Szózat, 1925. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-01 / 74. szám

iA&to BSm Eckhardt Tibor kikényszerítette a vitézi szervezet felsőkéi képviseletét A zsidók felsőházi képviselete ano..a..a­­ A bizo­tságok folytatták a felsőházi javaslat részletes vitáját (A Szózat tudósítójától.) A nemzetgyűlés közjogi és igazságügyi együttes bizottsága ma délután folytatta az országgyűlés felsőházáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A törvényhatóság kiküldötteinek megválasztásá­ról szóló szakasznál Ugron Gábor azt kívánta, hogy a főispánt se lehessen abból a vármegyé­ből a főrendiházba küldeni, amelynek törvény­­hatósági bizottsági elnöke és azokat az állami tisztviselőket se, akik a közgazdasági bizottság tagja. A bizottság így is határozott. • A tizenkilencedik szakasznál Ugron Gá­bor szükségesnek tartja, hogy az OMGE, OMKE és a GyOSz is képviselve legyen. Eckhardt Tibor hangoztatta, hogy a vitézi szervezet annyira bevált a közéletben, annyira érdemes és fontos nemzeti missziót tölt be, hogy a felsőházban való képviselete csak elő­nyére válhatik a törvényhozó testületnek. Ja­vasolta, hogy a Vitézi Széket három tag kép­viselje, mert szerinte ez a szám nem lépi túl azt a keretet, amely a vitézi szervezetet mél­tányosan megilleti. Nagy Emil szerint hiányzik a képvisele­tek közül a népies alakulat, pedig a szövetke­zeti eszmének nagy jelentősége van. Azt ja­va­solta tehát, hogy az OKTT és a Hangya kapjon egy-egy képviseletet. Gróf Bethlen István miniszterelnök hono­rálni kívánja Eckhardt Tibor indítványát, hogy a vitézi szervezet a felsőházban kép­viselethez jusson, de azt hiszi, hogy bőven ele­gendő, ha a vitézi szervezetet egy tag kép­viseli. A bizottság a szakaszt abban az érte­lemben fogadta el, hogy a vitézi szék a felső­házba egy tagot küld é­s ezt az egy tagot a Bu­dapesten székelő vitézi szék saját tagjai kö­zül választja. A huszonharmadik szakaszt­­Nagy Emil­nek azzal az indítványával fogadták el, hogy az „érdemes polgárok“ között nők is értendők. A huszonhetedik szakasznál az előadó azt ja­vasolja, hogy a felsőházi tagságot a következő okokból kell megszűntnek kimondani: 1. alá meghívó vagy megbízólevelének bemutatását elmulasztja; 2. aki az eskü megtételét meg­tagadja vagy elmulasztja; 3. akinek működése az esküben fogadott kötelezettségével ellen­tétbe kerül. Akinek tagságát megszűntnek mondták ki, azt öt éven belül az országgyű­lés egyik házának tagjává sem lehet megvá­lasztani. Hassal Károly azt hiszi, hogy ennek a­­sza­kasznak csak vexatorius hatása lenne. Ugron Gábor szerint a szakasz összefüggésben van a választójogi javaslattal és azért csak azután kellene letárgyalni, h­a a nemzetgyűlés már elfogadta a választójogi javaslatot. Gróf Bethlen István miniszterelnök azt indítványozza, hogy azt a szakaszt, mely az eskü szövegét tartalmazza, a bizottság tartsa függőben addig, amíg a választójogi kérdésben a nemzetgyűlés állást foglalt. Az eskü a ma­gyar államhoz és a nemzethez való hűséget kö­veteli meg. Ennek jelentősége akkor dombo­rodik ki, ha visszagondolunk a nemzetiségi képviselőknek a parlamentben való állam­ellenes és nemzetellenes magatartására. Az eskü további célja az, hogy ne lehessen olyan propagandát folytatni, amely szerint a meg­hozott törvények érvénytelenek. Itt ,van pél­dául a trónfosztási törvény, vagy a köztársa­sági propaganda. Az eskü azt akarja, hogy a törvények megváltoztatására csak törvényes eszközökkel szabad törekedni. Ez a puccsok el­len hozott intézkedés, amely az utóbbi években meglehetősen el volt terjedve. De a legiti­mista propaganda szempontjából is van ennek jelentősége. Az utóbbi években a szélső bal­­szárnyon bizonyos jelenségeket tapasztaltunk arra nézve, hogy az illető párthoz tartozók utasításokat ka­ptak külföldről. Ez annyit je­lent, hogy függetlenségük csak részleges és a külföldről rángatott drótemberekké válnak. Nagy Emil hangsúlyozza, hogy a nemzet­­védelmi szempontok rendkívül fontosak. Ang­liában, franciaországiján és másutt is sokkal komolyabbnak látják a bolsevista veszedelmet, mint mi magyarok. Gróf Bethlen István miniszterelnök ki­fejti, hogy külön törvényt kell hozni, amellyel a felsőházi tagok összeférhetése­ség­ét szabá­­lyozza.A 41-ik szakasznál gróf Széchenyi Vik­tor azt kivív­a, hogy az 1885-ik évi VII. t.