Szózat, 1922. május (4. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-16 / 111. szám

2 1922 MÁJUS 16 KEDD farmokat követeli. Ha szükség van az államháztar­tás egyensúlyára, ha szükséges, hogy pénzünk ér­tékét helyreállítsuk, akkor takarékoskodni kell az Effész vonalon és drága reformokkal ne foglalkoz­zunk. Azt mondják, hogy a drágaságnak, az oka az, hogy a kormány helyreálította a szabadforgal­mat. Bocsánatot kérek, a mai viszonyok közt sem ez a kormány, sem az ő kormányuk nem tudna vál­lalkozni arra, hogy ú­jból rekviráljon és maximál­­­jon. Ugyanakkor, amikor azt mondják, hogy miért van kereskedelmi monopólium és miért nem tettük szabaddá a külkereskedők­rá forg­almat. Nézetemn szeint ez megint olyan ellentmondás, mely arra tö­rekszik, hogy az elégedetlenséget fokozza és a kor­mány ellen játssza ki. Mert vagy van szabadforga­lom és akkor nem lehet a másik oldalon szemre­hányást termni azért, mert a belső vonatkozásukban szabad forgalom van, vagy nincs és abban az eset­­cem a külforgalmat nem lehet szabaddá tenni. Ti­scillis elő kérd­és és Jogrend — A tisztviselők helyzete a mai viszonyok kö­zött nem maradhat meg. Ha az állam munkát kö­vetel a tisztviselőtől, akkor a munkát becsülettel meg is kell fizetnie. A napokban meg fog jelenni egy rendelet, amelyben tisztán a kormány felelős­ségére a tisztviselők fizetését felemelik­ majdnem arra a fokra, mint ahogy azt a KANSz követelte. (Éljenzés­) De ezt a saját felelősségünkre tesszük, mert hiszen a nemzetgyűlés most nincs együtt, de bízunk benne, hogy a nemzetgyűlés meg fogja adni az abszorpciót erre a cselekedetünkre is.­­ Azt hajtogatják, hogy nincsen jogrend. Hogy azokért a sajnálatos bűncselekményekért, amelyek a közrendet megzavarták, a kormány volna felelős és hogy ezeknek a kormány az oka. 1 A kormány ezekért nem felelős és nem oka ezek­­nek. — Becsületszavamra állítom és vitatom bars­­'kivel szemben, hogy a kormány minden bűncselek­ménnyel szemben férfias ere­lly­el jár el és fog el­járni. (Éljenzés.) — Az, hogy Európában a közhangulat még mindig nem nyugodott meg, hogy a forradalmak utólengései és szenvedélyei még a nép lelkében él­nek és nem simultak el, ennek csak a forradalmak az okai. Nem lehet a mi szemünkre vetni, hogy nem akarnánk és nem merünk eljárni. Mi el akadt­­ránk és el fogunk járni minden egyes esetben. Csakhogy bocsánatot kérek, azok az urak, akik a kormánynak ezt a szemrehányást teszik — jobb­os baloldali radikálisok —­ részben osztály izgat­ást, részben felekezeti izgatást végeznek. Aki izgatást végez, számoljon azokkal a következményekkel, amelyek ebből folynak. Az izgatás az oka annak, hogy a közhangulat még nem nyugodott meg és hogy bűncselekmények fordulnak elő. Andrássy puccspolitikája ....Vannak azután mások, akik az ország bé­kéjét időszerűtlen kérdések fölvetésével , bontják m­eg. Itt a jmnecsokra gondolok (Halljuk! Halljuk!) !E kérdésből kifolyólag országszerte, nagy agitáció folyik, vádjakat kovácsolnak a kormány ellen, amelyeket megcáfolatlannl hagyni éppen ezen a helyen, ahonnan ezek a vádak kiindulnak,­­ nem tudok. Az első vád az, amelyet gróf Andrássy Gyula (idd kiált­ások, (Le vele!) velem ,szemben föl­hozott: a hálátlanság vádja. Azt mondja, hogy ex­ponálta magát érettem. Megengedem, hogy ő volt egyike azoknak, aki a Teleki-kormány távozását sürgette. Elismerem, hogy engem rábeszélt, hogy a kormány­t vállaljam. Azonban­­ megegyeztünk abban az alapban, amely a kormánynak alapul és­­politikájának zsinórmértékül fog szolgálni és ez az volt, hogy a király kérdést nem bolygatjuk és hogy puncsokat a kormány nem fog tűrni. Viszont a detroitizációhoz sem fog hozzájárulni. Én ezt az alapot becsülettel betartottam 1921 október hu­­szadikáig. Betartottam még pécsi beszédemben is. S akkor, amikor én pécsi beszédemet tartottam, gróf Andrássy Gyula útban volt Sopron felé, hogy fegyveres haderővel térjen vissza az ország szi­vébe. A megegyezést tehát nem én szegtem meg. Ha teával gróf Andrássy Gyula velem szemben a hálát­lanság vádját hozza