Szózat, 1925. április (7. évfolyam, 74-97. szám)
1925-04-01 / 74. szám
iA&to BSm Eckhardt Tibor kikényszerítette a vitézi szervezet felsőkéi képviseletét A zsidók felsőházi képviselete ano..a..a A bizotságok folytatták a felsőházi javaslat részletes vitáját (A Szózat tudósítójától.) A nemzetgyűlés közjogi és igazságügyi együttes bizottsága ma délután folytatta az országgyűlés felsőházáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A törvényhatóság kiküldötteinek megválasztásáról szóló szakasznál Ugron Gábor azt kívánta, hogy a főispánt se lehessen abból a vármegyéből a főrendiházba küldeni, amelynek törvényhatósági bizottsági elnöke és azokat az állami tisztviselőket se, akik a közgazdasági bizottság tagja. A bizottság így is határozott. • A tizenkilencedik szakasznál Ugron Gábor szükségesnek tartja, hogy az OMGE, OMKE és a GyOSz is képviselve legyen. Eckhardt Tibor hangoztatta, hogy a vitézi szervezet annyira bevált a közéletben, annyira érdemes és fontos nemzeti missziót tölt be, hogy a felsőházban való képviselete csak előnyére válhatik a törvényhozó testületnek. Javasolta, hogy a Vitézi Széket három tag képviselje, mert szerinte ez a szám nem lépi túl azt a keretet, amely a vitézi szervezetet méltányosan megilleti. Nagy Emil szerint hiányzik a képviseletek közül a népies alakulat, pedig a szövetkezeti eszmének nagy jelentősége van. Azt javasolta tehát, hogy az OKTT és a Hangya kapjon egy-egy képviseletet. Gróf Bethlen István miniszterelnök honorálni kívánja Eckhardt Tibor indítványát, hogy a vitézi szervezet a felsőházban képviselethez jusson, de azt hiszi, hogy bőven elegendő, ha a vitézi szervezetet egy tag képviseli. A bizottság a szakaszt abban az értelemben fogadta el, hogy a vitézi szék a felsőházba egy tagot küld és ezt az egy tagot a Budapesten székelő vitézi szék saját tagjai közül választja. A huszonharmadik szakasztNagy Emilnek azzal az indítványával fogadták el, hogy az „érdemes polgárok“ között nők is értendők. A huszonhetedik szakasznál az előadó azt javasolja, hogy a felsőházi tagságot a következő okokból kell megszűntnek kimondani: 1. alá meghívó vagy megbízólevelének bemutatását elmulasztja; 2. aki az eskü megtételét megtagadja vagy elmulasztja; 3. akinek működése az esküben fogadott kötelezettségével ellentétbe kerül. Akinek tagságát megszűntnek mondták ki, azt öt éven belül az országgyűlés egyik házának tagjává sem lehet megválasztani. Hassal Károly azt hiszi, hogy ennek aszakasznak csak vexatorius hatása lenne. Ugron Gábor szerint a szakasz összefüggésben van a választójogi javaslattal és azért csak azután kellene letárgyalni, ha a nemzetgyűlés már elfogadta a választójogi javaslatot. Gróf Bethlen István miniszterelnök azt indítványozza, hogy azt a szakaszt, mely az eskü szövegét tartalmazza, a bizottság tartsa függőben addig, amíg a választójogi kérdésben a nemzetgyűlés állást foglalt. Az eskü a magyar államhoz és a nemzethez való hűséget követeli meg. Ennek jelentősége akkor domborodik ki, ha visszagondolunk a nemzetiségi képviselőknek a parlamentben való államellenes és nemzetellenes magatartására. Az eskü további célja az, hogy ne lehessen olyan propagandát folytatni, amely szerint a meghozott törvények érvénytelenek. Itt ,van például a trónfosztási törvény, vagy a köztársasági propaganda. Az eskü azt akarja, hogy a törvények megváltoztatására csak törvényes eszközökkel szabad törekedni. Ez a puccsok ellen hozott intézkedés, amely az utóbbi években meglehetősen el volt terjedve. De a legitimista propaganda szempontjából is van ennek jelentősége. Az utóbbi években a szélső balszárnyon bizonyos jelenségeket tapasztaltunk arra nézve, hogy az illető párthoz tartozók utasításokat kaptak külföldről. Ez annyit jelent, hogy függetlenségük csak részleges és a külföldről rángatott drótemberekké válnak. Nagy Emil hangsúlyozza, hogy a nemzetvédelmi szempontok rendkívül fontosak. Angliában, franciaországiján és másutt is sokkal komolyabbnak látják a bolsevista veszedelmet, mint mi magyarok. Gróf Bethlen István miniszterelnök kifejti, hogy külön törvényt kell hozni, amellyel a felsőházi tagok összeférhetéseségét szabályozza.A 41-ik szakasznál gróf Széchenyi Viktor azt kivíva, hogy az 1885-ik évi VII. t.