Tarsadalmi Szemle – 1971.
12. szám - Mai magyar művészet - Hajdu Ráfis: Kertész Ákos: Makra
MAI MAGYAR MŰVÉSZET 'tt KI • Irodalom • " Piris 1 -1 Kertész Ákos: Makra Klasszikus értékű magyar szépprózai alkotásokban bizony nem bővelkedünk, s — főként az újabb magyar irodalomban —, még „időszakos maradandóságú" mű is elég ritkán bukkan fel. Kertész Ákos Makrájának megjelenése jelentős eseménye irodalmunknak. Nem hibátlan ez a mű sem, de a maradandóak közé bizonnyal oda sorolható. Ott volt az élretörés, a valóban jelentős alkotás megteremtésének lehetősége Kertész Ákos korábbi alkotásaiban. S ez a — vélt, vagy valóságos — lehetőség (a Makra olvasása után nem vitatható) immár realizálódott. Hogy miért most, arra egyszerre könnyű is, nehéz is válaszolni. A téma, egy munkás „emberi sorsa" az új Magyarország társadalmi életének sodrában, aligha mondható újdonságnak. Ha a szükségesnél és az indokoltnál jóval kevesebbet is (s többnyire alacsony színvonalon), de foglalkoznak íróink a munkásélet problematikájával — ezt tette Kertész Ákos is korábbi novelláiban vagy a Sikátorban. Rossz esztétikai babona az, amely szerint a téma eleve lényegtelen. Művek sorával éppúgy cáfolhatjuk ezt, mint Lev Tolsztoj elmélkedéseivel vagy Lukács György esztétikai írásaival.) Alapvetően nem változott Kertész Ákos írói attitűdje, szemlélete sem, hiszen eddig is szocialista alkotóink között tartottuk őt számon. Mégis csak most, a Makrában történt meg a művészi kiteljesedés. Úgy tűnik, először sikerült kellő mértékben anyaga fölé nőni Kertész Ákosnak, felfedezni abban a szocialista Magyarország társadalmi-emberi valóságának egyik döntő fontosságú, lényeges kérdését, tartalmát. Leegyszerűsítve: azt, hogy miképpen élünk a történelmi-társadalmi fejlődés kínálta reális lehetőségekkel, képesek vagyunk-e, vagy miért nem vagyunk képesek az itt és most lehetséges emberi teljesség szintjén való létre. Ezáltal egy általános érvényű jelentést hordoz a valóságot a különös szintjén ábrázoló Makra, Kertész Ákos szocialista realista regénye, mégpedig az emberi kiteljesedés, a történelmi-társadalmi lehetőségek és az ember viszonyának problémáját. Sok szálon az újabb magyar irodalom egyik jelentős művéhez, Sarkadi A gyáva című kisregényéhez kötődik Kertész Ákos Makrája. (S kötődik a részben azonos kérdést extenzívebben tárgyaló Rozsdatemetőhöz Fejes emlékezetes alkotásához.) Sarkadi elbukó hősei — akkor, röviddel az ellenforradalom után, nem véletlenül — értelmiségiek. Kertész Ákos munkást, de nem a munkást, hanem vérbeli epikus tehetséggel formált, plasztikusan rajzolt személyiséget kísér végig egy szépségekkel, buktatókkal egyaránt telített, végül tragédiába torkolló úton. Makra Ferenc, a „Hermes" egyik lakatosa az ötvenes évek elején, sajátos, véletlen összeütközés miatt kiválik az őt felnevelő, tudatát, életvitelét tekintve fél-lumpen pestlőrinci munkáskörnyezetből. S ugyancsak véletlenül találkozik Valival, a deklasszált polgárlányból — ugyan anarchista, sőt embertelen vonásoktól sem ment, mégis — nagyszerű emberré, forradalmárrá vált, a teljes élet felé törekvő lánnyal, Valival, aki kommunista, művész, értelmiségi. Értékes, szép, felemelő szerelemmel folytatódik a véletlen találkozás. Makra, művészettel kísérletező munkásként voltaképpen Vali révén, annak vibráló, nyugtalan, kohóiztású élete részeseként ismeri meg önmagát, s ismeri fel a történelmi-társadalmi helyzetben adott emberi kiteljesedés reális lehetőségeit. A szó nemes értelmében felnőtté s látóvá válik. Ezután már ekként kell élnie, akkor is, amikor szétszakítja kettejük szép szerelmi-emberi szövetségét. Az ellenforradalmat egy hamis ideálba illő (mert Makra úgy akar „rendes emberi lenni", hogy egy „szabályosnak" vélt kispolgári-proli házasságba kényszerül) szerelem nélküli házasság „kötelékében" — tüdőbetegként, szanatóriumban— éli át Makra. Vali ekkor még egy kétségbeesett kísérletet tesz annak érdekében, hogy megmentse. Érzi, tudja, hogy nélküle széthullik ez az