Színházi Élet, 1928. január 22–28. (18. évfolyam, 4. szám)
1928-01-22 / 4. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 11 hisznek nekem, illetve nem éreztetik velem azt, hogy férjhez mentem. Nagyon szeretem az uramat. Azt hiszem, hogy ő is szeret, ámbár engem mindig azok szerettek leginkább, akikhez rossz voltam és gonosz, őhozzá pedig jó vagyok. De azért biztosan szeret, — az Istenért, meg nekd, hogy nem szeret, mert megőrülök és azonkívül nem is igaz. Szeretné, ha gyerekem lenne. — Amióta Antinak az az afférja volt azzal a képviselővel miattam, azóta sokkal kevesebbet kell harcolnia értem. Mond kérlek, mi az a mentelmi jog? Azért neki szabad volt engem bántani? Nekem nincs mentelmi jogom, engemet azért ne védjen senki. Nahát Utána rögtön bementem a parlamentbe, akkor voltam életemben először és meg akartam nézni azt a helyet, ahol rólam beszéltek. Nagy dolog. Egyébként pedig megesett már mással is, hogy egy nő, aki addig kifelé élt, egyszerre tisztességes lett, lemondott a marhaságokról Erre azt szokták mondani, hogy megőrült, vagy azt, hogy öregszik. De hát ha ilyen lettem volna elejétől fogva, mint amilyen most vagyok, ha soha fel nem tűntem volna sem a színpadon, sem az életben, akkor most az nem tűnne fel senkinek, hogy most nem olyan vagyok, mint amilyen azelőtt voltam. De hát hol lehet ezt irányítani, vagy intézni, ezt nem lehet csinálni, ez vagy benne van valakiben, vagy nincs. S hogy most eltrafáltam az életet, ez egy privát szerencse, öreg pedig nem vagyok. 31 éves vagyok, hol csak meg nyugodtan és 46 kiló, pedig minden nap gyors tésztát eszem. — Nyolc órakor ébredek mindennap, reggeli az ágyban. Rögtön utána takarítani kezdek. Minden nő ilyen lesz a végén, egy nő erre születik, ez egészen bizonyos, de hát ez nem való újságba, ez biztosan unalmas nekik. Sajnos, festetlenül nem tudok takarítani, először mindig kifestem magam, erről nem tehetek. Hozzátartozik a lényemhez. — Hogy takarítasz? Bekötöd a fejedet? — Ugyan, azt a pár szál kis hajamat, dehogy is. — És pongyolában takarítasz? —• Ah dehogy, hosszú az ujja és zseniroz. Kis háziruhában. — Háztartás? — Az ebédet hozatjuk a Schücktől. (Nem mondom meg, hogy a Magyar Házból, azért mert ott csak egyhatvan a menü, a Schücknél pedig kettő.) Ebéd után egy óra három,* olvasok, mindenfélét össze - vissza, varrok, alakitok, sajnos, most nincs itt a gépem, Szepezden van. Egyetlen szórakozásom mozi, továbbá Budára járok régi házakat a nézni. Ami a házaséletemet illeti, az a furcsa, hogy Anti mindig örül nekem, ha hazajön és ezen én mindig meg vagyok lepve. De én is örülök neki, tehát akkor biztosan rendben van a dolog. Mit szólsz hozzá, mindig a nagy és szőke tetszett nekem és most egy ilyen kicsi feketébe lettem pista.** És most mondja a legszebbet: — Hát mit tudja az ember, amikor megszületik, hogy kinek születik. Honnét tudtam volna én, hogy Heinrich Antalné leszek. Ha ezt tudtam volna, talán máskép éltem volna ... Talán És most sokáig beszélgetünk mindenről össze-vissza, vidáman, a szó ugy porzik a szájáról, mint a vízesés milliárd vízcsöppjei. A régi argot nem felejtette még el, a Nyáryval való házasságáról például azt mondja: ,.Mikor az a g'schichtni volt a Nyáryval..." Aranyos, mulatságos, vidám és még mindig a régi kisleány, akit ölbe lehet kapni, akit szeretni kell. Egy kis madár, aki dermedten ugrándozott a téli országúton, aztán jött valaki, aki a tenyerébe vette s a lehelletével felmelengette. Most magához tért és nem fázik többé. Ennyi az egész. . . Szerelmes. Alvás. Becker Baby