Szózat, 1923. január (5. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-03 / 1. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vf. Rizsa-utca 111 (Podmaniczky-u. sarok) Telei«» s­zerkesztség József «3—52, ■íóascISl—1«, kiadóhivatal: József 63—51 fiókkiad­óhivatal: IV., Várossiáz­ utca 10. Tel.: 77—81. V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE SZERDA­I ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre. ..........1120 kor. Egy hónkra 400 kor. Egyes szám....... 20 kor. Külföldre egy hónapra 900 kor. BUDAPEST, 1923 JANUÁR 3 Uj esztendőre Írta: Zsilinszky Endre Immár a negyedik újévi tia­van­gázó kondult meg fölöttünk azóta, hogy újból szabad legalább országunk szomorú csonk­ján magyaroknak lennünk. Az évek egymás fölé rétegeződnek s lassan múlttá kövü­l mindaz, ami agyunkban, idegeinkben és eseményekben meg tegnap is forró jelen­ként élt bennünk és körülöttünk. Csak az az ember éldegél emlékeiből, aki felett elszállt a nyár és az ősz nem ígér dús szüretet; csak az a nép söpörgeti in­kább a múlt avarját, mint keresi a jövő útjait, amely nem bízik már magában s nem vár semmi jót és újat a jövőtől. A három éves „múlt“ minket csak mint a magyar közéletnek és közvéleménynek a jövő vetése alá való bemunkálása érdekel s csak ennyiben is bír történelmi értékkel. Mert h­iszen e három év legfőbb eseménye épen: a sok bátor kezdeményezés a nemzet világnéz­eti és gazdasági újjászervezése körül. Beérnek-e a kívánt és remélt ered­mények, ha igen, mikor, azt senki sem mondhatja meg. De bizonyos, hogy egy­re nagyobb számban gyűlnek körülöttünk a magyarok a legnehezebben hívők fajtájából is, akire lassan belátják, hogy az új irány egészséges és nem reménytelen. Akik pedig a faj­védelmi politika világ­­nézleti­ jogosultságát vallják, azok bizony­nyal jó néven veszik tőlünk, ha néha­ el-el­­fordulunk a pártpolitika sivárságaitól, át­lépünk a holnap nyomorúságán is és a hol­napután napkeltét lessük és­­ igyekszünk előkészíteni.. " A holnapután pedig elsősorban: az új generáció. Az új generáció pedig elsősor­ban: a műveit magyar ifjúság. A müveit ifjúság, kiknek soraiból kiválik majd az az uj szellemi arisztokrácia, mely az új Ma­gyarország vezető pozícióit lesz hivatva be­tölteni a közéletben csakúgy, mint a gazda­sági életben. A liberális kapitalizmus bukásának csirája ott van, hogy a holt anyagot és a gépet a termelésben kelleténél többre érté­keli, az embert pedig kelleténél kevesebbre. Ugyanitt van a marxizmus bukásának csí­rája is, mert hiszen Marx nem a kapitaliz­mus tulajdonképeni rendszerén akar vál­toztatni, csupán a termelés embertényezői­­nek e rendszerben való személyi viszo­nyain; a szociáldemokrata épúgy­ túlbecsüli a gépet, mint a legszélsőbb kapitalista, de ezenfelül még jobban aláértékeli fantasz­tikus álomképeiben az emberi természet megváltozhatatlan alapjait és az emberi egyéniség jövő­formáló erejét egyaránt. ,Azé a politikai és társadalmi rendszeré ,a jövő, amely az emberi természet határait soha szem elől nem veszti is-e körön­­­belül legjobban megbecsüli és a legjobb kibonta­kozási és boldogulási lehetőségekhez juttat-,­ja a legnagyobb értéket e földön: az ember­értéket, Iia egy vállalatot kellene mvegszervez­­nem, mindenekelőtt szemügyre kellene