föl, én a magam részéről csak azzal felelek, hogy csalódott, azért csalódott, azért becsületesebb voltam, mint ahogy azt saját . Azt a vádat is hangoztatják, hogy a ki­rály hazatérésekor a kormány önmagát és az or­szágot szerencsétlenségbe döntötte, mert nem ad­ott megnyugtatást a­ király részére áprilisi visz­­szatérése után. Bocsánatot kérek, ha megnyugta­tásra volt szükség, akkor erre a megnyugtatásra nemcsak velem szemben, hanem gróf Andrássy Gyulával szemben is szükség volt. Már áprilisi ittlétekor a királynak a kormány azt mondotta, hogy az ország és saját érdekéből távoznia kell azért, mert különben a nemzet szerencsétlenségbe sülyed. Ha tehát bizalmatlanság támadt ezért a vádért, akkor azért a bizalmatlanságért a vád épp úgy száll gróf Andrássy Gyulára, mint énreám. —­ Az a vád sem áll meg, hogy feleslegesen gyáva­ és meghunyászkodó politikát folytattunk. Azt mondjuk, hogy októberben a puccs következ­ményeképpen szomszédaink vagy nem támadtak volna meg, vagy hogyha a megtámadtatás veszélye a kormány részéről fenn forgott volna, a király önként mondott volna le. Nézzük csak, hogy áll ez a kérdés? Ha áprilisra visszagondolunk, ha visszagondolunk arra, hogy abban az időben mily tanácsot adot! gr.f Andrássy Gyula, emlékezetébe idézhetjük, hogy ő maga is azt mondotta, hogy veszélyes a nemzetre nézve, ha a király ittmarad. Már­pedig áprilisban ez a veszély csekélyebb volt, mint októberben. Még pedig azért, mert áprilisban még nem volt készen a gyűrű körülöttünk. A kis­­antant gyűrűjébe még nem tartozott bele Románia sem és áprilisban még hadseregünk sem volt le­szerelve, amennyiben az ellenőrzősbizottság csak október elején jött Magyarországba és szerelte le a magyar hadsereget arra a létszámra, amelyet a trianoni szerződés előír. Ha akkor veszélyes volt és elég veszélyes is volt, hogy ilyen tanácsot adjon Antássy a királynak, akkor az igazság azt mondja, hogy októberben ez a veszély sokkal nagyobb volt. (Élénk helyeslés.) — Azt m­ondja gróf Andrássy Gyula, hogy hátha mégis nem támadtak volna meg és ha talán megkísérelték volna a támadást, akkor is leintette volna a támadókat a nagy an­tant. A nagy an­tant éppen az ellenkezőjét cselekedte annak. A nagy­­antant ugyanis már 1920 februárjában kimondotta, hogy a resta­u­­ációt nem fogja tűrni ,és amikor ez a kérdés októberben újra napirendre került, akkor kijelentette, hogy abban az esetben, ha a kormány ezt elősegíti, szabadkezet ad a kisantant­­nak. Föltéve, ha ez csak arra szolgált volna, hogy minket ijesszenek meg, utalok arra, hogy Románia a megszállás idején hetvenkét jegyzéket várt ki a nagyantant részéről, amíg az országot elhagyta és a hetvenkettedik jegyzék után is csak akkor ment ki, amikor bennünket teljesen kifosztott. .Aki erre emlékszik, tisztában, lehet azzal, hogy a kisantant a tilalommal most sem törődött volna, végrehajtotta volna a maga munkáját. András az is alkerülhetetlennek mondta a detronix felet .— Nevetséges az a vád is, hogy forradalmi térre léptünk és hogy az 1921. évi XLVII. tc. társ­­adalmi alapon áll. (Fölkiáltások: Nem igaz. Ez a nemzeti alap!) Ha ez igaz, akkor gróf Andrássy Gyula is forradalmi alapon áll. Ezt én még nem mondtam sehol, de ezekkel a vádakkal szemben, amelyekkel a kormányt illetik napról-napra, meg­mondom, bor, Tihanyban az országnak egy igen magas dignitáriusa előtt gróf Andrássy Gyula úgy nyilatkozott, hogy a detronizáció el­kerülhetetlen és ő a maga részéről az or­szág érdekében elkerülhetetlennek tartja. — Azt az üzenetet küldte, hogy Bethlennek kell ezt végrehajtani, mert különben sokkal rosszabb állapotok fognak előállani. Aki ilyen kijelentéseket tesz, az ne álljon elő ilyen vádakkal. Azzal vádolja meg a kormányt, hogy nem teljesítette kötelessé­­gét, mert nem gondoskodott a királyi család eltar­tásáról a messze távolban; hogy a királyi család nyomorgott volna és hogy ez az országra nézve megaláztatást jelent. A nyomorgásról terjesztett hr­itek nem felelnek meg a halásáknak és csak pro­pagandacélt szolgálnak, hogy ezzel agitálva politi­kai pártot toborozzanak össze. Egymilliót költöttek propagandára a királyi pénzekből •— Két mód van és volt arra, hogy a királyi csa­lád állandó fönntartását és megélhetését biztosít­­suk. Az egyik az, hogy a nemzetgyűlés maga sza­vazzon meg megfelelő összeget, amely illő megél­hetésüket biztosítsa. 