-c. alapján élet.ogytiglan kinevezett vagy megválasztott főrendiházi tagok a felsőháznak is életfogytiglan tagjai maradnak, ha magyar állampolgárságukat megtartották. Nagy Emil elfogadja az indítványnak a kinevezett tagokra vonatkozó részét, de nem lát okot fennforogni arra nézve, hogy az öt választott tag is megtarttassék. Gróf Bethlen István miniszterelnök: Amikor a Habsburgokat néhány kivételével egyénileg fosztjuk meg felsőházi tagságuktól, akkor nem lehet azt kívánni, hogy a kinevezetteknek erősebb joguk legyen, mint maguknak a Habsburgoknak vagy azoknak, akik ezeréves törvényeink alapján ültek bent a főrendiházban. A 42-ik szakasznál az előadó azt javasolta, hogy az izraelita vallásfelekezet képviseletére hivatott főrendiházi tag választásának szabályait az érdekelt hitközségekkel való tárgyalás alapján a közoktatásügyi miniszter az igazságügyi miniszterrel egyetértően állapítsa meg. E rendeletet a nevezett, miniszterek bármikor módosíthatják. Báró Kaas Albert anomáliát lát abban, hogy amikor a törvény indokolása azt mondja, hogy az egyházi képviseleteket szaporítani nem lehet és még a régi történelmi egyházak jogát is megvonja, ugyanakkor újabb kategóriában másoknak új jogcímen adnak helyet a felsőházban. A bizottság a többi szakaszt apróbb módosításokkal fogadta el. A bizottság ilése háromnegyed 9 órakor ért véget. akkor nyilvánvaló, hogy az a valaki a magyar erkölcsnek és a költészet nemességének ugyancsak fanatikus ellensége. De lássuk hát a „baromi, csirkefogó, züllött, hipők“ csekélységemnek ajánlott verseket. Az „Én vagyok a zsidó“ című ciklus mindössze három vers. Az elsőnek az a címe: „Ki álmodik tovább?“ —és elmondódik benne, hogy a költőben „ötezeréves múlt el ötezer év s egy nagy jelen“, — hogy a zsidók mindig csak szenvedtek, áldoztak, Dávid pajzsa nem védte meg őket, szál kardjukat zsoldba nem veszik, de ők mennek tovább, helyesebben: a zsidókat megszemélyesítő költő megy tovább városnak, hegynek, rétnek s fájva kérdi: Magyar szívben Szíria vére Miért ver olyan betegen? A második vers (ján vagyok a zsidó“) három a strófában büszke, hetyke vallomástétel a zsidó fajiség mellett: — És egyet nem hagyok! A szemem ’ragyog, ám valaki kimondja. Vagyok a véremnek lázadó bolondját Porontya a fajnak. A lét lüktetése. Irtottak, piszkoltak, nem haltunk meg mégse! Élünk mindörökké! Mi adjuk, ami új, mi vagunk, aki kezdj Én vagyok a zsidó, aki volt, aki lesz. Világnak bűnbakja, verjetek csak agyon. De a húsom vérem, fájdalmam nem hagyom: Imádom a fajom! S végül egy ugyancsak benső önvallomás: ,,Nekem Magyarország nem elég Kelet. Másféle nap süt Szíria felett“ — s a költő visszasírja benne Szíriát,, mondván, hogy „Nyugatra verték Absolon fiát. Boldog a sátrát őrző arab. Kik ott keresnek, magukra találnak. Édes a rémség fi vágya a halálnak. Mert Keleten élik az életet“, — ahol szép a szem. lm benne nagy szenvedély lobban,« aszüzek táncánál csak testük édesebb“. Ő is oda vágyik Szíriába, de oda soha el nem érhet, mert Szíria megtagadja s árulásba kergeti — úgymond fanatikus érthetetlenséggel a költő — tehát marad Magyarországom: „Ha korbáccsal vár, mégis drága. Hazám ez az átkok országa. Ha bánt, ha ver, ha golgotára kerget.