Színházi Élet - 1927/24. szám

SZÍNHÁZI ÉLET­ Í­RTA : * €‹»1 «.VC «OKW4JV . . . Ti csak a rivaldát látjátok: Szikrázva hogy' égnek a lángok!. . . Hogy' vakít, tündérfényben égve, operett-hercegnők nyakéke . . . Hogy' süt a nap sugárözönje Kacaj-trillára . .. hulló könnyre . . . S hogy' száll az éj, a mély, az ében, a díszletek szűk erdejében . . . Ezt mind a fény szürke királya, a világosító csinálja. kezében fénycsóvák hevernek, mint egy száműzött Jupiternek. Erkélyre hágó Rómeónak ő ad sápadt homloku holdat. Mély vágy az ő kezétől árad fehér kebléből Júliának ... S ő hinti el a rivaldán át a hajnal szőkeszin világát, ő az alkony, ő a derengés ... véli verő­s esti merengés ... Villany pazar tengerét ontja. S otthon, ha nyoszolyáját bontja, álmos-szegényen hull le rája kis olajlámpa gyenge lángja ... Vágó Béla leánya a Nemzeti Színházban Vágó Béla mondja:­­— A lányom tizenhét éves. Tavaly még iskolába járt. Egy iskolai előadáson nézte meg Hevesi Sándor. Nagyon tehetségesnek ta­lálta és azt mondta:­­ ahogy tud valamit, rögtön jelentkezzen nálam, fel akarom léptetni. Betaní­tottam neki Julia szerepét és jelentkeztem Hevesinél. Az igazgató Odry Árpád és Horváth Jenő főrende­zők társaságában meghall­gatta és rögtön ki is tűzte fellépési idejét: június ha­todikára, még­pedig a Rómeó és Júlia női fősze­repében. Mikor először próbára hívták a Nemzeti Színházhoz, akkor volt életében először színpa­don. A próbákon úgy lát­szik beváltotta a hozzáfű­zött várakozásokat, mert úgy az igazgató, mint a főrendező, valamint part­nerei, mind a legszebb ígéretről beszélnek róla. Már húsz éve foglalkozom tanítással. Lehet, hogy az apai elfogultság mondatja ezt velem, de eddig ő volt a legjobb tanítványom. Várjy Erzsébet 33

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék