Tanító, 1998 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1998-11-01 / 9. szám
A kereszténység 2000 éve Budalőrinc és a közép-európai kereszténység EGRI-SZILÁGYI IMRE Az Úr 1335. éve novemberének első napjaiban - Visegrádon - három király közép-európai jelentőségű szerződést kötött egymással. Az egyezség I. Károly (Róbert) magyar, III. Kázmér lengyel és János cseh király között jött létre. A megállapodások megkötésének színhelyén jelen volt még a Német Lovagrend követe, Károly morva őrgróf és cseh trónörökös, valamint I. Rudolf szász, illetve III. Boleszló sziléziai herceg. A nevezetes „kongresszus” - egyebek mellett - a Cseh-Morvamedencén át nyitandó kereskedelmi útról döntött, amely Bécs helyett Budát tette volna kereskedelmi középponttá. A visegrádi szerződést gazdasági jelentőségén túl az is emlékezetessé emelte, hogy a békés szándékú rendezésre törekvő uralkodók majdnem 3 hónapig szőtték kapcsolataikat. A középkorban a politikai szövetségben azonban meghatározó szerepe volt a spirituális, lelki/szellemi háttérnek is! Ennek a szellemi alapnak valóságos és képletes építőköveit már a XIII. századtól lakták a budaszentlőrinci pálosok. A szerzetesek művelődési és egyéb gyakorlati tevékenysége (pl. szőlőművelés, fakitermelés, ács- és építőmunka stb.) szorosan összeforrt a magyarság sorsával. Szerepüket nyíltan vállalták is, hiszen - ahogyan egyik fráter megfogalmazta - azt tartották: „Hungária, édes hazám, a pálosokkal növekedel, és hanyatlásunkkal hanyatlasz el.” De a hazával vállalt sorsközösséget mutatta az is, hogy a rend egyik legjelentősebb korai történetírója és választott főnöke - Gyöngyösi Gergely (1472-1545) - a pálosok kolostorainak históriájában 1520 után külön is megemlékezik a nevezetes királytalálkozóról, akárcsak a nándorfehérvári diadalról vagy Calixtus pápa déli harangszót elrendelő intézkedéséről stb. Ezek a sorsfordulók máig ható szimbólumként - pl. „visegrádi csoport” néven - élnek és munkálnak kultúránkban, bár valamennyi érintett ország kölcsönösen gyakorolja az „értelmes önzés” etikai elvét! A szerzetesrendet már ősműveltségünkhöz is szoros szálak fűzték még akkor is, ha az egyiptomi Hermész Triszmegisztosz vagy görögül Thot (Kr. e. V. évezred) magyar voltát igen kétségesnek tartjuk. Másként értékelhetjük ugyanakkor pl. a Gangesz melléki „Megvilágosult” személyét, akiről Galeotto Marzio (1427-1497) - Mátyás király jeles humanistája - határozottan állítja, hogy Buda a nevét attól a „szent férfiútól” kapta, akit „Buddhának neveztek.” A kereszténység megalapítói közül néhány szentet szintén tisztelhetünk a magyarországi műveltség gazdagítóinak soraiban. Személyük ma is emlékeztet hajdan volt és élt hagyományainkra. Egyikük éppen „nemzeti rendünk” védőszentje, és az őskereszténység egyiptomi származású vezeklője Remete Szent Pál. Nagy vagy Anjou Lajos édesanyja, Piaszt Erzsébet királyné 1380-as végrendelete szerint pedig a budai kolostor egyenesen egy pogány születésű szír orvosból lett evangélista, Szent Lukács (Kr. u. kb. 1. sz.) által festett Máriaképet birtokolt volna! De a rendház közelében fekvő Báthoribarlang is, a pálosok korai történetét megíró kortárs/barát Gyöngyösi Gergely szerint, a Bibliát magyarra fordító/másoló (kb. 1456-59) iskolamester és szerzetes nevét őrzi (+1484). A tudósításából az mindenesetre valószínűsíthető, hogy a magyar pálosoknak volt anyanyelvű bibliájuk! (Báthori - szentekről szóló magyar nyelvű legendamásolatát Mátyás át is vitette híres könyvtárába!) A szóban forgó földrajzi területnek/helynek sajátos géniusz focija, szelleme van. Ennek lényege „Pilis” néven szemléletesen is összefoglalható. A hegység idilli ormain/lankáin valaha legalább négy világvallás szent helyeire építhetett a kereszténység. A hegyvidék tehát többszörösen összetett vallási tradíciót örökített tovább. A római romok közé telepített keresztényi intézmények maradékai ma is kézzelfoghatóan bizonyítják ezt (pl. Sibrik-domb). A régi kelettel (pl. Egyiptom) való kapcsolatot - Remete Szent Pál ereklyéjének honosítása előtt - talán még Árpád fejedelem tartotta. A XIII. századig ugyanis nemcsak kendéjének - legközelebbi társ főemberének birtokait találjuk a Pilisben, hanem nemzetségi központját és templomát is (Tanító 1997. évf. 2. sz.). Hasonló jelentőségű emléknek tekinthetjük a kijeviek XI. századi kolostorát is, de az Árpádok idején lett pl. Kisoroszi a királyi ajtónállók, Dunabogdány pedig Bogád néven a pilisi erdőóvók faluja. A Katona József drámájából közismert Tiborc szintén mint ispán Rosd-szigeten (Szigetmonostor) alapít monostort etc. A helynek ezt az összetett szellemét és kisugárzását gyűjtötte azután egy egységes keresztény központba a budaszentlőrinci pálos kolostor, így lett egyetemes, mert evangelizálta, azaz a kereszt nevében egyneművé tette és organizálta az ősi Kelettől Közép-Európa keresztény gyűjtőmedencéjén át tovább (Pl. Spanyolország, Portugália stb.) örvénylő vallásos eszmeiségét. Még Prohászka Ottokár székesfehérvári rk. püspök is - 1920-tól akadémiai tag - nagyon fontosnak tartotta azt, hogy észrevegyük: a kereszténység Magyarországon is nagyon régi - egyenesen ősvallási - és sokszorosan rétegezett spirituális hagyományt örökölt. Aki nem látja az áldozok imbolygó táltos tüzeit - írja Naplójában a XX. század nagy püspök gondolkodója -: „A vidék neki csak starázs, csak gyönyörű háttér és keret, s abba állítja, csoportosítja bele a történelmet. Ha Pilis hegyét a történelmi múlt homályában nézem, mintha imbolygó lángokat s mécseket látnék a széles hegyoldalakon; így látta azokat Szent Özséb is s fölismerte a remete-lélek fényeit, melyeket aztán tüzes gömbben, izzó napban akarta csoportosítani. Ez a nap izzik a tar Pilis fölött.” Az égitest mennyei fénye azonban bevilágított Románba, ill. Nádorba is - ezekkel a nevekkel jelölték megelőzően a budaszentlőrinci pálosok tölgyes bükkös ligetének településeit, ahol a fehér kámzsás - szinte a karthauziakhoz mérhetően kevés szót pazarló - barátok megvetették közép-európai hatókör