Szocialista Vasútért, 1953. január-június (45. évfolyam, 1-27. szám)
1953-05-01 / 19. szám
ÉLJEN MÁJUS 1 - A BÉKÉÉRT KÜZDŐ NÉPEK SEREGSZEMLÉJE, A PROLETÁRNEMZETKÖZISÉG HARCOS ÜNNEPE "Május elsején, szerte az egész világon fennen lobogtatják a népek a munkásosztály sok dicsőséggel övezett, győzelmes vörös lobogóját. 63 éve minden május elsején egyre többen vonulnak fel a dolgozók tízmilliói, hogy hirdessék: elevenen él, növekedőben van az az erő, amely megszabadítja a világot a kapitalizmus rabságától és szenvedéseitől, a kapitalizmus szülte háborúk borzalmaitól. Az idei május elseje, a proletárnemzetköziség nagy ünnepe, egyben a békéért harcoló népek seregszemléje is. Ezen a napon messze világít a győzedelmes Szovjetunió, az emberiség lobogó fáklyáié, békénk, boldog jövőnk szlárd oltalmazójának példája. A proletárnemzetköziség harcos ünnepén közvetlenül a szovjet nép nyomában ott halad Kínával, a népi demokratikus országokkal, a Német Demokratikus Köztársasággal együtt Magyarország dolgozó népe is. Ott menetelünk a szocialista építés nagyszerű győzelmeivel, népgazdasági tervünk sikeres teljesítésével, kiemelkedő békealkotásainkkal. A prole,a nnemzetközsiség szent érzése lángol a kapitalista országok dolgozóinak szívében is: a nemzeti függetlenségért, a szabadságért folyó harcukat összekötik a békéért vívott küzdelemmel, amely különös erővel lángol fel május elsején. A felszabadult népek segítik a kapitalista országok dolgozóinak harcát, mert tudják, hogy a proletárszolidartás a nemzetközi munkásosztály erejének kiapadhatatlan forrása s egyben legyőzhetetlenségének záloga is. Nem felejtjük el, hogy egyre ezépülő életünket mi is a proletárnemzetköziség diadalának köszönhetjük. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a dicső Bolsevik Párt győzelmével jutottak diadalra a nemzetköziség eszméi, a népek barátságának, együttműködésének és egyenjogúságának eszméi. E diadalnak köszönhető annak a legyőzhetetlen erőnek a létrejötte, amely kilenc évvel ezelőtt szétzúzta a hitler hadigépezetet és leverte kezünkről a bilincset. A magyar dolgozó nép felszabadulása óta hazánkban minden ■május elseje a dolgozók örömünnepévé vált Az idei május elsején a béke legfőbb őrének, a hatalmas Szovjetuniónak erőteljes békekezdeményezései, a Koreában elért kezdeti sikerek a hadifogolycsere kérdésben lelkesítik alkotó, építő népünket. Reménységgel tölt el bennünket a Szovjetunió vezette béketábor legyőzhetetlen ereje, a békéért harcoló népek küzdelmének eredményessége. Ezen a napon az. magyar vasutasok széttekintünk gyönyörű országunkban és kézzelfogható tényekben látjuk bizonyítva, hogy nagy pártunk, Rákosi elvtárs útimutatását követve, eredményesen járulunk hozzá a világ dolgozóinak békeharcához. A mi békeharcunk egyet jelent Sztálinváros, Kazincbarcika, a miskolci gurítódomb építésével, a termelőmunka újabb győzelmeivel. A mi népünk proletárnemzetközisége egyet jelent a rendíthetetlen hűséggel, az elmúlhatatlan hála, a szeretet érzésével a Szovjetunió iránt. Egyet jelent azzal, hogy még az eddiginél is erőteljesebben fogjuk a szerszám nyesét, s a munkáagyőzelmek növelésével állandósítjuk a felszabadulásihét lendületét. A magyar vasutas dolgozók becsületesen kiveszik részüket a békéért folyó harcból, a proletár, nemzetköziség eszméinek diadaláért folytatott küzdelemből. Dolgozóink tízezrei törekedtek arra, hogy megismételjék a felszabadulási hét munkagyőzelmeit, hogy május elsején felemelt tő-vel ünnepelhessenek. Kálkápolna állomás dolgozói például vállalták, hogy a kilencedik vágányt terven felül rakodóvágánnyá építik ki május elsejére. Vállalásukat már április 23-án teljesítették. Nagy Jenő és Karai László, a rákosi fűtőház kocsijavítóműhelyének tűzikovácsai május eleje tiszteletére átlagosan 189 százalékos teljesítményt értek el. Sok jó eredmény, kiemelkedő teljesítmény született május elseje tiszteletére a vasúton. A választási békeversenyben derekasan küzdő dolgozóink nem állnak meg az elért sikereknél, előretekintenek és úgy harcolnak, hogy a választások tiszteletére újabb békegyőzelmeket arassanak és ezzel féléves tervünk teljesítését segítsék. Ahhoz, hogy ezt elérjük, a felszabadulási hét lendületét megtartani és fokozni kell. Az szükséges, hogy a választási békeverseny eddigi hiányosságait felszámoljuk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a választási békeversenyben részvevő gyáraink, üzemeink egyre nagyobb tömegben ontják termékeiket, amelyeket nekünk kell ellszállítani. A kocsimegrakások száma máris túlhaladta a felszabadulási héten rakott kocsik számát. Dolgozóinknak tehát mindent el kell követniök, hogy a kocsifordulót meggyorsítsák, a szállítások folyamatosságát biztosítsák. Meg kell teremteni az egyes szakszolgálati előnökségek közötti összhangot és úgy kell együttműködniök, mint azt a felszabadulási héten tették. A gyors és körültekintő munka, a hibák felismerése ésazonnali kiküszöbölése elengedhetetlen feltétele a jó munkának, így el lehet kerülni az olyan hibákat, mint ami történt Ormos-pusztán, ahol a forgalom és a kereskedelem vitái miatt komoly hibák adódtak a kocsitartózkodási egységidő csökkentése és az irányvonatok képzése körül. Az ilyen viták persze azzal járnak, hogy a szerelvények 15—17 óra helyett 50—52 óráig vannak úton Ormospuszta és Rákos állomás között. Dolgozóink most is számítanak műszaki értelmiségünk, a szakvezetők körültekintő munkájára, segítségére. Arra, hogy ugyanolyan lendülettel és kezdeményező erővel segítik saját területükön a dolgozók versenylendületét, a hiányosságok felszámolását, mint az a felszabadulási héten történt. Számítunk arra, hogy a műszaki vezetők minden órában figyelemmel kísérik a vasutas dolgozók küzdelmét, a kocsiforduló leszorításáért, a pályák, a járművek minőségi állapotának javításáért és mindent megtesznek a választási békeverseny sikeréért. „ ... A legjobb munka a proletárnemzetköziség, az emberi haladás érdekében, ha saját hazánk dolgozó népének érdekeit jól védjük és diadalra visszük" — mondotta Rákosi elvtárs. Véssük jól a szívünkbe és lelkesítsen benninket a további harcban. Május elseje után folytassuk teljes erővel a választási békeverseny nemes küzdelmét a népfront választási felhívása szellemében. A lendületes, az eddigi eredményeinket is túlszárnyaló győzelem harcos tüntetés lesz népünk egysége, megbonthatatlansága, a béke nagyügye mellet. Vasutasok, érjetek el újabb termelési győzelmeket május 17-re, a választások napjára Előre a választási békeverseny sikeréért a vasúton! Műszki vezetők segítségéve! 