Színház, 2019 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2019-06-01 / 6. szám
KRITIKA PUSKÁS PANNI GORENJE HŰTŐRE CSERÉLTÜK A DEMOKRÁCIÁT Fejes Endre - Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0- Katona József Színház Többhangú kritika Urbán Balázs kritikus és Bóna László író kommentárjával A Mariahilfer Strasse Gorenje hűtői, amelyeket a szüleim generációja hozott haza a Trabi tetején, mára a Trabikkal együtt rozsdatemető-szerű helyeken leltek örök, háborítatlan nyugalomra. Fejes Endre és Tasnádi István kérdése lényegét tekintve egyszerű és ugyanaz: hogyan jutottunk idáig? Kettőjük kérdésében csak tárgyukat tekintve találunk különbséget. Fejes arra kereste a választ a hatvanas évek elején, hogyan jut el odáig ifj. Hábetler János, hogy meggyilkoljon valakit, Tasnádi kérdése pedig az, hogy ugyanez az ember idős korára hogyan képes megtagadni/átírni saját történetét, és ezzel együtt az egész magyar történelmet. Mindkét pillanat szembesítés: Hábetlernek értéktelen életével kell szembenéznie, az egyik alkalommal fiatal férfiként, másodszor idős korában. Saját szempontjából mindkét alkalommal a legkomfortosabb döntést hozza. 1962 tavaszán volt sógorát, Zentay Györgyöt próbálja meg elhallgattatni egy nagyobb ütéssel, amely - szerencsétlen módon - a férfi halálát okozza. A gyilkosság előtt hangzik el Fejes könyvének legtöbbet idézett mondata Zentay szájából: „Hát ez a rendszer a ti homlokotokat csókolja, könyörög, hogy fáradjatok el az egyetemre, legyetek orvosok mérnökök, bírók, főművezetők, főrendőrök, főkatonák, főistennyilak, és ti előbújtatok a barakkokból, éltek ugyanúgy, mint a hörcsögök.” Ez az ún. hábetlerizmus, amely hosszú időre szinonimája lett a kispolgári életmódnak, és annak a jelenségnek, amely alapjaiban kérdőjelezte meg a marxista ideológiát, jelesül: nem lehet felemelni a széles néptömegeket, ha azok nem kívánnak felemelkedni. Bán Zoltán András 1997-ben írt arról, hogyan olvasható a Rozsdatemető harmincöt évvel a megírása után. Bán a kilencvenes években úgy látja, hogy a regény megírásának szenzációja és olvasottsága, majd a kánonból való kikerülése azért volt természetes folyamat, mert Fejes könyve erős szálakkal kötődik ahhoz a politikai környezethez, amelyben született, és abból teljességgel kimozdíthatatlan. „Alig hiszem, hogy lenne bármiféle jelentősége vagy intellektuális súlya a magyar regény fejlődésének történetében. Egykor szenvedélyesen vitatták, probléma volt, részévé vált a kánonnak, mára vitathatatlanul érdektelen lett, problémamentes, és valószínűtlen, hogy visszakerüljön bármiféle kánonba.” Ezen a ponton hosszasabb vitába bocsátkoznék Bán Zoltán Andrással, de szerencsére Tasnádi István, Máté Gábor és a Katona József Színház társulata már megtette helyettem. Urbán Balázs: Abban a tágabb értelemben, ahogyan Puskás Panni írása alkalmazza, a „hábetlerizmus” természetesen nagyon is élő, virulens jelenség. Merthogy mindig is létezett, és vélhetően mindig is létezni fog az az életszemlélet, amely a boldog, vagy legalábbis boldognak hazudott mindennapokban találja meg az élet értelmét és amelynek plasztikus metaforája a történelmi eseményektől függetlenül mindig elkészülő rántott hús. De a Rozsdatemető revelációja - gondolom - részben mégis az volt, hogy ezt az életszemléletet konkretizálta egy olyan család sorsán keresztül mutatva meg, amelynek tagjai elvben a történelmi változások nyertesei, a „létező szocializmus” haszonélvezői lehettek volna. És ez a reveláció ma biztosan nem teremthető újra. („Gondolom” - írom, hiszen a Rozsdatemető nyilvánvalóan mást jelentett nekünk, akik megszületése után évtizedekkel, egyetemi éveink alatt olvastuk, mint azoknak, akik frissen, ropo- Bán Zoltán András, „Rozsdatemető”, Beszélő 2, 5. sz. (1997), http:// beszelo.c3.hu/cikkek/rozsdatemeto. S/WEZ __23