“ Nos, én a zsidó poétaifjúnak nem az ő faraoinsosai kultúrnyelven válaszolok, hanem becsületes őszinteséggel és magyar úri hangon. Ha neki az fáj, hogy a magyar szívben Szíria vére mért Vér olyan hetgen, azt felelem: nekünk is az fáj, hogy Szíria vére olyan halálos betegségeit lopott a magyar szívbe. Úgy látszik, a magyar szív nem való a szíriai vérnek és a szíriai vér nem való a magyar szívnek, ötvenhatvan év alatt megfojtotta ezeréves múltját, vágyait, szépségeit. Lehet, hogy a szíriai vér is szenved ezekben a nem neki való szívkamarákban és ezekben — bár semmiesetre sem szenvedi ezredrészét sem annak, amit a magyar szív s azt is ezüst-arany kincsk között, dús virágos-kalácsos asztalokon. De ha neki ez az ország úgysem elég Kelet, s ha ennek az ezeréves országnak a szíriai vér nagyon is kelteti, nem segíthet, csak a teljes szeparáció. Vonuljon ki a szíriai vér a magyar szívből. — az ő dolga, az ő kötelessége, mert a szívcsate nem mozdulhat ki a helyéből, csak nem követelhető, hogy az ezeréves honfoglaló és nemzetfentartó magyarság menjen ki ebből az országból, amelyben — lám — minden jólét és uralom mellett, mégis csak rosszul érzi magáit, elégedetlen a zsidóság? Én csak tisztelni tudom Keér-Hacker Dezsőben, hogy ő ,,imádja faját“ — de, na ítéljék bennünk sem „buta“ és , ,hátulm maradó“ sovinizmusnak, hogy mi is ha nem éppen imádni, legalább szeretni és megtartani akarjuk a magunk magyar nemzetét, s mert ezt a nemzetet nem szerethetjük és nem tarthatjuk meg hathatósan, amíg a beteg szíriai vér fertőzi, öli, azért törekszünk arra, hogy ezt az idegen fementumot lecsapoljuk e nemzet testéből-lelkéből. Nem mondunk mi egy rossz szót sem a zsidó léinkről: élje ki magát, de ne nálunk, s ne úgy, hogy a ■mienkot öli. Lehet, hogy az a lélek rejtett és hihetetlen értékeket és szépségeket rejteget: nekük nincs irántuk érzékünk, a mi jó értékeinkre és szépségeinkre az övéik öldöklőek, halálosak, tehát nem kérünk belőlük. No és tudunk sehogy fiam házaspárlenni. — hát ne erőltessük az együttélést, váljunk el minél sürgősebben! S ha mér versekről van szó, hát válaszomat végzem az 1918-ban írott versemmel, amelynek az a címe: Az idegen, s amelyből négy vers szakot ide idézek végezetül*: — A sírok téged máskép hívnak, szerelmed is másat zokog. És más reménnyel szül az asszonyod. Más álma vart a harci sípnak: nekem ujjong. — neked talán kegyetlen emlék, csípd eső csalán. A hangodat més húrok rezgik, és átsebbedett sziveden a sóhajtásom hangja idegen. S évek futhatnak százszor ezrig és mindhiába mást akármink: nem csókolózhat, csak a kardimli. 3 Lloyd George szerint a kisantantnak csak Magyarország ellen irányuló döntőbíráskodás kell (A Szózat tudósítójától.) A Magyar Távirati Iroda Lloyd George legutóbbi alsóházi beszédéből olyan részleteket idéz, amelyek tanúságot tesznek amellett, hogy még a békeszerződések megalkotásában részes angol államférfi is belátja, milyen szörnyszülött államokat teremtettek meg Magyarország feldarabolása árán. Lloyd George nagy figyelmet érdemlő kijelentései a genfi jegyzőkönyv bírálata közijén hangzottak el, amikor beható példák alapján igazolta, hogy a döntőbíráskodás alapelve nem vihető keresztül. „Oláhország is híve a jegyzőkönyvnek — mondotta Lloyd George. — Vájjon hajlandó volna-e ez az állam a vitás magyar területekre nézve a döntőbíróság ítéletét elfogadni? Csehországnak is vannak vitás határkérdései Magyarországgal. Hajlandó voln-e Csehország ezekkel a kérdésekkel döntőbírósághoz fordulni? A csehek arra törekszenek — folytatta Lloyd George —, hogy bizonyos magyar területeket a maguk részére megtartsanak. Statisztikájukat olyan módon állították össze, hogy azzal mindent bebizonyíthatnak, amit be akarnak bizonyítani. A vitás területen véletlenül éppen egy magyar képviselőt választottak meg. Hajlandók lennének-e erre a területre vonatkozóan a döntőbíróság ítéletének helyt adni." Valóban nagy eredmény, hogy Lloyd George végre maga is belátja, milyen barbárul mohó, balkánian önző kis államok támadtak a virágzó magyar kultúra romjain. Kár, hogy ez a belátás már akkor nem érlelődött meg benne, amikor a békeszerződések kovácsolásán fáradozott. Akkor most nem kellene kioktatnia a nagyantant balkáni kreatúráit hogy voltaképpen mit jelent az a döntőbíráskodás, amelyet csak addig tartanak helyesnek, amíg éle Magyarország ellen irányul.