Színházi Élet, 1918. április 28–május 5. (7. évfolyam, 18. szám)
1918-04-28 / 18. szám
VII. évfolyam ELŐFIZETÉSI ÁRAK kotta melléklettel: Budapesten és vidéken 32. K 16.50 K 8.50 K Bévre Félévre Negyedévre Egy számára : Budapesten Ofét vidéken O0 fillér 1918. április 28-tól május 5-ig SZÍNHÁZI ÉLET ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI, MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő INCZE SÁNDOR 18. szám Hirdetések mm.sora 1 korona Szerkesztőség: Erzsébet körút 24 Telefon 34 97 Kiadóhivatal: Erzsébet körút 29 Telefon 74-66 K*Ö*H*Ö* G* N* E* K Arról van szó, Szerkesztő úr, hogy a héten egy este bementem egy színházba meghallgatni a közönséget. A közönség köhögött. Ott állottam hátul a bejáratinál, földszint legutolsó sorszéke után a falnál a sötétségben, ahol a tűzoltó meg a rendőr, meg a rendező, meg az igazgató, meg a szerző szokott állani a felvonás alatt, meg a színháznak egy-egy ritimusa is oda szokott beállani hátul, ha egy kicsit bekívánkozik a nézőtérre. Innen hátulról igen jól hallani mondom közönséget. Történetesen a darab, amelyet ott messzire, elől, a színpadon játszottak a színház tagjai, az is érdekelt ezen az estén és bár nehéz dolog nekem, mert nem sokszor próbáltam meg, oda felfigyeltem a színpadra. Figyeltem volna, becsületszentségemre figyeltem volna Szerkesztő úr, de köhögtek. Abban a minutában, mikor lábujjhegyen beléptem oda hátra, már akkor is hallottam egy-két köhögést, az olyan volt a csendben, mintha direkt köszöntek volna nekem, hogy bejöttem. Azután mikor figyelni akartam, ott az utolsó előtti sorban köhögött egy nagyot egy őnagy sága. Muszáj volt odanéznem. Az őnagy sága feje leugrott a keblei fölé a köhögés szenvedélyességétől. Ha már az ember egy élő fejet így észrevesz, az ember érdeklődése nem tud azon nyomban avval szakítani. Megnéztem a homályosságban az őnagyságát, hogy milyen nő őnagysága. őnagysága körülbelül ötven esztendős nő volt. Megnéztem milyen frizurát hoz a fején a színházba egy ilyen leáldozóban levő őnagysága s megnéztem, milyen divathoz tartja magát és milyen brochent szúrt a keble fölé s hogy van-e karperece néki a csuklóján és az ölében miféle gukker üldögél. Éppen mikor az ölébe lestem félretett fejjel az őnagyságának, arrább a hetedik vagy nyolcadik sorban az úgynevezett zsöllyé$ben nyilatkozott hirtelen egy uri embernek öltözött néző. öhhö, öhöhh, öhh! Ilyenformát mondott. Azután, mert a nézőt a saját maga köhintése ki szokta hozni abból az elmerültségből, amivel ott ül a színházban, ez az uriemberszerű néző is a köhögés után feltartotta a fejét és jobbra s azután balra felnézett a páholyokhoz, ugy mintha fotográfus igazítaná a fejét jobbfelé azután meg balfelé. A magát úriembernek kiöltöztetett nézőknek a szeme ott maradt a baloldali páholyok tájékán. Én is arra néztem, hogy vájjon kit les ottan. A páholyoknak borult kagylóiban előülve voltak hölgyek a urakkal hang és moccanat nélkül, mintha nem is élnének ők, csak az embernek az emlékében, vagy csak a hangulatában derengenének az embernek. Ez az ur* szerű néző mondom makacsul nézett oda felé s nem lehetett kivenni a vilá áitatlanságban, hogy melyik hölgyön akadt fel vájjon az ő merengése. De nem jól beszélem kérem, mert így nagyon is rendben volna a színházi nézőtér. Míg én az uri nyomán a páholyok felé vigyáztam, az erkélyen fenn dudált zsebkendőbe egy ismeretlen orr, és közemben a földszinten elől meg legfelül a karzaton meg a balfelől való páholyok vidékéről hallottam egynéhány köhögést úri és női hangokkal. Széjjelnéztem és visszanéztem oda arra az illetőre, akit úriembernek is hajlandó vagyok mondani s láttam hogy most már felnéz' a