Szózat, 1923. december (5. évfolyam, 273-295. szám)

1923-12-01 / 273. szám

2 Szózat 1923 DECEMBER 1 SZOMBAT A bombam­errénylet nyomos­ása nyugvópontra futott Márffyt és tréi társát átkísérték az ügyészségre Péntek délutánra teljesen befejezést nyert, a Re­ ’­viczky-utcai, és Koháry-utcai bombamerényletek ügyében lefolytatott rendőri nyomozás és ezzel egy­idejűleg — legalább egyelőre — lekerült a napirend­ről a többi bombamerényletek ügye is. Ezekkel a régi, fel nem derített bűncselekményekkel ugyanis a rendőrség csak a folyamatban, levő bűnüggyel kap­csolatban foglalkozott, annak megállapítására, hogy a letartóztatott merénylők részesek-e azokban. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a most­ letar­­tóztatotta­k személye a régi merényleteikkel kapcso­latba nem hozható, a nyomozás nyugvópontra jutott, mint ,azt­ a Szózat már tegnapi számában leszögezte. A csütörtöki, szembesítések ugyanis nem vezettek eredményre és tévesnek bizonyult az a másik feltevés is, amely Márffy József újabb kihallgatásától várt további eredményt. Mindezt, szükségesnek tartjuk megállapítani anél­kül, hogy ezzel védeni akarnánk a nemzeti gondolat megcsúfolóit, mert a tendenciózusan félrevezetett közvéleményt tájékoztatni kívánjuk a valódi tény­állásról. Annál is inkább, mert, amit a liberális lapok az Erzsébetvárosi Kör ellen elkövetett bombamerény­lettel kapcsolatban közöltek, éppen olyan kitalálás, mint amilyen volt a Gyalay Mihály őrize­tbevételé­ről szóló híradás vagy Márffy vallomásának­ meg­hamisítása. Hogy a „jólértesült“ sajtó hírei mennyire túl­­mennek minden határon, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy maga­­ a­­délutáni kormányújság cá­folja a testvérsajtót­, megállapítva, hogy az eredmé­nyesnek jelzett szembesítésről szóló hírek nem felel­nek meg a valóságnak. Fixl Alajosnál, aki sógorának hársfautcai vendéglőjében a merénylet idejében gyanúsan viselkedő alakokat látott, be sem idézték a főkapitányságra, épp úgy, mint hozzátartozóit sem, tehát egyikük sem tehetett. Vallomást Márffyékra vonatkozóan. Munkatársunk megállapította­, hogy Fixiné a bombamerénylet napján nem is tartózkodott a korcs­márban, hanem egy héttel később olvasott olyasmit a papokban, hogy a sógora vendéglőjében a merénylet napján gyanús fiatalemberek fordultak meg. Fix J.né Idegbeteg nő és most a bönyi a merény­lőkről szóló fantasztikus hírek olvasásakor magába képzelte, hogy látta a kérdéses fiatalembereket. Azt azonban nem sikerült megállapítanunk, miképpen kerültek az ideg­beteg nő fantazmagóriái egyes rendőri tudósítók r­eferádáiba, holott Fixtné egyáltalán nem is volt a főkapitányságon. A dohány­ utcai bombamerénylet ügyében a rend­őrség néhány adattal rendelkezik ugyan, de ezek az adatok egészen más irányba vezetnek és egy olyan egyénre vonatkoznak, aki jelenleg külföldön tartóz­­kodik. A rendőrség kü­lön­ben egyelőre ezt a nyomot sem kezeli pozitívumként, mert a rendelkezésre álló adatok bizonytalanok és hiányosak. Áttanulmányozzák a beérkezett leveleket Eddig több, mint százötven aláírt vagy névtelen lévé­, érkezett a rendőrségre, amelyek a bomba­ügyekre vonatkozóan adatokkal kívánják a nyomo­zást, támogatni. A rendőrségen csak most kezdték meg ezeknek a leveleknek az áttanulmányozását, de előrelátható, hogy alig fog köztük akadni olyan, amelyik számbavehető adatokkal szolgálhat, a nyo­mozásnak. A magán­bejelentsek anyagának feldol­gozása legalább három napot fog igénybe