Szolnok Megyei Néplap, 1955. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-01 / 102. szám

Éljen a világ népeinek a békéért, az atom- és hidrogénbomba betiltásáért, MÁJUS 1 KÍNÁBAN Pekingben is ünnepi felvonulással köszöntik május elsejét. — Képünk a Magyar Állami Népi Együttest ábrázolja az ünnepi menetben. A felvétel 1952-ben készült. Nincsen szebb, béké­sebb emberi tevékenység, mint­­ házat építeni. Elin­dulni a föld színéről, egy­másra rakva a téglasoro­kat és ahogy magasodik a fal, úgy hágni egyre feljebb. És amikor a kész ház tetejére az építő ki­tűzi a jól végzett munka lombjait, virágjait, min­dig ünnep van, új otthon született. Nincsen szebb dolog, mint kőművesnek lenni. Ugyanezt érzi John Miller Coventryben, Fran­cois Habot Orádurfban, Willem Dykmans Am­szterdamban, Josef Wag­ner Münchenben, Balázs Ferenc Szolnokon. s Tíz évvel ezelőtt talán egyszerre indultak el, hogy a romokból, a ro­mok helyén újra felépít­sék az emberi hajléko­kat. Coverrtyt a V-2, Ora­­dort a fasiszta pusztítás tüze, Amszterdamot, Mün­chent, Szolnokot a bom­ba pusztította. Balázs Ferenc ekkor mindössze 10 éves volt. Kis házukat az állomás közelében bomba zúzta széjjel. Egy pillanat alatt romhalmazzá vált egy emberélet minden küsz­ködése, az otthon meg­hittsége. És 45 telén el­indult az apjával mások­nak építeni, hogy aztán önmaguknak is építhes­senek. Délelőtt iskolába járt, délután a maltert, a téglát adta apja keze alá. Tíz év telt el azóta. Co­ventryben eltűntek a ro­mok, Oradur ismét fel­épült, Amszterdamot az új házak városának ne­vezik, Münchenben az új épületek mellett még üsz­kös romok emlékeztetnek a háborúra, Szolnokon csak egyedül Balázs Fe­renc több mint száz új lakás építésében vett részt az elmúlt 5 eszten­dő alatt, amióta szak­munkás lett.­­ Az otthon, az ember­élet célja, értelme. Balázs Ferencnek van egy emléke. Az elmúlt évben az árvízsujtof­ta Szigetközben dolgozott, Nagybajcs községben. Két és fél hónap alatt 5 új házat épített fel. Sürgős volt a munka. A parasz­tok a már hidegedő ősz­ben, kinn a szabadban, sátorban laktak. Az első ház, amit felépített, özv. Huszár Flóriánnéé volt. Amikor elkészült az új otthon — amely szebb volt, mint a régi — az öregasszony azt mondta: — Édes fiam, köszönöm neked. Újra van értelme annak, hogy élek. Ma, május elsején a Szovjetunióban Angliá­ban, Franciaországban, Belgiumban, Németor­szágban, Magyarországon, szerte a világon a munká­sok milliói ünnepelnek, köztük a kőművesek is. Szolnokon Balázs Ferenc is ott lesz a menetben, aki az elmúlt öt évben 100 családnak épített otthont. Kabátja hajtókáján két kitüntés: a sztahanovista és az építőipar kiváló dol­gozója jelvény.­ Mert ná­lunk dicsőséget jelent mi­nél több házat építeni. És Balázs Ferenc ezen a napon azt üzeni John Millernek, Francois Ha­heinak, Willem Dykman­­nak, Josef Wagnernek, hogy vigyázzanak együtt azokra az otthonokra, amelyeket az elmúlt tíz évben felépítettek. Fog­ják le együttesen azokat a kezeket, amelyek ismét sok százezer puha családi fészket akarnak szétrom­bolni. Fogadják meg együtt ezen a napon: har­colnak a paloták urai el­­len, akik az emberiség nagyszerű felfedezését, az atomot, kis házak, dolgo­zók otthonának, életének az elpusztítására akarják felhasználni. Neki, Ba­lázs Ferencnek van egy ígérete, 1952-ben