Társalkodó, 1834. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1834-02-05 / 11. szám

­­asso’ keserve. (Byron után Angolból.) Torquato Tasso a­ „Genusalemme liberata“ hires költője. Alfonz, ferrarai herczeg’ udvarában élt ’s ott írta nagy részint híres eposzát is ; de később a’ Ég’ parancsára a’ Sz­­annai kórházba csukatott ’s őrült gyanánt hét évig lógva tartalék. Mi okozta légyen e’ kegyetlen bánásmó­dot, nem bizonyos; a’ közvélemény Tassonak a’ herczeg’ húga, Lenóra iránti szerelmét adja okul. _____*--------­Sok éve! — — Fáj ez ingó testemet Eltűrnöm — ’s dalfiú’ sas-szellemét! !------*) Gúny, rágalom’­­s gyalázat’­évei, Híreit őrültség, börtönös magány, Az észnek férge vad szeszélyiben, Világ’ és lég’ türhetlen szomja, melly Aszalja szívem’; a’ rostélyozat’ Ezáll árnyéka, melly — a’ napsugárt Ocsmányul megcsonkítva — dobbanó **) Szemgömbön által agyvelőmre hat — Súly ’s gyötrelem’ forró érzelmivel; A’ pőre rabság, melly csúfolva és kérkedve állótig a’ mindig csukott Ajtó mögött, retesszen csak napot Eresztve áll ’s izetlen étkeket: — Ezekkel töltözém magányosan, Mig elveszték a’ társatlan késért, És már vad állatként lakozhatom Magam ’s mogorván szűk odvamban itt, Melly fekhelyem most — ’s tán sírom leszen! — — Mind ez bágyasztott ’s fog bágyasztani; De tűrnöm kell! Kétségbe nem bukom. Tusáztam kínaimmal — ’s szárnyakat Fűzvén, átszállék börtönöm’ falán; Fölmentém a’ szent sírt rabság alul, —■ Szent tárgyak és férfiak közt tombolák, És Palaestinán lengett szellemem. Zengvén az él­tte vitt szent harczokat, Ki földön szenvedt 's­égbe visszatért, Erősödének szívem 's tagjaim. Bűneim’ bocsánatáért e’ jelen Kínos bűobánatban leírom így: Miként nyer­ék Salem’ szent templomát. De vége már kedves munkámnak is. Sok évig híven gyámoló barátom! Ha véglapod’ könyűm áztatja, tudd, Hogy b­áni ki nem csikarhatá soha. Ifjú szülöttem, lelkemnek fia! Nyájas mosollyal játszottál körül, ’S víg képed elcsalt enmagamtul engem. Te elhagyál! — ’s el kedvem is veled! Ezért sír lelkem , vérzik bús szivem — .*­­­ Tört nádornál sújtván e’ végcsapás. Te véget értél — ’s nékem mim maradt* Még lesz mit tűrnöm — ’s ah! most mint fogom ? Még nem tudom, mikép, de szellemi Erőmben bízom én, hogy ad segélyt. Nem vesztem­ el, vad bánat nem kínoz! Nincs is mi okból.-------Bódnak hittak ők!! ’S miért ? —- Lenóra ! Mondanád miért ? — Igaz, hogy bódult volt a’ szív, midőn Magas tetődre merte fölrepítni Szerelmemet; de elmém ép maradt. Ismertem a’ hibát­­— ’s a’ büntetést Hajlatlanúl tűröm, de sajnosan. — Hogy szép vagy, és magam­nak nem valék ! E’ vétek társas életből kizár! De hadd gyötörjenek , ha képedet Ábrándos szívem sokszorozva festi. Az élvben fúlad a’ boldog szereim; Ha a’ nem boldogé, ő benne csak Egy érzet él, a’ többi mind kihal — És minden szenvedelme egybefoly, Miként folyók tengerbe ömlenek; De a’ miénk part- és fenéktelen! — — Fölöttem a’ sok testi ’s lelki rab , Szünetlen’ és őrjöngőleg sikolt. Ostor-csapás! A’ rívás egyre nő ’S félig kimondott szörnyű káromok ! Hagymáznál rosszabb dülyföng sokban itt, Kik zaklatják a’ bódult szellemet, Eloltván a’ még pislogó világ’ Szikráját kegytelen csigázatok, Ha zsarnok kedvök­kel mást kinzani. — A’ gyötrő ’s áldozatja — társaim! Illy hang ’s látvány közt tengek évekig, Uly hang ’s látvány közt éltem’ vége jó. — Ah, jőne bár! — Nyugtom’ csak úgy lelem! Tűrő valék — és az leszek tovább is! Félig felejtém, mit felejteni Akarnék, ah! föléled az megint! Felednék bár, mint én felejtetem! — ’S nem gyűlölöm, kik a’ nyomornak e’ Roppant kórházát rémlakói adák ? Hol a’ kaczaj nem víg, a’ gond nem ész, A’ szó nem nyelv ’s ember nem emberi ; Szitokra és verésre jaj felel, ’S mindegyik önpoklában kinzatik — — Mert bús magányban halmozvák vagyunk ; Sokan , de fal rekeszt­el, őrület’ Badar szeszélyitől viszhangol­ ó! — — Szomszéd rikoltást hall itt mindenik, De senki sem figyel, csupán csak Egy — ’S ez egy legszánandóbb e’ rémtanyán; Mert ő ezeknek társul nincs születve, ’S beteg hagy­máznak rabjává se jön. ’S nem gyűlölöm, kik így száműztenek ? Kik meggyaláztak ember-ész előtt —■ Elmémnek elzárván használatát. Cetig years — i tries the btilling fiam« t<* thetf And eagle api i «*f a child of toug, throbbing eyehal Pest, február’ 5kén 11. szám 1834. TÁRSALKODÓ.

Next