212.450 kilométer nagyjavítás nélkül A szombathelyi fűtőház-bara a választási békeverseny alatt eddig nem látott mértékben bontakozik ki a páros verseny. Különösen figyelemreméltó két mozdonyunk: a 424.066-os és a 324.792-es számú mozdonyok brigádjainak párosversenye. A 424.066-os március 10-én 200.000 kilométeres teljesítményt ért el, két évig és három hónapig futott és még most sem kellett nagyjavításra feladni. Március 31-én már 208.361, majd a választási békeverseny alatt április 28-ig 212.450 kilométer teljesítményt ért el a gép. Horváth József és Solismosi Iászló sztahanovista mozdonyvezetők és brigádjaik gépük tökéletes karbantartásával, szovjet módszerek alkalmazásával érték el ragyogó eredményüket. Nazarova-szerződésben vállalták a gép szocialista megőrzését és karbantartását. A műszakivezetőktől, különösen Csíki Györgytől, értékes segítséget kaptak. A 324,792-es mozdony személyzete, Benkő István és Hajós Zoltán sztahanovista mozdonyvezetők brigádjaikkal együtt megfogadták, hogy ők is elérik, sőt a választási békeversenyben túl is szárnyalják a 200.000 kilométeres teljesítményt. Április 28-ig máris 193.117 kilométernél tartanak. Vállalásuk jelentőségét emeli az a tény, hogy a szombathelyi fűtőháznál a 324-es mozdonyok rövidebb vonalakon járnak, mzint a 424-esek. Eredményüket úgy érték el hogy a fűtőházi javítások időtartamát a legkisebbre szorították le, az időszakos vizsgálatok során a kerékpársügyesztésesjavításuk csak egy esetben volt az elmúlt két év és négy hónap alatt. Kisebb javításaik esetén a fiókműhelyt előre részletesen tájékoztatják és ezzel meggyorsítják a javítást. A mozdonyvezetők a mosásoknál mindig jelen vannak. A 324-es mozdonyok karbantartó részlegének vezetője, Szabóki László műszaki felügyelő rendszeresen ellenőrzi a kazán állapotát és a mozdonyszemélyzettel állandó kapcsolatban van. Kiss Róbert Szombathelyi Fűtőház. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XLV. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM. Ara 40 filler 1953 MÁJUS 1 Előre a választási békeverseny sikeréért! Vasutas dolgozóink nagyszerű munkahőstettekkel üdvözlik a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét, május 1-ét. Számos szolgálati hely dolgozói a felA választási békeversenyben élénk versengés alakult ki rendezőpályaudvaraink gurítási dolgozói között. A rendezőpályaudvarok egymásközti versenyében — amint az elmúlt héten jelentettük — Dombóvár állomás tört az élre és kezdettől fogva tartja első helyét. Az állomás dolgozói az utolsó öt nap értékelése alapján globálisan 110 százalékra teljesítették gurítási tervüket. Kiemelkedő eredményt értek el április 23-án, amikor terven felül 121 kocsit gurítottak. Jó munkájáért külön ki kell emelnünk Gondos Gyula forgalmi szolgálattevőt, Faragó Flórián kocsimestert, Vida János gurításvezetőt és brigádját, akik jó szervezéssel, a munkaidő felszabadulási hét kitűnő eredményeit is túlszárnyaló teljesítményekkel bizonyították be hűségüket pártunk és népünk szeretett vezére, Rákosi elvtárs iráni, jel kihasználásával 12 órás szolgálati idejük alatt gurítási tervüket 133,6 százalékra teljesítették. Jó eredményt értek el Budapest-Ferencváros állomás dolgozói is, akik a legutóbbi öt napban gurítási tervüket 100,1 százalékra teljesítették. Legjobb eredményüket április 23-án érték el, 110 százalékos tervteljesítéssel. Ez