tette a pártnak, Rákosi elvtárs­nak, a sztahanovista isko­lán, hogy 150 százalékon alul sohasem fog dolgozni. Az ígéretnek immár há­rom éve és büszke rá, hogy mindig betartotta; ő most május elsején megújítja fogadalmát: a jövőben is a kiadott idő alatt nem egy, hanem másfél lakást fog építeni. Ez pedig egyúttal a béke­harcos ígérete is, amellyel nemcsak a magyar, ha­nem a világ minden be­csületes dolgozójának ott­honát is védi. Mert ná­lunk, aki házakat épít és minél több otthont emel, az a hazát építi és erősíti. Tóth Kornél Az építők dicsérete MÁJUS­I TÚRKEVÉN­ Y űrkénél járom, az első magyar szövetkezeti város határát, ahol leghamarabb fogott tüzet a kipattanó szikra és porig égette a régi, embernyúzó termelési szoká­sokat. Épül az új, az igazi, az em­berségesebb. Délidőben már el le­het heverészni az útmenti füvön. Így jobban esik a szó és az embe­rek mi másról beszélhetnének a dűlőutak gyeppázsitján, mint a hétköznapok egyszerű történetei­ről. De ez az ízes beszédű kunok szájából sohasem unalmas, akár tréfásan, akár komolyan mondják. Az idősebbek a régi május else­jékre emlékeznek. A múltat idéző szavak tanúságként hirdetik, hogy errefelé nem voltak mindig ilyen szabadok az emberek. A mély áju­lásból csak a május hozott felesz­­mélést. Amikor elérkezett május elseje, akkor érezte újból és újból a túrkevei szegény nép, hogy nincs egyedül. Jött az üzenet. A gyárak és az üzemek proletárjai ezen a napon letették szerszámaikat és ez volt a bátorító jel, hogy egyszer majd végeszakad a nyomorúság­nak Túrkevén is. 1m le hadd beszéljen erről az idő­­ről Márki Gábor, a Harcos TSZ tagja, aki átélte a régit. Még jóformán gyerekember volt, ami­kor a csendőrök úgy megtalpaltak egy szegény asszonyt, hogy az nem bírt a lábára állni. Márki Gá­bor akkor érezte, hogy a szegény embernek se istene, se hazája nincs, csak urai vannak. A vérző­talpú asszony jutott eszébe, mikor 1919. év nyarán belépett a szovjet Vörös Hadseregbe, öt évig teljesí­tett fegyveres szolgálatot, 1924 áp­rilis 30-án jött haza. ■— A Szovjetunióban tanultam meg, hogy május elseje a világ dol­gozóinak nagy nemzetközi ünnepe. Nálunk akkoriban nagy volt a ter­­ror, de biztattam társaimat, hogy Ábrahám István és Stefanics La­jos vére — akiket a Héjas-banda meggyilkolt — nem hiába festette vörösre a kevi piacteret. Itthon nálunk 1945-ig sohasem ünnepel­hettünk nyíltan. Május elseje előtt jónéhány héttel egytől egyig le­fogták és börtönbe zárták az urak , dolgozó parasztok vezetőit Fél­­tek tőlünk. Hiába volt minden igyekezetük, szívünkben mégis csak ünnepeltünk. Messze, nagyon messze esik a Szovjetuniótól Túrkeve, de a ha­talmas munkásállam puszta léte már akkor is sokat jelentett. A viskók mélyén megbúvó emberek lelkéből a terror se tudta kipusztí­tani a reményt. Márki Gábor és sok ezer társa nem várt hiába. 1­945. május elsején zöldellek a fák és minden ablak telis tele volt virággal. Az utcákon egész nap szólt a zene. A legcsinosabb ruhájukba öltöztek a szép túrkevei lányok. Tükörfényes csizmában vonultak fel a nyalka legények. Vidámkedvű, derűs emberekkel hirdetett új életet az első szabad május. Az idősebbek is meghatód­va lépkedtek a felvonulók között Megérték életük legboldogabb napját. Az első szabad májusról szebb­nél szebb történetek elevenednek fel a kevi emberek szavai nyomán. A munkások, akik a felszabadulás előtt is május elsején mutatták meg erejüket és új reményt öntöt­tek a csüggedőkbe, 1945 óta nap­ról napra segítik az új életet építő dolgozó parasztok munkáját. A szántást Túrkevén ma már mind traktorokkal végzik. Az idén a kukorica nagy részét négyzetesen, gépekkel művelik, a kenyérgabona több mint 80 százalékát aratógé­­pek és kombájnok segítségével ta­karítják be. De szép bizonysága ez munkások és a parasztok testvéri, örök szövetségének. A május elsejei felvonu­láson is megtartják a hagyo­mányos felvonulási rendet. Az a közös gazdaság nyitja meg a me­netet, amelynek tagjai élenjárnak a munkában. Ott lesz a felvonulók között Vad Imre Kossuth-díjas traktoros brigádvezető, Reiter György juhász és még sokan, akik munkájukért kormánykitün­­tetésben részesültek. Ott lesznek a munkások. A Szolnoki Vasipari Vállalat dolgozói az általuk patro­nált Farkas Mihály TSZ tagjaival együtt ünnepelnek. Túrkevén jártam, a város ün­nepre készült, nagy ünnepre. Azt köszöntik, hogy ritkán látni ma­napság a keri határban görnyedt­­hátú embert. A rizsföldeken trak­torok pöfögnek. A földtáblákon fürgemozgású gépek húzzák a ve­tőgépeket, némelyik kettőt-hármat is. Ezeket mind a munkásosztály küldte. A nagy arányok, a hatal­mas rizsföldek, a messzeségbe ve­sző búzatáblák még szebbé teszik a májust váró kikeletet és még jobban éreztetik, hogy a túrkevei emberek urai, parancsolói a termé­szetnek. SZEKULITY PÉTER Holnap munkás-paraszt találkozót rendezünk A felszabadulás ünnepe után szövetkezetünkben tovább folyt a munka­verseny, így sikerült elérnünk, hogy április 2­6-ára befejez­zük a kukoricavetést. Területünk 60 százalékát négyzetesen ültettük. Május 1. tiszteletére tett felajánlásunk teljesítésében különösen a nők és a családtagok dolgoztak jól. Ennek eredményeként már meg­­saraboltuk a mákot, cukorrépát és takarmányrépát. Úgy számítunk, hogy 3-án megkezdjük a mák egy­elését, a dohány ültetését. Növény­­termelőink mellett jól dolgoznak állattenyésztőink is. Tóth József tehenész pl. április 4. óta 8-ról 8,5-re emelte a fejési átlagot. Ma fölvonulással ünnepelünk, holnap pedig munkás-paraszt találkozót rendezünk, amelyre egyénileg dolgozó parasztokat is meghívtunk. Eddigi eredményeinket nagyban elősegítette pártunk Központi Vezetőségének márciusi határozata, mely megerősítette tagságunk önbizalmát a szövetkezeti gazdálkodás iránt.­ * Lázár József Pusztaimizse, Tolbuchin TSZ, Kommunisták a harc első soraiban Több, mint fél évszázada min­den május elsején „harcból-harc­­ba csapatszemlét tartunk.“ Mun­kásosztályunk ezen a napon mu­tatta meg hatalmas erejét, ügye győzelmébe vetett bizodalmát. 1890 óta minden évben ünnep ez a nap, a munkásosztály ünnepe, melynek az volt a történelmi hi­vatása, hogy bilincseit lerázva a többi dolgozó réteget is felsza­badítsa a kapitalisták, földesurak igája alól. A munkásünnep születésétől kezdve harci megmozdulás volt hazánkban. Igazi értelmet azon­ban csak akkor nyert, mikor megalakult a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja, s határozott követelésekbe formálta a munká­sok vágyait. A mi pártunk buz­dította annak idején május 1-én a dolgozókat, hogy ne egyszerű pi­henőnappal egyenértékű ünnepet, hanem a tőkét döngető, új vilá­got formáló megmozdulást tart­sanak. A megalkuvó szociáldemokra­ták állandóan arról beszéltek, hogy óvatosan, csendben, rend­ben kell május elsejét megün­nepelni. A munkásosztály harci erejét akarták ezáltal megtörni. Pedig igen nagy szükség volt a munkásosztály egységbeforrott, bátor kiállására, hiszen „a ma­gyar csendőrök és rendőrök má­jus elsejét nagy gyakorlatnak tartják, ahol vaktöltés nélkül lehet bebizonyítani, hogy men­­nyire haladtak a brutalitás te­­rén‘‘ — írta a Népszava. 