Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-08 / 82. szám

2 Erősödő hazafias egység Chilében Hazafias egység! Ez a lényege annak a felhívásnak, amelyre Chile dolgozó népét szerkesztőségi cikkében fel­szólította a Chilei Kommunista Párt lapja, az El Siglo. Az utóbbi időben ugyanis fokozódott az imperialista veszély az országban. Nyílt katonai beavatkozás — mint annak idején pél­dául Guatemalában, dominikában — nem történt persze. Az Egyesült Államok latin-amerikai politikája az utóbbi időben „finomodott”. Nem saját, csillagos-sávos katonáit küldte el abba a dél-amerikai országba, amelynek rend­szere történetesen nem tetszik, mert haladó vonásokat mu­tat. Hanem — mint Bolíviában történt legutóbb — meg­próbálkozik belső bomlasztással, a helyi hadsereg tisztjei­nek, vagy tisztjei egy részének megnyerésével és velük végezteti el a progresszív kormány megdöntésének „piszkos munkáját”. Vagy pedig, illetve ezzel párhuzamosan, gazdasági sza­botázsakcióval próbálkozik az USA. Ez történt Chilében. Az egyik legnagyobb amerikai konszern, az ITT, amely leg­utóbb Mitchell ex-igazságügyminiszterrel kapcsolatban nagy hazai korrupciós botrányba keveredett, ugyanez az ITT sű­rűn szerepelt mostanában a sajtóban chilei vonatkozásban is. Ahogy az El Siegro cikke rámutat: a CI­A (az amerikai titkosszolgálat) és az amerikai monopóliumok (első helyen az ITT) Chile-ellenes ténykedéseiről dokumentumok kerül­tek nyilvánosságra, letagadhatatlan bizonyítékok. Minden chilei szenved a szabotázsakciók következményeitől s az egész ország fasiszta államcsíny áldozata lett volna, ha a reakciónak sikerült volna megvalósítania terveit — írja a lap, egységbe szólítva Chile dolgozóit a népi egység ha­ladó kormányának védelmében. A chilei radikális párt most zajló rendkívüli kongres­­­szusán hasonló értelmű beszédet mondott dr. Salvador Allende elnök. „Chile történelme nehéz óráit éli át. A sú­lyos helyzetet elsősorban a külső ellenség ama kísérletei teremtették, amelyek csődbe akarták juttatni a chilei gaz­daságot, másodsorban az ellenzék bizonyos részének törek­vései, hogy összeesküvésekkel és aknamunkával bármi áron elérje a chilei forradalom bukását” — mutatott rá az el­nök, ugyancsak szoros egységre szólítva fel a népet a belső és külső ellenséggel szemben. Egyébként Chile fővárosában a napokban megnyílik az UNCTAD (az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezlete) harmadik ülésszaka. Ezen a többi közt részt vesz Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára és Echeverria mexikói elnök is. Valószínűleg eljön Peru és Argentína elnöke is. E magasrangú személyek puszta jelenléte is növeli a chilei népi egység kormányának tekintélyét és hátráltatja az Allende-rendszert megdönteni akaró ellenség akna­munkáját. (KS) Szovjet — nyugatnémet megállapodás parafálása A Szovjetunió és az NSZK kormányai közötti, hosszú­­lejáratú kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodást parafálták pénteken Moszkvában. Mint a szovjet fővárosban hivata­losan közölték, a megállapo­dás aláírására „a felek által egyeztetett időpontban kerül sor”. A megállapodáshoz veze­tő megbeszéléseken — ame­lyek ezen a héten folytak Moszkvában — a két ország kereskedelmi küldöttségei megegyeztek abban, hogy — az 1970. augusztus 12-i szovjet—nyugatnémet szer­ződéssel összhangban meg­felelő intézkedéseket tesz­nek, hogy kedvező körülmé­nyeket teremtsenek a két­oldalú kereskedelem fejlesz­tése, valamint az árucsere­struktúra javítása érdeké­ben. A Husszein terv közös akciót követel az arab államoktól A Palesztin Nemzeti Ta­nács kitörő lelkesedéssel fo­gadta Szadat elnöknek azt a bejelentését, hogy Egyiptom megszakít minden kapcsola­tot a jordániai rezsimmel. Az egyiptomi kormány úgy ítélte meg, hogy Husszein király terve azonos Allan izraeli miniszterelnökhelyet­tes tervével, amely koloni­­alista célokat kíván megva­lósítani a közel-keleti térség­ben. Ebből következik, hogy nem elegendő elvetni, vissza­utasítani az úgynevezett Egyesült Arab Királyság ter­vét, hanem mind arab, mind palesztin síkon konkrét és hatékony intézkedéseket kell hozni annak meghiúsítására. A palesztin ügy felszámo­lására irányuló Husszein terv közös akciót követel az arab államok részéről: a jor­dániai rezsim elítélését és elszigetelését Egyiptom nagy felelősséget vállalt ma­gára, amikor a közel-keleti helyzet e bonyolult és kriti­kus időszakában megtette a kezdeményező lépést s ezzel nyílt állásfoglalásra késztet­te a többi arab államot Ugyancsak határozott és konkrét intézkedést követelt a Nemzeti Tanácstól Jas­­­szer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet ve­zetője. A palesztin nép tör­vényes képviselőire az a fel­adat vár, —• mutatott rá , hogy meghiúsítsák a palesz­tin nép megosztására irá­nyuló izraeli-jordániai kísér­leteket, megakadályozzák azt, hogy a ciszjordániai köz­ségtanácsi választások ered­ményeként palesztin bábálla­mot hozzanak létre az izra­eli megszállás vagy a hase­­mita trón árnyékában. Kreisky Rómában Kreisky-t megérkezése után pénteken délelőtt hiva­talában fogadta Leone köz­­társasági elnök, majd a Chigi-palotában megkezdőd­tek a tárgyalások a két kor­mányfő, Andreotti és Kreis­ky között. A megbeszélésen részt vett Moro olasz kül­ügyminiszter is. A közös­piaci kérdéseken kívül szó­ba kerültek kétoldalú poli­tikai és gazdasági problé­mák, valamint az európai biztonság és együttműködés időszerű kérdései. Hivatalos látogatáson van Rómában Bruno Kreisky (jobboldalt), az Osztrák Köztársaság kancellárja. Képün­kön Giovanni Leone, az Olasz Köztársaság elnöke fogad­­ja az osztrák kormányfőt. (Telefoto—AP—MTI—KS) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ma kezdődnek a szovjet—iraki tárgyalások Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és az Irak­ban tartózkodó szovjet párt­és kormányküldöttség tagjai­nak részvételével pénteken ünnepélyesen felavatták a szovjet segítséggel kiépített észak-rumeilai olaj­mező lé­tesítményeit. Az ünnepélyes avatáson Szadam Husszein Takriti az iraki forradalmi parancsnok­ság tanácsának alelnöke és Koszigin szovjet miniszterel­nök mondott beszédet. Szadam Husszein Takriti az ország történetében nagy­­jelentőségű eseményként ér­tékelte az iraki nemzeti olaj­­vállalat tulajdonában levő olaj­mező megnyitását. Takriti hangsúlyozta, hogy az olajmező megvalósításá­hoz döntően hozzájárult „a Szovjetunió, valamint a töb­bi baráti ország testvéri együttműködése”. „Az olaj­mező — mondotta Takriti — a szoros és őszinte iraki— szovjet barátság és együtt­működés szimbóluma a jö­vendő kapcsoatok szilárd alapja”. Ezután Alekszej Koszigin emelkedett szólásra. Megköszönte Takriti alel­­nöknek a Szovjetunió és a szovjet nép iránti barátságra vonatkozó szavait. Dicséret­tel szólt az Irakban dolgozó szovjet szakértők munkájá­ról. A