Tarsadalmi Szemle – 1946.
1. szám - Rákosi Mátyás: Feladataink az elmélet terén
Az elmélet jelentőségének és az eddigi eredmények ismertetésének munkájánál összehasonlíthatatlanul fontosabb azonban a marxizmus-leninizmus tanításainak magyar viszonyokra való alkalmazása és továbbfejlesztése. Ezt a tennivalót Lenin így fogalmazta meg: „Mi egyáltalán nem úgy tekintünk Marx elméletére, mint befejezett és érinthetetlen valamire; ellenkezőleg, meg vagyunk győződve arról, hogy ez az elmélet csak sarkköveit rakta annak a tudománynak, melyet a szocialisták kötelesek minden irányban továbbvinni, ha nem akarnak elmaradni az élettől. Úgy gondoljuk, hogy az orosz szocialistáknak különösen szükségük van Marx elméletének önálló kidolgozására, mert ez az elmélet csupán általános vezérfonalat nyújt, mely az egyes esetekben máskép nyer alkalmazást Angliára, mint Franciaországra, Franciaországra máskép, mint Németországra, Németországra máskép, mint Oroszországra." Lenin tehát egyenesen kötelességévé teszi a kommunistáknak a marxi elmélet továbbfejlesztését és önálló alkalmazását. Engels Frigyes, Marx nagy harcostársa, a tudományos szocializmus egyik megteremtője ezt a gondolatot így formulázta meg: „A materializmusnak minden új nagy felfedezéssel új alakot kell ölteni". A marxi elméletnek minden új, nagy politikai eseménnyel kapcsolatban a lényeg megtartása mellett új alakot kell öltenie. A fasizmus létrehozta világháború és a fasiszta birodalmak szétzúzása olyan horderejű események, melyek természetszerűleg rákényszerítik a marxistatleninistát arra, hogy elméletét és gyakorlatát „új alakban" folytassa. És folytatja is. Az a nemzeti összefogás, ami ma világszerte a kommunista pártok politikájának alapját képezi, a marxizmus gyakorlati alkalmazása a fasizmus elleni harc és győzelem periódusában. Ezt különösen a magyar dolgozók számára kell szemléltetővé és érthetővé tenni, akik nem, élték át közvetlen tapasztalattal azt a folyamatot, mely a népfronton és a spanyol köztársasági demokratikus erők közös harcán át a mai nemzeti összefogásokhoz vezetett. A magyar dolgozók jórészének emiatt volt részben érthetetlen a kommunista pártnak régi, de számukra újként jelentkező, minden németellenes és demokratikus erő együttműködését követelő és megvalósító vonala. Vannak nálunk sokan, akik a más pártokkal való szövetséget, az egyességeket és kompromisszumokat, mint valami bűnbeesést, a marxi-lenini vonaltól való megbocsáthatatlan eltérést tekintik. Pedig Lenin már egy negyedszázad előtt hirdette, hogy: ... „lemondani a lavírozásról, az ellenségek közti érdekellentétek (ha csak ideiglenes) kihasználásáról, a lehetséges (bár esetleg csak ideiglenes, megbízhatatlan, ingadozó, feltételes) szövetségesekkel való egyezségről és kompromisszumokról, — várjon nem határtalanul nevetséges dolog-e ez? Nem hasonlít-e ez arra, mintha egy még ki nem kutatott és eddig hozzáférhetetlennek bizonyult hegy nehéz megmászásánál előre lemondanánk arról, hogy néha zegzugos vonalban haladjunk, néha visszaforduljunk, feladjuk a már kiválasztott irányt és különböző irányokat próbáljunk meg?1" Az a politika, melyet pártunk ma folytat, számunkra is teljesen újszerű. 2