Társadalomtudományi Közlemények - Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének folyóirata, 1971
1971 / 1. szám - Intézeti hírek - Papp Zsolt: Kísérlet az érdek kategória és a társadalmi struktúra elméleti összefüggéseinekfelvázolására
kákban („A hegeli jogfilozófia kritikája”, „Brumaire . . stb.) fogalmazódtak meg. A szociológiai gondolkodásban mind a mai napig elevenen él két egymásnak ellentmondó feltevés. Az egyik felfogás értelmében a társadalmi struktúra a kauzalitások rendszere, amelyben a tényezők egy része mint ok, más része mint következmény szerepel. Ezen belül létezik egy kiváltságos tényező: a gazdaság, amely — egyebek között — meghatározza az államot, a jogot, a politikát, a „felépítményt”. Ezzel ellentétben él az a felfogás, amely szerint a társadalmi struktúra „pluralista interakció”, amely kizárja, legalábbis korlátozza a kauzalitások egyeduralmát, és ezt a kölcsönös összefüggések funkcionalitásával cseréli fel. E mindkét ágon csak vázlatosan érintett elméleti alternatíva, amely meghatározott, történelmileg kialakult valóságszemlélet eredménye, s amelynek lényege, hogy a társadalomszerkezetet izolált absztrakciókban kísérli meg elemezni (később ezeket kauzális-strukturális, illetve funkcionális összefüggésekbe kívánja külsőlegesen beleépíteni), képtelen számot adni a „komplex” társadalomszerkezet két alapvető tényéről. Az egyik: a társadalmi egészet, a társadalomszerkezetet mindig a gazdasági struktúra alakítja ki. Így tehát a gazdasági struktúra pontos ismerete előfeltétele a társadalomszerkezet vizsgálatának. Csakhogy a társadalomkutatás adott pillanatában a társadalomszerkezet mint már kialakított, már elrendezett adottság jelent realitást. De a gazdasági struktúra nemcsak „időben”, hanem a társadalmi létezés „síkjait” illetően is elválaszthatatlan a társadalomszerkezet egészétől, azzal immanens. A gazdasági struktúra nem „előzi meg”, nem „előlegezi” a társadalom szociális-politikai struktúráját, hanem mindig már ezen belül, ennek intézményesítő-szervező tevékenységéből tételezetten létezik egyáltalában. Nem a gazdasági struktúrára „épül” a társadalom struktúrája, hanem a gazdaságnak eleve társadalomstruktúrája van, azaz a termelés mindig valamilyen, a közvetlen termelők egymás közötti viszonyait meghatározó kényszer (intézményesítettség) által biztosított formában folyik, és ez minősíti társadalmilag saját összetevőit, a „tényezőket”. A másik: a voltaképpeni probléma, hogy a gazdaság spontán potencialitását intézményesítő tevékenység eredőjeképpen valami más is létrejön, amit az intézményesítő célkitűző és célmegvalósító tevékenység a maga partikularitásában nem tartalmazott, és következményeinek egészében nem képes áttekinteni. A gazdaság társadalomstruktúrája az egyes társadalmi termelők (vagy integrációk) cselekedeteinek teleologikus tételezéseiből áll elő, a társadalmi szerkezet mint összfolyamat mégis szigorúan nem teleologikus jellegű, azaz nem ismeri az „önmagán kívüli” célt és célkövetést. Az intézményesítéssel, a társadalmi közvetítőrendszerek kialakításával létrejövő és elkülönülő többlet (az intézményesülés „második köre”) ráadásul történelmileg egyre inkább kibővülő tendenciát mutat, és mind növekvő mértékben vonja függésébe a társadalmi termelés kapcsolatrendszerét (az intézményesítés „első körét”). 2 Lásd Lukács György: Az emberi gondolkodás és cselekvés ontológiai alapzatai. Magyar Filozófiai Szemle, 1969. 5. sz.