Színházi Élet, 1917. szeptember 23–30. (6. évfolyam, 39. szám)
1917-09-23 / 39. szám
25. oldal .SZÍNHÁZI ÉLET A színház barátai is. BRAUN BÁCSI Baloldal, első sor, sarokülés. Nincs operalátogató, aki nem tudná, hogy ki ül ezen a helyen és alig van valaki az Operaház állandó közönségének sorában, akit e hely birtokosa ne ismerne. Álneve kifejezi azt a népszerűséget, amely körül veszi, azt a szeretetet, amellyel mindenki feléje fordul: ő az Operaház Braun bácsisa. Ott van minden előadáson, nélküle talán nem is tudnának játszani és Madarász Henrik király hirdetője bizonyára meg sem tudná kérdezni, ki hajlandó síkra szállni Brabanti Elzáért, ha nem villogna lenn a nézőtér sötétjében Braun bácsi hófehér ingplasztrónja. Mert Braun bácsi máskép, mint kiforgástalan szmokingban, nem megy az Operaházba. A hófehér, keményített ing« mellen szelíden csillog egy apró gyémántoktól körülvett nagy igazgyöngy, lehají tott, öreguras gallérja alatt fekete csokor van kötve. A gyöngygombon kívül van Braun bácsinak még egy ékszerdarabja, amit szintén ismer mindenki, pedig azt a zsebében hordja. Ez egy gyönyörű müvü antik ezüstszelence, valóságos csodadoboz, amelyből sohasem fogy ki a Ger=beauds cukorka. Braun bácsi már akkor is hordta az ezüstszelencét, a tartalmát Kugler-cukorkának nevezték, de már akkor is a számbavehetőség foka volt (nem a cukrot, hanem a személyt illetőleg), hogy kit kínál meg édességgel Braun bácsi. Az első felvonás után a zenekar tagjainak jár ki a cukkedli olyan pontossággal, hogy a baloldalon ülő hegedűsök és hárfások egyenesen átvándorolnak felvonás közben a túlsó oldalra, hogy az obli« gát cukrot átvegyék. Braun bácsi egyike az Operaház legrángibb híveinek. Ott volt a megnyitásánál és azóta alig volt előadás, amelyen meg ne jelent volna. Igazgatók jöttek, igazgatók mentek, Erkelék után Mahler, Nikkisch, Káldy, Máder, Mészáros, Braun bácsi ismerte valamennyit, bemutatók előtt együtt drukkolt,szerzőkkel, szerepelőkkel, debüknél vele érez az először fellépővel. Fiatal énekesek első szerepüket Braun bácsinak éneklik, vendégszerepléseknél a benfentesek az ő véleményét kérdezik meg elsőnek. Braun bácsi a legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a zenének csodálatos konzerváló hatása van: évtizedek óta jár az Operaházba és ma is olyan friss, ruganyos, jókedélyű, mint mikor először ült le bérelt helyére. A leghidegebb téli időkben is panyókára vetett kabáttal távozik előadás után, hogy a „Drechsler"-ben megvacsorázzék. Ebből megtanulhatja mindenki, hogy aki nyolcvan éves koráig minden este az Operaházba megy, magas kort ér el. Amiből viszont nem következik, hogy Braun bácsi nyolcvan éves, de reméljük, hogy mire ezt a kort eléri, akkor is megkínál bennünket az operaházi foyerben az ezüstszelence tartalmával. AZ IDEGENEK. Biró Lajos, a világhíres magyar író, aki szenzációs szépségekkel ajándékozta meg a Féltékenységet, mikor magyarra fordítatta, sokat dolgozik. Az Arcybasev darab főpróbáján éppen erről a nagy munkáról beszélgettek írók, újságírók, művészek és megállapították, hogy kevés író dolgozik annyit, mint Biró Lajos; regényt ír, darabot ír és fordít, vezéreik«ket ír ... — És most, egy kormányrendelet folytán, még mennyivel több jegyezte meg egy újságíró, dolga lesz — — Micsoda kormányrendelet folytán? — hangzott az érdeklődés. — Hát neki is el kell távolítani az idegeneket a — Hotel Imperialból.