Táncművészet, 1979 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1979-07-01 / 7. szám
- két, vagy inkább három út körvonalai bontakoznak ki. Egyfelől kirajzolódik a már ervetített, ideális alkotói együttműködési modell, másfelől a teljes szakítás az alkotó zeneszerzővel, s részben az élő zenével is. Harmadszorra pedig az eredeti zene- és táncanyag egyre élesebb szembeállítását tapasztaljuk az első két modellel szemben, mintegy ellenhatásként. - Ez a sorrend rangsorolást is jelent ? - Nem feltétlenül. A rangsorolást az dönti el, hogy melyik alkotói módszerrel járnak olyan új lehetőségek, amelyek nyitottak és továbbfejleszthetők. A görcsösödés világosan mutatja majd a szabad választás lehetőségének gátjait, de a történelem arra tanít, hogy másodszorra már fel kell ismerni a fejlődés vagy stagnálás tüneteit. - Kanyarodjunk vissza. Alárendeltségében mennyiben volt vétkes a zeneszerző? - A zeneszerző azt tanulta, hogy a népzene - ebben az esetben - egy új szintézis kiindulási alapja. Bizony ma is zavaró Bartók és Kodály állandó emlegetése egy olyan műfajban, ahol a szintézis alapjait csak lassacskán teremtgetik mintha ezzel a fogalommal sokan nem lennének tisztában. Azt hiszem, a zeneszerzők lelkesen kapcsolódtak az új próbálkozásokhoz, a zenei anyag azonban előbb világította meg a bekövetkező görcsösödést. Ezért, némi értetlenség után a népzene más, színpad nélküli aspektusai felé fordultak. Paradox módon a zeneszerző munkájában a kompozíciós technika léte - ami tehát segítheti a koreográfust az alkotásban - gátolta is egyben a muzsikus kapcsolódását egy még kiforratlan, a szintézissel csak kacérkodó, s kelléktárában sem túl gazdag műfajhoz. - Mondhatjuk-e, hogy a koreográfusok ma már kezdenek felnőni a zenéhez? - Csak részben és nagyon kevesen. A szintézis szükségét azonban egyre szélesebb körben ismerik fel, s erősödik a belátás, hogy szükség van a zeneszerzői kompozíciós elképzelések érvényesítésére, s visszahatásainak felhajtóerejére. - Ha a koreográfus kikapcsolja a zeneszerzőt, bármilyen zenéhez nyúlhat? - Elvben igen, ha olyan nyitott értéket produkál, amely továbbfejleszthető. De a klasszikusok csapdái például ellentmondásokba sodorhatják a koreográfust. - Vajon a koreográfiákhoz kötődő zeneműveknek önálló alkotásként is meg kell állni a helyüket? - Ezt a kérdést bizonyára a klasszikus balettzene példái sugallták. Nehéz rá válaszolni, de azt kell mondani: önálló zeneműként is meg kellene állniuk a helyüket. Ez a követelmény lehetne egyben a koreográfussal való abszolút azonosulás legjobb mércéje. - Milyenek lehetnek az együttműködés perspektívái? - Ma már a zeneszerzők többnyire élvezik a koreográfusok bizalmát. Érződik az első visszahatási folyamat is (a koreográfusok hatása a zeneszerzőkre), úgy látszik tehát, hogy a keservesen kiizzadt szintetizációs eredmények meggyorsítják a népzenei anyag újjászervezésének folyamatát. Ilyen értelemben a buktatókkal telített kísérleti időszak eredményei folyamatosan összegeződnek. Lehetséges, hogy a bajok forrása éppen az volt, hogy a zene és a táncművészet két különböző zónába került, de ne a jelent vizsgáljuk és bíráljuk, mert az felesleges. Az előzmények után is hiszek abban, hogy a helyesen választott, folyamatukban logikus utak önmaguk számára az eszközöket hiánytalanul megteremtik, mint ahogy ez eddig is történt. Győre Zoltán 26 Bemutatókról röviden: Life - Jean Babilée hatalmas sikert aratott New Yorkban Maurice Béjart új, számára készített művében. • Orpheu W. Forsythe, a fiatal stuttgarti koreográfus egész estét betöltő művét a Stuttgarti Balett mutatta be. • Andersen címmel J. Lazzini új balettet komponált a Vallon Királyi Balett számára. # Rómeó és Júlia - A Grazi Operaház V. Orlikowsky új verziójában tűzte műsorra Prokofjev táncjátékát. • Glagolita mise - J. Kylian legújabb koreográfiáját L. Janácek zeneművére készítette, a húsz éves fennállását ünneplő Holland Táncszínház számára. Az úrhatnám polgár - Moliére nyomán G. Balanchine és J. Robbins legújabb koreográfiáját áprilisban mutatta be a New York City Ballet. A főbb szerepeket J. P. Bonnefous (Jourdain úr), P. McBride (Lucille) és R. Nurejev (Cléonte) táncolta. A Burját Operaház 1980 őszén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját. A kollektíva először 1940-ben, a nemzeti művészet dekádján lépett fel Moszkvában, s még abban az évben Lenin-renddel tüntették ki. A színház nemzeti repertoárjából mindenekelőtt L. Knipper és B. Jampilov zeneszerzők „A szép Angara" című balettje emelkedik ki, N. Balnado szövegkönyvére. A darabot immár húsz éve játszszák a színházban a burját nemzeti koreográfia megteremtője, M. Zaszlavszkij rendezésében. Számos más balettet is ő vitt színre, mivel jól ismeri a burját folklórt és irodalmat, festészetet és szobrászatot. A társulat a felújított Angarát 1972-ben mutatta be. A darab dinamikusabbá, koreográfiailag gazdagabbá vált, s a mű ebben az évben elnyerte az OSzFSzK Állami Glinka-díját. Sz. Tulubjeva irányításával egyébként a társulat P. Guszev rendezésében a Giselle, valamint - A. Batulajev koreográfiájával - Melikov: „Legenda a szerelemről" c. műve előadására készül. (Tyeatralnaja Zsizny.)