Szocialista Művészetért, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974-03-01 / 3. szám

A Pillangó utcaiak a Kulich téren Mik­e e sorok nyomtatásban megjelennek , a Pillangó utcai fiatalok már másodszor láto­gattak el a Kulich Gyula téri színháziba. Most még nem le­het pontosan tudni, hogy a számukra teljesen ismeretlen bolgár Koljo Georgijev „ön­magunk bírái" című drámája milyen hatással lesz rájuk. Csak találgatni lehet, hogy megerősíti-e bennük azt a szándékot, amelyet javaré­szükben januári látogatásuk ébresztett. Akkor Buday Dé­nes és Babay József immár szinte klasszikusnak számító Három szegény szabólegény című zenés játékát látták. Nemcsak a színházteremben gyakran felcsattanó tapsuk je­lezte: a háromszázhetven Pil­langó utcai szakmunkástanulók­nak tetszett a Déryné Színház előadása Erről tanúskodott az is, hogy a darabbeli hatalmá­val visszaélő bíróiról, a meg­sértett fiatalok ötletességéről az előadás utáni napokban is sok szó esett. Sőt, Buday Dé­nes kedves, örökifjú dallamai még a tizenéves beatrajongók tetszését is megnyerték. (Az ő szavaikkal élve: „fölkerültek a Pillangó utcai slágerlista élé­re”.) Mindennek, persze, kár vol­­nagy jelentőséget tulajdoníta­ni. A tény valójában egyszerű: a Déryné Színház és a 17. szá­mú Állami Építőipari Szak­munkásképző Intézet között néhány hónappal ezelőtt meg­állapodás született, s ennek eredményeként négy előadásra szóló ifjúmunkás bérletet bo­csátottak ki. Négy alkalom­mal tehát a Kulich téri szín­házterem a Pillangó utcaiaké. Azaz javarészt olyan 14—17 éves kamaszfiatal foglal helyet a színpaddal szemközt, aki vi­dékről került a fővárosba, s többnyire csak most ismer­kedik a színházművészettel. Szép számmal akadnak közöt­tük, akik az említett olcsó bér­let jóvoltából látnak először „élő" színielőadást. (Egy bér­let ára mindössze 44 forint. A Déryné Színház ugyanis elő­adásonként 2 ezer forint ked­vezményt adott, a négy „telt­házért" tehát nem a szokásos 24 ezer forintot kérte az inté­zettől, hanem csak 16 ezret. Szép és­­ ha a holnap szín­házlátogatóinak megnyerésére gondolunk — okos gesztus!) Amikor a négy bérleti elő­adást kiválasztották, nagyon egyszerű dolgot tartottak szem előtt. Azt akarták, hogy a szó­ban forgó szakmunkástanulók a látottak-hallottak alapján a színházat is éppoly szórakozta­tó időtöltésnek találják, mint mondjuk egy kis­stadionbeli beatkoncertet vagy egy té­vékrimit. A többi között er­ről beszélt az első találkozás alkalmával az előadás kezdete előtt a függöny elé lépett Pet­­rik József rendező is. S ennek a törekvésnek a jegyében ta­lálkoznak majd a Pillangó ut­cába látogató színészek is a fiatalokkal. Az amkétát, pon­tosabban a srácokkal való kö­tetlen beszélgetést tudniillik rendkívül fontosnak tartják, nagyon sok múlik azon, hogy ily módon is elmélyítsék a színház hatását. Ez csöppet sem lesz könnyű. Többnyire kiforratlan kamaszgyerekekkel kell megpróbálniuk szót érteni meglehetősen bonyolult dol­gokról. Tapintatos pedagógus­népművelő módjára kell fölvil­lantani előttük a művészet olykor nehezen tárulkozó szép­ségeit. Meg kell próbálni ráve­zetni őket a szellemi látás­módnak azokra az ösvényeire, amelyekre önmaguktól esetleg csak évek múltán találnának rá. Tévedéseket, félreértéseket, hamis illúziókat kell eloszlat­ni bennük, hogy minél fogéko­nyabbá váljanak a korszerű színház iránt. Aligha szükséges bizonygat­ni: nagyon jó, hogy a Déryné Színház művészei is részt vál­lalnak ebből. Velük karöltve minden bizonnyal sokkal ha­tásosabb lesz az intézet okta­tóinak nevelőmunkája. Hiszen