Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 10. kötet
P - Paulovics Mihály - Paulovics Sándor - Paulovits Tódor - Paulu S. János - Paulus a Baja - Paulus Hungarus - Paulus Adolf - Paulus B. - Paulus Helena - Paur Géza (kápolnai) - Paúr Iván
573 Paúr 574 Pozsonyban hallgatta s 1831-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1832 óta a herczeg szolgálatában négy évig mint segéd, utóbb pedig mint a lékai és kőszegi uradalmak ügyésze 1842-ig folytatta pályáját. Már ezen időben feltűnt régészkedési szenvedélye s régi fegyverekből csinos gyűjteménye volt. 1842-ben fölöttes hatósága, akarata ellenére, más működési kört szemelt ki számára, melyre nem volt kedve. Ekkor lemondott ügyészi állásáról, ott hagyta Kőszeget és külföldre ment; három hónap alatt megjárta Ausztriát, éjszaki Olaszországot és Svájczot; ezen útjában a középkori építményeken kívül leginkább az ókor emlékei vonzották. A római epigraphia iránt, melynek utóbb hivatott előmunkása lett, ez útján támadt erősebb hajlama. Visszatérve életkereset után látott és 1844-ben a pozsonyi váltótörvényszékhez mint gyakornok jutott be, honnét kilépve, 1847-ben félévig a trencséni választott biróság segédtitkára lett. De ez időben is az archaeologia volt kedvelt szaktárgya; gyakran fölrándult Bécsbe, ahol a szakkönyvtárakat búvárolta. Ekkor fűződött közte és Varsányi János mérnök közt az a szoros kötelék, mely később közös vállalataikban oly sok hasznot hajtott a hazai szaktudománynak. 1818-ban ő is zászló alá állott; ott volt mint nemzetőr a schwechati ütközetben, utóbb mint százados lépett be Görgey seregébe és Buda elfoglalásakor őrnagyi rangot nyert. A világosi katasztrófa után öt hónapig volt fogva, a besorozást azonban kikerülte. Ez időben barátja Varsányi társaságában földfáróval (bot helyett) leginkább a főváros környékét járta be s az Uj Magyar Múzeum 1852. folyamában kezdte az e kirándulásokon gyűjtött érdekes feliratos anyagot közzétenni. Sanyarú viszonyai közben sem akart atyjának terhére lenni ; de ennek halála után egy kis hagyaték szállott reá s ekkor barátai tanácsára teljesen felhagyott a jogászi pályával, végleg megtelepedett Pesten és a tudós pályán maradt. Beiratkozott Kiss Ferencznek, az archaeologiai tanszék akkori helyettes tanárának előadásaira s egy félévben hetenként két órán hallgatta a görög és római archaeologiát és a következő semesterben az antik érmészetet. 1855. szept. 24. a helytartótanács 30 frt havi fizetéssel kinevezte a m. n. múzeumhoz díjnoknak, de úgy, hogy felváltva két osztálynál működjék, a régiség- és könyvtárnál. A m. tudom. akadémia 1858. decz. 15. levelező tagjának választotta s még jún. megbízta őt az akadémiai érem- és levéltár kezelésével, de ezen hivatalát nem látta el sokáig, mert még azon év szept. 20. a Széchenyi család kinevezte 930 főt évi fizetés és szabad szállás élvezetével a grófi család levéltárnokának. Vidékre vonult tehát, azonban a tudományos érintkezést nem szakította meg a fővárossal. A m. tudományos akadémia archaeologiai bizottságának kezdettől fogva tagja volt. 1858-tól Sopron volt állandó tartózkodási helye; a reábízott levéltárat néhány évig áttanulmányozta. Szabad idejének java részét itt is tudományos utazásokra fordította. Leginkább Varsányi kíséretében járta be a Dunántúl jó részét, hol számos római feliratot gyűjtöttek. P. szoros érintkezésbe jutott a Széchenyi családnak Sopronban és Czenken lakó tagjaival ; Széchenyi István grófnak alig volt őszintébb tisztelője; a nagy halott után ő reá bízta a család Széchenyi összes irományainak és levelezésének rendezését. A politikai életnek újraébredésével (1867— 1871.) az akkor egymást követő főispánok mellett titkári teendőket végzett. A kormány tudományos érdemei tekintetéből megadta neki a kir. tanácsosi czímet, ugyanakkor a kertesi kerület beválasztotta a megyei bizottságba (1872. jan. 3.). Ettől kezdve a legnagyobb lelkiismeretességgel teljesítette a megyei archaeologus hivatását, gyűjtött és ásatott, hogy