Szózat, 1923. december (5. évfolyam, 273-295. szám)

1923-12-01 / 273. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Rózsa-utca 111. (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—5­2, József 64—41­, kiadóhivatal: József 63—31 Fiókkiadóhivatal: IV., Városház­ utca 10. Tel.: 77—74. V. ÉVFOLYAM 273. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE SZOMBAT­I Ára 500 k&rotm­iMim­YT ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra............................10.000 kor. Negyedévre........................... 30.060 kor. Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítjuk Egyes szám ára hétköznap ... 600 kor. Vasárnap 1 .. ........................ 600 kor. BUDAPEST, 1923 DECEMBER 1 Érdemes volt? Amikor a párisi és londoni távirati ügy­nökségek autentikus formában közlite a Nép­­szövetség pénzügyi bizottságának jelentését a magyar kölcsön ügyében hozott határozat­ról s amikor ezt a kétes értékű eredményt a kormány sajtója görög, ezzel színesítve adja olvasóinak, kénytelenek vagyunk eredetileg elfoglalt, álláspontunkat ismételten leszö­gezni. A magunk részéről nem is tulajdoní­­tottunk az egész kölcsöntervezetnek akkora jelentőséget, mint a kormány,­­ amely a kölcsön gondolatát egész politikai rendsze­rének gerincévé tette — nem tulajdonítot­tunk pedig abszolút fontosságot azért, mert egy egészséges gazdasági és pénzügyi poli­tika érvényesítésén keresztül Magyarország mindenféle külföldi pénzmanőver nélkül is elérheti a gazdasági konszolidációnak azt a szintjét, amelyre továbbfejlődéséhez szük­sége van. Viszont még ennél a kölcsönnél sokkal nagyobb és jelentősebb kölcsön mel­lett is úgy érezzük, hogy e gazdasági rend­szer nem a gazdasági konszolidáció, h­anem a gazdasági anarchia felé halad. Amikor a kölcsön terve felmerült, ott kísértett ben­nünk az aggódás, hogy ez a pénzügyi mű­velet olyan politikai feltételekhez és olyan természetű ellenőrzéshez lesz kötve, amelyek teljesítése Magyarországnak a trianoni bé­keszerződésen messze túlmenő megbénítását és gúzsbakötését, jelentené. Itt hever előttünk a Népszövetség bizott­ságának jelentése a magyar kölcsön ügyé­ről. Megállapíthatjuk, hogy a kölcsön jelen­tősége a megvalósuláshoz közel eső pillanat­ban túlságosan lefokozódott,­ mert nem 600 millió arany­koronáról, hanem mindössze 250 millióról beszél, tehát még a felét sem éri el annak, amennyit reklámoztak. Ha ezt az összeget, két és fél esztendőre felosztjuk, egy esztendőre mindössze 100 millió arany­korona esik. Amikor ezt regisztráljuk, oda­vetjük a kérdést az ország első szakemberei­nek: vájjon ezt az aránylag kis összeget nem tudtuk volna-e saját erőnkből összehozni, amikor is nem kellett volna semmiféle poli­tikai ellenértéket adni. A jelentés mellett nem mehetünk el szó nélkül, nem mehetünk pedig két momentum mellett, amelyek közül az egyik kedvező, a másik azonban erősen kedvezőtlen. Kedvező, hogy a jelentés nem szól idegen államok, illetve kormányok szavatolásáról s ezt öröm­mel állapítjuk meg, mert az angol távirati ügynökség szerint nem véletlenül maradt ki a bizottság határozatából, hanem mert Ma­gyarország jó