gyarmatosítás és az im­perializmus elleni harc össze­köti a két országot — húzta alá Koszigin. Ez a tény elő­mozdítja az iraki—szovjet kapcsolatok és együttműkö­dés további kiszélesítését. A szovjet miniszterelnök hang­súlyozta továbbá, hogy a Szovjetunió támogatja az arab országokat saját nemzeti kin­cseik önálló kiaknázására tett erőfeszítéseikben. A Szovjetunió és a szocia­lista országok saját tapasz­talataik alapján továbbra is segítséget fognak nyújtani Iraknak és a többi arab or­szágnak a társadalmi és gaz­dasági fejlődés meggyorsítá­sához, az állami függetlensé­gének szuverenitása megerő­sítéséhez. A hivatalos szovjet—iraki tárgyalások ma kezdődnek. Francia népszavazás Franciaországban most már teljes erővel megindult a népszavazási kampány, miután a minisztertanács legutóbbi ülésén április 23- ra tűzte ki a Közös Piac ki­­szélesítésére rendezendő népszavazás időpontját. A népszavazási kampány so­rán az UDR, a kormány­­koalíció legnagyobb pártja nagy erőfeszítéseket tesz ar­ra, hogy minél szélesebb réteget mozgósítson a nép­szavazáson való részvételre és az igennel való szavazás­ra. Ugyanakkor a kormány­propaganda szemmel látha­­tóan olyannak igyekszik a Közös Piac mostani kiszéle­sítését feltüntetni, mint ami nem áll ellentétben De Gaulle egykori politikájával. Chaban-Delmas miniszter­­elnök az UDR Központi Bi­zottságának ülésén azt han­goztatta, hogy „a gaulleiz­­mus nem tűnt el De Gaulle­­lal”, s a mostani népszava­zás ennek „ékes bizonysága”. Angol kormányátalakítás Edward Heath miniszter­­elnök kihasználta azt a le­hetőséget, hogy William Whitelaw megkapta az ír ügyek újonnan létesített tár­cáját, és bejelentette a ré­gen tervezett kormányátszer­vezést. William Whitelaw az új kinevezésig a titkos ta­nács lord­ elnöke, továbbá az alsóházban a kormánypárt vezére volt. Ezt a szerepkört most átvette Robert Carr, a foglalkoztatottság ügyeinek eddigi minisztere, akit a munkanélküliség rohamos emelkedése miatt a munka­­nélküliség miniszterének gú­nyoltak. Carr utóda a mi­niszteri poszton Maurice MecMillan, a volt miniszter­­elnök unokaöccse, a pénz­ügyminisztérium eddigi par­lamenti államtitkára lett. Lord Carrington hadügymi­niszter a konzervatív párt­struktúrában kapott megbí­zatást: országos pártelnökké nevezték ki a lemondott Pe­ter Thomas helyére, össze­sen hat miniszter nyújtotta be lemondását, hogy szabad kezet adjon Heath miniszter­­elnöknek a kormány átszer­vezésére. SALT tárgyalások A finn fővárosban péntek délelőtt megtartották a stra­tégiai fegyverrendszerek korlátozásával foglalkozó szovjet—amerikai tanácsko­zások 117. ülését. A találko­zó, amelyre az Egyesült Ál­lamok helsinki nagykövet­ségén került sor, 95 perces volt. A Vlagyimir Szemjonov vezette szovjet és Gerard Smith­ vezette amerikai kül­döttség legközelebb jövő kedden a szovjet nagykövet­ségen ül ismét tárgyalóasz­talhoz. 1972. április 8. Tömeges bombázás — Tüzérség lövi a VDK területét Jerry Friedheim, a Penta­gon szóvivője néhány nap­pal ezelőtt, amikor a dél­vietnami hazafiak m­­ár Quang-Tri tartomány ame­rikai—saigoni bázisait fenye­gették, a felháborodott ame­rikaiak megnyugtatására pa­tetikusan kijelentette: „az egyetlen csapatátdobás, amely az amerikaiakkal Dél-Vietnamban történhet, az a hazájukba való vissza­­vezénylésük lesz.” Most az egész világ újból meggyőződhet arról, hogy mennyi az igazság az ilyen, Washingtonból származó csil­lapító szavakban. Jelenleg hatalmas ameri­kai haditengerészeti és lé­giármádia próbálja menteni a fejvesztetten menekülő saigoni csapatokat. Vietnam partjaitól nem messze négy amerikai repülőgép-anyaha­jó, rakétahordozó, cirkáló és több torpedóromboló állo­másozik. Az amerikai pa­rancsnokság csaknem 700 harci repülővel rendelkezik, s köztük nagy mennyiségben a hírhedt B–52-es nehéz­bombázókkal. A hadierő ilyen óriási összpontosítása sem tartóz­tatja fel azonban a dél­vietnami hazafias erők tá­madását. A hazafiak hadmű­veletei az északi tartomá­nyokban „létében ingatták meg” a saigoni rezsimet. Az Egyesült Államok légi­erejének repülőgépei pénte­ken a dem­­ilitarizált övezet­től északra folytatták a Vi­etnami Demokratikus Köz­társaság lakott területeinek bombázását. Ezzel egyidejű­­leg amerikai rombolók lőt­ték Észak-Vietnam partmenti térségeit. A VDK néphadseregének főparancsnoksága utasította a néphadsereg sorállományát, tisztikarát, hogy semmisítse meg az ország légiterébe be­hatoló amerikai repülőgépe­ket, ejtse fogságba pilótái­kat és süllyessze el az észak­vietnami városokra tüzelő amerikai hadihajókat. A pa­rancsot a hanoi rádió pénte­ken közvetítette. A Washingtonból érkező jelentések beszám­­ulnak ar­ról, hogy Nixon elnök újabb húsz F–105-ös repülőgépet irányított Indokína térsé­gébe. ■Ar Pénteken, a dél-vietnami nemzeti felszabadító erők of­­fenzívájának kilencedik nap­ján, az Egyesült Államok B—52-es stratégiai repülő­gépei tizennégy hullámban bombázták Dél-Vietnam leg­északibb területeit, Kontum térségét és a Dél-Vietnam­­ közepén lévő magas fennsí­kot. Mint az AP Quang Tri­­bel jelenti, az Egyesült Ál­lamok és a saigoni hadse­reg légiereje csupán Dong Ha körzetében csütörtökön öt repülőgépet és helikoptert veszített. A felszabadító erők Hué­től nyugatra három kor­mányzászlóaljat vertek szét. Gia Lai tartom­­ányban a Pleikut Kontummal összekö­tő 14. számú úton hazafiak egy száz járműből álló had­felszerelést és katonákat szállító katonai oszlopot szét­szórtak, s 48 járművet ki­lőttek, illetve felgyújtottak. A Konzum tartománybeli Dac To repülőterén állomá­sozó 47. ezred törzsét szét­verték, majd a repülőteret tüzérségi tűzzel megbénítot­ták. 20 épületét és több be­tonbunkerét felrobbantották. A kormánycsapatok szá­mára aggasztóvá vált a hely­zet Dong Ha városában is. Mint az AFP közli a harcot, most már mindössze egy ki­lométerre a város peremétől folynak. ür Péntek délelőtt a saigoni kormánycsapatok feladták a fővárostól százhúsz kilomé­terrel északra lévő Loc Ninh stratégiai fontosságú várost — jelentik gyorshírben nyu­gati hírügynökségek. Loc Ninh feladásával sebezhetőb­bé vált maga Saigon, a fő­város is. Saigon súlyosbodó helyzetére utal, hogy a fő­városban és környékén he­lyi idő szerint 23 órától reg­geli 6 óráig kijárási tilakl­mat rendelte­k ell Az amerikai parancsnokság bejelentette, hogy a 7. flottához tartozó „Lloyd Thomas” nevű rombolója találatot kapott a vietnami partok mentén, miután a dél-vietnami hazafias erők állásait ágyúzta. A tüzérségi lövedék okozta találat következtében három amerikai katona megsebesült és a hajóban károk keletkeztek. Képünk az amerikai rombolót mutatja. (Telefoto — AP—MTI—KS) Heves küzdelem folyik Dél-Vietnamban. A polgári lakosság elhagyja a hadműveletek által érintett vidéket. Képünkön: egy vietnami paraszt két unokájával az országúton. (Telefoto — AP—MTI—KS)

Next