ven­­nem mindazokat az általános gazdasági, ke­­reskedelm­i, pénzügyi, műszaki és személyi elemeket és lehetőségeket, melyeknek kellő kombinációjával vállalatomat ,a siker leg­több reményével megépíthetem és útnak in­­­­díthatom. E­ tényezők közül egyet sem ha­nyagolhatok el s egyet sem nélkülözhetek, de közülük mégis egész bizonyosan arra fo­gom a legfőbb súlyt vetni, amely a legtöbb lehetőséget hordozza magás­ban. .Ha például minden egyéb kedvező feltétel együtt volna, de kevés a rendelkezésre álló pénz s előre-, láthatólag szűkösen, lesz a jövőben is, akkor nem a pénzügyi vonatkozások kiépítésére fogom erőm javát fordítani s nem ezekre fogom, főképen támasztani vállalatomat. Viszont­em kiválóan alkalmas, nagyszerűen felkészült embereim vannak, a kezdő pénz­ügyi nehézségeken könnyebben túl tehetem magamat, kezdem inkább kicsiben és úgy, hogy munkatársaim és munkásaim együttes termelőképességének és vidám munka­kész­ségének céltudatos kifejlesztésére teszem a hangsúlyt. Sőt még ha nem is volnának ilyen elsőrendűen fölkészült embereim, ak­kor is rájuk kellene összpontosítanom leg­főbb figyelmemet, mert fia jó az anyag, le­het belőlük jó munkásokat nevelni s ez sok­kal inkább függ az én akaratomtól és erőm­től, mint pénzügyi és gazdasági lehetőségek teremtése, ami túlnyomórészt rajtam kívül eső erők­­függvénye. Mégis azt látjuk gaz­­­dasági életünkben is,­­ hogy semm­it sem hanyagoltunk úgy el keresztény magyarok, mint megfelelő gazdasági termelő nemze­dék kitenyésztését, a magunk fajtájából és a magunk erejével. I­e még inkább elhanyagoltuk az em­ber­kérdést a közéletben, a politikában. Holott itt is hasonló a helyzet: csonka or­szágunkat máról-holnapra nem varázsol­hatjuk egésszé, ellenségeink gyűrűjéből nem teremthetünk szövetséges gyűrűt se ma,­­sem soha, világpolitikai és világgazda­sági adottságokat el nem tüntethetünk a tények sorából, a jóvátétel veszedelmével számolnunk kell, mikor pénzünk és állam­háztartásunk egyensúlyáról és javulásáról tanácskozunk, a bankkapitalizmusból táp­lálkozó merkantil beidegzettségét gazda­sági életünknek máról holnapra ki nem irt­hatjuk -- de itt van a nyolcmillió magyar, e nép tehetsége,­ erkölcsi és szellemi erői, a b­­enne szunnyadó roppant lehetőségek itt vannak s várják a nevelő, idomító, szervező, munkábaállító irányítást. S épen itt törté­nik kevesebb, mint amennyi történhetnék. Mintha a­t a nagyon ismert háborús könnynyer­eség volna ar ma is a lelkeken, melynek egyik bővizű forrása éppen a tu­ráni magyarság: „oh, mit tanuljak és ide­­kint az­­árokban, mikor holnap talán fejen­­talál egy golyó“, áttevő a jelen politikai hangszerére: „oh, hogyan törődhetnénk mi elsősorban a holnaputáttnal, a jövő generá­cióval, mikor minden erőnket leköti a ma nyomorúságával­ való viaskodás a puszta létért, fejünk fölött a jóvátétel,, körülöt­tünk a bocskoros imperialisták sáskahaba, az emberi kultúra a szociális zajlás jégtor­laszai között vergődik, ki merne most olyan nagyon előre­­ számítani? !* Még jóval na­gyobb botorság az efajta gondolkodás, mint könnyelműség."-Mert a veszedelem nem lesz kisebb sem sopánkodás, sem akasztófahu­mor nyomán, de a magunk ellenálló ereje annál kisebb lesz e veszedelemmel szövetben, ha magunk nem vagyunk minél szilárdab­bak, egységesebbek, bizakodóbbak és céltu­datosabbak. Minden rendelkezésre álló állami, tár­sadalmi, gazdasági erőt ennek a nagy népi felkészülésnek szolgálatába kellene állítani. Nevelés:­­a nagy gazdasági és faji kaléra, melynek kellős közepében vagyunk, akár­hogyan igyekeznek ezt pacifista és radiká­lis-nemzetközi oldalról letagadni. Faji, nem­zeti szervezkedés és fölkészülés minden meglevő és eljöhető veszedelmekkel szem­beni. Nevelés, szervezkedés, fölkészülés, ifjúság. Mert arról bízvást letemetünk, hogy a korábbi nemzedék, apáink, bátyáink minket igazán megérthessenek, ha­­csak kivétele­sen nem. Kenedy Géza nagyon tisztelt és szeretett bátyám nemrégiben Tusza György folyóiratában korholta a „fiatalokat“, hogy nem­ tisztelik eléggé az öregeket, kíméletle­nek és durva őknek velük s ezzel a magyar kultúra és erkölcs gyönyörű vetését tapod­­ják, mert hiszen az idősebbek képviselik magukban a leszűrt tapasztalatot, a bölcs mérsékletet, a kifinomodott műveltséget. Ebben lehet sok igaz, de ezt a vá­dat legalább olyan joggal vissza is lehet fordítani az „öregekre“. Kenedy Géza egyike ama ritka kivételnek az idősebb magyar nemzed­ék­­szellemi arisz­tokráciájából, aki igenis tud is, akar is a fiatalabbakkal együtt érezni és együtt dol­gozni; de különben nem hiszem, hogy volna még ország, ahol az „öregek­“ olyan szívte­lenül, olyan kicsinyes féltékenységgel vet­ték volna le­­ kezüket a fiatalabbakról s olyan kevéssé tudnának szivükben össze­­dobbanni velünk, háborús nemzedékkel és az utánuunk jövőkkel. Minden egészséges nemzedék utódokat nevel magának és mit látunk évtizedek óta a vidéki városokban talán még inkább, mint a fővárosban? Az előttünk való generáció egyenesen elüldözte magától azt­ a friss emberanyagot, amely te­hetségével és energiájával még erősebb tem­póban kellett volna, hogy folytassa az ő munkájukat a magyar kultúra és gazdaság munkaterein. Nagy vidéki városok marad­tak szellemi vezetők, mozgatók, tervezők, szervezők, nélkül, mert az utánpótlás ide­genbe, legtöbbször a fővárosba vándorolt, igen gyakran szellemi proletárnak. És ugyan ma is hányan tudnak igazán gyönyörködni az „öregek“ közül a nehéz csákánymunkában, amit a mai fiatalság hasonlíthatatlanul nehezebb boldogulási fele­letelek­ mellett folytat, mint az előttünk jár­tak? Ugyan a tapasztaltak és bölcsek közül hánytól kapnak csak biztató szót is, az örö­kös gáncs mellett, munkában verejtékező fiatal magyarok? Egy-egy korunkbeli bará­tunk szervező és alkotó elejének pompás eredményei mellett csak mi nem megyünk el érzéketlenül: örülünk és lelkesedünk rajta s uj kedvet iszunk uj­­erőfeszítésekhez. De bánván vannak az „öregek“ között egyik­másik barátunknak még élő édesapján­ kí­vül, aki ezeket az eredményeket is észre­venné velünk együtt, nemcsak a hibákat? Lehet, hogy túlságosan mély árkot sza­kított a történelem elmúlt és eljövendő kö­zött a világháborúvál és minden következ­­ményével .Lehet, hogy hosszabb időbe fog telni, m­íg e szakadék „fiatalok“ és „öregek“ között beheged az egységes nemzettesten. De eggyel tisztában kell lenniük mindenek­nek: az irányt megszabtuk Szegeden, ettől el nem térünk s az uj szellemhez alkalmaz­kodniok kell az „öregeknek“.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék