Színházi Élet, 1924. február 10–16. (14. évfolyam, 6. szám)

1924-02-10 / 6. szám

6. szám XIV. évfolyam 1924 február 10-től február 16-ig Előfizetés ára: Budapesten és vidéken Negyedévre M 80.000. Hirdetések milimétersora 1200 korona Egyes szám ára: Budapesten és vidéken K «OOO, pályaudvaron K »500, Amerikában 15 cent, Ausztriában 7000 o. K MEGJELENIK HIRDEX VASÁRNAP REGGEL Szerkesztőség: Erzsébet-körút 24 A jegypénztár telefonszáma: Kiadóhivatal: Erzsébet-kSnii Telefon: József 129—35 * József 121—72 * Telefon: József 121—73 JKL­ ÇLOg SZERKESZTŐ N­­­K­C­Z­E S­ÁNDOR írók, emberek Irta: Herczeg Ferenc Kosi Jenő szerint : Az írók egy­hasonlatosak a királyokhoz : k­is a mesterségük a szenvedő­ A királyi hasonlatot sokféle­n lehetne megfejteni. A kereskedő a tisztviselő, ha jól akarja magát is, szóval ha élni akar, előbb a Munkakabátjával együtt szögre ítja a munka emberét is, ez neki bként is csak külső, kellemetlen ,,­éka. A király azonban akkor éli legintenzívebben a maga életét, mi­kor tetőtől talpig királynak érzi ma­gát. H­a inkognitóban van, akkor úgy érzi, hogy álarc alá rejtette a maga igaz mivoltát. Úgy képzelem, minden királynak vannak Harun al Rasid féle hajlamai, de mindegyiknek fáj, ha nem ismerik tüstént meg az ál­ruhában. Valahogyan így van az író­val is. Az író alapjában véve magában járó ember. Ez úgy értendő, hogy másféle emberekkel szívesen társul, más íróval azonban csak pajtáskodik, de benső barátság a legritkább ese­tekben szövődik köztük. Talán azért nem, mert az író az íróban nem az embert, hanem csak a figyelő agy­velőt érzi ; írókollegája nem az életet, hanem csak az élet kommentárját adhatja neki. Az író végre is para­zita-természet, kiszívja az életből a kicsi és a nagy igazságokat, — de két pióca mit szívjon ki egymásból ? vad Egyszer azt olvastam, a délafrikai síkságokon egyes antilopok zebracsordákkal szoktak együtt járni. A költő is szívesen keveredik idegen emberek közé, ha egyébként a külső életszokásaik megfelelnek az ő ízlé­sének. Nálunk politikusok, újságírók és színészek társaságában találni a legtöbbet. Mind a három miliőbe kö­rülbelül ugyanazok a motívumok csalják : a nyilvánosság reflektor­fényében ragyogó lázas nagy embertömegek túl a munka, a rivaldán, az újból és újból megismétlődő iz­galmak és meglepetések, a hatalom illúziója, végül a mozgékony és sza­bad szellemű társaság bája. Nálunk az írók nem igen váltak be, mint politikusok. Vigasztalódhatnak, hiszen Saint Beuve azt mondja róluk: „A megfigyelés metsző élessége, az er­kölcsi felháborodás ereje, a tehetség lendülete kizárja a politikai óvatossá­got és ügyességet." Ők ugyan az el­lenkezőjét hiszik, de én már láttam költőt, aki minden szerkesztőnél job­ban tudta, hogyan kellene megdöb­bentően eredeti, izgatóan érdekes és páratlanul népszerű lapot olyat azonban, aki meg is csinálni, csinálta volna, még nem láttam. Miért is az író ? A persze. De hiszen az, amit dicsőségért, dicsőség­nek szokás nevezni, nem egyéb, mint utalvány, melyet beváltanak az Élet.

Next