Színházi Élet, 1925. szeptember 6–12. (15. évfolyam, 36. szám)
1925-09-06 / 36. szám
66 SZÍNHÁZI ÉLET őt az udvarból. Rohant fel a lépcsőkön. Inge alól kivette a király levelét és lóbálta. Aztán odabújt az elébe siető zászlótartó karjai közé. Elég soká maradtak így. De Jeanne-nak eszébe jutott a király, kibontakozott hát Robert öleléséből és megkérte őt, vigye a levelet azonnal a hercegnek. A zászlótartó sápadtan, mint egy kisértet, belépett a terembe és a levelet felmutatva kiáltott: — Nagyságos uram, itt a bizonyíték! A herceg tőrrel a kezében, sötét szemmel épp a király ajtaját vizsgálta. A hangja megfordult, a tőrt a felindulás miatt kiejtette kezéből, úgyhogy az állva maradt a tölgyfa padlóban. Comynes halkan megszólalt: — A király megmenekült! Azután kivette a levelet Róbert kezéből és átadta a hercegnek. Ez feltörte a pecsétet, a pergamentet szépen kiterítette és elolvasta. Sötéten és némán. Aztán gondolkodott. Egy kis idő multán megparancsolta Comynes-nak, hozzon írószerszámot és hivassa össze az udvar összes méltóságait. Azzal belépett a királyhoz, kor Ez az ablak előtt ült. Mibe léptek hozzá, meg sem rezzent. Nyugodtan várt. A herceg megkérdezte őt, hajlandó-e megtartani a békeszerződést, amelyre megesküdött. A király: — Igen. Aztán elhallgatott és megint csak várt. — Nekem a Somme-menti városok kellenek, — folytatta a herceg. — A Champagne-t Berri részére akarom. A király mindenre igennel felelt, hiszen máskép nem is felelhetett volna. — Jöjjön velem együtt a liégei lázadók megbüntetésére. Lajos habozott egy pillanatig, aztán: — Megmondtam nekik, ne lázadjanak fel. Ez az egész? A herceg csak a fejével intett, hogy igen. Akkor mindent írásba foglaltak, a király pedig aláírta. Aztán felállt nagy fensőséggel. Mikor Jeanne rálőt, letérdelt meglátta a ki-és megcsókolta a kezét. Lajos felemelte és arcon csókolta őt. Jeanne zokogva elmondta, mi történt Hesselin-nel. A király rátámaszkodott kereszteánya karjára, alig viszonozta unokaöccse üdvözlését és lefelé indult katonák kettős sorfala közt, a Jeanne megfordult és Róbertre nézett. Ez előre lépett, de a herceg megfogta őt. A zászlótartó lehajtott fejjel ottmaradt mozdulatlanul. A Jeanne Fouquet-nak nemsokára meghalt az apja is, majd a nagynénje, Hesselinné. Egyedül maradt a világon. Ekkor elhatározta, hogy hazamegy Beauvais-be. És hiába kérlelte a király, hogy maradjon, úgy is tett. Nagyon ügyesen folytatta tovább az apja üzletét. A régi cégért levette és helyette újat tétetett fel, amely a folyóparti jelenetet ábrázolta, alatta szép nagy betűkkel. A farkasok csodája Ezzel az átkereszteléssel Jeanne mindenekelőtt a Szűz Anyát akarta megtisztelni, aki megsegítette őt. De azonfelül meg akarta mutatni azt is, hogy az ő beauvaisi posztóból készült ruháinak nem ártott a víz, míg az angol posztóba öltözött burgundiak ruhái ronggyá szakadtak az átkelésnél. A csoda híre be is járta már egész Franciaországot, mert a vándordalosok szívesen énekelnek róla a tereken és az őrtüzeknél. Nem csoda, ha Jeanne Fouquetnak a városban nagy a becsülete. De gyakran megesik, hogy leltárkészítés vagy a súlyos szövetek számolása vagy egyéb munkák közben eszébe jut a száraz zászlótartó. A szeme marad. Három éve nem látta Róbertet. Ma talán még jobban szereti, mint valaha. X. Azután már gyorsan peregtek az események. A péronnei béke, amelyet Burgundi Károly úgy zsarolt ki a királytól, nem tarthatott soká. S kitört megint a háború. Amerre a vad burgundi sereg rohant, félrevert harangok kongtak és felgyújtott falvak lángja lobogott az éjszakában. Károly Párizs ifelé tartott. De útközben meg kellett állnia Beauvais városa előtt.Ez a makacs királypárti város nem volt hajlandó megnyitni előtte kapuit. S mikor a férfiak már ingadoztak, Jeanne Fouquet új lelket öntött beléjük. „A farkasok csodájához" tulajdonosnőjével élükön, a beauvaisi asszonyok is részt vettek a város védelmében. Pedig pokoli napok voltak. A burgundi herceg nem kímélte az embereit, új meg új csapatokat kergetett a rohamra. De a polgárok sem voltak restek: sziklákat gurítottak, égő szurkot öntöttek és nyíllal lövöldöztek az ostromlókra. Robert Cottereau, a támadó csapatok egyik vezére keserű dühvel nézett a várfalakra. A burgundiak lassan mégis tért nyertek. A külsővárosból már sikerült kiszorítaniuk a védőket. Jeanne Fouquet a hajtó füst és a gyilkos lángok elől a bástyára menekült. Onnan nézett le a síkságra, összeszorított foggal. Este volt. Egy kis csoportot nézett odalenn, amelynek a tagjai láthatólag vezetőemberek lehettek. Nem ismerte fel, hogy Robert Cottereau, Lau gróf és a lovászaik voltak. Jeanne elővette az íjat és célba vette a fehér tollsisakos lovast. Tisztán látta, hogy a nyíl a lovas szemébe fúródott. Robert a zajra megfordult és látta, hogy lovásza elterült a földön. (Káromkodás ki Robert ajkán, mert tört nagyon szerette a lovászát. Felnézett a bástyára s észrevette, hogy valaki, íjjal kezében, előrehajol. Futott a bástya felé. Az a