Táncművészet, 1985 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1985-08-01 / 8. szám

A huszadik Sa­varia Tánc verseny „Az utolsó húsz évben sok versenyen vettünk részt a vi­lágban. Magunk is sokat ren­deztünk. Szombathelyt azon­ban aligha lehet túlszárnyalni” .....A vendéglátás kedves volt. Az előadásokon telt ház fogad­ta a versenyzőket. Először jár­tam Európának ebben a kis or­szágában, de az itteniek ked­vessége, vendégszeretete, szervezése, a gyönyörű terem és a latin-amerikai táncver­seny különösen nagy hatást tett rám."­­ Az előbbi sorokat nem az 1985-ös, hanem az 1968-as Savaria Nemzetközi Táncversenyről írták. Az első megállapítást Werner Graf, a drezdai pontozóbíró tette, a Der Tanz­, a másikat pedig Hil­da Borrow angol vendég a Ballroom Dancing Times 1968 augusztusi számában. De az­óta is évről évre hasonló leve­lek és lapok érkeznek a verse­nyek után Szombathelyre, s ez nem lebecsülendő elismerés a két évtizedről. S a búcsúzó kül­földi vendégek az idén is a fen­tiek szellemében nyilatkoztak. Magunk is csak elismerő szavakkal szólhatunk az idei jubileumi rendezvényről. A huszadik évfordulón húsz or­szágból jött 29 páros mutathat­ta be tudását a műszaki beren­dezéseit és az akusztikát is ja­vító munkálatok után a nagy rendezvényekre újra alkal­massá tett Művelődési és Sportházban. A versenyeket elismerésre méltó ügyszere­tettel és szakértelemmel ké­szítette elő és vezette le az összeszokott népművelő gár­da Babos Sándor igazgató irá­nyításával. Hiányoltuk viszont Antal Imre szellemes, egyéni humorú és több nyelven is rög­tönözni tudó műsorvezetését. Feladatát ugyan nagy igyeke­zettel és kedvesen, de némi döccenőkkel látta el Kertész Zsuzsa. (Íme, húsz év után is milyen hiány van nemzetközi versenyen jó versenyvezető­­ben!) Viszont a Farkas István vezette BM Határőrség köz­ponti zenekara a huszadik al­kalommal is biztos alapot nyúj­tott a táncosoknak. Bár a ver­senyek első számainál akadt még a tempókban némi egyez­­kednivaló, mire egy-egy tánc­ban a döntőig jutottunk, a ze­nekar szinte együtt élt a tánco­sokkal. (Majd két évtizede kér­dezik a táncosok: miért nem készülhet lemez ezzel a zene­karral? Nagy segítség lenne a magyar versenyekre való fel­készülésben is.) Művészi szempontból első­sorban a bemutatókra meghí­vott Seitatsu és Fumiko Tama­­ki hivatásos japán páros emel­te igazán a jubileum fényét. Számomra ők jelentik minden eddigi verseny és bemutató csúcsteljesítményét. Interpre­tálásukban a férfi és nő kap­csolatának sokféle színét, ár­nyalatát ismerhettük meg szin­te a japán fametszetek finom­ságaira emlékeztető módon. A Tamaki páros bebizonyítot­ta, hogy ezeknél a sportszem­­pontú, standardizálást elszen­vedett társastáncoknál is felis­merhetők az eredeti formai és hangulati stílusjegyek. Meg­győzték továbbá, hogy még napjainkban is a szép és kife­jező mozgás lehet kizárólag a latin-amerikai táncok bemuta­tásának a célja, ezeket is lehet „emberszabásúan” táncolni. Végre nem csapkodó karokat, földhözvágott táncosnőt, meg­veszekedett módon nyargaló, dühödten toporzékoló férfit lát­tunk a parketten. Sőt nem is a bőven hulló flitterek és száll­­dosó marabutollak meztelení­­tették tovább a hölgyet, hanem az emberi kapcsolatok sokszí­nű, stílusos, e táncok karakte­réhez tartozó - pantomimikus játékokkal teli - ábrázolások­nak lehettünk tanúi. Pedig ná­luk is voltak emelések, fel­emelések, kipoentírozott stac­­catók, gyors irányváltások, sőt spárgában való földreereszke­­dés is, de a tánc és stílusisme­­ret mélysége, a technika fölé­nyes tudása (nem fitogtatása, hanem alárendelése a kifeje­zésnek) valódi profi művé­szekhez méltóan mutatkozott meg. Szerintem ennek a tánc­ágnak ez a művészi perspektí­vája, s így, ezen a fokon a tánc­művészet többi ágával azonos a létjogosultsága. Még a bemutatóknál marad­va láthattuk a formációs világ­­bajnokság első hat helyezettje között szereplő linzi formációs csoport bemutatóját is. Rose­marie Jakob kompozíciójában a szép terek, a pontos térfor­maváltások mintaszerűek vol­tak. A koreográfia viszont szo­katlan módon fejeződött be, s ezt a közönség megkésett rea­gálása is jelezte. A harsogó, katonás ritmusok a forték és fortissimók után akkor változ­tak pianóra, amikor már sem­miféle párkapcsolat nem volt, csak a zárókép alakult ki két zsinóregyenes vonalban (a leányok a fiúknak háttal álltak). Dramaturgiailag ez a befeje­zés indokolatlannak tűnt. A Savaria Táncklub a jubile­um tiszteletére Rimányiné Kiss Anikó talán minden eddi­ginél jobb formációját mutatta be. A Bécsi keringő tiszta, jól áttekinthető, logikusan és lát­ványosan építkező koreográf és standard nemzetközi bajnokság győztesei: angol, dán és­ írországi versenyzők a dobogón

Next