közgyűlésben he­lyet foglaló valamennyi politikai erő elhitte: nemcsak megala­pítani, hanem vezetni is képes lesz Szombathely történetének legelső, állandó társulattal bíró kőszínházát. Ma már a szombathelyi színházi legendárium részét ké­pezi a döntés: 2007. szeptember 27-én az akkor baloldali többségű közgyűlés egyhangúlag, ellenszavazat és tartózko­dás nélkül mondott igent a színházra, amelynek vezetésével Jordán Tamást bízta meg. Ő választotta ki az épületet is a kí­nálatból, többek megrökönyödésére a kétezres évek elejére már erősen lerobbant helyőrségi művelődési otthon tereiben látta meg azt a potenciált, amely alkalmassá teszi „agorának, fórumnak és találkozóhelynek”. A Szombathelyi Színházbarátok Egyesületét is a rendszer­­váltással fölerősödő törekvés, a színház akarása hívta életre. Eleinte produkciók meghívására - „kulturális zavarkeltésre” - vállalkozott, aztán saját előadásokat hozott létre: így szü­letett meg a Kamara Savaria, amelynek első saját bemutató­ja Egressy Zoltán Sóska, sültkrumplija volt egy szombathe­lyi padlástérben. Az előadást Széles László rendezte, a bírót Dömötör Tamás játszotta, a két partjelző szerepében Bajo­mi Nagy Györgyöt és Endrődy Krisztiánt láthatta a közön­ség. Bajomi Nagy György a WLSZ kezdőcsapatának tagja, a szombathelyi közönség szeme előtt érett az elmúlt tíz évben formátumos színésszé. Endrődy Krisztiánt a színházbarát egyesület, a Kamara Savaria révén ragadta el végképp a szín­ház. De nemcsak ők voltak az „előőrs”, hanem például Cson­ka Szilvia, Vlahovics Edit, Czukor Balázs is. A Füst Milán Boldogtalanokját a televíziós kibeszélő show-k mintájára át­író-áthangszerelő Czukor Show (2007) kettős pecséttel - Ka­mara Savaria és Weöres Sándor Színház - szerepelt a 2008-as POSZT versenyprogramjában, aztán a rendező csatlakozott az induló társulathoz. Előadásaiban a kísérletezés, a közös alkotómunka, az új színházi nyelv(ek) keresése érvényesült. De munkaviszonya a színházzal nem tartott sokáig: távozását azzal indokolta, hogy a kőszínházi nagyüzem nem felel meg az ideális színházi működésről alkotott elképzeléseinek. Bár a közös munka gyorsan véget ért, Dömötör Tamás nélkül a VLSZ ma egészen biztosan nem az lenne, ami. De úgy látszik, még kezdetből is „több van”. Az első a 2007-es önkormányzati színházalapítás, a második az in­tézmény bejegyzése. A harmadik pedig: 2009. január 16-án - a lerobbant Hemó-épületben - megvolt a Weöres Sándor Színház első bemutatója, színre került a 9700. A cím Szom­bathely irányítószáma. Az ember tragédiája mintájára műkö­dő, minden ízében fölszabadult, humorral és öniróniával teli előadás a szombathelyi színházalapítás történetét mondta el, a boldog finálé a színház létrejöttét és közönségét ünnepelte. A negyedik kezdet időpontja 2011 januárja, a Weöres Sándor Színház fölavatása (már az új szombathelyi polgármester ve­zényletével - mert a 2010-es önkormányzati választáson kissé átrajzolódott a város politikai térképe). Ha a 9700 Madách­­parafrázisnak (akár travesztiának) tekinthető, akkor az volt az előjáték, a felújított, valóban színházzá változtatott épület át­adóját pedig az „eredetivel”, Az ember tragédiája premierjével ünnepelte a város és a közönség Jordán Tamás rendezésében. A Heme átépítésének idejére a társulat a megyei műve­lődési központba költözött. „Színházunk lesz, oszlopokkal!” - kecsegteti a városvédő bizottság elnöke a 9700 időutazóit. A helyőrségi művelődési otthon úgy alakult át­­ oszlopos­­ színházépületté, hogy az alapszerkezete nem változott.­ De ha tíz év távlatából próbáljuk megfogalmazni, összefoglalni, hogy voltaképpen micsoda ma a Weöres Sándor Színház, ak­kor elsősorban mégiscsak előadások sorjáznak előttünk. Ak­kor is, ha mindeközben működik az „agora, fórum, találko­zóhely” (bár talán mérsékeltebb üzemmódban, mint ahogyan azt Jordán Tamás kezdetben elképzelte). A tét úgyis az, hogy az eredendő, a struktúrába voltaképpen „belekódolt” sokféle­ség-elvárást milyen minőségben - művészi-szellemi-emberi munícióval - váltja valóra a társulat. A 9700-zal a WLSZ megadta az alaphangot. 2009 szeptem­berében Jeles András a színház fiataljaival (stúdiósaival) vitte színre A nevető embert; októberben láthatta a közönség a köny­­nyed­ zenés Anconai szerelmeseket Béres Attila rendezésében. 2010 januárjában megtartották a Liliom bemutatóját (Molnár Ferenc klasszikusából a Szombathelyen azóta is rendszeresen megforduló Valló Péter rendezett árnyalt előadást), 2010 ok­tóberében volt A kis lord bemutatója (újabb Jeles-szimfónia), 2011 márciusában - vagyis már a felújított épületben - Béres Attila szenvedélyes rendezésében a Kabaré. A Mohácsi testvé­rek pedig a Naftalinnal köszöntek be Szombathelyre. Ezután törés következett: belső konfliktusok következtében Jeles András a Zarándokének (2012) és A félkegyelmű (2013) színpadra állítása után elszakadt a szombathelyi színháztól. Jor­dán Tamás nyilvánvalóan kockázatot vállalt, amikor a bérletes kínálatba beemelte az egyedi minőséget képviselő, konzekven­sen különleges színházi nyelven megszólaló Jeles­ előadásokat, amelyek egyfelől rajongást, másfelől teljes elutasítást váltottak ki a helyi közönségből. De ez a kockázatvállalás jól illett ahhoz SZIÍTV 1 Vezető tervező: Filep Ákos, belsőépítészet: Meláth Szilvia, SZOMBATHELY / JORDAN

Next