-c. alapján élet.ogytiglan kinevezett vagy meg­választott főrendiházi tagok a felsőháznak is életfogytiglan tagjai maradnak, ha magyar állampolgárságukat megtartották. Nagy Emil elfogadja az indítványnak a kinevezett tagokra vonatkozó részét, de nem lát okot fennforogni arra nézve, hogy az öt választott tag is megtarttassék. Gróf Bethlen István miniszterelnök: Ami­kor a Habsburgokat néhány kivételével egyé­nileg fosztjuk meg felsőházi tagságuktól, ak­kor nem lehet azt kívánni, hogy a kinevezet­teknek erősebb joguk legyen, mint maguknak a Habsburgoknak vagy azoknak, akik ezeréves törvényeink alapján ültek bent a főrendiház­ban. A 42-ik szakasznál az előadó azt javasolta, hogy az izraelita vallásfelekezet képviseletére hivatott főrendiházi tag választásának szabá­lyait az érdekelt hitközségekkel való­ tárgyalás alapján a közoktatásügyi miniszter az igazság­ügyi miniszterrel egyetértően állapítsa meg. E rendeletet a nevezett, miniszterek bármikor módosíthatják. Báró Ka­as Albert anomáliát lát abban, hogy amikor a törvény indokolása azt mondja, hogy az egyházi képviseleteket szaporítani nem lehet és még a régi történelmi egyházak jogát is megvonja, ugyanakkor újabb kate­góriában másoknak új jogcímen adnak helyet a felsőházban. A bizottság a többi szakaszt apróbb mó­dosításokkal fogadta el. A bizottság i­lése há­romnegyed 9 órakor ért véget. akkor nyilvánvaló, hogy az a valaki a magyar erkölcsnek és a költészet nemességének ugyan­csak fanatikus ellensége. De lássuk­ hát a „ba­romi, csirkefogó, züllött, h­ipők“ csekélységem­nek ajánlott verseket. Az „Én vagyok a zsidó“ című ciklus mindössze három vers. Az elsőnek az a címe: „Ki álmodik tovább?“ —é­s elmondó­­dik benne, hogy a költőben „ötezeréves múlt el ötezer év s egy nagy jelen“, — hogy a zsidók mindig csak szenvedtek, áldoztak, Dávid pajzsa nem védte meg őket, szál kardjukat zsoldba nem veszik, de ők mennek tovább, helyesebben: a zsidókat megszemélyesítő költő megy tovább vá­­rosna­k, hegynek, rétnek s fájva kérdi: Magyar szívben Szíria vére Miért ver olyan betegen? A második vers (­ján vagyok a zsidó“) há­rom a strófában büszke, hetyke vallomástétel a zsidó faj­iség mellett: — És egyet nem hagyok! A szemem ’ragyog, ám valaki kimondja. Vagyok a véremnek lázadó bolondját Porontya a fajnak. A lét lüktetése. Irtottak, piszkoltak, nem haltunk meg mégse! Élünk m­indörökké! Mi adjuk, ami új, mi vagunk, aki kezdj Én vagyok a zsidó, aki volt, aki lesz. Világnak bűnbakja­, verjetek csak agyon. De a húsom vérem, fájdalmam nem hagyom: Imádom a fajom! S végül egy ugyancsak benső önvallomás: ,,Nekem Magyarország nem elég Kelet. Másféle nap süt Szíria felett“ — s a költő visszasírja benne Szíriát,, mondván, hogy „Nyugatra verték Absolon fiát. Boldog a sátrát őrző arab. Kik ott keresnek, magukra találnak. Édes a rémség fi vágya a halálnak. Mert Keleten élik az életet“, — ahol szép a szem. lm benne nagy szenvedély lobban­­,« a­­szüzek táncánál csak testük éde­sebb“. Ő is oda vágyik Szíriába, de oda soha el nem érhet, mert Szíria megtagadja s árulásba kergeti — úgymond fanatikus érthetetlenséggel a költő — tehát marad Magyarországom: „Ha korbáccsal vár, mégis drága. Hazám ez az átkok országa. Ha bánt, ha ver, ha golgotára kerget.