Színházi Élet, 1931. december 27–1932. január 2. (22. évfolyam, 1. szám)
1931-12-27 / 1. szám
hogy ez a leány ettől a Benedektől olyan hosszasan búcsúzik. SCHNEIDER: Nekem se tetszik. SCHNEIDERNÉ: Nagyon örülök, hogy végre belátod. SCHNEIDER: Hogyne látnám be, olyan éhes vagyok, mint egy farkas és ő ott áll és beszélget. SCHNEIDERNÉ: Ugy? Szóval te csak a gyomrodra gondolsz. SCHNEIDER: Az Isten áldjon meg, hát mire gondoljak este fél nyolckor? SCHNEIDERNÉ: Arra, hogy ő mégis csak egy közönséges sofőr és reggeltől estig együtt van Terkával... SCHNEIDER: Te csak hagyd azt a sofőrt. A cég sokat köszönhet annak a sofőrnek. Azonkívül már nem is sofőr, hanem üzletvezető. JULCSA (megjelenik az ajtóban): A Terka kisasszony itthon van és azt üzeni, hogy mindjárt jön. SCHNEIDERNÉ: Igen? (Kisiet.) TIZEDIK KÉP (Schneider v.<.u tiuti uiejad egy taxi.) TIZENEGYEDIK KÉP (Előszoba. Tóbiás ajtót nyit.) TÓBIÁS: Jónapot kívánok, kiií tetszik keresni? HYPPOLIT: Schneider nagyságos úr itthon van? TÓBIÁS: Igenis. HYPPOLIT: Jelentsen le, kérem. TÓBIÁS: Kit jelentsek be, kérem? HYPPOLIT: Menjen be és csak annyit mondjon, hogy HyppoLit. I i/HIAS: Ah, mondjak? HYPPOLIT: Csak annyit, hogy Hyppolit. TÓBIÁS (csodálkozva ránéz): Kérem, én megmondhatom. TIZENKETTEDIK KÉP (Ebédlő. Schneider, Schneiderné az asztalnál ülnek és esznek.) TÓBIÁS (bejön): Hyppodron. SCHNEIDER: Micsoda? TÓBIÁS: Egy úr van kint és azt mondta, hogy mondjam csak azt, hogy Hyppodron. SCHNEIDERNÉ: Mondja meg neki, hogy várjon egy percig. SCHNEIDER (csodálkozva): Mama, ki az a Hyppolit? SCHNEIDERNÉ: Ugyanis Hyppolit egy inas. SCHNEIDER (megdöbbenve): Egy inas? SCHNEIDERNÉ (zavartan): Ugyanis meg akartalak vele lepni. SCHNEIDER (dühösen): Ez sikerült. SCHNEIDERNÉ: Huszonhét évig szolgált szol ! SCHNEIDER: Én? Dehogy haragszom. Csak úgy kirúgom, hogy a lába sem éri a földet. (Fölugrik.) SCHNEIDERNÉ: Dehogy rugod, dehogy rugod. Inkább vedd fel a kabátodat. Huszonhét évig volt egy grófi házban, hát mégsem lehet ingujjban fogadni. SCHNEIDER (dühösen): Ki akarja fogadni? Én úgy kirúgom. HYPPOLIT (belép): Asszonyom! Uram! SCHNEIDER (hirtelen megáll és némi tétovázás után a kabátja után nyúl. Hyppolit odanyúl és segít Schneidernek). SCHNEIDER (zavartan): Tessék, foglaljon helyet . . . Izé, üljön le ... azaz. (rühösen a feleségéhez:) Hát mond már le is valamit! SCHNEIDERNÉ: Szóval ön belép hozzánk. HYPPOLIT (kifogástalan meghajlással): Igenis parancsára. SCHNEIDERNÉ (szintén zavart): Miért jött el a gróféktól ? HYPPOLIT: Bizonyos differencúk merültek föl. SCHNEIDERNÉ (aggodalmasan): «.Anyagi természeti differenciák? HYPPOLIT: Ó, nem, a gróf ur háza igazi uri ház volt, ahol anyagi a természetű dolgok nem igen kerültek szóba. Ugyebár? SCHNEIDER (szemrehányóan a feleségéhez): Mit beszélsz anyagi dolgokról egy régi uri hizban? HYPPOLIT: Mert az ember, úgysem kér többet mint amennyi megilleti. Azt pedig megkapja ugyebár? SCHNEIDER (elragadtatásában kezet akar nyújtani Uyppolitnak). SCHNEIDERNÉ (megrántja a kabátját és súgv): Csak nem akarsz vele kezet fogni? SCHNEIDER (szintén súgva): Miért, olyan kedves ember. TIZENHARMADIK KÉP (A konyhában). JULCSA: Mondja, Tóbiás bácsi, nem gondolja, hogy leánynézőbe jön ez az úr Terka kisasszonyhoz? TÓBIÁS (miközben teleszájjal eszik): Nem hiszem, nem vagyunk mi ennek elég linómak. TIZENNEGYEDIK KÉP (Ebédlő.) HYPPOLIT (szétnéz): És a lakásban... az apróbb változások, mert mégis ugyebár ... SCHNEIDERNÉ (mézédesen): Ó, azt magára bízzuk. Hyppolit, hiszen csekélységekről lehet csak szó. Mert ezek a bútorok, ugyebár . .. HYPPOLIT: A bútorokat kicseréljük. (Csend.) Olasz renaissance megletel? SCHNEIDERNÉ: Hogyne. HYPPOLIT (jegyez): A személyzet létszámát pedig felemeljük. ért egy grófi házban. Remélem papa, nem harag