nyilvánvaló, hogy négy előadás — csepp a tengerben. Hiába kedves, szórakoztató és tanul­ságos a Három szegény szabó­legény színpadi története, hiába kavarja fel az embert a mai bolgár drámairodalom egyik kitűnő alkotása, az erkölcsi kérdéseket a nézőnek szögező önmagunk bírái című darab, hiába késztet töprengésre Gás­pár Margit és Majláth Júlia musicalje, a Kilépek a törté­nelemből, és hiába csillantja fel az operaművészet csodála­tosságát a Sevillai borbély ka­­m­araszínpadra átdolgozott változata — mindez legfeljebb kezdet lehet. Nemcsak azoknak a fiatalok­nak a számára, akik talán az idei tavasztól kezdve nem men­nek el anélkül a szín­házi plakátok mellett, hogy pillan­tásra se méltassák őket. Alig­hanem a Déryné Színház szá­mára is hoz valami újat ez a bérletakció. Lehet, hogy csak néhány ifjú nézővel gyarap­szik előadásainak közönsége. (Mellesleg: ez sem lebecsülen­dő!) Az sincs kizárva, hogy a Pillangó utcaiakkal való talál­kozásaik egy-két tanulságával színészek és rendezők is gaz­dagabbak lesznek. Sőt, az sem lehetetlen, hogy mindez ki­hat a színház egész művészi­közművelődési tevékenységére. Veszprémi Miklós — FELHÍVÁS. A Művészeti Szakszervezetek Szövetségé­nek elnöksége felhívja a mű­vészeti vállalatok és intézmé­nyek vezetőinek, szakszerve­zeti bizottságainak figyelmét, hogy a már hagyományos első félévi, májusi munkavédelmi hónapban az idén is fordítsa­nak fokozott figyelmet a mű­vészek és művészeti dolgozók testi épségének és egészségé­nek védelmére. S8888888S88888888S8888888S88S« Fizetés, jövedelem, BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁS Ha két ismerős összefut az utcán, csakhamar szóba ke­rülnek az anyagiak. Ezen általában a fizetést értik, esetleg a mellékest, tehát a jövedelmet. Társadalmunk azonban ezeken a jól „észrevehető” bevételeken kívül más szolgál­tatásokat is juttat a vállalatok, intézmények útján a dolgo­zóknak. Ezek az ún. béren kívüli juttatások a teljes­ség igénye nélkül: üzemi étkezés, segélyezés, előleg, gyer­mekintézmény, lakásépítési támogatás, stb. A képzőművész szakszervezethez tartozó vállala­tok, intézmények gazdasági vezetőinek tettünk fel kérdése­ket a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban. Megpróbál­tuk a válaszokat értékelni. Tudtuk, nehéz feladatra vállal­kozunk, hiszen nemcsak a különböző jellegű, helyzetű in­tézmények összehasonlítása lehetetlen, hanem a vállala­tok és intézmények adatait sem lehet közös nevezőre hoz­ni. Mégis úgy gondoltuk, a tájékoztatás nem érdektelen, a számok gyakran önmagukért beszélnek. Az adatlapok összesítésekor először az volt feltűnő, hogy a béren kívüli juttatások formájában az egy főre jutó összeg 450 és 2000 forint között mozog. A majdnem négy­szeres eltérés önmagában is elgondolkodtató. A legma­gasabb összeget a Művészeti Alap — mely irányító szerv —, a legalacsonyabbat a Képző- és Iparművészeti Szakkö­zépiskola — középfokú oktatási intézmény — tudta bizto­sítani dolgozóinak. A Művészeti Alap négy vállalata 272, 494, 1486, 1600 forint egy főre jutó összegeket mutatott ki. A különbség itt is jelentős, különös tekintettel arra, hogy nem a vállalatok eredményessége, nyeresége tükröződik e számokban. A legmagasabb egy főre jutó béren kívüli juttatás 1972-ben annál a vállalatnál volt, amely ugyan rajta kívülálló okokból, a legkevésbé volt nyereséges (Képzőművészeti Kivitelező Vállalat, 1600 forint). A Kép­csarnok Vállalat pedig, mely az adott évben elnyerte a ki­váló vállalat címet, tehát eredményei valószínűleg minden tekintetben kiválóak