mezőgazdasági forrásaira való tekintettel, nem lesz szükség idegen államok szavatosságára. A másik motívum,­ hogy hiányzik a jelentésből az ellenőrzés kérdése. A jelentés nem szól semmit róla. Régebbi hírek szerint ebben a kérdésben a bizottság nem is foglalt állást, mert a probléma egy­részt a Népszövetség tanácsa, másrészt pe­dig a jóvátételi bizottság elé tartozik. Ez a tény p pedig a legnagyobb és legsúlyosabb ag­godalmat kelti nemzeti szempontból. Aggo­dalmat kelt pedig, mert a Népszövetség ta­nácsának ülésein, amelyek a magyar köl­csönt tárgyalni fogják, a kisantant képvise­lői is jelen lesznek és szavazni fognak, már­pedig a Népszövetség tanácsának egyhangú határozattal kell eldönteni az ügyet. Akkor, amikor a kisantant képviselői ott ülnek a tanácsban, a pénzügyi bizottság jelentése ép­pen nem csökkenti aggodalmainkat, meg­szüntetni pedig igazán nem tudja. A Reuter-ügynökség jelentése szerint a Népszövetség egy felelős főbiztost fog Ma­gyarországb­a küldeni, akinek nagyban-egész­­ben Zimmermann­­néhoz hasonló jogköre lesz. Ez a személyi kérdés korántsem olyan egyszerű, hogy szó nélkül siklanánk el mel­lette, mert nemcsak nem közömbös, hanem rendkívül fontosnak is tartjuk, hogy ki lesz a magyar Zimmermann, akinek esetleg dik­tatórikus hatalma és beleszólása lesz. E sze­mélyi kérdés szinte olyan fontos, mint maga az ellenőrzésnek tárgyi szabályai. Ezeket a tényeket regisztrálván, megál­lapítjuk, hogy vannak momentumok, ame­lyek alkalmasak ugyan, hogy pesszimizmu­sunkat hellyel-közzel enyhítsék, de n­agyban­­egészben semmi okunk sincs, hogy eddig való bizalmatlan álláspontunkat feladjuk. Meg­maradunk tehát továbbra is a várakozás ál­láspontján, várjuk a fejleményeket, várjuk a jóvátétel kérdésének elintézését, mert hi­szen a magyar jóvátételre vonatkozóan nincs egyetlen egy szó megemlékezés sem a­ hiva­talos jelentésben, de a jóvátétel még mindig ott kísért az egész világsajtóban. Ha a Reu­ter-ügynökség jelentését összevetjük a re­ménységekkel, amelyeknek görögtüze ott tündöklik a kormányt támogató sajtó betű­sorai mögött, éppenséggel nincs okunk semmi optimizmusra, mert h­­iszen a Reuter­ szerint a kölcsön sikere attól függ, hogy sikerül-e kielégítő megállapodásokra jutni a jóváté­telt és egyéb magyar terheket illetőleg és hogy Magyarország milyen politikai maga­tartást fog szomszédaival szemben tanúsítani. A bizonytalanságnak és a befejezetlen­­ségne­k egész aknamezői zárják el még az utat a kölcsön megvalósulásáig. De ha meg­valósul is, aligha hisszük, hogy a kormány a maga pozícióját ezzel a sikerrel véglegessé tudja tenni akkor, amikor már Ausztriában — amely pedig sokkal nagyobb kölcsönt ka­pott — kezdenek jelentkezni a kölcsön elle­nére a gazdasági válság első tünetei. Egy szolgaiké rendelkezésre álló sajtón keresztül sikerülhet a kölcsön jelentőségét tájékozat­lan rétegek felé politikailag fokozni, de gaz­daságilag lehetetlen. A számok és a­­számítás ereje és logikája máris kellő mértékére szál­lítja e kölcsön­ jelentőségét s amikor ezt bát­rak vagyunk megállapítani, önkéntelenül felvetődik e­­kérdés: vájjon érdemes volt-e? Érdemes