Színház és Filmművészet, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-11-01 / 11. szám
becsületében, szerelmében megsérti. Van benne azonban valami félénkség és bátortalanság, ami túlságosan háttérbe szorítja a vígjátékban. Bátrabb lehetne, anélkül, hogy lányos félénksége szenvedne emiatt. Bátrabb lehetne szerelmében, érzéseiben, sőt még szemérmességében is. Kárpáti Zoltán jelentéktelen Claudio szerepében, nem eléggé hős ifjú, nem érezhető, hogy győzelmes harcok után egy vitézi fiatalember tér vissza, hogy szerelmét, Herót feleségül vegye. Belőle még inkább hiányzik a szenvedélyesség, mint Berek Katiból. Bizonytalanul jön-megy, szavai hangzása tartalmatlan zenének hat. A költő csodálatos szövegei elnyelődnek hanghordozásának lagymatagságában, még fájdalmas búcsúja is üressé válik, miközben a legszebb szavak röppennek el egyfajta szentimentális monotonságban a szájából: De ég veled, legszebb, legszennyesebb, te: Te tiszta bűn és bűnös tisztaság! Miattad zárom szerelem Ikapuját, Szempilláimon ott függ a gyanú, Mely minden szépséget bbaljósra árnyal, Hogy nékem többé kedves ne legyen. A két szerelmes alakja, elmosódik, Claudioé jobban, mint Heroé. Abból a merészségből, amelyet a komikai elemek szenvedélyes megrajzolásába fektet a rendezés, jó lett volna több a Hero—Claudio szerelem ábrázolásához is. Básti Lajos Don Pedrójáról már beszéltem, vidám kedves alakítás, vitatható a temető képbeli mulattatása, egy-egy olyan pillanata, amikor játszik a szavakkal, de máskülönben megjelenése, mozgása, hanghordozása olyan Don Pedrót állított elő, akinek megértjük tréfacsináló jókedvét, bonyodalmakat kedvelő játékosságát. Lakos Klári Ursula társalkodónőt játssza, hangsúlyozom, hogy játssza, nem éli eléggé. Vajay Erzsi Margit alakjában már valamivel elevenebb és természetesebb. Mindkettőjük alakítására jellemző azonban a túlzott megrendezettség, bizonyos cselekvések pontos színészi végrehajtása. Nem tudták velünk megkedveltetni igazán ennek a két vidám , a ház ügyeibe beavatott lánynak szeretetreméltó egyéniségét. Még egy szerep! János alakja Lendvay Lajos játékában. Én azt hiszem, hogy ebben a szerepben sem ártott volna több merészség, sőt bizonyos fokú humorizáló merészség. Ezt a János herceget nem nagyon fogadhatjuk el igazi vérbeli intrikusnak. Ama kivételes Shakespeare-szerepek közé tartozik, amelynek nincs elég jelleme, csupán cselekvése. Intrikus a cselekménybonyolítás érdekében. Nem ártott volna ezt a szerepet szatírikusabban beállítani, kissé az intrikus karikatúrájának, talán Jágo paródiájának, így most sem ilyen. Nem elég reális, mint a herceg gonosz öccse, másrészt nyoma sincs benne olyan játékstílusnak, amely tudomásul venné, hogy vígjátékban vagyunk. Lendvay Lajos színészi megoldása nem mond semmit, vergődik a szereppel. * A Sok hűhó semmiért díszletmegoldása szerencsés. Kissé zavaró ugyan a filagória ide-oda forgása s nem sok értelme van elől a két kis függöny cseréjének, de a díszlet alaphangulata nagyon jó, eleven egész előadáson át és a Katona József Színház kis színpadának friss levegőt és távlatot ad. Ez a díszletmegodás azt is mutatja, hogy sok gondot ad mindmáig a shakespeare-i színek kérdése. Nem lenne sok értelme annak, hogy visszatérjünk a shakespeare-i színpadhoz, de azt is érezzük, hogy a monumentális díszletek, a káprázatos kiállítás sem válik hasznára a Shakespeare-műveknek. Varga Mátyás megoldása szintézist akar teremteni, ez nagyrészt sikerült is. Túl a Katona József Színház kis színpadának problémáján, szerencsés dolog a színváltozások elkerülése, ha sikerül a mű egészének hangulatát, mondanivalóját visszatükröző díszletet alkotni. Varga Mátyásnak sikerült. A járások azonban így sem eléggé érthetőek, különösen akkor nem, ha a szereplő színészek valamelyike tétovázva siet egyik járástól .a másikig, hogy melyiket válassza. A Sok hűhó semmiért előadásával, főleg annak rendezésbeli problémájával azért kell behatóan foglalkoznunk, mert színjátszásunk olyan módszerbeli és stílusbeli kérdéseit veti fel, amelyek mellett szó nélkül nem mehetünk el. A Nemzeti Színháznak ez az előadása kétféle rendezői megoldást és kétféle színészi játékot eredményezett, igazi realista művészetet és külsőséges illusztrálást. Végezetül azért is fontos, hogy éppen vígjáték kapcsán beszélünk ezekről a kérdésekről, mert a szocialista-realista vígjátékért folytatott harc közben e kettősségnek hasonló veszélyével találkozunk. GYÁRFÁS MIKLÓS 33 Színház és Filmművészet 17 513