Katolikus gimnázium, Szombathely, 1907
Petőfi mint diákgyerek Ostfiasszonyfán. Nincs a világirodalomban oly alak, kinek élete és működése változatosabb, mint legnagyobb lírikusunké, Petőfié. Alig van szép Magyarországnak, akár az Alföldön, akár a Kárpátok táján oly zuga, melyet személyes jelenlétével meg ne szentelt volna. »Költeményeinek aláírásából — jegyzi meg rá Greguss Ágost, egyike legelső bírálóinak — meg lehetne tanulni Magyarország földrajzát.« Ebből a földrajzból vármegyénk se maradt ki. Nekünk is jutott a költő irányt vetett, de csak rövid huszonhat évig tartó tüneményes életéből egy kéthónapi vakáció, melyet mint diákgyerek Ostfiasszonyfán töltött. Köztudomású dolog, hogy Petőfi neve ezelőtt Petrovics volt. A Petrovics-család pedig vérrokonságban állott a Salkovicsokkal és Orlai Petricsekkel. A Salkovics családból két testvér érdekel bennünket: Péter és Mihály. Péter az idősebb, Ostfiasszonyfán, Mihály pedig Székesfehérvárott lakott. Salkovics Mihály jelentékeny összeggel tartozott Petrovics Istvánnak, a költő atyjának. Ezenfelül még arra is rábírta a jóhiszemű, rokonait szerető mészárost, hogy mint kezes jót álljon érte. A könnyelmű Salkovics Mihály azonban nemcsak nem tudta adósságait kifizetni, hanem egész vagyonát elpocsékolta, azonfelül magával rántotta nemesszivü hitelezőjét, a költő édesatyját is. Ő volt tehát a család romlásának egyik fő oka. Erre céloz a költő »István öcsémhez« című költeményében : »Szegény atyánk ! ha ő úgy nem bízik Az emberekben , jégre nem viszik. Mert ő becsületes lelkű, igaz, Azt gondolá, hogy minden ember az. És e hitének áldozatja lett, Elveszte mindent, amit keresett, Szorgalmas élte veritékinek Gyümölcseit most más emészti meg . . .«