Színházi Élet, 1914. január 11–18. (3. évfolyam, 2. szám)
1914-01-11 / 2. szám
30. oldal PALMA KAUCSUK 5ARD SZINUAZI ESET A SfALtfam &W910 M&9H91M1 Spenker-putikban történtekre való tekintettel még ugyanaz nap a következő levelet küldtem Zsák Feliciánnak : T. Zsák Felicián úrnak Helyben. Sajnálattal értesítem, hogy regényhőshöz nem méltó viselkedése következtében további szolgálataira nem reflektálok. E levelem értelmében mától számított két hét múlva, azaz egy regényhősnek kijáró kétheti felmondási idő leteltével el lesz bocsájtva, amikor is bizonyítványát meg fogja kapni. Tisztelettel stb... A levél elküldése után, harmadnapon, egy bájos, fiatal hölgy keresett föl a szerkesztőségben. Könnyben úszó kék szemeit fájdalmasan emelte rám és így szólt : — Szerkesztő úr, ön nem fog derékba törni egy szépen indult karriert... Miután még soha semmiféle karriert nem törtem derékba, tagadólag ráztam a fejemet. Őnagysága a nyakamba borult. — Óh köszönöm, köszönöm önnek — mondta és az ajtóhoz futva kikiáltott : — Felicián ! Gyere be, Felicián ! Minden meg van bocsájtva. Csakugyan Zsák Felicián sompolygott be bűnbánó arccal. Olyan alázatos volt, mint egy kis kutya, amelyet előzőleg oldalba rúgtak. — Szerkesztő úr — suttogta — bocsásson meg, többé nem teszem. Úgy elkápráztatott az Altmann-féle örökség, hogy öt napig nem tudtam magamhoz térni. Sajnos, várnom kell, miután Tóth Imre direktor úr csak később fog dönteni. — Hogyan, hát maga még mindig igényt tart az örökségre? — Hogy a fenébe nem válaszolt méltatlankodva Felicián. — Csak nem gondolja szerkesztő úr, hogy egy hét alatt letörtem ! — Felicián nagyon tehetséges — vágott közbe a fiatal hölgy, majd pirulva bemutatkozott. — Csopaki Rózsi vagyok, Zsák Felicián menyasszonya. Nem tehettem mást, tehát gratuláltam a fiatal párnak, magamban pedig némi irigységgel konstatáltam, hogy Felicián barátomnak nincs is rossz izlése. Csopaki Rózsi karcsú volt és mégis kerek, rózsás arcú, kék szemű, izmos és nyúlánk baba A kisasszony nyilván észrevette a kedvező hatást, amit rám gyakorolt és rögtön előállt egy kéréssel. — Szerkesztő úr — szólt és bársonyos tenyerével megsimogatta képemet — adjanak valami fizetésjavítást Feliciánnak. Tessék elgondolni, hogy egy regényhős nem közönséges, tucatember, azonkívül őneki mindenütt meg kell fordulnia, a házbérrel is tartozik és este szeretnénk vacsorázni egy kiskorcsmában, ahol egyúttal megüljük eljegyzési ünnepélyünket. . . — Ahova természetesen szerkesztő úr is hivatalos — toldotta meg menyasszonya előterjesztéseit Felicián. Ennyi méltányos érvnek nem lehetett ellentállni. Zzák Felicián havi harminc korona fizetés-