Szinházi Magazin, 1939. július-szeptember (2. évfolyam, 27-40. szám)
1939-09-09 / 37. szám
C/fcrcfa/cfmis WArf A legpoétikusabb"pTk"festője Náray Aurél műtermében — Kérem, ne hasonlítson ennem senkihez! — ezzel búcsúzott tőlem Náray Aurél az interjú végén. Pedig ez a kérés teljesen felesleges volt: nehéz dolgom lenne, ha össze akarnám hasonlítani a képeit bárkivel. Az ő képei csak egymáshoz hasonlítanak: édestestvérek, egy messzi, elzárt tündérvilág gyermekei, szinte nem is e földről valók. Nem találkoztam még művésszel, aki érett férfi korában is lelkében ennyire gyermek tudott volna maradni. Hermetikusan bezárkózik saját fantáziájának mesevilágába és nyitott szemekkel álmodik. Éngyalokat lát, tündérekkel barátkozik, bárányfelhőkkel kergetőzik és poétikus álmait ecsetje rapszodikus foltokban, de engedelmesen vetíti vászonra. Ábrándos gyermekkoromban így képzeltem el a művészt: idealizmussal, dallal, költészettel tele szívvel, szinte a felhők között lebegve csak az álmainak, csak a Szépségnek él. Semmi köze a földi dolgokhoz. Náray képeit látva valóra vált az elképzelésem. Magam is visszarepültem Meseországba, visszafiatalodtam álmodozó, mesehívő, tavaszi énemhez. Ki sem mondhatom, milyen hálás vagyok érte. Szublimált finomságú Krisztusai, Madonnái, bibliai jelenetei, ugyanazt a kristálytiszta idealizmust, átszellemültséget lehellik, mint szőke, álomarcú tündérkéi és mesebeli tájai. A »The Sketch« címlapja Náray Aurél festményével