alkalommal különösen jó munkát végzett Novák László forgalmi szolgálattevő, valamint Horváth Gábor gurításvezető és brigádja. A gurítási terv teljesítésénél legjobban lemaradt Rákos állomás: a legutóbbi öt napban tervét csak 76,5 százalékra teljesítette nek. A mozdonyvezetők közül egyre többen csatlakoznak Arató elvtárshoz, akinek kilenc túlsúlyos vonatáról lapunk múltheti számában már megemlékeztünk. Olyan elvtársak dicsekedhetnek ma már kiváló eredménnye, akiknek neve ezelért ismeretlen volt. Új munkahősök születnek a pécsi fűtőházban. Így például Kásler János mozdonyvezető, Szide Ferenc és Darabos János fűtők, akik egy vonatnál 478 tonna túlsúlyt továbbítottak. Darazsac Ferenc mozdonyvezető, Ifsch Antal és Mester András fűtőkkel, az 1979. számú vonat továbbításánál 424-es mozdonyukkal 499 tonna túlsúlyt továbbítottak, ami 144 százalékos teljesítésnek felel meg. Ilyen eredmények után érthető, hogy a túlsúlyos vonatok száma eddig 67 darab a pécsi fűtőháznál, 16.561 tonna túlsúllyal. Ezzel 20 darab 800 tonnás vonat továbbítási költségeit takarították meg. A műhelyi dolgozók a legnagyobb igyekezettel biztosítják a minőségű javításokat a mozdonyszemélyzet részére. Erre vall Acsádi István mozdonylakatos 109 százalékos vállalásával szemben elért 144 százalékos eredménye, valamint Paskai Róbert teljesítménye, ami a vállalt 112 százalékkal szemben 161 százalékos volt. A Szolnoki Járműjavító kocsiosztályának jó munkája A Szolnoki Járműjavító kocsiosztályának dolgozói a másodiknegyedévre felajánlott 400.000 forint értékű terven felüli munkának a választási békeversenyben eddig negyed részét teljesítették. Élenjárnak Fülöp Béla bognár, Simon Béla szekrénylakatos, Polonyi István szekrénylakatos, Tarócai Dénes személykocsi alvázlakatos, Lénával Estem teherkocsi alvázlakatos és brigádjaik. A műszakiak, mint például Szép Kiss György és Jávor László műszaki vezetők a munka jó megszervezésével és munkamódszerátadással segítik a dolgozókat. Tovább javulnak a gurítási teljesítmények Cél Idomalk és Szombathely jó eredményei a kocsimozdításban és a tehervonatok terhelésénél Azok közül az állomások közül, amelyek sikeresen fokozzák a felszabadulási héten elért eredményeket, kiemelkedik Celldömölk és Szombathely. Celldömölk állomás dolgozói a kocsimozgatásban 131.9 százalékos eredményt értek el és ezzel túlszárnyalták a felszabadulási héten elért, 125.5 százalékos legjobb eredményüket. A tehervonatok átlagos terhelésében eredményük 146.6 százalék, szemben a felszabadulási hét alatt elért 122.8 százalékos legjobb eredményükkel. Különösen jó munkát végzett Pozsonyi Pál forgalmi szolgálattevő, valamint Bella János sztahanovista kocsimester és brigádja. Szombathely állomás dolgozói kocsimozdítási tervüket a választási békeverseny eddigi folyamán 122,4 százalékra teljesítették. A felszabadulási héten legjobb eredményük 109.4 százalék volt. A kocsitartózkodásban 119.7 százalékot, a terhelésben pedig 125.2 százalékot értek el. Jó munkájukkal különösen kitűntek Horváth Ferenc forgalmi szolgálattevő és Polgár Lőrinc sztahanovista kocsimester, brigádjával együtt. Pótfelajánlást tettek Hatvan állomás dolgozói Hatvan állomás dolgozóiból hatalmas lelkesedést és nagy munkakedvet váltott ki, hogy állomásuk elnyerte a büszke élüzem címet. Ennek