Tér és forma, 1944-1945 (17-18. évfolyam)
XVII. évfolyam, 2. szám - Iván Szilárd: Megemlékezés Szabados Jenőről
latokat a festészet nem bírta el; ezt Ő is érezte; legtöbbnyire meg is semmisítette e fajta képeit. Mint a fiatalokat általában ebben az időben, őt is az excentrikus, a különös dolgok izgatták. (Ebből mindvégig meg is tartott valamit.) Hajlott a szélsőségek felé. A művészek közül Van Gogh, Ganguin, Csontváry tetszett neki. Ez időben keletkező képei ebben a légkörben élnek, egyéniek ugyan, nem utánérzések, mégsem magáratalálás még. 1937-ben, a Képzőművészeti Főiskola jubiláris kiállításán sikerrel szerepelt, külső elismerést is kapott: megnyerte a Székesfőváros 600 pengős ösztöndíját és a Magyar Állami ösztöndíjat Rómába. Rómában töltött ideje boldog, termékeny és gond nélküli volt. Sok képet festett a római utcákról, tájakról, emberekről. Ezek a művei szabadok, följegyzésszerűek és néha nyersek. Érzik rajtuk, hogy nem tudott teljesen azonosulni az ottani élettel. Festőileg izgatta, de idegen volt számára, kívülről tudta csak megközelíteni a dolgokat. Emberileg és szellemileg azonban fölszabadult. A sok művészi remekmű tanulmányozása és Olaszország szépsége kitágították szemléletét. Ekkor ébredt igazán rá művészi elhivatottságára. Róma után otthon, Vecsésen élt. Az én érzésem szerint a legszebbek, legfejlettebbek azok a művei, amelyekben a vecsési szülői ház tükröződik. Itt a legőszintébb, legközvetlenebb. Akvarell vázlatai szinte hamvasak, önkénytelenül szülemlettek. Ez a művészet bensőséges és valami bibliai vonása van. Senkire nem hasonlít — teljesen az ő világa ez. Tiszta festői szemlélet, mély emberi rezgéssel. Nagy szeretetével minden apró emberi dolgot finom költészetté emel. Nagyon szeretett Szüleit, önmagát, és a körülöttük élő állatokat, a kutyát, a macskákat és a csibéket festi. A környezet, a háttér a szülői ház, aminek minden formája beleitatódott szemeibe, lelkébe. A pirosra festett kút, a bokrok, a fák és a zöldre festett kerítés. Sokszor katonáskodott, részt vett a Felvidék, Erdély, a Délvidék bevonulásain. Állandó folytonossággal nem dolgozhatott és állandó gyötrődéseit, küzdelmeit önmagával is meg kellett harcolnia. Néhány képet katonaélményeiből is festett. Marhakocsiban, vagy pedig valami darálómalomban fekszenek az elfáradt katonák. Sok képének tárgyát a szegények mindennapi életéből vette. Mély emberség árad ezekből a munkáiból, propaganda-íz nélküli szociális érzés. 1941-ben rajztanári állást vállalt Pannonhalmán. Sok lelkitusa előzte meg ezt a lépését, de végül is: a festészet nem bizonyult kenyérkereső pályának. Mikor már tanár lett, megbékült helyzetével. Megkereste kenyerét és ez biztonságot adott neki. Hitét nem vesztette el, bízott erejében. Küzdő ember és művész volt, az igaz ember és művész külső-belső küzdelmével. Mélyen és őszinteséggel gondol- Szabados Jenő: Otthon (120.5X145.5 cm, olaj)