voltak, csak 622 forintot tudott kimu­tatni. A béren kívüli juttatások egy része valósággal a munka­­viszony velejárója, s mint ilyen, minden vállalatnál, intéz­ménynél fellelhető szolgáltatás, kedvezmény (étkeztetés, segélyezés, előleg), más része majdnem minden munka­helyen biztosított (üdültetés), míg néhány fajtája csak azoknál a munkaadóknál található, ahol fokozottabb fi­gyelmet fordítanak a dolgozók életkörülményeinek javítá­sára (lakásépítési hozzájárulás), vagy a szakmai utánpótlás biztosítására (tanulmányi ösztöndíj). Mindenik vállalat és intézmény megoldotta valamilyen módon a dolgozók közétkeztetését. Ez azonban sajnos mind mennyiségileg, mind minőségileg nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Pedig 1968. óta az előfizetési díjak mintegy 10—100 százalékkal emelkedtek. A Képzőmű­vészeti Kiadóvállalatnál 1968-ban egy ebéd 6 forintba, 1972- ben 12 forintba került a dolgozóknak. A vállalatok is je­lentős összegeket fizetnek munkáltatói hozzájárulás címén (így a Képzőművészeti Kiadóvállalat 1968-ban 32 ezer forint, 1973-ban 165 ezer forintot). A felmerült és általában jogos panaszok ellenére úgy látjuk, hogy az üzemi étkezés nagy segítséget nyújt a dolgozóknak, bár az is kétségtelen, hogy az állományi létszámnak mindössze 34 százaléka veszi igénybe ezt a szolgáltatást. A béren kívüli juttatásoknak talán „leglátványosabb” formája az üdültetés. Saját üdülővel csak a Művé­szeti Alap rendelkezik, időszakos bérleménnyel a négy vál­lalat, az intézmények pedig a sajnos igen kevés SZOT- beutalóval tudják, illetve próbálják a felmerülő igényeket kielégíteni. Ez a tény azonban azt eredményezi, hogy amíg a Művészeti Alap dolgozóinak 34 százalékát, a válla­latok 15—20 százalékát, a Képző- és Iparművészeti Lekto­rátus csupán 1,8 százalékát tudta valamilyen formában üdültetni dolgozóinak. Ha nem is ilyen látványos, mégis igen szükséges a válla­latok, intézmények által biztosított segélyezési keret. E témakörben vizsgálódásunkat a rendelkezésre álló ke­retre és az egy dolgozónak adott forintösszegre terjesztet­tük ki. A különböző munkahelyeken lényegesen kisebb a szórás, mint az eddig tárgyaltaknál, azonban feltűnik, hogy a dolgozók létszáma és az egy főnek juttatható forintösz­­szeg fordítottan arányos. A legtöbbet a Lektorátus (fejen­ként 675 forint), a Képzőművészeti Főiskola (fejenként 620 forint) és a Művészeti Alap (fejenként 550 forint) tudott adni, míg a vállalatok keretéből csak 370—400 forintra fu­totta. A számok még egy érdekes dologra mutatnak rá: amíg az intézményeknél 1968 óta megnőtt ez a pénzügyi keret, addig a vállalatoknál ugyanezen időszak alatt stag­nált az e célra fordítható összeg. Tanulmányi ösztöndíjat csak két vállalat (az Iparművé­szeti és a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat) létesített, ám munkaruha ellátásban minden vállalat és intéz­mény részesíti azokat a dolgozókat, akik számára jogsza­bály ezt előírja. A vállalatoknál a kollektív szerződések mellékleteként külön nyilvántartják a munkaruha-juttatást és feltételeit, az intézményeknél is kitérnek e témára az intézményi megállapodásban, munkavédelmi szabályzatban vagy más módon. Általában megállapítható, hogy 1968. óta jelentősen megnőtt az e célra fordított összeg. Oka egyrészt a munkaruha árváltozásában, de abban is kere­sendő, hogy több dolgozó kap gyakran jobb minőségű munkaruhát, védőöltözetet. A béren kívüli juttatások közül jelentőségével kiemelke­dik az a munkáltatói támogatás, melyet ugyan ma még nagyon kevés ember kaphat meg, ez pedig a munkások és