1922. február 20-ig, amíg a nemzetgyűlés együtt volt, gróf Apponyi Albert és társai nem tettek javaslatot, hogy ily összeget meg­­szavazzanak. Ha tehát hibás valaki, ők velünk együtt hibásak. A nemzetgyűlés feloszlatása után pedig a kormány a maga részéről megtette a dip­lomáciai lépéseket abban a tekintetben, hogy a királyi család fenntartását biztosítsa. Én magam az­óta Genovában ezeket a lépéseket megismételtem és reményem van arra, hogy ezek megfelelő ered-­­ménnyel fognak járni. (Éljenzés.) De addig is kö­­tetességü­nket teljesítjük, mert a királyi család magyarországi javaiinak összes jövedelmeit kiad­tuk. A múlt évben a jövedelmek 12 milliót tettek ki. Ebből a 12 millióból­ a király meghatalmazottja csak 5 milliót vett föl. Mirajtunk nem múlott, hogy nem vett fel többet. De továb megyek. Ezen 5 millió nem egész összegében jutott a királyi család kezébe, mert egy részét propagandacélokra fordí­­tották. Az utolsó hetekben egy kontroverzió fejlő­dött ki ebben a kérdésben. Ennek rendjén gróf Atobrássy Gyula azt mondja, hogy 30.000 koronát fordítottak ily célokra. Én a magam részéről tu­­domással bírok arról, hogy ez az összeg egymillió koronánál is nagyobb. — A király halála után a kormány saját fele­lősségére — amihez még felmentvényt kell kérnie a nemzetgyűléstől — hárommilliót juttatott a ki­rályi család fenntartására. Annak idején felszólíttat­­tunk arra, hogy a magyarországi királyi magánja­­vakat értékesítsük, miután több jövedelem érhető el így, mint amennyi azokból a királyi család ke­zéhez most befolyik. Magunk részéről ehhez hozzá­járultunk. Magánjavakról lévén szó, a király meg­bízottja volt hivatva egyedül ezek értékesítésére és nem a kormány. Én teh­át visszautasítok e téren is minden vádat. NE magunk mindent megtettünk és meg fogunk tenni abban az irányban, hogy semmiféle jogos panasz e tekintetben föl ne merül­­hessen. A mi lelkiismeretünk tiszta. — Én is jöhetnék vádakkal és azzal, hogy ezek oly irányban hatnak, hogy az ország egysé­gének megbontásával az országot és a királyt ve­szélybe döntötték. Emelhetném azt a vádat, hogy belevitték és belekényszerítették az országot olyan hely­zetbe, hogy választani kellett a nemzeti lét biztonsága és királya között.­­ Vádolhatnék és eme­­lletnék vádakat azon hogy megbontva az ország egységét, most újból ily irányú propaganda folyik tisztán azért, hogy maguknak politikai pártot gyűjtve, magukról a felelősséget előző cselekedeteikért elhárítsák. Emel­hetnék vádakat, hogy nem kímélik ezzel a propa­gandával még Szent István koronáját sem, nem a királyi palástot, az özvegy királyné gyászát, a fe­­lekezeti békét, hanem lerántják azokat a sárba és propagandaeszközzé sülyesztik le magát a vallás fenségét is. (Úgy van! Úgy van!) — Vádolhatnék azért is, hogy igenis, azok léptek forradalmi alapra akik a maguk részéről nem ismerik el érvényesnek a meghozott törvényt, nem kímélik az ország külpolitikai méltóságát sem, hanem lehetetlenné tesznek minden becsület­­es külpolitikát is. Amíg ebben az országban a szét­húzás meglesz, amíg ez a propaganda eredménye­ket fog fölmutatni, addig a külföld Magyaror­szággal nem fog komolyan szóbaállni.­­ De nem emelem ezeket a vádakat, mert hi­szen mi hozzá vagyunk szokva ahhoz a logikához, amely kisüti azt is, hogy Magyarországon nem azért volt forradalom, mert hitvány emberek terv­szerűen előkészítették azt, hanem mert egyesek ellenszegültek divatos áramlatoknak; elhitetik azt is, hogy Tisza Istvánt nem azért gyilkolták meg, mert voltak elvetemült fickók, akik ezt előkészítették, hanem mert Tisza látván magát népszerűvé tenni nem akarta. Bombát könnyű eldobni az országban, de aki embereket oszott el ilyen bombával, az

Next