“ Nos, én a zsidó poétaifjúnak nem az ő far­­aoinsosai kultúrnyelven válaszolok, hanem be­csületes őszinteséggel és magyar úri hangon. Ha ne­ki az fáj, hogy a magyar szívben Szíria vére mért Vér olyan hetgen,­­ azt felelem: ne­künk is az fáj, hogy Szíria vére olyan halálos betegségeit lopott a magyar szívbe. Úgy látszik, a magyar szív nem való a szíriai vérnek és a szíriai vér nem való a magyar szívnek, ötven­­hatvan év alatt megfojtotta ezeréves múltját, vágyait, szépségeit. Lehet, hogy a szíriai vér is szenved ezekben a nem neki való szívkama­rákban és ezekben — bár semmiesetre sem szenvedi ezredrészét­ sem annak, amit a magyar szív s azt is ezüst-arany kincsk között, dús vi­­rágos-kalácsos asztalokon. De ha neki ez az or­szág úgysem elég Kelet, s ha ennek az ezeréves országnak a szíriai vér nagyon is kelteti, nem segíthet, csak a teljes szeparáció. Vonuljon ki a szíriai vér a magyar szívből. — az ő dolga, az ő kötelessége, mert a szív­csate nem mozdulhat ki a helyéből, csak ne­m követelhető, hogy az ezeréves honfoglaló és nemzetfentartó magyar­ság menjen ki ebből az országból, amelyben — lám — minden jólét és uralom mellett, mégis csak rosszul érzi magáit, elégedetlen a zsidóság? Én csak tisztelni tudom Keér-Hacker Dezsőben, hogy ő ,,imádja faját“ — de, na ítéljék bennünk sem „buta“ és , ,hátulm­ maradó“ sovinizmusnak, hogy mi is ha nem éppen imádni, legalább szeretni és megtartani akarjuk a magunk ma­gyar nemzetét, s mert ezt a nemzetet nem sze­rethetjük és nem tarthatjuk meg hathatósa­n, amíg a beteg szíriai vér fertőzi, öli, azért tö­rekszünk arra, hogy ezt az idegen fem­entumot lecsapoljuk e nemzet testéből-lelkéből. Nem mon­dunk mi egy rossz szót sem a zsidó­­ léinkről: élje ki magát, de ne nálunk, s ne úgy, hogy a ■mienkot öli. Lehet, hogy az a lélek rejtett és hihetetlen értékeket és szépségeket rejteget: ne­­kük nincs irántuk érzékünk, a mi jó érté­keinkre és szépségeinkre az övéik öldöklőek, halálosak, tehát nem kérünk belőlük. No és tu­dunk sehogy fiam házaspár­­lenni. — hát ne eről­tessük az együttélést, váljunk el minél sürgő­sebben! S ha mér versekről van szó, hát válaszo­mat végzem az 1918-ban írott­ versemmel, amely­nek az a címe: Az idegen, s amelyből négy vers szakot ide idézek végezetül*: — A sírok téged máskép hívnak, szerelmed is másat zokog. És más reménnyel szül az asszonyod. Más álma vart a harci sípnak: nekem ujjong. — neked talán kegyetlen emlék, csípd eső csalán. A hangodat m­és húrok rezgik, és átsebbedett sziveden a sóhajtásom hangja idegen. S évek futhatnak százszor ezrig és mindhiá­ba mást akármink: nem csókolózhat, csak a kardimli. 3 Lloyd George szerint a kisantantnak csak Magyarország ellen irányuló döntőbíráskodás kell (A Szózat tudósítójától.) A Magyar Távirati Iroda Lloyd George legutóbbi alsóházi beszédéből olyan részleteket idéz, amelyek tanúságot tesz­nek amellett, hogy még a békeszerződések meg­alkotásában részes angol államférfi is belátja, milyen szörnyszülött államokat teremtettek meg Magyarország feldarabolása árán. Lloyd George nagy figyelmet érdemlő kijelentései a genfi jegyzőkönyv bírálata közijén hangzottak el, ami­kor beható példák alapján igazolta, hogy a döntőbíráskodás alapelve nem vihető keresztül. „Oláhország is híve a jegyzőkönyvnek — mondotta Lloyd George. — Vájjon hajlandó volna-e ez az állam a vitás magyar területekre nézve a döntőbíróság ítéletét elfogadni? Cseh­­országnak is vannak vitás határkérdései Ma­gyarországgal. Hajlandó voln-e Csehország ezek­kel a kérdésekkel döntőbírósághoz fordulni? A csehek arra törekszenek — folytatta Lloyd Geor­ge —, hogy bizonyos magyar területeket a maguk részére megtartsanak. Statisztikájukat olyan módon állították össze, hogy azzal min­dent bebizonyíthatnak, amit be akarnak bizo­nyítani. A vitás területen véletlenül éppen egy magyar képviselőt választottak meg. Hajlandók lennének-e erre a területre vonatkozóan a döntőbíróság ítéletének helyt adni." Valóban nagy eredmény, hogy Lloyd George végre maga is belátja, milyen barbárul mohó, balkánian önző kis államok támadtak a virágzó magyar kultúra romjain. Kár, hogy ez a belátás már akkor nem érlelődött meg benne, amikor a­ békeszerződések kovácsolásán fáradozott. Akkor most nem kellene kioktatnia a nagyantant bal­káni kreatúráit hogy voltaképpen mit jelent az a döntőbíráskodás, amelyet csak addig tartanak helyesnek, amíg éle Magyarország ellen irányul.

Next