Új Néplap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-23 / 69. szám
'szletek a 14. oldalon HIRDETÉS m Cj Néplap EGY PERCBEN Megtalálták a keresett sírt JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY Vannak pillanatok, amikor a történelem kézzelfogható közelségbe kerül egy ember életében. Ilyen pillanat volt a jászalsószentgyörgyi Pokorni Miklós számára, amikor hosszú évek után megtalálták dédapja, a szintén Pokorni Miklós névre keresztelt, egykori 48-as huszár sírját a falu temetőjében. ► 4 Megmentette a Gripent KECSKEMÉT Idegőrlő száz perc volt, amíg meghibásodott Gripenjével a kecskeméti reptér fölött körözött. Kádár Sándor őrnagy végül hasraszállást hajtott végre, és csak ekkor katapultált. Megmentette a vadászrepülőt, amelybe viszont súlyos gerincsérülése miatt soha többé nem ülhet vissza. A volt vadászpilóta testi és lelki megpróbáltatásairól is beszélt lapunknak. ► 6 Kelendő engedmény MAGYARORSZÁG Már a családi adókedvezménnyel párhuzamosan is érvényesíthető az első házasok adókedvezménye az idei évtől, amely iránt jelentősen megnövekedett tavaly a kereslet. Gyermekvállalás esetén a fogantatás utáni 91. naptól vehető igénybe az első gyermek után járó családi adókedvezmény, így a két lehetőséggel együtt összesen tizenötezer forint megtakarítás érhető el havonta. Tavaly egyébként, havi szinten átlagosan 17 ezren érvényesítették az első házasok kedvezményét. ► 8 Jó reggelt! Biztos mindenki ismeri azt a szakmai kijelentést, ami így hangzik: „Hagyjad, jól van az úgy!” - és ismer is olyat, aki használja ezt a szófordulatot. Én is jókat nevetek, mikor ezt meghallom, de azt is tudom, hogy ez csak addig mókás, míg az ember nem közvetlenül részese ennek. Korábban nagyon felbosszantott, mikor egy autószerelő azt tanácsolta, mikor valami zörgött a kocsiban, hogyha nagyon zavar, akkor hangosítsuk fel a zenét. Tegnap reggel, vezetés közben az egyik ajtótól csörgést hallottam, de lusta voltam, hogy megnézzem, mi az, meg egyébként is, nőből vagyok, ezért alkalmazni kezdtem a tanácsot. Be kell látnom: igaza volt... SZ. E. H 2017. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK • XXVIII. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM. ARA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT áMr____ jHk _________ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK prí|gr £ MEGYEI NAPILAP Ui Néplap www.szovon.hu Ph.... * 20. oldalas sfc * .' 1 w Hungarikum lett már a tiszai halás~'~ JÁSZKUNSÁG A Hungarikum Bizottság legutóbbi döntésével hatvannégyre bővült a hungarikumok listája. Felkerült rá a jellegzetes Tisza menti étel, az alapanyagok tekintetében az ősi halászkultúrát őrző tiszai halászlé is, ezzel a karcagi birkapörkölt és a Béres Csepp mellett újabb olyan különlegességgel büszkélkedhetünk, amely szűkebb térségünkhöz, megyénkhez köthető. De vajon mitől tartjuk kuriózumnak ezt az ételt? Természetes, hogy az eredeti tiszai halászlevet a tiszai emberek főzik. A Tisza menti horgászok tehát mostantól igazi hungarikumot készítenek, ha halászlevet főznek. Pedig nem tesznek mást, csak amit őseik is tettek sok száz évre visszamenőleg, amikor megéheztek. ► 2 w A szolnoki Halászcsárdában bográcsban kínálják a tiszai halászlevet - mutatja Mihók Róbert felszolgáló Fotó: Mészáros János Terrortámadás Londonban LONDON Kettős támadás rázta meg szerda délután a város központját, legalább négy halottja és sok sérültje van a terrorcselekményeknek az esti információk szerint. Egy férfi ugyanis legalább nyolc embert elgázolt a londoni Westminster-hídon, majd a kocsijából kiszállva egy konyhakéssel a kezében elindult a parlament épülete felé. A rendőrök csak a bejáratnál kapták el, ahol azután a férfi rátámadt az egyik rendőrre. A tiszt viszonzásul golyót eresztett a támadóba. Az egyik szemtanú elmondása szerint, a támadó egy negyvenes éveiben járó, ázsiai gyökerekkel rendelkező férfi volt. A támadás alatt Theresa May miniszterelnök is a parlament épületénél tartózkodott, de a vezetőt nyolc civil ruhás rendőr már kikísérte az épületből és beültette egy megérkező kormányzati járműbe. A parlament épületében levők egyébként összesen két lövést hallottak, egy szemtanú beszámolója szerint pedig egy rendőr megragadott egy férfit, aki az épületbe próbált bejutni és hátralökte. ► 9 London belvárosában történtek a támadások Fotó: AFP Halálos baleset az átkelőnél JÁSZBERÉNY Halálos közlekedési baleset történt szerdán délután Jászberényben, a Kossuth út 119. szám előtt. Az elsődleges adatok szerint egy kamion elütött egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogost. A gyalogos férfi a kórházba szállítását követően életét vesztette - tájékoztatta szerkesztőségünket Szabó Zita, a megyei Rrendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Cz. N. Karcagra kerül a sámándob KARCAG A hétfőn megjelent kormányrendelet szerint Karcagra kerül a milánói világkiállításra épült, sámándobot formázó magyar pavilon, az újraépítéséhez támogatást is kap a város, az üzemeltetés önkormányzati feladat lesz. A pavilon az Erzsébet ligetben épül fel. A létesítmény rendezvény- és konferenciaközpontként egy komplex turisztikai és szabadidős fejlesztés központi eleme lesz. A megfelelő funkciókkal kiegészített épület alkalmas lesz előadások, rendezvények és közösségi összejövetelek megtartására is - nyilatkozta Dobos László polgármester. D. E. Új műtét vár az asszonyra ÖCSÖD Továbbra is a szentesi kórházban kezelik Erzsike nénit, azt a hetvenhárom éves asszonyt, akit február közepén támadott meg három rottweiler a település főutcáján. ► 3 Újabb győzelem a BL-ben VÍZILABDA A nyolcadik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a vízilabda Bajnokok Ligája küzdelmei. Az A csoportban listavezető Szolnoki Dózsa-Közgép az olasz Brescia gárdáját fogadta tegnap este Szolnokon, a Vízilabda Arénában. A lombard együttes nem ígérkezett könnyű prédának a Dózsa számára. A végeredmény: Szolnoki Dózsa-Közgép-Brescia 8-4. Fotó: Mészáros János 9 770865 915047 17069 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban 30/378-0230 MA HOLNAP .vív. 2222 Ma folytatódik a szép tavaszi idő. Továbbra is húsz fok felett alakul a csúcshőmérséklet, hőérzetünket a feltámadó szél sem csökkenti jelentősen. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Emőke nevű olvasóinknak!