Társalkodó, 1832. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1832-12-08 / 98. szám
390 komolyan közbe kiálta : ,,Igen is, mondd meg nekünk, millyen ruhája van, minő az ő tekintete.“ A‘ gyermek itt azonnal hátra nézett ’s monda: már elment." — ,,Természet szerint elment — monda bosszúsan a varázsló — ez a’ keresztyén úr itt egész mesterségünket kudarcczá tette; csak azt mondd meg tehát nekünk, minő ruhája volt?“ — ,,A’ bútyoros ember — felele a’ gyermek a’ nélkül hogy gondolkodjék —— kabátot visel és kalapot , mint Francziáknál szokás.“ — ’S ezzel a* gyermek elvégező titok -fejtését. S** igen bosszankodott, hogy közbeszólásával az afrikai jóslat megzavarta e’ varázslat’ dolgában, de legalább azáltal némileg megnyugtatva érzé magát, hogy kanalait nem hitetlen Egyiptombeli vagy pogány Török, hanem egy Franczia és keresztyén lopta el; valamint azáltal is, hogy ő és 11** barátja tökéletes meggyőződést szerzenek arról , hogy ezen különös jelenésnél, mellynél ők szemtanúk voltak, a’ jósló és gyermek között öszvebeszélésnek nem lehetett helye; mivel a’ gyermek a’ bűbájost csak akkor látta először, midőn az angol consul’ házához meghivatott ’s így a’ gyermek’ keze jóstükörré előre nem készülhetett. — Egy különös történetet beszélnek még Bonapartéról s az egyiptomi varázslókról. Midőn ez a’ rendkívüli férfi Egyiptomban volt ’s hitvesét a‘ szép Josephine-t, kit halálban szeretett, visszahagyta Francziaországban, óhajtá megtudni , ha a’ kedves nő hiv-e hozzá ; eziránt tehát egy jóslót kérdezett meg ; de kitől olly feleletet von , mellyre a’ pyramisoknál táborozó bajnok, szerelemféltés miatt elsápult. Azonban előbb lehet hinni, hogy e’ mese következő történetből keletkezett , mellynek hősévé a’ gonosz nyelvű világ Napoleont akart tenni. Egy tekintetben lévő nápolyi kereskedő, néhány hónapig az afrikai tengerparton Tunisz környékén s Egyiptomban tartózkodott. Ennek egyszerre kedve és kivonata jött, szép fiatal hölgyéről valamit hallhatni, kit ő Nápolyhoz közel Torre del Grecoban hagyott vissza, javassák baráti, hogy kérdezzen meg egy jósolót. Ezt ő azonnal meg is tevő. Egy ártatlan gyermek szokás szerint előteremtetek, a’ jósló a’ varázs szózatot elmormolá ’s a’ gyermek következőt monda : „Én látok egy asszonyt aranyfodros, gazdag , kék vállban , egy sok redős, bő sárga köntösben , nyaka körül egy ékes láncz klárisokból, nagy fényes gyűrűk pompáznak fülében, ’s a’ feje felett tekercsbe font hajakon egy ezüst nyíl van keresztül szúrva, szóval: a’ gyermek hajszálig irá le a’ nápolyi cara sposa’ vasárnapi öltözményét , ’s szint azon mód annak arezvonásit, még az arezon a’ parányi gödürkét sem hagyvánki. Ő a’ gyermek’ mondása szerint — azon pillanatban egy nagy szekrény (almáriom) előtt térdelt , mellyben egy feketén öltözött férfi édesen alatt. A’ Nápolyi tüstént észrevéve, hogy a’ pogány gyerkőcz egy gyóntató-széket látott. Midőn a’ varázsló a’ gyermeknek parancsoló, hogy tenyerébe még egyszer nézzen , ekkor így szólott : ,,Most egy igen különös csuda épület áll előttem , miilyent még soha sem láttam; a’ sok ember csak úgy hemzseg benne, ’s a’ szemet csak nem megvakítja a’ viaszgyertyák’ fénye ’s a’gazdag aranyozat.“ A Nápolyi e’ füstösben azonnal megismeré a’ San Carlo színházat, hontársainak paradicsomát; de ő nem akará hinni, hogy távolléte alatt neje ott megjelenhessen. Azonban még is úgy volt , mert a’ gyermek reá csak hamar ezt mondá: „És itt látom ama’ fiatal aszszonyt is az arany-fodros kék vállban, ’s mellette egy férfi ül veres köntösben , ’s ez az aszszonynak mindig valamit sugdos.“ — A’ nápolyi férj harapta alakit „ördög!“ gondolá, de nem mondotta ki. — „Tekints még egyszer tenyeredbe, ’s mondd meg nekem, a’ mit látsz“, szólt viszont a’ varázsló. — „Ezt alig irhatom le“ — válaszolt a’ gyermek, ’s erre tenyerét egészen szeméhez vivő. — „Olly nagy a’ sötétség, de most látok egy hosszú hosszú utczát ’s egy roppant házat vas rostélyzattal, ’s annak egyik végében (olvasva egy, kettő , három, négy — — tizenkét fejet fölszúrva, ’s kevéssé távolabb ettől látok egy nagy kaput s kivűl ezen kapun egy nagy széles utczát, és most látom ismét a czifra asszonyt a’ kék vállban ’s a’ férfit a’ veres köntösben, kik a’ második utczán balra, egy