Táncművészet, 1979 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1979-07-01 / 7. szám

- két, vagy inkább három út körvonalai bontakoznak ki. Egyfelől kirajzolódik a már ervetített, ideális alkotói együttműködési modell, más­felől a teljes szakítás az alkotó zeneszerzővel, s részben az élő zenével is. Harmadszorra pedig az eredeti zene- és táncanyag egyre élesebb szembeállítását tapasztaljuk az első két modellel szemben, mintegy ellenhatásként. - Ez a sorrend rangsoro­lást is jelent ? - Nem feltétlenül. A rang­sorolást az dönti el, hogy me­lyik alkotói módszerrel járnak olyan új lehetőségek, amelyek nyitottak és továbbfejleszthe­­tők. A görcsösödés világosan mutatja majd a szabad válasz­tás lehetőségének gátjait, de a történelem arra tanít, hogy másodszorra már fel kell is­merni a fejlődés vagy stagná­lás tüneteit. - Kanyarodjunk vissza. Alárendeltségében mennyi­ben volt vétkes a zeneszerző? - A zeneszerző azt tanulta, hogy a népzene - ebben az esetben - egy új szintézis ki­indulási alapja. Bizony ma is zavaró Bartók és Kodály ál­landó emlegetése egy olyan műfajban, ahol a szintézis alapjait csak lassacskán te­­remtgetik mintha ezzel a fogalommal sokan nem len­nének tisztában. Azt hiszem, a zeneszerzők lelkesen kapcso­lódtak az új próbálkozások­hoz, a zenei anyag azonban előbb világította meg a bekö­vetkező görcsösödést. Ezért, némi értetlenség után a nép­zene más, színpad nélküli as­pektusai felé fordultak. Para­dox módon a zeneszerző munkájában a kompozíciós technika léte - ami tehát se­gítheti a koreográfust az alko­tásban - gátolta is egyben a muzsikus kapcsolódását egy még kiforratlan, a szintézissel csak kacérkodó, s kelléktárá­ban sem túl gazdag műfajhoz. - Mondhatjuk-e, hogy a koreográfusok ma már kezde­nek felnőni a zenéhez? - Csak részben és nagyon kevesen. A szintézis szüksé­gét azonban egyre szélesebb körben ismerik fel, s erősödik a belátás, hogy szükség van a zeneszerzői kompozíciós el­képzelések érvényesítésére, s visszahatásainak felhajtóere­jére. - Ha a koreográfus kikap­csolja a zeneszerzőt, bármi­lyen zenéhez nyúlhat? - Elvben igen, ha olyan nyitott értéket produkál, amely továbbfejleszthető. De a klas­­­­szikusok csapdái például el­lentmondásokba sodorhatják a koreográfust. - Vajon a koreográfiákhoz kötődő zeneműveknek önálló alkotásként is meg kell állni a helyüket? - Ezt a kérdést bizonyára a klasszikus balettzene példái sugallták. Nehéz rá válaszolni, de azt kell mondani: önálló zeneműként is meg kellene állniuk a helyüket. Ez a köve­telmény lehetne egyben a ko­reográfussal való abszolút azonosulás legjobb mércéje. - Milyenek lehetnek az együttműködés perspektívái? - Ma már a zeneszerzők többnyire élvezik a koreográ­fusok bizalmát. Érződik az el­ső visszahatási folyamat is (a koreográfusok hatása a zene­szerzőkre), úgy látszik tehát, hogy a keservesen kiizzadt szintetizációs eredmények meggyorsítják a népzenei anyag újjászervezésének fo­lyamatát. Ilyen értelemben a buktatókkal telített kísérleti időszak eredményei folyama­tosan összegeződnek. Lehet­séges, hogy a bajok forrása éppen az volt, hogy a zene és a táncművészet két különbö­ző zónába került, de ne a je­lent vizsgáljuk és bíráljuk, mert az felesleges. Az előz­mények után is hiszek abban, hogy a helyesen választott, folyamatukban logikus utak önmaguk számára az eszkö­zöket hiánytalanul megterem­tik, mint ahogy ez eddig is történt. Győre Zoltán 26 Bemutatókról röviden: Life - Jean Babilée hatalmas si­kert aratott New Yorkban Maurice Béjart új, számára készített művében. • Orpheu­­ W. Forsythe, a fiatal stutt­garti koreográfus egész estét betöltő művét a Stuttgarti Ba­lett mutatta be. • Andersen címmel J. Lazzini új balettet komponált a Vallon Királyi Ba­lett számára. # Rómeó és Júlia - A Grazi Operaház V. Orlikowsky új verziójában tűzte műsorra Prokofjev tánc­játékát. • Glagolita mise - J. Kylian legújabb koreográ­fiáját L. Janácek zeneművére készítette, a húsz éves fenn­állását ünneplő Holland Tánc­színház számára.­­ Az úrhatnám polgár - Moliére nyomán G. Balanchine és J. Robbins legújabb koreográfiá­ját áprilisban mutatta be a New York City Ballet. A főbb szerepeket J. P. Bonnefous (Jourdain úr), P. McBride (Lucille) és R. Nurejev (Cléonte) táncolta. A Burját Operaház 1980 őszén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját. A kollektíva először 1940-ben, a nemzeti művészet dekádján lépett fel Moszkvában, s még abban az évben Lenin-renddel tüntették ki. A színház nemzeti repertoárjából mindenekelőtt L. Knipper és B. Jampilov zeneszerzők „A szép Angara" című balettje emelkedik ki, N. Balnado szövegkönyvére. A darabot immár húsz éve játsz­­szák a színházban a burját nemzeti koreográfia megte­remtője, M. Zaszlavszkij ren­dezésében. Számos más ba­lettet is ő vitt színre, mivel jól ismeri a burját folklórt és irodalmat, festészetet és szob­­rászatot.­­ A társulat a fel­újított Angarát 1972-ben mu­tatta be. A darab dinamiku­­sabbá, koreográfiailag gazda­gabbá vált, s a mű ebben az évben elnyerte az OSzFSzK Állami Glinka-díját. Sz. Tulub­­jeva irányításával egyébként a társulat P. Guszev rendezésé­ben a Giselle­, valamint - A. Batulajev koreográfiájával - Melikov: „Legenda a szere­lemről" c. műve előadására készül. (Tyeatralnaja Zsizny.)

Next