Társadalomtudományi Közlemények - Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének folyóirata, 1971

1971 / 1. szám - Intézeti hírek - Papp Zsolt: Kísérlet az érdek kategória és a társadalmi struktúra elméleti összefüggéseinekfelvázolására

kákban („A hegeli jogfilozófia kriti­kája”, „Brumaire . . stb.) fogalma­zódtak meg. A szociológiai gondolkodásban mind a mai napig elevenen él két egymásnak ellentmondó feltevés. Az egyik felfogás értelmében a társa­dalmi struktúra a kauzalitások rend­szere, amelyben a tényezők egy ré­sze mint ok, más része mint követ­kezmény szerepel. Ezen belül léte­zik egy kiváltságos tényező: a gaz­daság, amely — egyebek között — meghatározza az államot, a jogot, a politikát, a „felépítményt”. Ezzel el­lentétben él az a felfogás, amely szerint a társadalmi struktúra „plu­ralista interakció”, amely kizárja, legalábbis korlátozza a kauzalitások egyeduralmát, és ezt a kölcsönös összefüggések funkcionalitásával cseréli fel. E mindkét ágon csak vázlatosan érintett elméleti alternatíva, amely meghatározott, történelmileg kiala­kult valóságszemlélet eredménye, s amelynek lényege, hogy a társada­lomszerkezetet izolált absztrakciók­ban kísérli meg elemezni (később ezeket kauzális-strukturális, illetve funkcionális összefüggésekbe kíván­ja külsőlegesen beleépíteni), képte­len számot adni a „komplex” társa­dalomszerkezet két alapvető tényé­­ről. Az egyik: a társadalmi egészet, a társadalomszerkezetet mindig a gaz­dasági struktúra alakítja ki. Így te­hát a gazdasági struktúra pontos is­merete előfeltétele a társadalom­­szerkezet vizsgálatának. Csakhogy a társadalomkutatás adott pillanatá­ban a társadalomszerkezet mint már kialakított, már elrendezett adottság jelent realitást. De a gazdasági struktúra nemcsak „időben”, hanem a társadalmi létezés „síkjait” ille­tően is elválaszthatatlan a társada­lomszerkezet egészétől, azzal imma­nens. A gazdasági struktúra nem „előzi meg”, nem „előlegezi” a tár­sadalom szociális-politikai struktú­ráját, hanem mindig már ezen belül, ennek intézményesítő-szervező te­vékenységéből tételezetten létezik egyáltalában. Nem a gazdasági struktúrára „épül” a társadalom struktúrája, hanem a gazdaságnak eleve társadalomstruktúrája van, azaz a termelés mindig valamilyen, a közvetlen termelők egymás közöt­ti viszonyait meghatározó kényszer (intézményesítettség) által biztosí­tott formában folyik, és ez minősíti társadalmilag saját összetevőit, a „tényezőket”. A másik: a voltaképpeni prob­léma, hogy a gazdaság spontán po­­tencialitását intézményesítő tevé­kenység eredőjeképpen valami más is létrejön, amit az intézményesítő célkitűző és célmegvalósító tevé­kenység a maga partikularitásában nem tartalmazott, és következmé­nyeinek egészében nem képes átte­kinteni. A gazdaság társadalom­struktúrája az egyes társadalmi ter­melők (vagy integrációk) cselekede­teinek teleologikus tételezéseiből áll elő, a társadalmi szerkezet mint összfolyamat mégis szigorúan nem teleologikus jellegű, azaz nem ismeri az „önmagán kívüli” célt és célköve­tést.­ Az intézményesítéssel, a társa­dalmi közvetítőrendszerek kialakítá­sával létrejövő és elkülönülő több­let (az intézményesülés „második köre”) ráadásul történelmileg egyre inkább kibővülő tendenciát mutat, és mind növekvő mértékben vonja függésébe a társadalmi termelés kapcsolatrendszerét (az intézménye­sítés „első körét”). 2 Lásd Lukács György: Az emberi gon­dolkodás és cselekvés ontológiai alap­zatai. Magyar Filozófiai Szemle, 1969. 5. sz.

Next