Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1835-03-21 / 23. szám

23-dik szám 1835. TÁRSALKODÓ. Pest, martzius’ Síkon TOLDALÉK »’Társalkodó’ 12 ’s 13dik számai alatt közlött ,,N­evel­ési,’s „N­e­m­­z­e­t­i művelődés“ hez. Hogy lételünknek — sőt társasági lététünknek is — czélja a‘ boldogság, azt csak az tagadhatja, ki boldog lenni nem kíván; és hogy a’ társasági tagok’boldog­sága a’ Társaság’ jóllététől függ, ezen állítással csak azok ellenkezhetnek , kiknek szűk mellök a’ közjó iránti szeretettől, káros roppanás nélkül nem feszül­het, vagy kiskörű elméjük arra csak eszmélni is ir­tózik. — Az igazsággal rokon lélek soha sem felejti rendeltetését, ’s törekszik a’ vele nemcsak vérszerint rokon, de még a’ természet, mint köz anya által lett testvéreit is, a’ boldogság’ lehető legmagasb fo­kára juttatni. Ezen boldogság’ egyik fő eszköze a’ józan nevelés. — Ugyanazért nem lehet eléggé nem dicsérnem a’ velem e’ részben rokon­ lelkű Baksay urat, ki a’ nevelés’ és nemzeti művelődés’ hasznait, ’s az azt akadályozó balitéletek’ kárait a’ fent irt számok alatt, kis alakban ugyan de érthetőleg a’ közönségnek lerajzolta, ’s némelly részben legelső, ki megpendíté azon hibát, mellynek veszélyes követ­kezéseit , ha nem tudva is, siratja sok most nyomorú ’s tehetségei’ ellenére nevelt gyermek; nyögi a’ haza, fájlalják magok a’ balitéletektől megcsalatott gondat­lan szülők. Menthetnek ugyan némileg ezen szülei vigyázatlanságot, melly szerint sokan magzatiknak atyjok helyett ellenségivé lőnek ’s lesznek, midőn még falusi iskoláinkban csak az abc holt betűin — még siral­masabb , anyai nyelvünk’ tanulása — az életre szük­séges, boldogító ismeretek helyett a’ latin nyelv’kez­detein kínlódnak szerencsétlen alrendü polgár-növen­­dékink, kik kijővén az iskolából, több­ évi kínzások után is csak nem annyit tudnak az életről ’s ennek használatáról, mint mikor oda beléptek. De még ezen hiba is némikép a’ szülőket terheli , kiknek szent kötelessége sikeresb tanítókról gondoskodni ’s magokat némelly diák szók’ értetlen eldadogása által gyermekeik’ boldogságától, jó nevelésétől elámitatni nem engedni. Még nagyobb vétség’ terhe nyomja pe­dig az olly szülők’ lelkét, kik a’ balul-értett Dioge­nes’ szűk hordójába zárják gyermekeik’ szabadságát ’s boldogságát, ’s a’ gyáva, vétkes gőgtől elfogadva elállják gyermekeik előtt az utat, mellyen ez életet magokra nézve könnyebbé, kényelmesebbé, boldo­gabbá tehetnék, a’ hazának­ hasznosabb polgárai le­hetnének , míg az atyai büszkeség által erőszakkal kimért útón vánszorognak. Tudom, sok, a’ termé­szettől más pályára hitt gyermek, ha az atyától való félelem miatt nyilván nem is, de titkon sokszor fel­­sóhajt kínjainak közepette az evangéliumi fiúval: „Atyám avagy csak egy áldásod vagyon-e fenéked?!“ Még sajnosabb pedig ez, ha azon visszás kevélység, mint többnyire tapasztaljuk, gyökeret ver a’ gyermeknél, hova tovább terjed a’ kártékony balitélet, — növek­szik a’ hazára nézve olly káros egyenetlenség , melly azt részekre szaggatja, erőtleniti. Meg fogja ez vetni, mint szül­éji, ennek gyermekei ismét le fogják nézni a haza inas hasznos polgárit; — mert ki a’ mester­ségeket utálja, utálja azoknak gyakorlóit is. Hogy ez igy van, fájdalommal érezzük ’s tapasztaljuk. Mert mint a’ fölebb idézett közlő úr is nyilványítja, a’ nemesi körből mintegy száműzetve vannak a’ bőven jutalmazó mesterségek, alacsonyolja a’nemesi büszke­ség a gazdag kereskedést; inkább nyomorog jó­ erejü családjával üres házában, mintsem nemes tenyérrel fogna vagy fogatna más tisztes és dúsan kamatozó mun­kához, mellyre teremtetett. Kietlen pusztáinkhoz hason­­litna most London’ vidéke, ha valódi büszkeségével a’ kézmüveket meg nem egyeztethette volna! —Tu­dok rá példát (pedig a’ nemesi rendből), kinek szülési meglehetős birtokuak voltak, kit mint több testvérit tanitatták; de a’ tanulási pályán kifejlődvén a’másra hivatási tehetség, elhagyá a’ tudományok’ lakhelyét, ’s bár szüléinek ellenére is, a’kereskedést választotta, mellyben minden atyai segély nélkül (szüléji a’ balité­let miatt megvonván gyámkezeiket) előhalad, úgy, hogy rövid időn atyja’birtoka mindenestül nem érend­­fel ön szorgalma által szerzett tőkepénzével, holott még csak kezdő. ’S ezen eset nincs nagyítva. Milly édes lesz a’ nemesi rang, teli erszénnyel párosulva, kivált midőn amaz, eddig is örök oszlopot nyert nagy lelkű hazafi Széchenyi’ vas szorgalma hazánk’ boldogí­­tására a’ kereskedésnek tágabb utat nyitand. Ha egy szegénynek szülöttje ön erejével, porból, gazdag pol­gárrá emelkedhetik, mire számos példát látunk, men­nyivel inkább fölmehetne az, kit arra még atyai kezek is segítenek. Ezen elfogultság’ káros szírleménye (mert abból jót nem is várhatni) még a’ szelidebb érzésű nőnem­nél is mutatkozik , kik közül sokan bár jóval szegé­nyebbek legyenek — megvetik a’ sok ezerrel biró, szintolly nemes érzésű, akárki’ nőjének is társaságát, ha ez polgári rendből származott; ’s viszont elszag­gatja ezen képzelt különbség a’ szerelem’ kötelét, ha bár gazdagság ’s becsületen kivül a’ természet fonja is azt; sőt idegenné teszi még a’ maga rangjabelitől is

Next