Tér és forma, 1944-1945 (17-18. évfolyam)

XVII. évfolyam, 2. szám - Iván Szilárd: Megemlékezés Szabados Jenőről

latokat a festészet nem bírta el; ezt Ő is érezte; legtöbb­nyire meg is semmisítette e fajta képeit. Mint a fiatalokat általában ebben az időben, őt is az excentrikus, a különös dolgok izgatták. (Ebből mindvégig meg is tartott valamit.) Hajlott a szélsőségek felé. A művé­szek közül Van Gogh, Ganguin,­­ Csontváry tetszett neki. Ez időben keletkező képei ebben a légkörben élnek, egyéniek ugyan, nem utánérzések, mégsem magáratalálás még. 1937-ben, a Képzőművészeti Főiskola jubiláris kiállítá­sán sikerrel szerepelt, külső elismerést is kapott: megnyerte a Székesfőváros 600 pengős ösztöndíját és a Magyar Ál­lami ösztöndíjat Rómába. Rómában töltött ideje boldog, termékeny és gond nél­küli volt. Sok képet festett a római utcákról, tájakról, em­berekről. Ezek a művei szabadok, följegyzésszerűek és néha nyersek. Érzik rajtuk, hogy nem tudott teljesen azo­nosulni az ottani élettel. Festőileg izgatta, de idegen volt számára, kívülről tudta csak megközelíteni a dolgokat. Em­berileg és szellemileg azonban fölszabadult. A sok művészi remekmű tanulmányozása és Olaszország szépsége kitágí­tották szemléletét. Ekkor ébredt igazán rá művészi elhiva­tottságára. Róma után otthon, Vecsésen élt. Az én érzésem szerint a legszebbek, legfejlettebbek azok a művei, amelyekben a vecsési szülői ház tükröződik. Itt a legőszintébb, legköz­vetlenebb. Akvarell vázlatai szinte hamvasak, önkénytele­nül szülemlettek. Ez a művészet bensőséges és valami bib­liai vonása van. Senkire nem hasonlít — teljesen az ő vi­lága ez. Tiszta festői szemlélet, mély emberi rezgéssel. Nagy szeretetével minden apró emberi dolgot finom köl­tészetté emel. Nagyon szeretett Szüleit, önmagát, és a kö­rülöttük élő állatokat, a kutyát, a macskákat és a csibéket festi. A környezet, a háttér a szülői ház, aminek minden formája beleitatódott szemeibe, lelkébe. A pirosra festett kút, a bokrok, a fák és a zöldre festett kerítés. Sokszor katonáskodott, részt vett a Felvidék, Erdély, a Délvidék bevonulásain. Állandó folytonossággal nem dol­gozhatott és állandó gyötrődéseit, küzdelmeit önmagával is meg kellett harcolnia. Néhány képet katonaélményeiből is festett. Marhakocsi­ban, vagy pedig valami darálómalomban fekszenek az el­fáradt katonák. Sok képének tárgyát a szegények mindennapi életéből vette. Mély emberség árad ezekből a munkáiból, propa­ganda-íz­ nélküli szociális érzés. 1941-ben rajztanári állást vállalt Pannonhalmán. Sok lel­kitusa előzte meg ezt a lépését, de végül is: a festészet nem bizonyult kenyérkereső pályának. Mikor már tanár lett, megbékült helyzetével. Megkereste kenyerét és ez biztonságot adott neki. Hitét nem vesztette el, bízott ere­jében. Küzdő ember és művész volt, az igaz ember és művész külső-belső küzdelmével. Mélyen és őszinteséggel gondol- Szabados Jenő: Otthon (120.5X145.5 cm, olaj)

Next