Szinházi Magazin, 1941. július-szeptember (4. évfolyam, 28-40. szám)

1941-08-03 / 32. szám

­Dmtoi—mywiss/icjm Amikor a Három a kislány annak idején egészen fantasztikus sikerű világkörútján eljutott a Vígszínház színpadára, Édi sze­repében egy helyes barna bakfisra figyelt fel a közönség. Szörnyű lámpalázát le­küzdve, Ügyesett mozgott és szépen beszélt, de azért senki sem hitte, hogy ez a most végzett ositri növendék, aki életében elő­ször lépett a közönség elé, nemsokára a magyar színpadok Honthy Hannája lesz. Ennek az első fellépésnek emlékei eleve­nednek­ fel most estéről-estére Honthyban, a Margitszigeti Színpadon, ahol mint a »Három a kislány« Grisije aratja a forró tapsokat. Előadás előtt az öltözőjében beszél erről az emlékéről: — Első fellépésem m­ost estéről-estére eszembe jut és meghatottan gondolok az akkori Schubertre, szegény Környey Bé­lára,, és a többi partnereimre is, akik en­gem, a kezdőt oly szívesen segítettek. De másért is öröm nekem ez a darab: ebben a csodálatosan szép környezetben most na­ponta kivirágzik valami, ami soha el nem hervadhat: a dal, a poézis, a romantika... És Honthy most őszinte vallomást tesz. Nem hisz a »mai« operettben, ebben a »lát­ványos«, burleszk vegyes műfajban, amely legyőzhetetlen riválist kapott a filmben. Talán, ha egy új komponista csillag tűnne fel az operett egén, fel lehetne támasztani agóniájából, így azonban, mint a Schubert daljáték sikere is bizonyítja, a zenés színházakra szebb és komolyabb művészi feladatok várnak: a klasszikus operettek felújítása. És egyidejűleg meg kell teremteni a magyar operett reneszán-Honthy Hanna mint Gr­osi a Margitszigeti Színpadon (Rozgonyi foto) Prózai sikereire tereljük a szót és Honthy bevallja, hogy vígjátéki szerepeit jobban szereti. A Belvárosi és Andrássy-úti szín­házak darabjait szerette, ezeket a szelle­mes, fordulatos vígjátékokat. — És mindegyikben egy finom kis sam­­zon, Igen, a sanzon! Imádom! Hiszen még a nyári operettekben is mindig ra­gaszkodom egy sanzonszerű számhoz. A margitszigeti szabadtéri színpadról be­szélgetünk. Most játszik először szabad­­téren.Számomra nagyon furcsa és szokatlan az egész —■ mondja. — A dimenziók olya­nok, hogy egy halk szó, egy tekintet, vagy egy kis mozdulat teljesen elvész. Nem volt könnyű ezt a próbákon megszokni. Viszont a hangulat magával ragadó. A csillagos ég, a pázsitszín­pad, az évszázados fák: kell-e csodálatosabb mil­iő Schubert melódiáihoz? A Griss szerepére mindig vágyódtam és ha már eljegyeztem magam az operettel, amellyel — úgy látszik — oly nehéz sza­kítanom, legalább Schubert legyen a je­gyesem ... Az ügyelő csengője figyelmeztet. Griss kisiet az ezü­stfényben úszó zöld színpadra és egy pillanat múlva már zúg a fákon át a zsúfolt nézőtér tapsvihara, amellyel kedvencét fogadja. (b. 1.) Honthy Hanna mint Edi a Vígszínház színpadán (Strelisky foto)

Next