volt-e a kölcsönt erőszakoló rend­szernek magától el­idegeníteni azokat a nem­zeti erőket, erőtényezőket és erőpontokat, amelyekre egy nemzeti politika és egy szi­lárd kormányzat nyugodtan ráépíthette volna a maga tartópilléreit­. Érdemes volt-e ezért, szakítani egész genezisével, érdemes volt-e hajszát indítani és a politikai eszközök legbrutálisabb darabjait alkalmazni a nacio­nalista ellenzékkel szemben, amelynek csak az a bűne, hogy egészségesebb, jobb és a nem­zet céljait, továbbá igényeit szolgáló gazda­sági politikát sürget, amely gazdasági poli­tika céltudatos alkalmazásával teljesen fel­­eslegessé vált volna ez a kölcsön és a vele kapcsolódó külföldi kanosszajárás. A szénatolvaj (Gyermekkori emlék) írta: Jókay Lajos Éppen szénát­ kaszáltak a szép kis faluban, ahol áldott emlékű nagyapámék laktak. Minden­­virított, minden ragyogott. A júniusi napfény aranyos sugarai elöntötték az egész vidéket, vakító tükörré változtatták a Szekin­ce sárga vizét, melyben üreg, korhadt fűzfák áztatták zöld üstökü­ket; némelyik­ úgy meghajlott, hogy csaknem bele­zuhant az Iszapos folyóba. Zengett a pacsirták éneke a mezesség fölött, a levágott széna illata szállott a meleg levegőben. Halk szisszenéssel kiáltott a fa a kasza nyomán és szaporodtak a rendek. Egyik-másik munkás megállóit. Messziről láttuk, hogyan mozog a karja kaszája élén, s eljutott fülünkig az az egy­hangú, mégis, kedves beszéd, amit a kő az acéllal folytatott: csiszi-csoszi, csiszi-csoszi! Először lassan, mélyen mondja, aztán mindig­ sebesebben és mindig vékonyabb hangon. A Szakinee-parton, a rétünk szélén három tölgyfa állott magában. Mintta a hegyoldal sötéten zúgó erdeje száműzte volna őket ide. Nagyapámmal ezek árnyékába húzódtunk meg. Távolabb nagymamám a füzek alatt reggeliző munkásoknak beszélt valamit. Éles hangja hozzánk is áthallott. Bizonyosan haragudott; sovány karjával ■többször indulatosan csapott a levegőbe, majd 'hatá­rozottan­­a falu felé, mutatott, ahol a halványkék,le- I veidben ott imbolygott a fehér torony képe a fák zöld lom­btemgere fölött. Ugyan mit beszélhet a­ nagymama. Odaszaladok és ő éppen úgy szól: — Pedig tudom, ki a tolvaj. A szerencsétlen ki­­ejtette zsebéből rá bicskáját; ott találtam meg a kazal­­ mellett. •— Ki volt az? Jaj, a gyalázatos!'Csúnyaság! ' Sürgető kérdések, ingerült megbotránkozás hal­latszottak a munkások ajkáról. Megálltak a kezek is a levegőben s a bicskák hegyén mozdulatlanul m­áradt a szép fehér szalonna. Mindenki örült, hogy megvan a bicskája; szinte tüntetően metszették vele az Isten áldását, a jó puha kenyeret. ■ Sütő Sándor letette a kenyeret és szótana készült. Ő vállalta föl részért a szélfaklaszálást; minden tize­dik petrenc­e az övé. — Nagytisztesemdő asszonyom, engedelemmel le­gyen ,mondva, amit szólok: ki legyen a tolvaj!? —■ Azt nem mondhatom meg, — szólt a nagy­anyám komolyan. —­­Tessék megmondani, kérem a lássan, mert úgy ránk éghetik a gyanú. Mi járunk a kazal körül. — Kigyemetekre senki sem gyanakszik. — Hát aztán miért nem akarja megmondani, nagy tisztelendő asszonyom? — Azért, Sütő uram­, mert olyan ember volt a tettes, akiről sohase­­ hittem volna, hogy lopjon. Nem akarnám kluklözni a faluból. de majd gondom lesz rá, hogy megtudja, hol a bicskája. Higg­jék el k­így­elmetek, az az órabér sem fog többet lopni. ’ 'Elalmélkodtak ezen a beszéden. Sütő Sándor uram egybe is foglalta napszámosat véleményét­ .