Szinházi Magazin, 1939. július-szeptember (2. évfolyam, 27-40. szám)

1939-09-09 / 37. szám

C/fcrcfa/cfmis WArf A legpoétikusabb"pTk"festője Náray Aurél műtermében — Kérem, ne hasonlítson ennem senkihez! — ezzel búcsúzott tőlem Náray Aurél az interjú végén. Pe­dig ez a kérés teljesen felesleges volt: nehéz dolgom lenne, ha össze akarnám hasonlítani a képeit bár­kivel. Az ő képei csak egymáshoz hasonlítanak: édestestvérek,­­ egy messzi, elzárt tündérvilág gyerme­kei, szinte nem is e földről valók. Nem találkoztam még művésszel, aki érett férfi korában is lelkében ennyire gyermek tudott volna ma­radni. Hermetikusan bezárkózik saját fantáziájának mesevilágába és nyitott szemekkel álmodik. É­n­­gyalokat lát, tündérekkel barátko­zik, bárányfelhőkkel kergetőzik és poétikus álmait ecsetje rapszodi­­kus foltokban, de engedelmesen vetíti vászonra. Ábrándos gyermekkoromban így képzeltem el a művészt: idealiz­mussal, dallal, költészettel tele szívvel, szinte a felhők között le­begve csak az álmainak, csak a Szépségnek él. Semmi köze­ a földi dolgokhoz. Náray képeit látva va­lóra vált az elképzelésem. Magam is visszarepültem Meseországba, visszafiatalodtam­ álmodozó, mese­hívő, tavaszi énemhez. Ki sem mondhatom, milyen hálás vagyok érte. Szublimált finomságú Krisz­tusai, Madonnái, bibliai jelenetei, ugyanazt a kristálytiszta idealiz­must, átszellemültséget lehellik, mint szőke, álomarcú tündérkéi és mesebeli tájai. A »The Sketch« címlapja Náray Aurél festményével

Next