Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-10-28 / 86. szám
TÁRSALKODÓ. Pest, October’ 28-án CHARITE. (Vége.) A’ gyilkosság alighogy megtörtént , már hire végigfutá a’ várost,’s legelőször is a’ szerencsétlen nő’ fülébe hatott él, ki magán kívül, dühös fájdalomtól kintatva, a’ népes utczákon ’s mezőkön keresztül sietett a’ szomorú eset’ színhelyére. Összecsoportoznak a’ város’ lakosai ’s részvevő indulattai sietnek utána a’ szánakozásra méltó hölgynek; a város csaknem kiürül, mert mindenki látni vágyik az irtoztató esetet. Charite az erdőbe érkezvén , Lepolemus’ hideg tetembe borul ’s egészen neki eredve iszonyú fájdalmának attól el sem akar válni. De a’ barátnők’ kezei erővel is elvonják tőle, ’s megtartják életét. A’ temetés alatt , melly az egész nép’ kíséretében történt meg , senki sem jajgatott úgy, mint Thrasyllus; most titkos örömében könnyet is hullatott, mellyet az első fájdalom szeméből elő nem indézhetett; — ő a’ halottat barátjának, tanulótársának, testvérének nevezgeté; — de egyszersmind Charite’ égő kínjait vigasztaló szavakkal igyekezett csilapítani , ’s valahányszor az Hiedelem megengedte , kezét kezei közé szokta, imígy táplálván érzékeny barátság’ ’s könyör’ leple alatt, vétkes szerelmének vad lángját. Temetés után, az özvegynek csupán egy gondja volt : mikép követhesse szeretett férjét minél hamarébb sírba. Rendre fontolgatta az oda vezető utakat,’s végre abban állapodott meg: erőszak’s fegyver nélkül , néma csendben határt vetni szenvedésinek,’s a’ ház’ legtitkosabb rejtekébe vonulva, éhség által idézni elő a’ halált. De Thrasyllus, mind saját kérésivel, mind baráti’ ’s Charite’ szülési’ segedelmével, néhány nap múlva csakugyan arra bírta őt, hogy mármár enyészetnek indult testét újólag étellel ’s fürdővel erősítse. Ő, ki szüleit mindenkor tisztelé, a’ magzati kötelességnek engedve, annyira erőt vett magán, hogy bár nem vidám, de még is némileg derültebb arczczal járt házi foglalatossági után , midőn a’ legdusóbb fájdalmat táplálta szíve’ legbensőbb rejtekében , ’s egész napokat ’s éjjeleket töltött imádott férjének képe előtt. Azalatt Thrasyllus, szilaj, vakmerő indulatjától elkapatva , nem tudta elvárni azon időpontot, mellyben a’ szép hölgy’ bánatja lassanként lecsilapult. Charite még mindennap siratta férjét s már ő uj házasság iránt meré őt megszólítani, s ebbéli szemtelensége által szíve’ titkait ’s álnokságát felfedezni. Charite eleinte annyira megborzadt ennek hallatára, hogy földre rogyott,mintha mennyire sújtotta volna, ’s lelkét süni köd vonta bé. Midőn magához tért, félvén Thrasyllus’gonoszságától, időt kért magának, kérelme’ megfontolására. Eljött az éj ’s álmában megjelent a’ szomorgó hölgynek Lepoemus’ halvány árnyéka, mély sebeit véres ruhájával fedve. „Ha melledben még él emlékezetem, — így szólott hozzá, — most, miután keserves halálom ketté vágta szerelmünk’ kötelekit, légy boldog akármelly más férj’karjai közt, csak Thrasyllus’ szentségtörő kezeit kerüld, sőt ne is beszélj vele, hanem fuss vadlelkü gyilkosom’elől. Tud*meg, — sebeimet, mellyeket könnyeiddel áztatta , nem mind fenevad’ foga ejté rajtam; Thrasyllus’ láncsája ten téged özvegygyé.“ Az árnyék monda még többet is, ’s felvilágitá előtte a' rút vétek’ egész folyamatját. Itt fölrettent az alvó Charite,’s forró könnyeivel áztatta ágyát. Az uj felfedezés által, bánatjának súlya türhetlenségig öregbült, ’s szelíd ártatlan lelket véres bosszú’gondolatra futá el. Nem közülőtte senkivel az éjjeli látványt, hanem titkos szándékot érlelt lelkében, azt t. i., mikép büntesse meg a’ gyilkost, ’s maga is az élet’ gyűlöletes terhétől mint szabadulhasson. Egy két nap múlva Thrasyllusz vétkes szerelme ismét unszoló , hogy Charite előtt házasságról beszéljen. Charite sokkal nyájasabban felelt, mint máskor. „Barátodnak —úgymond— az én szeretett férjemnek dicső képe még mindig szemem előtt áll;még emlékezete folyvást él mellemben. Kocsáss meg tehát, ha a’ legszerencsétlenebb asszony arra kér, engednéd bánatjának a’ szükséges időt, míg legalább a’ gyász-esztendő elmúlik. Ezt kívánja mind saját becsületem, minden boldogságod; mert félek, hogy különben férjem’ lelkét ellened bosszúra ingerelnék.“ De Thrasyllus, kit büntető nemzője ellenállhatlanul ragadott veszte felé, még ez által sem józanult meg, hanem sebző nyelvének suttogásival minduntalan fárasztá Charite’ türelmét; míg ez utoljára azon szín alatt, mintha már hajladó volna kívánságát teljesíteni, órát ’s helyet rendelt titkos összeszólalkozásra. Eljött az óra, ’s Thrassyllust egy meghitt komorna bévezette Charite’ szobájába. Ő maga nem vala honn, de a’ komorna azon okát adta, hogy beteg anyjánál mulat, ’s a’ vendég’ unalmát eloszla