— Nem hiába okos,asszony a­ nagytisztelendő asz­­szony, mindennek tudja a­ módját. Jól teszi, ha nem mondja meg. Mi tenne abból a szerencsétlen em­berből? A többiek helyeslőleg bólintgattak, aztán mind­nyájan fölcikelődtek és munkához láttak. Suhogott a kasza, szisszent­ a fű. A pacsirták egyre erősebben zengtek a kék ég tengerében. A nap égetőbben sütött é­s a­ fonnyadó fü balzsamos illata elárasztotta az egész határt. Halványkék, végtelen könnyű pára lebegett a rétek fölött, a haldokló fa lelke szállt a mennyboltozat felé. S­ ebben az esz­ményi finom fátyolban messze-messze, mindenütt munkások lépegettek, kasza csillogott, mindenünnen hangzott a barátságos beszélgetés: , csiszi-csoszi, ciszi-csoszi.* Két hét m­úlva hordták a szénát. A második nap estéjén már csaknem mind odabenn volt. Én a kertben, a kis­széliesben halálfejű pillan­gót akartam fogni. ’Egyszerre beszélgetést hallok kívülről a deszkaf­al mellett. — Már tudja, — szólt a nagymamám, — láttam az árcé­rt tegnap, mikor a templomkulcsot elvitte. Nagyapám sajnálkozva mondta: — Szegény ember, szegény szerencsétlen ember! He igazán, sohasem gondoltam volna, hogy ez a jám­bor Kallós lopjon. — Én sem, — mond a nagymamám, —­ de meg is fog érte szenvedni, kezemben van a gyalázatos. — Ne bántsd szegényt. — kérlelte szigorú nagy­mamámat a szelidlelkű, öreg pap, — tudod, hogy nincs semmije. A tehenének lopta. — Kérjen, ha szüksége van valamire. Hiszen ta­valy is kapott egy boglya sarját. Az idén is adtamn volna. Különben ,ne féltsd, nem lesz semmi bántódása. Eljöhet a késeiért, odaadom neki! Más nem tudja meg soha. — Úgy, úgy, — mondogatta jó nagyapám, —■ hisz’ ennyi büntetésre bőven rászolgált. — Lehet, hogy a fát is lopta, — szólt elmenőben a nagymamám. Nekem elállt a szívem verése. "Éles fájdalmat éreztem­ a mellemben. Hogyan? Hát a szelíd arcú, nyájas szavai Kallós bácsi tolvaj? A mi, harangozunk tolvaj? Hát az az ember, aki két fiához neu­trég így beszélt: „Fiaim, még egy tyúktollat, egy szem búzát sem szabad elhozni a pap udvaráról, m­ert m­egvésd benneteket a jó Isten!“ — hát ez az ember lopja a szénát? Éjjel, amikor olyan­­ sötét van, amikor a ku­tyák olyan­ rémítőn vonítnak a kertek alatt­, ő csend­ben, óvatosan , fölkel, átmászik a szérüstkertünkbe, hangtalan léptekkel odacsúszik a megkezdett kazal­hoz és lop? Le-rebukik, meg fölegyenesedik, neszel, figyel és aztán tovjobb folytatja rút munkáját?! Hát nem fél, hogy a vaksötét­ éjszakából erős kar nyú­lik ki és torkon ragadjál Nem fél­, hogy zengő, bor­zasztó Jtang. a ■fűiébe kiáltja:.né.lopj!.Nem fél, hogy a szénacsomó­­vassá válik, és lehúzza a földre, hogy reggel ott találják meg bűnének terhe alatt?... Végig borzongott rajtam a félelem hidege. Ártat­lan lelkem rémüldözött arra a szörnyű gondolatra.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék