Társalkodó, 1834. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1834-02-05 / 11. szám
asso’ keserve. (Byron után Angolból.) Torquato Tasso a „Genusalemme liberata“ hires költője. Alfonz, ferrarai herczeg’ udvarában élt ’s ott írta nagy részint híres eposzát is ; de később a’ Ég’ parancsára a’ Szannai kórházba csukatott ’s őrült gyanánt hét évig lógva tartalék. Mi okozta légyen e’ kegyetlen bánásmódot, nem bizonyos; a’ közvélemény Tassonak a’ herczeg’ húga, Lenóra iránti szerelmét adja okul. _____*--------Sok éve! — — Fáj ez ingó testemet Eltűrnöm — ’s dalfiú’ sas-szellemét! !------*) Gúny, rágalom’s gyalázat’évei, Híreit őrültség, börtönös magány, Az észnek férge vad szeszélyiben, Világ’ és lég’ türhetlen szomja, melly Aszalja szívem’; a’ rostélyozat’ Ezáll árnyéka, melly — a’ napsugárt Ocsmányul megcsonkítva — dobbanó **) Szemgömbön által agyvelőmre hat — Súly ’s gyötrelem’ forró érzelmivel; A’ pőre rabság, melly csúfolva és kérkedve állótig a’ mindig csukott Ajtó mögött, retesszen csak napot Eresztve áll ’s izetlen étkeket: — Ezekkel töltözém magányosan, Mig elveszték a’ társatlan késért, És már vad állatként lakozhatom Magam ’s mogorván szűk odvamban itt, Melly fekhelyem most — ’s tán sírom leszen! — — Mind ez bágyasztott ’s fog bágyasztani; De tűrnöm kell! Kétségbe nem bukom. Tusáztam kínaimmal — ’s szárnyakat Fűzvén, átszállék börtönöm’ falán; Fölmentém a’ szent sírt rabság alul, —■ Szent tárgyak és férfiak közt tombolák, És Palaestinán lengett szellemem. Zengvén az éltte vitt szent harczokat, Ki földön szenvedt 'ségbe visszatért, Erősödének szívem 's tagjaim. Bűneim’ bocsánatáért e’ jelen Kínos bűobánatban leírom így: Miként nyerék Salem’ szent templomát. De vége már kedves munkámnak is. Sok évig híven gyámoló barátom! Ha véglapod’ könyűm áztatja, tudd, Hogy báni ki nem csikarhatá soha. Ifjú szülöttem, lelkemnek fia! Nyájas mosollyal játszottál körül, ’S víg képed elcsalt enmagamtul engem. Te elhagyál! — ’s el kedvem is veled! Ezért sír lelkem , vérzik bús szivem — .* Tört nádornál sújtván e’ végcsapás. Te véget értél — ’s nékem mim maradt* Még lesz mit tűrnöm — ’s ah! most mint fogom ? Még nem tudom, mikép, de szellemi Erőmben bízom én, hogy ad segélyt. Nem vesztem el, vad bánat nem kínoz! Nincs is mi okból.-------Bódnak hittak ők!! ’S miért ? —- Lenóra ! Mondanád miért ? — Igaz, hogy bódult volt a’ szív, midőn Magas tetődre merte fölrepítni Szerelmemet; de elmém ép maradt. Ismertem a’ hibát— ’s a’ büntetést Hajlatlanúl tűröm, de sajnosan. — Hogy szép vagy, és magamnak nem valék ! E’ vétek társas életből kizár! De hadd gyötörjenek , ha képedet Ábrándos szívem sokszorozva festi. Az élvben fúlad a’ boldog szereim; Ha a’ nem boldogé, ő benne csak Egy érzet él, a’ többi mind kihal — És minden szenvedelme egybefoly, Miként folyók tengerbe ömlenek; De a’ miénk part- és fenéktelen! — — Fölöttem a’ sok testi ’s lelki rab , Szünetlen’ és őrjöngőleg sikolt. Ostor-csapás! A’ rívás egyre nő ’S félig kimondott szörnyű káromok ! Hagymáznál rosszabb dülyföng sokban itt, Kik zaklatják a’ bódult szellemet, Eloltván a’ még pislogó világ’ Szikráját kegytelen csigázatok, Ha zsarnok kedvökkel mást kinzani. — A’ gyötrő ’s áldozatja — társaim! Illy hang ’s látvány közt tengek évekig, Uly hang ’s látvány közt éltem’ vége jó. — Ah, jőne bár! — Nyugtom’ csak úgy lelem! Tűrő valék — és az leszek tovább is! Félig felejtém, mit felejteni Akarnék, ah! föléled az megint! Felednék bár, mint én felejtetem! — ’S nem gyűlölöm, kik a’ nyomornak e’ Roppant kórházát rémlakói adák ? Hol a’ kaczaj nem víg, a’ gond nem ész, A’ szó nem nyelv ’s ember nem emberi ; Szitokra és verésre jaj felel, ’S mindegyik önpoklában kinzatik — — Mert bús magányban halmozvák vagyunk ; Sokan , de fal rekesztel, őrület’ Badar szeszélyitől viszhangol ó! — — Szomszéd rikoltást hall itt mindenik, De senki sem figyel, csupán csak Egy — ’S ez egy legszánandóbb e’ rémtanyán; Mert ő ezeknek társul nincs születve, ’S beteg hagymáznak rabjává se jön. ’S nem gyűlölöm, kik így száműztenek ? Kik meggyaláztak ember-ész előtt —■ Elmémnek elzárván használatát. Cetig years — i tries the btilling fiam« t<* thetf And eagle api i «*f a child of toug, throbbing eyehal Pest, február’ 5kén 11. szám 1834. TÁRSALKODÓ.