Színház, 2019 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2019-04-01 / 4. szám
14 ÖLBEI LÍVIA A SZOMBATHELYI SZÍN Tízéves a szombathelyi Weöres Sándor Színház Szombathely életében a színház akarása, vagy inkább a színház akarásának nyilvános megfogalmazása összekapcsolódott - bizonyos szempontból szinte egyet jelentett - a rendszerváltással. A színházalapítás a kilencvenes évek elejétől folyamatosan napirenden volt a város életében, mind a politika, mind az erejét próbálgató civil élet szintjén. De körülbelül másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy feltűnjön a szombathelyi színen az a színházi ember, akinek a közgyűlésben helyet foglaló valamennyi politikai erő elhitte: nemcsak megalapítani, hanem vezetni is képes lesz Szombathely történetének legelső, állandó társulattal bíró kőszínházát. Ma már a szombathelyi színházi legendárium részét képezi a döntés: 2007. szeptember 27-én az akkor baloldali többségű közgyűlés egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül mondott igent a színházra, amelynek vezetésével Jordán Tamást bízta meg. Ő választotta ki az épületet is a kínálatból, többek megrökönyödésére a kétezres évek elejére már erősen lerobbant helyőrségi művelődési otthon tereiben látta meg azt a potenciált, amely alkalmassá teszi „agorának, fórumnak és találkozóhelynek”. A Szombathelyi Színházbarátok Egyesületét is a rendszerváltással fölerősödő törekvés, a színház akarása hívta életre. Eleinte produkciók meghívására - „kulturális zavarkeltésre” - vállalkozott, aztán saját előadásokat hozott létre: így született meg a Kamara Savaria, amelynek első saját bemutatója Egressy Zoltán Sóska, sültkrumplija volt egy szombathelyi padlástérben. Az előadást Széles László rendezte, a bírót Dömötör Tamás játszotta, a két partjelző szerepében Bajomi Nagy Györgyöt és Endrődy Krisztiánt láthatta a közönség. Bajomi Nagy György a WLSZ kezdőcsapatának tagja, a szombathelyi közönség szeme előtt érett az elmúlt tíz évben formátumos színésszé. Endrődy Krisztiánt a színházbarát egyesület, a Kamara Savaria révén ragadta el végképp a színház. De nemcsak ők voltak az „előőrs”, hanem például Csonka Szilvia, Vlahovics Edit, Czukor Balázs is. A Füst Milán Boldogtalanokját a televíziós kibeszélő show-k mintájára átíró-áthangszerelő Czukor Show (2007) kettős pecséttel - Kamara Savaria és Weöres Sándor Színház - szerepelt a 2008-as POSZT versenyprogramjában, aztán a rendező csatlakozott az induló társulathoz. Előadásaiban a kísérletezés, a közös alkotómunka, az új színházi nyelv(ek) keresése érvényesült. De munkaviszonya a színházzal nem tartott sokáig: távozását azzal indokolta, hogy a kőszínházi nagyüzem nem felel meg az ideális színházi működésről alkotott elképzeléseinek. Bár a közös munka gyorsan véget ért, Dömötör Tamás nélkül a VLSZ ma egészen biztosan nem az lenne, ami. De úgy látszik, még kezdetből is „több van”. Az első a 2007-es önkormányzati színházalapítás, a második az intézmény bejegyzése. A harmadik pedig: 2009. január 16-án - a lerobbant Hemó-épületben - megvolt a Weöres Sándor Színház első bemutatója, színre került a 9700. A cím Szombathely irányítószáma. Az ember tragédiája mintájára működő, minden ízében fölszabadult, humorral és öniróniával teli előadás a szombathelyi színházalapítás történetét mondta el, a boldog finálé a színház létrejöttét és közönségét ünnepelte. A negyedik kezdet időpontja 2011 januárja, a Weöres Sándor Színház fölavatása (már az új szombathelyi polgármester vezényletével - mert a 2010-es önkormányzati választáson kissé átrajzolódott a város politikai térképe). Ha a 9700 Madáchparafrázisnak (akár travesztiának) tekinthető, akkor az volt az előjáték, a felújított, valóban színházzá változtatott épület átadóját pedig az „eredetivel”, Az ember tragédiája premierjével ünnepelte a város és a közönség Jordán Tamás rendezésében. A Heme átépítésének idejére a társulat a megyei művelődési központba költözött. „Színházunk lesz, oszlopokkal!” - kecsegteti a városvédő bizottság elnöke a 9700 időutazóit. A helyőrségi művelődési otthon úgy alakult át oszlopos színházépületté, hogy az alapszerkezete nem változott. De ha tíz év távlatából próbáljuk megfogalmazni, összefoglalni, hogy voltaképpen micsoda ma a Weöres Sándor Színház, akkor elsősorban mégiscsak előadások sorjáznak előttünk. Akkor is, ha mindeközben működik az „agora, fórum, találkozóhely” (bár talán mérsékeltebb üzemmódban, mint ahogyan azt Jordán Tamás kezdetben elképzelte). A tét úgyis az, hogy az eredendő, a struktúrába voltaképpen „belekódolt” sokféleség-elvárást milyen minőségben - művészi-szellemi-emberi munícióval - váltja valóra a társulat. A 9700-zal a WLSZ megadta az alaphangot. 2009 szeptemberében Jeles András a színház fiataljaival (stúdiósaival) vitte színre A nevető embert; októberben láthatta a közönség a könynyed zenés Anconai szerelmeseket Béres Attila rendezésében. 2010 januárjában megtartották a Liliom bemutatóját (Molnár Ferenc klasszikusából a Szombathelyen azóta is rendszeresen megforduló Valló Péter rendezett árnyalt előadást), 2010 októberében volt A kis lord bemutatója (újabb Jeles-szimfónia), 2011 márciusában - vagyis már a felújított épületben - Béres Attila szenvedélyes rendezésében a Kabaré. A Mohácsi testvérek pedig a Naftalinnal köszöntek be Szombathelyre. Ezután törés következett: belső konfliktusok következtében Jeles András a Zarándokének (2012) és A félkegyelmű (2013) színpadra állítása után elszakadt a szombathelyi színháztól. Jordán Tamás nyilvánvalóan kockázatot vállalt, amikor a bérletes kínálatba beemelte az egyedi minőséget képviselő, konzekvensen különleges színházi nyelven megszólaló Jeles előadásokat, amelyek egyfelől rajongást, másfelől teljes elutasítást váltottak ki a helyi közönségből. De ez a kockázatvállalás jól illett ahhoz SZIÍTV 1 Vezető tervező: Filep Ákos, belsőépítészet: Meláth Szilvia, SZOMBATHELY / JORDAN