venni. Keresik a dohhány-utcai merénylet aktáit A bombamerényletek nyomozásával kapcsolat­ban a rendőrségnek szüksége volna a dohány-utcai merénylet régi aktáira, de ezeket sem a rendőrségen, sem pedig az ügyészségen nem találják. Az iratokat a Kovács-testvérek ügyének nyomozása alkalmával a rendőrség átkérette, de október másodikén vissza­küldte, amikor Je Galamb irodavezető Mann Hugó vizsgálóbíró nevében vette át­ az aktákat. Most az irattárban nem találják ezeket a fontos okmányokat. Nem tartjuk lehetségesnek, hogy az iratok elvesz­hettek volna, de mindenesetre a legszigorúbb vizsgá­latot tartjuk szükségesnek annak megállapítására, hogy hogyan kallódhatott el a több kilogramm súlyú iratcsomag. és rendőrség Hivatalos Jelentése A bombamerényletek ügyében a rendőrség ma délelőtt a MOT útján a következőket jelenti: Folyó hó 16-án a Reviczky­ utcai francia követség el­len, valamint 1552 augusztus 22-én­ a Koháry-utcai tör­vényszéki fogház épülete ellen megkísérelt bomba­merénylet ügyében folyó hó 20-én előzetes letartóztatás­­ba helyeztetett: Varga Ferenc, Chrraszti István, Márffy József, Horváth-K­alas József, Szász József, Kiss Ferenc, Varga Lajos és Nesz Károly. Nevezettek a mai napon a budapesti királyi ügyészséghez kisértettek át. Hivatalos cáfolat a liberális sajtó serdüléseiről A főkapitányság a Magyar Országos Tudósító útján a késő éjszakai órákban a következő hivatalos jelentést adta ki: A napisajtóban téves és a tényeket meg nem közelitő, h­írek jelentese meg. Nevezetesen téves az a közlés, mintha egy női tanú a főkapitányságon megjelent volna s az ott lefolyt szembesítés alkalmával Márffy József, Adorján Géza, Varga Ferenc és Horváth-Halas József személyében felismerte azon személyeket, akik az erzsébetvárosi körben történt rob­banás alkalmával a Dohány- és Hársfa-utca sarkán lévő vendéglőben tartózkodtak. A szem­besítés ilyen irányú eredményre nem vezetett. Tévedésen alapuló hír az is, hogy Gyallay Mihályt a rendőrség ezzel az üggyel kapcsolatban őrizetbe vette, hogy Kallós István bácsi, lop. .Busán, félve sompo­lyogtam be nehéz titkommal és nagyon nyugtalanul aludtam ezen az éjszakán. Későn ébredtem­ föl. Mire felöltöztem, a széna m­ár kazalban állott, csak be kellett tetőzni. A nap magasan ragyogott az égbolton. Sütő Sándor és munkásai „fülöstökömözte­k.“ Né­hány üveg jó bor, szántói s­avanyuviz Miseit vizes szalmakötél alatt a kazal tövében. Ez volt az áldo­más. A kaszások és kazallakók közt ott ivott Kallós litván bácsi is," a harangozó. Belesápadtam, mikor megláttam. Félve tekintgetett körül s időnként egy­­egy villámgyors pillantással végigmustrálta a jelen­lévőket. De ezt bizonyára senki sem vette észre, csak én, meg a nagymamám. Megint a lopásról esett a szó. Sütő Sándor mondta el, — ma már bizonyára nem először, — a ma reg­geli fölfedezés történetét. — Az az! Lajos, fiam meglökte Vicenc Andrist, oszt­ a gyerek neki esett a régi kazal mögött, a pa­lánknak, hát a deszkák kihullottak a kőbálványból. A beste tolvaj lefürészette a deszka végit és ott gyű­tt be. Csak ki kellett neki venni három szál deszkát, nos készen volt a jó kapu. — Ravasz ember lehet ő figyelme. — mondta bölcs nyugalommal a Sütő apósa, egy öreg, de még munkabíró férfi. — Meg is bűnhődik érte, — szólt ingerülten a nagymamám, akit ez a mai fölfedezés ismét roppan­tul felháborított, •— most már itt kijelentem kendtek előtt, hogy ha két hét leforgása alatt el nem jön hoz­zám a bicskáért­­a bűnös, hát egyszer sem mondom, hogy el nem árulom a nevét. Kall­ós István fölszisszent. —­ No, mi lelte kendet? — kérdezte az öreg, aki mellette ült. — Elvágtam a kezem, — felelt ez és markába szorította sebesült ujját, amelyből ugyancsak szivár­gott a vér. Láttam, hogy új bicskája van ... Nagyanyám egy kis idő múlva bement, s azok pedig a még sokáig tárgyalták az esetet mély megbot­ránkozással. A harangozom azonban senki sem gyanakodott. Ki is hitte vol Lula, hogy éppen ő a tettes? Ki volt szorgalmasabb templomozó, a szentbeszédnek áhita­­tosabb hallgatója? Kissé kenetes szelíd szava kinek tudta jámborabban mondani: áldás legyen ezen a házon és annak minden lakóján! Tíz órára készen volt a hosszú kazal. Sorba be­jöttek az emberek. A fiatalabbja kezel, csókolt, nagy­mamámnak és elbúcsúztak, megköszönték a bort, a ráadásul kapott sziénaboglyát, és ígérték, hogy jö­­vendölre is, — ha Isten őkegyelme éltet, bennünket! — megint iparikodnak mindent jól elrendezni. De Kallós bácsi már nem volt köztük. •— Hazament, — magyarázta Sütő Sándor —, majd eljön alélben. Azonban délben a felesége harangozot­t, sőt, este is. Harmadnap azt hallottuk a fiától, hogy a fekér­i tagon napszámba állt és csak egy hét múlva jön haza. — Bujkál a gazember! — szólt oda nagymamám a nagyapámnak —, pedig már i­egsajnáltam őtet. Ha előkerül, odaadom neki a bicskáját. Hátha megjavul. — Biztosan megjavul, — felelt örvendve nagy­apám. Én pedig mélységesen hallgattam. El nem árul­tam volna egy világért, hogy tudom a titkot. Ilyen várakozásban telt el h­árom-négy nap.­­ — Kiváncsi vag­yo­k rá, — mondta szombaton este nagymamáim —, Kallós be mer-e jönni reggel? Ha söpri az udvart, behívom és átadom ne­ki a kést. Elég a büntetésből. Nagy ünnep kálvinista faluban a vasárnap. Ne­kem még egy szöget sem volt, szabad beverni, hogy ne kopogjak. Korn reggel megjelent az egész ha­­rangozó­ család, kisöpörték az udvart, a ház elejét, sőt az utcából is egy jó darabot. Nyolc óra tájban leányok jöttek, hoztak virágot és kitakarították a­­templomot, földiszítették a szószéket. Istentisztelet előtt bekopogtatott a két kurátor és hosszas köszünt­­getés után beszélgetni kezdtek a nagyapámmal­, aki elmondta nekik, mit olvasott egész héten az újságban. Ez a vasárnap soha nem fog emlékezetemből elmosódni. Reggel, am­ikor kimentem, már minden ragyogott a tisztaságtól. Az udvar olyan, mint a szoba, vágott iga, eke, gazdasági eszközök, minden rendbe rakva, a Nap a templom kakasa fölött tündöklött, a mezők­ről madárének, a kertek alól rigófütty hallatszott. Kocsisunk az istálló ajtaja mellett a lószerszámot kente. Hat-hét leány nevetgélve húzott vizet és vitte a templom padlóját föllocsolni. Szolgálónk a kis kamrában kenderszőke hajába rikító szinti pántlikát font, nyakát széles ezü­stlánccal díszítette. Oda somfordáltam a kocsishoz: — József, mondja csak, István bácsi nem volt itt? *— De itt volt, ifjúr, még hajnalban, kisöpörték Julis nénével az udvart, azután elmentek. István bácsit valami kórság bántja tán, a képe nagyon sárga. Ünnepélyes hangulatban vonultunk a templomba. Én a nagyanyám mellett ültem a katedrával szem­közt. Jobbra tőlünk a legények karzata emelkedett Ennek egyik oszlopánál a földszinten ült Kallós István. Arca sárga volt, mint a viasz, fejét lehajtotta. A gyülekezet buzgó áhítattal énekelte az ötven­­egyedik zsoltárt. Az én szívemet a félelem és megindulás szoron­gatta. Mindegyre csak ezt a sárga homlokot néztem, amelyet egy reszkető kéz meg-megsimogatott Az egész templomot rozmaring és fodormenta il­lat töltötte meg­. A nap besütött az ablakon és megcsillogtatta a bíborteritő hímzett arany betű­it. Az ének zúgott, zengett, szárnyalt a mennyezet felé, ki a nyitott ajtón a napfényes szabadba, föl az égig. És ott zengett az áhitatos szívek mélyén is. Káplánunk beszélt. Sugár alakja komolyan állott az ezü­strojtos, fekete bársony terítő fölött. Buzgó imádság után elmondta az alapigéket Judás árulásá­ról és szörnyű haláláról; szava félelmesen csengett. Megdöbbentem. Érzékeny lelkem, eleven képzele­tem átélte annak a szerencsétlen embernek a kínjait, mikor a káplán arról beszélt, hogy milyen iszonyú a lelkiismeret furda­lása, minő boldogtalan, nyomorult a bűnös ember. Megemlékezett Káinról, akinek fülébe dörgő az Úr: „Átkozott légy e földön... Mikor a földet miveled, ne adja az néked többé .az ő terme BELPOLITIKA és pártonki­ü­li kép­viselők egy része be akar lépni Wolff Károly pártjába Politikai körökben nagy meglepetést keltett az a hír, hogy a pártonk mi­li képviselők egy része csat­lakozni kíván a Wol­ff Károly vezetése alatt álló ke­resztény nemzeti egység pártjához. Állítólag az erre vonatkozó tárgyalások már befejezést is nyertek, és ennek eredményeképpen mintegy tizenöten lépnének be Wolff Károly pártjába. Ezek között Cettler Jenő, Grieger Miklós, gróf Cziráky György és Endre, Hu­szár Elemér, Homonnay Tivadar, Forster Elek, gróf Károlyi József és Ostor József nevét emlegetik. Beszélnek még gróf Sigray Antal és Jungauer Albin csatlakozásáról is. A magunk részéről ebben a kérdésben az ügy jelenlegi stádiumában egyelőre nem kívánunk állást foglalni. Nem tudjuk ugyanis, hogy tulajdonképpen a­ keresztény nemzeti egység pártjának melyik frakciójához akarnak csatlakozni az említett képvi­selők. Ha a csatlakozók kifejezetten Wolff Károly és az általa hirdetett politika mögé kívánnak sora­kozni, akkor a magunk részéről csak örömmel üdvö­zölhetjük ezt az alakulást. Ha azonban ez a csatlako­zás azt jelentené, hogy a pártba belépők a pártnak, Huszár Károly befolyása alatt álló frakcióját akar­ják erősíteni éppen Wolff Károllyal és közvetlen híveivel szemben, akkor nagyon szerencsétlennek tartjuk ezt a csatlakozást. Egy ilyen fúziónak meg­győződésünk szerint semmi jövője sem volna, mert ez csak újabb bomlási folyamatot idézne elő a párt­ban. Az a krízis ugyanis, amely már most is világo­san felismerhető a párton belül, egy­­ilyen csatlako­zás következtében csak még jobban elmérgesedne és annak radikális megoldását nem lehetne hosszú időre késleltetni. • Rá akarunk ezzel kapcsolatban mutatni arra, hogy a liberális sajtó hónapok óta arra törekszik, hogy Wolff Károlyt saját pártjában háttérbe szorítsa. Ál­landóan úgy állítják be a dolgot, mintha Huszár Ká­roly és Vass József lennének a párt vezetői. Bizonyos más oldalból is hasonló törekvéseik nyilvánulnak meg. Meg vagyunk győződve róla, hogy mint eddig, úgy a jövőben is teljes kudarccal fog végződni minden ilyen törekvés. A keresztény nemzeti egység pártjá­ban Wolff Károly a vezér, az­ ő vezéri egyénisége és az a presztízs, amelyet pártjának csaknem minden tagjára gyakorol, csak azt eredményezheti, hogy bármilyen változások következzenek be, végeredmény­ben a párt tagjai az ő személye és az ő elvei körül fognak csoportosulni. Minden Százat vásárló vagy előfizető keresztény magyar tőkét, keresztény magyar munkást támogat

Next