alkalmazottak lakás építésének, vásárlásának segítése. A legkitartóbban és legrégebben a Képzőművészeti Kivi­telező Vállalat próbál enyhíteni a dolgozók lakásgondján, mégpedig úgy, hogy a­z alapból képeztek először egy 300 ezer forintos, majd a következő évben hasonló módon 1­6 ezer forintos alapot, így 1971—72-ben 18 dolgozónak nyújt­hatott kölcsön formájában segítséget. Az Iparművészeti Vállalat hasonló módon az R alapból képezte a lakásépítés támogatására szolgáló keretet, mely 3 év alatt csupán 90 ezer forintot tett ki, és ezt 10 ezer forintonként kilenc dolgozó­nak juttatták. A Képzőművészeti Kiadóvállalat először 1973-ban képzett a fejlesztési alapból 150 ezer forintos la­kásépítési alapot, a Képcsarnok Vállalat pedig mind a mai napig — nagyrészt az szb kezdeményezésének hiányában — nem jutott előre e kérdésben. Az intézmények egy része a Művelődésügyi Minisztérium lakásépítési alapjából részesül, így kapott a szakközépisko­la 2 fő részére 180 ezer forintot és a Lektorátus szintén 2 fő részére 200 ezer forintot. A Művészeti Alap és intézmé­nyei saját alappal rendelkeznek, melyből az Alap 1973-ban 5 dolgozójának összesen 390 ezer forint támogatást tudott juttatni. A felsoroltakon kívül egyéb sport, kulturális, szociális célú felhasználás, illetve az e célokra rendelkezésre álló keretek összevetésére, következtetések levonására teljesen alkalmatlanok, mivel az intézmények nagy részében nincs ilyen keret, a vállalatoknál pedig 4 ezer és 70 ezer forint között mozog ez az összeg. A béren kívüli juttatások felsorolásakor előkelő helyre kívánkozik az óvodai, bölcsődei helyek biztosítása hiszen talán ezzel lehet a legnagyobb segítséget nyújtani a gyerekes, különösen a sokgyermekes családoknak. A népesedéspolitikával foglalkozó hivatalos álláspontok, irányelvek sora, a társadalmi szervek tudatformáló mun­kája azonban — úgy tűnik — még koránt sincs összhangban a gyermekintézmények építésével, az ezek iránt mutatkozó fokozódó igényekkel. Ez korábbi felmérésünk tanúsága szerint csupán a Művészeti Alap vállalatainál közel 5­0­0 o­l­y­a­n nő található, akinek igénye van, vagy lehetne gyermeke bölcsődei, óvodai elhelyezésére. A valóságban azonban az a helyzet, hogy sem a Művészeti Alapnak, sem a vállalatainak, sem a többi intézménynek nincs gyer­mekintézménye. Így évről évre lehetetlen feladat elé ke­rülnek azok, akiknek a gyermekek óvodai, bölcsődei el­helyezését kellene megoldaniuk. A béren kívüli juttatásokkal — bár mint láttuk, jelentős összegeket tesznek ki — általában mégsem számolnak a juttatottak. A borítékban nincs benne, így figyelmen kí­vül hagyják. Természetesen rögtön az érdeklődés közép­pontjába kerül, ha elmarad belőle valami! A keretek, melyből a juttatások fedezetéül szolgáló alapok képezhetők — legalábbis bizonyos határok között — jogszabályokban meghatározottak. E keret jobb kihasználása érdekében — még a tervezés stádiumában — jelentős lehetne a szak­­szervezeti bizottságok szakértő tagjainak közreműkö­dése, akik ebben a szakaszban a vállalati vezetők part­nerei tudnak, vagy tudnának lenni. Nem egészséges, hogy e viszonylag szűk területen is ilyen jelentős különb­ségek vannak a különböző munkahelyek béren kívüli jut­tatásai között. A­ megoldásnak nem a szolgáltatások csökkentését javasoljuk . . . Dr. Békés Imre Stettner Béla ex librise Arno Mohr: Venceremos! A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat most üzembehelyezési engedélyt kapott szoboröntödéjének öntvénytisztító csarnoka munka közben (V. I. felv.) S­zocialista­­ MŰVÉSZETÉRT !

Next