hatása alatt új rekordok, kiemelkedő eredmények születnek a választási békeversenyben. Április 19-én Dobók László brigádja gurítási tervét 160 százalékra teljesítette. A Petőfi-brigád dolgozói csúcsteljesítményt értek el a tehervonatok menetrendszerinti indításában; tervüket 218 százalékra teljesítették. Tóth Sándor forgalmi szolgálattevő és dolgozótársai április 21-én a gépek jobb kihasználását jelentő gőztartási időt az érkező gépeknél a tervhez viszonyítva 230, az induló gépeknél 112,95 százalékra teljesítették. Az állomás dolgozói látva, hogy a felszabadulási héten elért teljesítményeiket máris messze túlszárnyalták, felülvizsgálták a választási békeversenyre tett vállalásaikat és pótfelajánlásokat tettek, így kocsitartózkodási tervüket 102-ről 108 százalékra, terhelési tervüket 105-ről 109 százalékra vállalták. Új vállalásuk a gurítási terv teljesítésénél 100 százalékról 102 százalékra szól. Az elért szép eredmények azonban nem tehetik elbizakodottá Hatvan állomás forgalmi dolgozóit. Annál kevésbbé, mert még bőven akad javítanivalójuk. Különösen a munkafegyelemben vannak még hibák. Április 19-én Litkei István kocsirendező ittas állapotban jelentkezett szolgálatra. A kocsisérüléseket is csökkenteniök kell. Nem szabad előfordulnia annak, ami április 23-án történt, hogy Mészáros N. László kocsirendező felületes munkája miatt a rendezőpályaudvaron két kocsi kisiklott s késleltette a gurítási terv teljesítését. Nagy sikere van a mozgó békekiállításnak A dolgozók erdelylődéssel nézik a fejlődésünket szemléltető anyagot Új munkahősök születnek a pécsi fűtőházban Huszonnégy nap telt el azóta, hogy a pécsi fűtőház dolgozói csatlakoztak a Gheorghiu-Dej Hajógyár felhívásához és megtették felajánlásaikat a választási békeverseny sikeréért. Az elmúlt 24 nap alatt az ígéret valósággá vált, mert a fűtőház dolgozói vállalásaikat nemcsak teljesítették, hanem több esetben túl is teljesítették, így a mozdonykilométer-tervet a vállalt 105 százalék helyett 116.7 százalékra, a százelegytonna-kilométert 109.8 százalékra sikerült teljesíteniük. Szépen fejlődik a ,,2000 tonnás'’- mozgalom is, amelyet 103 százalékra vállaltak, az eddigi eredmények azonban máris 120,7 százalékról beszél debreceni mimmuni ELSŐ IGAZGATÓSÁGOK VERSENYÉBEN Az igazgatóságok egymásközti versenye az első negyedév eredményei alapján a következőképpen alakult: 1. Debreceni igazgatóság. 2. Szombathelyi igazgatóság. 3. Pécsi igazgatóság. 4. Budapesti igazgatóság. 5. Szegedi igazgatóság, 6. Miskolci igazgatóság. A kocsiforduló csökkentése terén a legjobb eredményt a debreceni igazgatóság érte el 21,4 százalékkal. Kocsimegrakása tervét ugyancsak a debreceni igazgatóság teljesítette legjobban 108,8 százalékos eredménynyel. A munkafegyelem terén a szegedi igazgatóság tudja felmutatni a legjobb eredményt, mert létszámához viszonyítva a dolgozóknak csupán 3,9 százaléka volt fegyelmezetlen. Az ,,500 kilométeres"mozgalomban részvevő mozdonyok haszonkilométer-tervét egyik igazgatóság sem teljesítette. Ugyanígy nem teljesítették az „500 kilométeres"mozgalomban részt nem vevő mozdonyok haszonkilométer-tervét. A tervet legjobban megközelítette a mozgalomban részvevő mozdonyoknál a szombathelyi igazgatóság, 98,5 százalékos eredményével, a mozgalmon kívülieknél a miskolci igazgatóság.