Szinházi Magazin, 1943. július-szeptember (6. évfolyam, 29-41. szám)
1943-08-11 / 34. szám
(Rég volt olyan hangos visszhangja könyvnek, mint Kovár Lőrinc »Földönfutók,« című regényének, ádáz csata tombol a regény körül, támadják, védik, gáncsolják, ócsárolják — beszélnek róla. A Színházi Magazin kérésére József Jolán, a kitűnő hírlapírónő megszólaltatta a regényírót is.) Az érdeklődés, mellyel Kovár Lőrinc Földönfutód című könyvét olvastam, hevességében, bevallom, majdnem embertelen volt. Keserű ez az írás, mint m ese. _ Akár tájait, akár történést idéz az író inspirációja, még a lírai szín is megrendítő. De az szöveg mögül, mégis, aranycsengésű hang, biztatás, életkedv hevít a mű belsejéből. Nem lehet meghatározni, mi a varázsa. Fiatal, nagyon szőke és nagyon sovány ember Kovár Lőrinc. Most az íróasztal tetején ül, kisfiúsan lóbálja a lábát és kamaszos derűvel válaszol kérdéseimre. Nem siet egyik gondolatról a másikra, úgy beszél, mint akinek bebizonyítani való ,cél lebeg a szeme előtt. Három kérdést adoikfel neki. Elsőnek: honnan ismeri úgy a magyar tájat, melyet allvajáró biztossággal teregetett elénk a Földönfutók két kötetében. _ Hódmezővásárhelyen jártam gimnáziumban — mondja Kovár Lőrinc —, és esztendőkön keresztül hosszú hónapokat töltöttem a nádasok, füzesek, ingoványok között. Úgy ismerem a Tiszavidéket Szegedtől Csongrádig, mint a tenyeremet. Mondhatom, semmiféle égig érő hegy, semmiféle úgynevezett »kultúralkotás« nem volt rám olyan nagy, egész énemet átalakító hatással, mint a puszta végtelensége és a Tisza szépsége. A magas töltések mögött még most is hatalmas lakatlan területek fekszenek a Tisza partján. Csak aki évekig élt a Tisza mellett, aki igaz szerelemmel szerette a nádasokat, csak az írhatja le azt a sokféle rejtett székséget, ami itt található. Százféle hangja van a nádasnak. Más hangon zúg ősszel vagy nyáron, jó időben vagy rossz időben. Olyan beszédes a nád zúgása, hogy külön könyvet kellene írni csak erről. — Mindig izgatta a képzeletemet az a világ, amely itt a Tisza szabályozása előtt volt, az őserdős nádasok, az óriás ingoványok, a kóbor vadvizek végtelen, csodás világa. Az Alföld, a puszta minden népnél a szabadság jelképe volt. A Tisza pedig, áradásaival, a féktelen szabadság, a nekilázadó harcikedv jelképe. Aztán ismerni kell az itt élő halászokat is. Látszólag békés emberek, de belül ott lappang bennük a Tisza féktelensége... Második kérdésemre egyszerre elkomolyodik. — A támadásokkal kapcsolatban már egyszer elmondtam a véleményemet — mondja nagyon megfontoltan. — Véleményem szerint az író ne védekezzék a kritika ellen, mert azt író helyett úgyis a munkája beszéli. Ha a kritika igazságtalan, akkor az igazságtalan kritika ellen csak egy másik kritikusnak van joga tiltakozni. Mindenesetre én megtartom a véleményemet, mert tisztelem a véleményszabadságot. Az egyik újság főszerkesztője, hathasábos vezércikkben támadta a könyvemet. A cikke erős ütés volt, ez biztos. De én aktív bokszoló voltam három éven keresztül és meg tudom becsülni az erős ütést akkor is, ha éppen én kapom. Csakis a Földönfutók olvasói hivatottak eldönteni, hogy a sok kritika, közül, melyik felel meg leginkább az igazságnak. Támadjon csak nyugodtan mindenki, aki a könyvet figyelemmel elolvasta, joga van hozzá De lehetőleg csakis a könyvemet támadja és ne nyúljon a személyes ügyeimhez. Mert ha valaki például a szüleimet bántaná a jövőben, annak válaszolni fogóik, de nem hirlap útján... Két valószínűtlenül kék kisgyerekszeme ázsiai melegséggel ragyog rám, $0* ~ Írta: JÓZSEF JOLÁN