Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-03-21 / 23. szám
23-dik szám 1835. TÁRSALKODÓ. Pest, martzius’ Síkon TOLDALÉK »’Társalkodó’ 12 ’s 13dik számai alatt közlött ,,Nevelési,’s „Nemzeti művelődés“ hez. Hogy lételünknek — sőt társasági lététünknek is — czélja a‘ boldogság, azt csak az tagadhatja, ki boldog lenni nem kíván; és hogy a’ társasági tagok’boldogsága a’ Társaság’ jóllététől függ, ezen állítással csak azok ellenkezhetnek , kiknek szűk mellök a’ közjó iránti szeretettől, káros roppanás nélkül nem feszülhet, vagy kiskörű elméjük arra csak eszmélni is irtózik. — Az igazsággal rokon lélek soha sem felejti rendeltetését, ’s törekszik a’ vele nemcsak vérszerint rokon, de még a’ természet, mint köz anya által lett testvéreit is, a’ boldogság’ lehető legmagasb fokára juttatni. Ezen boldogság’ egyik fő eszköze a’ józan nevelés. — Ugyanazért nem lehet eléggé nem dicsérnem a’ velem e’ részben rokon lelkű Baksay urat, ki a’ nevelés’ és nemzeti művelődés’ hasznait, ’s az azt akadályozó balitéletek’ kárait a’ fent irt számok alatt, kis alakban ugyan de érthetőleg a’ közönségnek lerajzolta, ’s némelly részben legelső, ki megpendíté azon hibát, mellynek veszélyes következéseit , ha nem tudva is, siratja sok most nyomorú ’s tehetségei’ ellenére nevelt gyermek; nyögi a’ haza, fájlalják magok a’ balitéletektől megcsalatott gondatlan szülők. Menthetnek ugyan némileg ezen szülei vigyázatlanságot, melly szerint sokan magzatiknak atyjok helyett ellenségivé lőnek ’s lesznek, midőn még falusi iskoláinkban csak az abc holt betűin — még siralmasabb , anyai nyelvünk’ tanulása — az életre szükséges, boldogító ismeretek helyett a’ latin nyelv’kezdetein kínlódnak szerencsétlen alrendü polgár-növendékink, kik kijővén az iskolából, több évi kínzások után is csak nem annyit tudnak az életről ’s ennek használatáról, mint mikor oda beléptek. De még ezen hiba is némikép a’ szülőket terheli , kiknek szent kötelessége sikeresb tanítókról gondoskodni ’s magokat némelly diák szók’ értetlen eldadogása által gyermekeik’ boldogságától, jó nevelésétől elámitatni nem engedni. Még nagyobb vétség’ terhe nyomja pedig az olly szülők’ lelkét, kik a’ balul-értett Diogenes’ szűk hordójába zárják gyermekeik’ szabadságát ’s boldogságát, ’s a’ gyáva, vétkes gőgtől elfogadva elállják gyermekeik előtt az utat, mellyen ez életet magokra nézve könnyebbé, kényelmesebbé, boldogabbá tehetnék, a’ hazának hasznosabb polgárai lehetnének , míg az atyai büszkeség által erőszakkal kimért útón vánszorognak. Tudom, sok, a’ természettől más pályára hitt gyermek, ha az atyától való félelem miatt nyilván nem is, de titkon sokszor felsóhajt kínjainak közepette az evangéliumi fiúval: „Atyám avagy csak egy áldásod vagyon-e fenéked?!“ Még sajnosabb pedig ez, ha azon visszás kevélység, mint többnyire tapasztaljuk, gyökeret ver a’ gyermeknél, hova tovább terjed a’ kártékony balitélet, — növekszik a’ hazára nézve olly káros egyenetlenség , melly azt részekre szaggatja, erőtleniti. Meg fogja ez vetni, mint szüléji, ennek gyermekei ismét le fogják nézni a haza inas hasznos polgárit; — mert ki a’ mesterségeket utálja, utálja azoknak gyakorlóit is. Hogy ez igy van, fájdalommal érezzük ’s tapasztaljuk. Mert mint a’ fölebb idézett közlő úr is nyilványítja, a’ nemesi körből mintegy száműzetve vannak a’ bőven jutalmazó mesterségek, alacsonyolja a’nemesi büszkeség a gazdag kereskedést; inkább nyomorog jó erejü családjával üres házában, mintsem nemes tenyérrel fogna vagy fogatna más tisztes és dúsan kamatozó munkához, mellyre teremtetett. Kietlen pusztáinkhoz hasonlitna most London’ vidéke, ha valódi büszkeségével a’ kézmüveket meg nem egyeztethette volna! —Tudok rá példát (pedig a’ nemesi rendből), kinek szülési meglehetős birtokuak voltak, kit mint több testvérit tanitatták; de a’ tanulási pályán kifejlődvén a’másra hivatási tehetség, elhagyá a’ tudományok’ lakhelyét, ’s bár szüléinek ellenére is, a’kereskedést választotta, mellyben minden atyai segély nélkül (szüléji a’ balitélet miatt megvonván gyámkezeiket) előhalad, úgy, hogy rövid időn atyja’birtoka mindenestül nem érendfel ön szorgalma által szerzett tőkepénzével, holott még csak kezdő. ’S ezen eset nincs nagyítva. Milly édes lesz a’ nemesi rang, teli erszénnyel párosulva, kivált midőn amaz, eddig is örök oszlopot nyert nagy lelkű hazafi Széchenyi’ vas szorgalma hazánk’ boldogítására a’ kereskedésnek tágabb utat nyitand. Ha egy szegénynek szülöttje ön erejével, porból, gazdag polgárrá emelkedhetik, mire számos példát látunk, mennyivel inkább fölmehetne az, kit arra még atyai kezek is segítenek. Ezen elfogultság’ káros szírleménye (mert abból jót nem is várhatni) még a’ szelidebb érzésű nőnemnél is mutatkozik , kik közül sokan bár jóval szegényebbek legyenek — megvetik a’ sok ezerrel biró, szintolly nemes érzésű, akárki’ nőjének is társaságát, ha ez polgári rendből származott; ’s viszont elszaggatja ezen képzelt különbség a’ szerelem’ kötelét, ha bár gazdagság ’s becsületen kivül a’ természet fonja is azt; sőt idegenné teszi még a’ maga rangjabelitől is