1919 május elsejét, az első sza­bad ünnepet is a Kommunisták Magyarországi Pártja küzdelmes harcának köszönhetjük. S ké­sőbb, az elnyomatás éveiben is élt, dolgozott, lelkesített a párt. Büszkék vagyunk arra, hogy so­raiban ott harcoltak megyénk dolgozói is. Szolnok VII. kerüle­tének, a „prolinegyednek“ me­legszívű munkáscsaládjai szám­talan katonát adtak a pártnak. A Gőzfűrész rönktelepe, a Papír­gyár környéke, a Fodor-telep apró házai sokat tudnának me­sélni áldozatvállaló helytállásuk­ról, követelő, sztrájkokat kiváltó, urat félemlítő bátor kiállásukról. Közülük a legismertebbeket min­den évben bebörtönözték május közeledtére. A rendőrhadaktól, spiclik tö­megétől figyelt párt mégis hal­latta szavát. A „m. kir. rendőr­ség szolnoki kapitánya“ jelentette 1930-ban, hogy „a kapitányság hatósága területén folyó évi áp­rilis 21-ről 22-re virradó éjjel a város egyik munkásnegyedében az utcai villanyoszlopokra, to­vábbá a Hungária Gőzfűrész te­lep egyik épületének falára nyomdai úton előállított, névjegy nagyságú, piros színű, „Vörös Májusz“ — kezdetű röpcédulákat ragasztottak. — Ez a röpcédula a Kommunisták Magyarországi Pártja, Kommunista Ifjúmunká­sok Szövetsége“, — aláírással van ellátva és a május 1-i általános sztrájkra és tömegtüntetésekre tartalmaz felhívást. Ezenkívül a rendőrkapitányság egyik közegé­nek átadtak ugyancsak nyomdai úton előállított, „Munkások, Elv­társak!“ kezdetű, továbbá géppel írt és sokszorosított, „Földmun­kások, Elvtársak!“ — kezdetű röpcédulákat. Az első helyen em­lített röpcédula a május 1-i vö­rös napra tartalmaz felhívást... A gépírásos ... a Kommunisták Magyarországi Pártjának Paraszt­bizottsága aláírással van ellátva és a földmunkások helyzetének és követeléseinek ismertetésével foglalkozik.“ —­ „Széleskörű nyo­mozást vezettem be.“ A kommunisták sorain azonban semmilyen terror nem tudott erőt venni. A Szovjetunió győz­tes harca, hazánk felszabadítása mellett az ő munkájuk is hozzá­járult ahhoz, hogy ma már nem szűk körben, hanem szabadon, ünnepi külsőségek között kö­szöntjük május elsejét, mely az elmúlt 10 év alatt szocializmust építő népünk alkotásvágyának, a munkának ünnepe lett. Ma már ha felvirrad május hajnala, nem csak a munkások köszöntik örömteli szívvel, hanem egész népünk színpompás, lelkes felvo­nulással. S az első sorokban ott haladnak a kommunisták. Gyorsabban halad a munka, ha a családtagok is segítenek A tiszafüredi Úttörő TSZ tagjai megfogadták, hogy május elsejét méltóképpen ün­neplik. Elhatározták, hogy május 1-ig a cukorrépa, borsó, saláta és retek első ka­pálását befejezik. Vállalásukat teljesített­ék. Gyorsan haladt a munka, mert segí­tettek az asszonyok és a családtagok. Oláh Pálné ötgyermekes anya, Nagy Ferenc bácsi és a többiek az utolsó kapavágást végzik. Valamennyien részt vesznek a ku­korica n­övényápolásában is. ,

Next