Tanító, 2011 (49. évfolyam, 1-10. szám)
2011-01-01 / 1. szám
Párhuzamos történetek a partnerség titkaiból Szomszédolás II. (Csillag Ferenc) Korábban már beszámoltam külhoni utazásaim során szerzett néhány figyelemre méltó pedagógiai tapasztalatomról. Egy-egy tanulmányút különös felismeréseket is hozhat. Ilyen például az, hogy Európában az oktatásügy különleges hangsúlyokat kap, ám ennek csekély köze van ahhoz, hogy az adott ország melyik égtájon helyezkedik el. De megtapasztalhattam azt is, hogy kontinensünk valamennyi országában - a törvényalkotás során - sok-sok újítást valósít meg az oktatásirányítás, ám az iskolákhoz, a mindennapok gyakorlatához érve ezek a törekvések veszítenek a lendületükből, esetleg irányt is tévesztenek. A törvényalkotók gondolatai sokszor szárnyalóak, az alkalmazók, az iskola világában élők pedig olykor visszafogják a jó ötleteket, az iskola belső világa visszahúzó erőt képezve meghiúsítja a jó kezdeményezéseket. Úgy tűnik, mintha a döntéshozók nem ismernék a hazai sajátosságokat, illetve nem számolnak a pedagógusok egy-egy hagyományhoz való görcsös ragaszkodásával. Van viszont egy valami, amiben tagadhatatlan a teljes azonosság, akár a hazai, akár a külföldi tapasztalatokra gondolok, az pedig a pedagógus személyiségének meghatározó szerepe. A tanító, a tanár felelősségét mindenütt kulcsfontosságúnak tekintik a pedagógiai célok megvalósításában. Nem is igazán tudom miért, de legutóbbi csehországi utazásom során többször is felidéződött bennem József Attila ismert sora: „A tanulás ne lecke legyen a gyermeknek, hanem szívdobogtató élmény!” De mielőtt a látottakról beszámolnék, szükségesnek tartom, hogy szóljak a kommunikáció sajátos világáról. Arról, hogy csupán néhány szót értek, használok a cseh nyelvből, mégis tökéletesen megértettem egy beszédfogyatékosokkal foglalkozó iskola harmadik osztályában a nyelvi fejlesztőóra valamennyi mozzanatát, és hasonló élményeket szereztem egy speciális intézményben is. S hogy ez miként történt meg velem? Álljon itt Jarmila néni és harmadikosainak története, illetve ismerkedjünk meg Jirkával! A jó szándék kevés! Az iskola, melyben látogatást tehettünk, Prága külsőbb kerületében található. Az előzetes információnk szerint ez egy speciális, a beszédfogyatékosok fejlesztésével foglalkozó intézmény. Érdekes volt Prága történelmi belvárosából kimenni a távolabbi városrészbe. Ami a mi szemünknek meglepő volt, a lakótelepek kialakítása. Azaz a sok-sok zöld felület. Az itt élőknek nem kell parkot, ligetet keresnie, mert az a lakótelep része. Bármekkora is a 10-12 emeletes házsor, a jó levegő biztosított, a kisebb s a nagyobb gyerekek is könnyen játszhatnak a szabadban, és a kisgyerekes szülők a nap jelentős részét a szabad levegőn tölthetik. Ilyen környéken találtunk rá az iskolára, ahova hivatalosak voltunk. Többfunkciós telepre érkeztünk. Az egyik épületben a 15-17 éves korosztály kapott elhelyezést. Az volt a benyomásunk, hogy itt valósul meg a szakiskolai képzés. A másik épületben lényegesen fiatalabbak, 6-9 éves gyerekek tanultak. Itt fogadott bennünket az iskola vezetője. Hamar kiderült, hogy személyes beszélgetésre aligha kerülhet sor, hiszen ő a cseh nyelven kívül egyetlen nyelvet sem beszélt, s a tanári karban sem akadt ilyen. „Olyan fiatalok oktatják az angol nyelvet, akik még nem profik a nyelvhasználatban” - magyarázkodott az igazgató. (Cseh ismerősöm utólagos telefonos fordításából tudom a pontos idézést megtenni.) Kissé nehezen, de azért megértettük az igazgatóval, hogy látni szeretnénk a gyakorlatban a gyermekek nyelvi fejlesztését. így jutottam be Jarmila kolléganő órájára. A tanárnő a negyvenes évei elején jár, tanítói diplomával rendelkezik, s egy továbbképzésen sajátította el a nyelvi fejlesztéshez szükséges ismereteket. A tanterem világos, a hatalmas ablakokon az őszi napsütés fénye áradt szét. A teremben 7 harmadikos gyerek ült. Két kislány nem vett részt a munkában, rájuk nem vonatkozott a fejlesztés. Passzívan ültek a helyükön, előttük sem könyv, sem papír. Bár feltűnően unatkoztak, nem zavarták a munkát, tudomásul vették, nekik itt és most nincs feladatuk. A tanterem igen praktikusan volt berendezve. A szokásos munkaasztalok mögött ültek a gyerekek, a terem hátsó része alkalmas mozgásos játékokra. A falak gazdagon és ízlésesen díszítettek voltak. Látszott a gondosság, s az aktualitás, minden az őszről szólt: sárguló falevelek, termények, fotók, gyerekrajzok az őszi erdőről. Persze én elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy mi is folyik az órán! (Kicsit meglepett, hogy az igazgató úr óra közben, úgy a 20. percben vezetett be Jarmilához, a tanterembe.) A gyerekek éppen képről olvastak, s a helyes hangsúlyozást gyakorolták. Kezükben egy szerkezet, amely enyhe sípoló hangot ad, ha az ujjukat rajta tartják. A kiejtéskor a hangsúly alkalmazására, továbbá a szerkezet működtetésére is figyelniük kellett.