Tanító, 1995 (33. évfolyam, 1-10. szám)

1995-01-01 / 1. szám

A fáklya kihunytf5£­ A nagy embereket mindig jó tanítók nevelik. Az a tanító aki generációkat nevel, szükségképpen nagy embereket, mondhatjuk egyszerűbben is „embereket nevel”. A Tanító című módszertani folyóirat felelős szerkesztője ezt hatvá­nyozottan teszi, tette. Szedlák Éva 1991. óta kiváló kollégaként, munkatársként, igényes szerkesztőként látta el feladatát. Egész életútja, tevékenysége, a tanításhoz kapcsolódott. Ő nemcsak tudta és tanította, hanem egész életével csinálta is. A Budapesti Felsőfokú Tanítóképző után 10 évig tanított alsótagozatban. 1979 óta belső munkatársa A Tanító című lapnak. Cikkeket, tankönyveket, publicisztikák sorát mondhatja magáénak. 1994 május óta tudta, hogy meg kell küzdenie a halálos kórral. A műtétet követően is ugyanolyan kiváló színvonalon és lelkesedéssel dolgozott, mint azt tette egész élete során. December 22-én a kórházi ágyán szerkesztette meg a márciusi számot. Amit most Önök a kezükben tartanak, és amit februárban és márciusban kapnak kézhez, ezeket a számokat Éva szerkesztette. Három hét múlva lett volna ötven éves. Ha eltávozásáról mindazok tudomást szereznének, akik élete során tanultak tőle, temérdek ember életének menete zökkenne ki rövidebb, hoszabb időre. A vonat is nehezen indul újra, sok időbe telik, amíg újra a korábbi sebességgel halad. Az élet kerekei sokáig még azt mondják: Isten Veled. A kiadói kollégák, a nyomda és az olvasók nevében búcsúzik Tőled Doktor Ferenc „Nincs menekvés, /neked igazán nincs menekvés­­/ suso­gom a kemény leckét, /s elmosolyodni magamban/ mégis szeretnék.” Nagy László Havon delelő szivárvány című ver­séből ötlenek elém e sorok. Hiszen tél van, csalóka tavaszi fényt villantó hazug december. Reményt mutat, pedig már nincs remény. A fájdalomcsillapítóktól bódultan még megszerkesztet­ted a Tanító számodra tavaszt már nem hozó márciusi számát. A kórházi ágyon férjed bíztatására elkövetkező karácsonyok­ról álmodtál. A szilvesztert már nem tudtad kivárni. A mámor helyett pihe­nést, az álmot választottad, nem bírva tovább a hasító fájdalmakat, a tested - a takaró alatt egyre vékonyabb - maró szenvedést. 1994. december 29-én éjjel fehérbe öltözött falak között, föld és ég között, senkit sem zavarva egy kedves lélek el­költözött. Világháború volt feletted, amikor megszülettél, s a pincében az éhezés és félelem árnyékában a szeretet volt az italod. Szomjas lehettél, mert sok fért belőle vékony testedbe. Ezért válasz­tottad a tanítói hivatást, így méretlen oszthattad szereteted. Talán nem tud­tad, nap, mint nap csodák estek meg veled. Kamaszként­­ testvérsorsot, - lelket ismertél meg Anna Frank napló­jából, és elhatároztad, mindenképpen elutazol Hollandiában lévő emlékházá­ba. A munkád elismeréseként kapott pénzjutalomból első külföldi utad ide vezetett, így szerezted meg egy ismeretlen idős holland úr meghatott rokonszenvét. Barátságotok évekig tartott. A felnőttként visszajáró tanítványok és évek múltával is hálásan emlékező szülők köszönték meg a néha fájó, de min­dig a gyermeki lélek legszebb, legjobb oldalát növelő tanítá­sod. Pillanatnyi tusakodás nélkül fogadtad be évekre az édes­anyja betegsége miatt gondoskodás nélkül maradt unoka­öcséd. Szabó Magda Sziget-kékjével gyógyítgattad ijedt lel­két, tréfásan, a rád cseppet sem hasonlító, Lavinia nénivel azonosítva magad. Szakfelügyelőd figyelmét, máig tartó barátságát, szere­­tetét hamar kivívtad észt és szívet ötvöző tanítói munkád­dal. Az ő bíztatására írtál a matematika tanítás tapasztalatairól A Tanító című folyóiratnak. Később mesélted, hogy álmodni sem merted, ennek nyomán a lap olvasószerkesztői állását neked kínálják fel. Sosem a fizetséget, mindig a célt, az ered­ményt tartottad szem előtt. Amikor rövid időn belül meghalt édesanyád, majd első szerelmes társad, talán először érezted magad egyedül. Barát­nőd Ausztráliából jött haza, hogy néhány hetes csecsemő fiát kezedbe adja s az újrakezdésre kényszerítsen. A munkában, tanmenetek, tankönyvek írásában, szerkesztésében találtál örömet. S nem érezted kényszernek, hogy a felnőtteknek készített közisme­reti tankönyv anyagát, melyben a ma­tematika fejezetet írtad, a gyakorlatban is kipróbáld új tanítványok körében. Sőt életed egyik legszebb ajándékának tartottad, és féltve őrizgetted e félre­csúszott sorsú emberek bumfordi, ér­des szeretetét. S ismét rád talált a szerelem, oda­adó szerető társsal, boldog családi ott­honnal, csillogó szemű unokákkal ajándékozva meg. A Tanító felelős szerkesztőjeként nem voltál rest ismét iskolapadba ülni. Sikeresen végezted el az angol tanítói szakot. Szívügyeddé lett a környezetvédelem és az új mód­szerek, tankönyvek, pedagógiai irány­zatok megismertetése a nyitott gondol­kodásra kész tanítókkal. Most árva lett fehér szőrű kutyád, melyet Spanyolországban mentett meg a sintértől egy angol úr. Hogy került mégis hozzád? Ahogy a segítségre vágyók mind megtaláltak kalandos, és mégis egyenes úton. Nincs tovább. Hallom a hangod, ahogy Szabó Magdát, kedvenc íród idézve kérdezed: „Ugye, nem fogsz bőgni?" Nem más a válasz, mint amit szeretteid, tanítványaid, munkatársaid téged többé vagy kevésbé ismerő ismerőseid éreznek: „De igen. Fog. Eddig még ment a dolog, eddig még minden ment. De most már nem lehet tovább bírni. Mert ennek a mondatnak van egy másik fele is, egy »ha«-val vagy »amikor«-ral kezdődő fele, és arra csak azt lehet válaszolni, hogy az ember csak sír, hetekig és hónapokig csak sír, sőt az is lehet, hogy egész életében és örökre." Zsoldos Z. Julianna Szedlák Éva 1945-1994

Next